Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fehérné, Walter Anna: Az ékírástól a rovásírásig, 1. kötet /1

2012.12.23

SZERKESZTŐ JEGYZETE:

Fehérné, Walter Anna, Az ékírástól a rovásírásig című Buenos Aires-ben kiadott műve két kötetben jelent meg 1975-ben. Művének átszerkesztése számításműszaki használatra három kihívást jelentett: Az egyik a számításműszaki betűrendszerek alkalmazása, ami lehetővé teszi úgy a szavak illetve a szöveg szakaszok elektromos keresését, mint a szövegszerkesztők többi képességei hasznosítását. A második a betűköz előny-hátrány egyensúlyozása. Valószínűnek tekinthető, hogy a szerző helyenként a szövegek olvashatósága illetve kiemelése érdekében ritkította a betűket, ami viszont eleve kizárja az elektromos keresést. A betűritkítás előnyét és hátrányát a szerkesztő az ekként betűzött szövegek kiemelésével próbálja egyensúlyba hozni. A harmadik a szövegközbe berajzolt de számításműszaki betűrendszerben nem szereplő jelek hiteles átadása. E három, egymást néha kölcsönösen kizáró igény szükségessé tette az anyag kibővítését szövegképekkel ott ahol a szöveg jeleket is tartalmaz.

E két kötetre fölosztott könyv eredeti fénymásolata betűképolvasó (OCR) és magyar szótárt is alkalmazó program segítségével lett átszerkesztve számításműszaki használatra. A program fölismeri a szavak többségét, és jelzi az olvashatatlan vagy érthetetlen szavakat illetve betűket. A fölismert és "szerinte hibás" szavakat kérdés nélkül "kijavítja" - a mai szabályok szerint. A többit a használó rendelkezésére "bízza". A használó - ebben az esetben, a szerkesztő - viszont nem nyelvész, tehát csak dilettánsként képes a "rábízott" olvashatatlan vagy érthetetlen szavakkal megbirkózni. Az olvasható de érthetetlen szavak megmaradtak eredeti OCR-"olvasott" alakban, melyekhez (a szerkesztő szerint) e szavak helyes betűzése szögletes zárójelben [...] hozzá lett adva. A szögletes zárójelek kizárólag ekként szerepelnek: E kizárólagos kezelés megkönnyebbíti e mű esetleges lektorálását egy szövegszerkesztő segítségével, mely minden ekként megjelölt szakaszt a szögletes zárójel kereső kulccsal megtalál.

E könyv XI. része, "Irodalom", a második kötet végén jelenik meg. A teljesség érdekében ez a rész itt mindkét kötet végén megjelenik. Hasonlóképp, a teljes tartalom át lett szerkesztve mindkét kötet elejére.

fa er 1-001

Az ékírástól a rovásírásig

EZ A KÖTET A LOS ANGELES - I
KÖRÖSI CSOMA TÁRSASÁGNAK
NAGYLELKŰ TÁMOGATÁSÁVAL
JELENT MEG
A "MAGYAR KÖNYV ÉVÉBEN", 1975 - BEN

AZ ÉKÍRÁSTÓL A ROVÁSÍRÁSIG

Fehérné, Walter Anna
gondozásában

 

1 kötet

"Magyar Őskutatás" Kiadása
BUENOS AIRES
1975

Todos los derechos reservados por © 1975.
Ladislao Eugenio Fehér - Buenos Aires
Hecho el depósito que establece la ley 11, 723.

 

TARTALOM [I. Kötet]
 
Előszó 5
Bevezetés 7
   
I. Rész: AZ ÍRÁS BÖLCSŐJE KÖRÜL  
Tájékozódás az írásrendszerek idő- és térbeli terjedéséről 19
Erdélytől Sumériáig ? 21
Kis- és Elő-Ázsia ókori népeinek írásrendszereiről 50
A hitita - hetita írásrendszer 57
A hurri és moabita írásrendszerek 65
Etruszk írásemlékek Magyarországon 71
Az ékírás és a Távolkelet betűrendszereinek kapcsolatai 79
   
II. Rész: ROKONNÉPEINK ŐSEI NYOMÁN  
A pártusok írásemlékeiből 95
A hunok írásemlékei 99
A keleti hunok írásrendszere 100
A kusán-kidar hunok írásemlékei 104
Az "alkán" és "napki" hunok írásemlékei 108
A "fehér-hunok" vagy heftaliták írott emlékei 110
A khorezmi írás 114
Baktriai Írásemlékek 123
Az arámiak írásrendszeréről 131
Kaukázus - vidéki írások 140
   
III. Rész: AZ Ó-TÖRÖK ROVÁSÍRÁS  
Az ó-török írásrendszer 147
Az orkhoni rovásírásos történelem 166
Bilge kagán sírfelirata 169
Kül Tegin sírfelirata 175
A "szarvasok népe" emlékköveiből 180
A szuleki feliratos sziklarajzok 188
Ujgur rovásírás egy sudzsi sirkövön 191
A Talas-völgy (Turkesztán) sírfeliratai 194
Tollal írott türk "rovás" emlékek 201
Manicheus vallásos emlékek 214
   
IV. Rész: VOLGÁN INNEN - LAJTÁN TÚL  
Avar rovásemlékek 219
A jánoshidai tűtartó felirata 225
A szentesi és környei csontlemezek felirata 227
A Gail-völgyi sziklafelirat 229
Az Enns-parti rovásírásos cseréptöredék 231
Rovásírásos ezüst kanál Oberflachtból (Schwaben - Svábország) 232
A garbányí cseréptöredék 234
A murfatlári barlangkolostor feliratai 235
Az "Avar-kapu", Madara és Aboba-Pliska feliratai 242
A konstancai felirat 251
A lebediai rovásemlékek 252
Szabír rovásírás 253
A szmolenszki szabír sziklafelirat 257
A "kazár" írásnak tartott emlékekről 259
A novocserkaszki kulacs és a majacki sziklafeliratok 266
Néhány szó a Dón-vidéki rovásírásos emlékekről 271
   
V. Rész: A KÁRPÁTOK ÖLÉBEN  
A nagyszentmiklósi aranykincs rovásfeliratainak megfejtése 287
Supka Géza megfejtési módszere 289
Mészáros Gyula megfejtési kísérlete 337
Pataky László két felirat megfejtése 344
   
TARTALOM (II. Kötet)
 
V. Rész: A KÁRPÁTOK ÖLÉBEN [folytatás]  
A nagyszentmiklósi feliratok megfejtése Csallány Dezső nyomán 5
   
VI. Rész: BESENYŐ ÉS KUN ROVÁSÍRÁS EMLÉKEK  
A besenyő rovásírás 33
A magyarországi kunok rovás-emlékei 39
Pataky László betűzése és megoldása a Margit-sziget rovásairól 40
Csallány Dezső megoldása a Margit-sziget rovásos kőfeliratról 49
A battonyai rovásírásos gyűrű 55
A kunkerekegyházi rovásírásos gyűrű 57
A deszki rovásírásos gyűrű 60
A pomázi rovásírásos gyűrű 61
A klárafalvi rovásírásos gyűrű 62
Az esztergomi rovásírásos pecsétgyűrű 63
A kenyereéri rovásírásos gyűrű 65
A mezőberényi rovásírásos pecsétgyűrű 66
   
VII. Rész: SZÉKELY - MAGYAR ROVÁSEMLÉKEK  
A rovásírásos szkíta balta 70
A radocsányi kőbalta 72
Rovásírás az Aranyos mentén 73
Az alsósófalvi számadóbot 74
A kecskeméti rovásos rézlap 77
A felsőszemerédi templomfelirat 79
Az enlaki templommennyezet rovásfelirata 82
A. bonyhai rovásjegyek 84
A Vaskapu rovásfeliratai 85
A Csík-megyei Tászok-tető rovásjelei 87
A jászsági vörösréz rúd 96
A székelyderzsi rovásírásos tégla 97
A bögözi freskó rovásfelirata 111
A ladánybenei cserépedény felirata 114
A homoródkarácsonyfalvi templom-felirat 117
   
VIII. Rész: TOLLAL ÍRT ROVÁSEMLÉKEK  
A konstantinápolyi rovásemlék 124
A nikolsburgi rovás ábécé 139
Kájoni János, csíksomlyói cseri-barát rovásemlékei 143
A gyulafehérvári sáfár rovásos borjegyzéke 145
Komáromi Csipkés György albuma 146
Miskolczi Csulyák István rovás ábécéje 147
Révai Miklós gróf "Hun-székely Ábécéi" 151
Otrokocsi Fóris Ferenc rovássorai 153
Bél Mátyás rovás-gyűjtemény 154
Bod Péter fogarasi templom-felirata 157
Az Árkosi Mihályhoz címzett rovásírásos levél 1770-ből 158
Dohai István marosvásárhelyi rovás ábécéje 159
Hickes, angol író rovásírásos ábécéi 162
Gönczi György "magyar ábécéje" 163
Telegdi "Rudimentiá"-ja 164
   
IX. Rész: SZÉKELYFÖLDI ROVÁSNAPTÁR  
Egy középkori rovásírásos naptár 175
A Marsigli-kézirat feloldása Csallány Dezső szerint 178
Fischer Károly Antal rovásirás-gyűjteménye 195
Örtel Gottfried "Attila ábécéje" 198
Oroszországi rovásemlékek 201
Fischer "Északi-runa" gyűjtése 202
   
DÉLAMERIKAI MAGYAR ROVÁSEMLÉKEK  
I. - Magyar pálosok nyomán Paraguayban 207
II. - A paraguayi pálosok rovásfelirata 213
III. - A nagyszombati "Vinland-térkép" részleteiből 230
IV. - Zakariás János rováslevele Peruból 233
Tiltott írás - titkos írás 237
Szamosközy István két tollalírott titkos levele 242
Eltűnt, vagy eltüntetett rovás 247
A Firenzei Laurenziana rovásírásos kódexe 250
A rohonci kódex 253
Vélt vagy való összefüggések a rovásírás
és gyorsírás rövidítései között
257
Számjegyek a rovásírásban 268
Az írásjelek poligoniája Bárzy Zoltántól 271
A rovásjegyek eredete, kapcsolataik és fejlődésük 279
A rovásírás betűi 292
Rovásligaturák, betűugratások 306
   
X. Rész: VITAFÓRUM  
Az írást alkotó nyelv Andrássy Kurta Jánostól 315
Sumér nyelv és írás Andrássy Kurta Jánostól 319
   
XI. Rész: IRODALOM 333
   
ZÁROSZO 343
   
TARTALOM 345

* * *

ELŐSZÓ

Néha a könyvek szükségből születnek. Szólás-mondás szerint "hézagpótlóként" igényli az olvasó. Olykor hozzáférhetetlen vagy már könyvritkaságként rejtegeti munkák titán sóvárgó kutatók, érdeklődők hiányolják.

S ez a tény fokozatosan mutatkozik a Hazától távolélőkre, magyar könyvekben szűkölködő könyvtárak látogatóira a nagy magyar szórványban.

A szükséglet és igénylés hatványozódik a múltját, sőt őstörténetét kereső honfitársaink sorában. Hogy ez így van, saját tapasztalatból merítem: mint a MAGYAR ŐSKUTATÁS hároméve szerkesztőjéhez számosan fordultak hozzám régi és új forráskiadványok címeiért. Nincs kétség: ma a magyar őstörténeti kutatások korát éljük...

A szándék jelen kötet "gondozására" akkor született meg bennem, amikor a Los Angelesben nagy Kelet-kutatónk, KÖRÖSI CSOMA SÁNDOR égisze alá tömörült honfitársaim egy ilyen kérőlevelét kaptam kézhez, akik mint "Rovásíró Csoport" a következő fejléccel ellátott rovásírás ábécét is eljuttatták hozzám:

fa er 1-005

VOLTUNK VAGYUNK LESZÜNK !

A szándékot követte a tett. Így született meg a jelen kötet.

Tartozom azonban sokaknak, akik segítségemre voltak a nagyszerű munkában. Szétszórtságunkban is eggyé forrasztotta munkatársaim nemes segítőszándékát, hogy bár a könyv nem teljes, csak teljességre törekvő, lehetőleg minden egy kötetté sűrűsödjön. Mézelő méhek szorgalmával hordták össze a kaptár mézét, hogy itt, Argentínában, a világ egyik legelrugaszkodottabb sarkában összegyűljön a magyar rovásírás legmesszebbmenő ősisége. Nem teóriák, hanem szemlélhető bizonyítékok sorozatával.

Nem hoz a könyv semmi újat. Nem is ez a szándék, hisz a tárgy a "minnél régibb, annál jobb" alapján választódik ki... Nagy elődök eredményeit sűrítem "gondozásom" során TORMA ZSÓFIA többezer "rovásbetűjétől" CSALLÁNY DEZSŐ "ligatúrájáig" ahol az írástörténet, a betűformálás művészete az ékírástól a rovásírásig fejlődik az emberi gondolát hordozója a puha agyagba nyomott, kemény sziklára vésett, vékony pálcákra rótt betű.

Tervem eredetileg csupán egyetlen kötet gondozása volt. Azt hittem, hogy egy ilyen keretbe beletömöríthetem a hosszú évek alatt összegyűjtött anyagot. Amint azonban híre ment szándékomnak, egyre-másra jelentkeztek a sokszor ismeretlen munkatársak, csatlakozva a régiekhez számomra eddig elérhetetlen adatokkal, gyűjtésekkel.

Így sokaknak tartozom köszönettel. BORNEMISSZA KATALINNAK a karintiai avar rovás emlékekkel megtűzdelt küldeményeiért, BALOGH JÁNOS és BABINSZKY LÁSZLÓ buffaló honfitársaimnak az USA-ban az általuk küldött TORMA-féle és a városukban közölt viking rúnákról szóló leletekért, Mame ENBERLINNEK Párizsban, az ott általa a Nemzetközi Orientalista Kongresszuson elhangzott írástörténeti előadásáért, amsterdami barátunknak, KARLAI KOHL KÁROLYNAK a számunkra küldött szép rovás-anyagért. Meghatottsággal köszönöm meg az azóta elhalálozott vitéz SZAKONYI ISTVÁN VAJK munkatársunknak Clevelandban a végrendeletileg reám hagyományozott értékes rovásírás-szakkönyvtárát a Margit-szigeti feliratokkal foglalkozó közös munkánk emlékére.

Hálára köteleznek és köszönetre óhazai rovásírással és írástörténettel foglalkozó honfitársaim közül ANDRÁSSY KURTA JÁNOS nagyszerű, megküldött írásaiért, DULI ANTAL a legnagyobb, ma élő rová[s]szakértőnkkel CSALLÁNY DEZSŐVEL való kapcsolataink, valamint egyéb tájékozódásaink kiépítésének megteremtéséért, dr. ERDÉLYI ISTVÁN régészünk avar írásemlékeiért, FORRAI SÁNDOR a rovás- és gyorsírás kapcsolatainak eddigi eredményeiről szóló beszámolójáért, HOLOVICS FLÓRIÁN tudományos kutató támogatásáért, Dr. SÁRKÁNY KÁLMÁN és Dr. SOLYMOSSY BÉLA anyaggyűjtéséért. Hozzájuk sorolom MAGYAR ADORJÁN jugoszláviai rovásszakértőnket, valamint a kolozsvári KABAY-házaspár és SZŐCS ISTVÁN íróinkat, akik nagyban gyarapították gyűjteményünk értékét írásaikkal.

Nem feledkezem meg férjem, FEHÉR M. JENŐ állandó és mindig kéznéllévő segítségéről és fiam, LÁSZLÓ sok gonddal járó nyomdai tevékenységéről sem, amellyel oly nagy szeretettel készítette nyomdagép alá a "gondozásomra" bízott köteteket még katonai szolgálatának legrövidebb szab[a]dnapjaiban is.

Végezetül különleges köszönet illeti a már említett Los Angeles-i KÖRÖSI CSOMA TÁRSASÁG rovásíró csoportját nemes nagylelkűségéért, amely lehetővé tette a két kötet kiadását, ami a mai gondterhelt világban bizony eléggé nem méltatható segítség volt...

A "Magyar Könyv Évében", 1975 tavaszán    Fehérné, Walter Anna

* * *

BEVEZETÉS

A magyar írástörténet még nagyon fiatal tudomány. Kimondott szakemberi felkészültséggel kezdetben nem is közeledtek hozzá s csak mint mellékes kérdés szerepelt itt-ott nyelvészeink, történészeink műveiben. Majdnem azt kell mondanunk a kezdet kezdetéről, hogy szinte kizárólagossággal az un. "amatőrök vesszőparipája"-ként szerepelt csupán. A konstantinápolyi felírat felfedezése kavarta fel a közérdeklődést és egyszeriben nemzetközivé is tette a magyar rovásírás ügyét azzal, hogy THOMSEN dán tudós nemcsak a magyar tartalmat hámozta ki a rejtélyes sorokból, hanem a már régebben ismert és vitatott kök- vagy ahogy sokan inkább nevezni szerették ó-török Orchon és Jenyiszei vidékén talált feliratos kövek rovásaival is kapcsolatba hozta. Ez már csak azért is nagy kavarodást idézett elő, mert a BUDENZ, HUNFALVY és VÁMBÉRY közt dúló "finnugor-török háború" a hivatalosnak elismert két első nyelvész hangadásaként dőlt el. Az ország közvéleménye nem nézte érdektelenül ezt a harcot, hiszen dacára minden tudományoskodásnak a finnugorok csak a politikai hatalom dédédelgetettjeiként [dédelgetettjeiként] lehettek a helyzet uraivá a "katedranélküli, útszéli nyelvésszel" az országszerte sokak által kigúnyolt VÁMBÉRYVEL szemben, Zsidó származása, sántasága, vékony alakja valóban nem kölcsönzött ennek a fáradhatatlan utazó nyelvésznek nagy tekintélyt, ámbár a "Nemzet bölcse", DEÁK FERENC úgy nyilatkozott róla, hogy ...másfél lábával sokkal messze[b]bre jutott a magyar őshazához, mint akik két lábbal keresték azt." VÁMBÉRY maga csak ébrentartotta sokakban a törökös népekkel vallott rokoni érzést, elemezte nyelvünk kétségtelen törökös elemeit és néprajzi, történelmi hátteret igyekezett ennek teremteni. Rovásírással még nem találkozott mint sorstársa, a szintén nagytudású és világjáró SZENTKATOLNAI BÁLINT GÁBOR, aki az Akadémi megbízásából és részben segítségével indult Keletre, hogy a finn-ugor nyelvészetnek annyira hiányos adatait a budenzi-hunfalvyi irányban keresse északi, szibériai néptöredékeknél. BÁLINT már előkészítő tanulmányai során, Szentpétervárott tudomást szerzett az "irottas kövekről" és sietve kért Pestről, az Akadémiától "székelybetűs lajstromot" mert emlékezetében felrémlett a hasonlatosság a homok tengerekben elmerült, de kiásott emlékkövek és TELEGDI székely-hun. betűi között. Ez 1874-ben, tehát pontosan százéve történt. Megkapta a kért rovásos betűsort, de az Akadémia nagyjai fejcsóválva és sajnálkozva "eszelősnek" titulálták, akit megzavart a messzeség. A magyar kutatók ekkor találkoztak elsőízben olyanokkal, akik már saját szemeikkel láthatták, lerajzolhatták a titokzatos betűket, vallatták tartalmukat. Az első orosz expedíció már akkor gazdag zsákmánnyal tért meg a cári Tudományos Akadémiára és kétségtelen, hogy BÁLINT nagy ázsiai útja előtt lejegyezte, sőt talán kommentálta is ezeket a rovásfeliratokat. S mint a pesti Akadémia hűséges megbízottja, most is sietett feletteseit az eredményekről tájékoztatni...

BÁLINT GÁBOR a kutatók mintaképe volt: minden mozdulatáról beszámolt megbízóinak. Ezért tűnt fel már az akkori Akadémia főtitkárjának ARANY JÁNOS költőnknek is, hogy az "észvesztő góbé miért nem ad számot a hun írásokkal való sáfárkodásáról". Pedig neki, a mélyenérző magyarnak is gyanakvó szemmel kellett volna kísérnie nem a világjáró székely, hanem az otthoni hivatalos dics -fényben sütkérező és a Magyar Tudományos Akadémia főkönyvtárosi tisztjét betöltő és az "égető" gúnynévvel illetett HUNFALVY PÁL személyét. Ma már BÁRTFAI SZABÓ LÁSZLÓ leveleiből tudjuk, hogy bizony ez a szerencsétlen ember sokszor alantasaival, sokszor azonban személyesen égettette vagy égette el az ő kutatási irányát zavaró adatokat, az Akadémiához beküldött forrásmunkákat. (Ma már tudott dologi hogy pl. VÁMBÉRY kézirataiba, amelyeket halála után nyomatott ki az Akadémia, a "főkönyvtáros " írt be a szerző véleményével teljesen ellentétesnek nyilvánítható részleteket!). Lehet, hogy ARANY sejtett valamit s ezért vonult el nagyszalontai magányába és onnét írta BUDENZ címére a sokatsejtető, keserűszájízű epigrammáit a magyar nemzeti érzést megcsúfoló nyelvészek ellen. De maradva csak a "székely góbé" ügye mellett, róla is írt egyet, ami ugyancsak megalapozza feltevésemet, hogy HUNFALVY PÁL a rovásíráskutató tudós jegyzeteit is megsemmisítette. S az erről írt epigramm BUDENZHEZ:

"Igazi vasfejű székely ez a BÁLINT:
Nem arra megy, amerre HUNFALVY PÁL int.."

Ez történt 1874-ben, Száz éve. Az "égető HUNFALVY" azonban csak papír jelentéseket, beszámolókat tudott elégetni. A nemzeti érzéstől felbuzdult "autodidakták", az "útszéli tudósok" megérezték, hogy az ősi írásnak a titokzatos rovásjelei mögött több van, mint amit a középkori krónikák hagytak tanulságul, hogy "kevés szóval sokat értelmeznek" a szavai. S ez a többlet a rovásírás őseit kérte számon, azokat kereste, mert tudta, hogy az írás nyomán a magyar őshaza felé vezető úton jár. Nemcsoda hát, ha egyre-másra bukkannak fel a sokszor legellentétesebb vélemények rovásírásunk eredtéről. A székely dadai KIRÁLY PÁL már a föníciaiak írásáig vezette kitartó szorgalommal kutatásait és nem félt a nemzetközi fórumok elé vinni a "hun-szkíta" betűk eredetéről vallott nézeteit. Tanulmánya a londoni "The Babylonian and Oriental Record" hasábjain jelent meg. De a hazai berkekben sem "ültek hallgatag ajakkal" mint száraz ágon csüggedt madarak". A nemzet büszkesége, a híres szobrász FADRUSZ JÁNOS etruszk vonalon, BOROVSZKY SÁMUEL a viking rúnák során, RÉTHY LÁSZLÓ a glagolica betűk során igyekeznek megközelíteni a magyar-székely rovás őseit.

Az Akadémia még mindig hallgatott. Nem volt "illendő" rovásírásról beszélni, hiszen a középkori krónikák erről szóló adatai a finn-ugoros irányzat ellenvéleményeiként voltak számontartva s még a nagytekintélyű HERMÁN OTTO is azon a véleményen volt, hogy KÉZAI és társai a népi soron annyira ismert szám-rovásokat értették egészen félre. Ez a felfogás tükröződik SEBESTYÉN GYULA írástörténészünk jóval későbben írt munkáiban is, amikor a "Rovás és Rovásírás" című munkáját kiadta. Vigyázva vigyázott, hegy a finnugor darazsakat magára ne haragítsa s ezért elősször [először] sorra vette a vogulok, osztyákok és a többi szibériai néptöredékek "rovásjegyeit", mintha bizony ezekből alakult volna ki a rovásrendszer. Így a hivatalos vonal is nyugodtabban szemlélte az egyre közelgő "idők teljességét", amikor már a tudományos világnak legmagasabb fórumain is nyíltan lehe[te]tt a rovásírásról beszélni.

SEBESTYÉN GYULA kísérlete fényesen sikerült. Az "ahogy lehet" nem megalkuvás, hanem alkalmazkodóképesség. Így érdeme töretlen, bár "rovására írjuk", hogy eléggé kíméletlen lett sikerei után az "útszéli tudósokkal". Nem tűrt maga mellett ellenfelet. DEBRECZENYI MIKLÓS törvényszéki bíró rovásírásos munkáját "elmarasztalja", mert "csak talán háromszáz, sorszámozott példányban" jelent meg és nála olyan elírások is vannak, mintha bizony "az s/s=esperes"-sel. Pedig ezek a szorgalmas gyűjtők mézelő-legelőnek tartva az egész országot, buzgón és kitartással járják az országvilágot hogy a rovásírás-kaptárt gazdagítsák. Szentgotthárdról indult el pl. KÉMENES ANTAL a székelyföldi Gyergyó vidéken a Tászoktető sziklafelírásainak rovásjegyeit átmentse korunkra. Akkor még csak 1913-at írtak. A korabeli szakemberek "lelegyintették lelkesedését" s alig 7 év múlva, mikor már Gyergyó felett idegen zászló lengett, Erdély új urai legyalultatták a sziklafeliratokat. (S vajon megvan-e ott Körmöcbánya felett a négysoros "megfejtetlen" rovásírás ?)

NAGY GÉZÁT azonban valóban úttörőnek tekintjük a magyar rovásírás terén. Már akkor fellépett az Orchon-Jenyisszei és székely rovások rokonsága mellett, amikor az oroszok által leközölt sírkőfeliratok tartalmát nem is sejtették. Első nyilvános előadását 1890-ben, tehát THOMSEN szövegmegfejtő publikálásai előtt három évvel szakemberek szigorú bírálatának alávetve tartotta meg.

Sajnálatos módon, akkor már hiányoztak a magyar tudományos körökből a turkológusok, akik nagyobb lendületettel [lendülettel] bogozták volna az egyre késő kibontakozást. Igaz ugyan, hogy MÉSZÁROS GYULA és méginkább SUPKA GÉZA, majd az ő nyomukban ma élő legnagyobb turkológusunk NÉMETH GYULA már nemzetközi hírre tettek szert mint rovásszakértők, de munkálkodásuk valahogy elsikkadt a közvélemény előtt. Nyelvészi körökben , ahol a finnugorizmus egyeduralma verhetetlen, kikezdhetetlen, nem szorgalmazzák a rovásírás kérdését, vagy ha megemlítik is, akkor is több benne a kétely, sem mint a meggyőződés.

Hogy ez volt a szomorú valóság még az 1920-as években is, álljon itt MELICH JÁNOS nagynevű nyelvészünk őszinte vallomása:

"...Megvallom, hogy egészen a legújabb időkig az un. székely rovást afféle koholmánynak tartottam, koholmánynak, amellyel a magyarság kereszténység-előtti közműveltsége kapcsán komolyabban foglalkozni nem érdemes. NÉMETH GYULÁNAK "A régi magyar írás er[e]dete" c. értekezése volt az a dolgozat, amely végleg meggyőzött felfogásom helytelenségéről, s aligha tévedek, mikor azt vallom, hogy a kitűnő iskolázottsággal megírt dolgozat nemcsak engem tett SAULUS-ból PAULUS-sá, hanem más tamáskodó magyarokat is... "("Néhány szó a székely írásról" -Magyar Nyelv, 21(1925) 153. old.)

S ez az őszinte vallomás nem is olyan nagyon régi. Mindössze 1925-ben jelentette meg a legnagyobb magyar nyelvészeti lap. A vallomás egyben elismerés is nagynevű turkológusunk, NÉMETH GYULA felé, aki kétségtelenül "szalonképessé" tette a rovást tudományos világunkban is. Igaz, nem is lehetett volna másként, hisz nemzetközi vonalon már THOMSEN mellett mások is komoly figyelemmel kísérték az egész új tudományág fejlődését és abban tevékenyen is részt vettek.

Mindenesetre az új tudományág bár oly nevek foglalkoztak vele, mint SEBESTYÉN GYULA, MÉSZÁROS GYULA, FEHÉR GÉZA, SUPKA GÉZA stb. az "akadémikusok" előtt mindig csak "fogadott gyerek" maradt, hisz a finnugorizmus képviselői nap mint nap rá kellett döbbenjenek, hogy az írástörténet nem az ő hivatalos nyelvészeti irányzatukban halad, hanem a törökös befolyást egyre jobban erősítgetni. Már-már tartaniok kel[l]ett, hogy VÁMBÉRY szelleme visszajár.. Igaz, hogy SEBESTYÉN GYULA halála után NÉMETH GYULA is szinte abbahagyta idevonatkozó tanulmányait s csak apró-cseprő cikkek, kis tanulmányok jelentek meg most már PAIS DEZSŐ tollából, különösen, ha egy-egy újabb rovásos lelet bukkant fel valami templomfalon... A két háború közt az írástörténelem "múzsái is elhallgattak" pedig nem is volt ágyúdörej. A második világháború elmúltával, amikor a történészek, nyelvészek szerepét nagy felkészültségű és elkötelezetlen régészek kezdték irányítani múltunk kutatását, olyan jeles rovásíráskutatók bukkantak fel, mint CSALLÁNY DEZSŐ és HARMATTA JÁNOS. Az első tudós szinte teljesen a régészeti leletek aprólékos, fárasztó de minden részletre kiterjedő gonddal állította össze a Kárpát-medence minden lehetséges adatát a rovásjelek eleddig legmegbízhatóbb és megnyugtatóan tökéletes táblázatait. Az avar rovástól kezdve a legújabb magyar rovásírásos emlékekig mindent összefoglaló munkáival a későbbiekben sokszor fogunk találkozni.

HARMATTA JÁNOS professzor pedig az iránológia területén ismert nemzetközi tekintély, aki a legbonyolultabb ókori, főként Belső Ázsia területén hajdanán írásrendeket elemzete [elemezte] és hasonlította össze és főként a kvarezmi, hun, sogd, pehlevi írások jelentős emlékeit sokszor az eredeti, fennmaradt töredékek alapján tette közkinccsé. Az ő munkássága - amely még nap-nap mellett most is egyre gyarapítja éles megfigyelőképességgel és főként nagy nyelvészeti felkészültséggel a szélesskáláju nemzetközi kutatások eredményeinek ellenőrzésével és kiértékelésével az írástörténet ama részeit, amelyek a magyar rovástörténettel közvetve vagy közvetlenül összefüggésben vannak.

Ugyancsak komoly és világviszonylatban is ismert írástörténész, főleg régészeti vonalból indulva és az ókori jelenségeket analizálva tudásával MAKKAY JÁNOS. Az általa képviselt irány egészen sajátságos eredményekkel gazdagítja írástörténetünket, hiszen ő már pl. TORMA ZSÓFIA gyűjteményét is alaposan ismeri és a sumér íráskultúra terjedési irányának kiinduló fókuszát Erdélytől Sumériáig vezeti vissza. Az ő munkássága azért is jelentős, mert a két féle sumér írásgyakorlat létezésének alapjait magyar vonatkozásban tudományos szinten is képviseli. MAKKAY és HARMATTA munkáinak a jelentőségét az domborítja ki, hogy mindketten, a legmodernebb és a magyar közvélemény előtt alig-alig ismert és sokszor zsákutcába futó nemzetközi "tudományos véleményeket" komoly bírálat alá veszik és nem esnek abba az általános magyar tévedésbe, miszerint minden jó és minden igaz, amit külföldi tudósok megfogalmaznak. És külön kiemelendő, hogy MAKKAY a régészeti adatok okszerű felhasználásával, HARMATTA pedig az ő tárgyilagos bizonyítékok, elemző és összefoglaló, hasonlító nyelvészeti tudáskincs-alap felhasználásával tartalmat is igyekszik a sokszor értelmetlen jelekbe önteni. Elég itt csak a Tatárlaka mellett talált sumér táblácskák me[g]gynyugtató szövegének megállapíitására gondolnunk.

Mint dolgozatom más részében kiderül, nemcsak magyar részről dolgozták ki ama jelentős tételt, hogy a sumér írás különböző, sokszor magától a mezopotámiai városkulturáktól földrajzilag nagyon távoleső fókuszokból kiindulva, többrétegű fejlődés alatt állt. Így jelentős a TORMA-féle gyűjtemény sokáig kriksz-kraksznak vélt vonalas jegyeit a jugoszláv Vinca-kulturával, majd az égei írásrendszerekkel összekapcsoló TODOROVIC, horvát írástörténész munkássága. Meglepő eredményei - bár sokszor ellenkeznek a magyar kutatók véleményével - nem lebecsülendők, mert az írásrendszer terjedési irányával egyhangúan vallja magyar honfitársaink véleményét, hogy "Erdélytől Sumériáig" egy egészen nyomonkövethető fejlődési folyamat áll fenn.

A fiatal magyar írástörténet tehát lényegesen behozta eddigi késését Hála az otthoni tudósainknak, ma az ókori írásrendszerek ismeretében egyenrangúaknak tekinthetjük a magyar szaktudományt. Ezt a tényt legszembeötlőbben a nemzetközi szakemberek írásaiból állapíthattam meg, hisz a dolgozatom végén felsorolt bibliográfia külföldi könyveiben legalább is a lábjegyzetekben sűrűn és folyamatosan találkozom magyar szerzőink neveivel.

Ez az kétségtelen eredmény azonban nemcsak az ókori írásrendszerekre és az azok mögött lappangó tartalom értelmezésére vonatkozik, hanem az un. törökös népek szintén fiatalnak mondható elemzéseiben is. Ma ezen a téren - az újabb jelenségek közlésével - a szovjet szakemberek bizonyos előnyben vannak. Ismereteik és tudásuk azonban majdnem egyedül és kizárólag az un. "előzetes értesítés" jellegén alig terjednek túl. A Don-vidéki és Kubán-környéki újabb leletek, vagy az al-dunai, közelmúltban feltárt felírások magyarázatában a magyar szakemberek tudásának jelentős osztályrész jut. Bár a rumuny (román ) régészek és "írástudók" igyekeznek elmellőzni a magyar vonatkozásokat, honfitársaink alapvető szaktudását és szívesebben fordulnak pl. ALTHEIM, STIEHL modern, vagy THOMSEN, RADLOV régebbi megállapításaihoz, a tényeken eme elhallgatás nemsokat változtathat. CSALLÁNY DEZSŐ a szovjet tudósok eredményeit is minden erőszakolt és megalapozatlan módszer alkalmazása nélkül ügyesen és megnyugtatóan be tudta illeszteni a magyar rovásírás szerves előzményeibe. Bár magyar népi eredetünkre vonatkozó következtetéseit, a "kettős honfoglalás" vonatkozásaiban sokan kételkedve fogadják, régészeti tudása azonban - s ez ő fő ereje - eddig csak megalapozatlan ellenvélemény sorozattal találkozott.

A finnugor, nyelvészetre alapított történelmi szemlélet természetesen állandóan a sanda gyanú szemszögéből figyelni [figyeli] ezeket az írástörténeti, tárgyi bizonyítékokat. A mindenáron finnugornak vallott eredet kizárólagosságát csak egészen újkori, vagy a laza és bizonytalan nyelvi összefüggések kizárólagos láncolatának szinte ötezer évre való vissza vetítésével azonban ők magukat sem tudják megnyugtatóan megmagyarázni. Hiányzik nekik a "komplex kutatómódszer" sok eleme. Mi itt csak az írástörténetre hivatkozunk, hisz ez a "gondozásomban" összeállított tanulmánysorozat célja. A finnugorizmus irányából legfeljebb a "tamga" vagy "tulajdonjegyek" sorozatára hivatkozhatnak némi nyomokra. Így tette ezt SEBESTYÉN GYULA is a jakut és vogul stb. néptöredékek néprajzi megfigyeléseiből merített példáinak felsorolásával. Ez azonban általános kincse az emberiségnek és nem lehet az ősmagyar írás kiindulópontjául tekinteni...

Az általánosan és "hivatalosan" vallott finnugor történetszemlélet a tények hiányában igyekszik a "déliirányú" vagy "ótörök" írás[t]örténelmi adatokat bagatellizálni, értékét, jelentőségét elmellőzni, vagy elhallgatni. Jellemző példa erre a mai otthoni történetírás "korifeusának" GYÖRFFY GYÖRGYNEK a véleménye a magyar rovásírás ősének, nemző atyjának, szülő anyjának, az ótörk rovásírás eredetéről vallott nézete. Teljes egészében idézem az 1958-ban megjelent "A magyarok elődeiről és a honfoglalásról" c. gyűjteményes munkájából:

A türk rovásírás végső fokon sémi eredetű, s egy tőről fakad a héber, görög, latin, arab és a legtöbb euráziai betűírással. A sémi írást az iráni szogdok közvetítették Belső-Ázsiába. A türk írást a nyugati türkök honosítanák meg Nyugat-Ázsiában (jenyiszeji és talasz-völgyi feliratok) és a Kazár birodalomban, s ezen a réven ismerték meg a magyarok, akik kőrében, mint székely rovásírás a XVI. századig élt.

Ez a "túltömör", sokat sejtető, de egyben semmitmondó "eredeztetés" zavarólag hat és megfeledkezik a fenntiekben [fentiekben] már felsorolt tudósaink er[e]dményeinek kötelező elismeréséről. A "végső fokon sémi eredet" az általános , európai közvéleményből veszi magyarázatát, amely szerint az emberiség meggyőződésébe tévesen beivódott tudat szerint ÁDÁM a biblikus "első ember" a sémi fajból származott és ez a biblikus szemlélet a maga torz felfogásával az emberiség mindennemű kultúrvivmányát a jelzett sémi fajhoz kapcsolja. A "tömörség" az igazságot hátrányba szorítja, részlet eredményeket elhallgatva annyira általánosít, hogy legfeljebb az "euráziai" betűírás kifejezés mögött sejthetjük, elég erős képzelőerővel, a törökös népek annyira jellegzetes írásrendszerét, amelyből a magyar rovás eredetét vette. S bár egyetlen szerzőtől sem lehet megkívánni, hogy egy-egy sokszor szűk keretbe kényszerített tanulmányban minden apró-cseprő részletre kiterjedjen, ebben az esetben GYÖRFFYNÉL joggal kifogásolható ez a hiány, hisz a "gondozásában" megjelent kötet címe a "magyarok elődeinek" adatait sűrített formában, sokatmondóan ígéri... Ez a megfogalmazás a német szótár "Mehlspeiz"-ére [Mehlspeise] emlékeztet, amely a "lisztétel" fogalommal jelöli meg a makarónitól a dobostortáig az összes ételeket, vagy süteményeket...

Némi panaszízzel említem meg, hogy a magyar írástörténet művelői - talán nyelvészeinkhez alkalmazkodva - tulon-túl sok "átvételről" vagy "kölcsönzésről" beszélnek, mintha bizony a magyar nép ősei nem lettek volna legalább annyira kultúrlények, mint az "átadók" vagy a "közvetítők". Nyelvészetünk eme rákos szövevénye az írástörténet szöveteit is kikezdte... S itt ismét nagy költőnk, ARANY JÁNOS "nyelvészgúnyoló" epigrammáihoz nyúlok szemléltető példáért:

"Kisütik, hogy a magyar nyelv
Nincs, nem is lesz, nem is volt;
Ami új van benne, mind rossz,
Ami régi, az meg tót... "
(Az orthologusokra.)

Itt is megnyilvánul finnugorista nyelvészeink taktikája: ha már nem rendelkeznek az írástudomány, betűtörténet segédtudományi eszközeivel tételeik aláducolására, akkor legalább csak külső "kultur ráhatássá" nyilvánítják a törökös tábor idevonatkozó bőséges adattárát. Pedig a mai magyarság szellemi ereje, ötletessége, eredetisége számtalan példával szolgál, hogy "nem kell szomszédba mennünk sütnivalóért". Bár kevesen vannak honfitársaink közül Nobel-díjasok, az fajunk mellőzésének igazságtalan és jogtalan következménye csupán, nem tárgyilagos szellemi értékmérés. (S még nincs egészen tisztázva a Marosvásárhely "Teleki-Téka" irattárából nyomtalanul eltűnt BOLYAI FARKAS-féle "relativitás elmélet" és a Nobel-díjas EINSTEIN "zseniális "meglátása között !!) Ez a magyar sajátosság őszintén szólva, nemcsak a "kiművelt emberfő" fogalmához tartozó teknikai és szellemtudományi embereinkre, honfitársainkra vonatkozik, hanem elsősorban a paraszti, pásztori népréteg "ezermesteri" adottságára, amely ezer és ezer változatban bizonyítja fajták "jégen is megélő" tehetségét. Magyar népünk nemcsak arra használta és használja a fejét, hogy a kucsmát-kalpagot viselje rajta...

Ugyancsak panaszízű az a megállapításom is, hogy a legújabb és egyre sűrűbben megjelenő, népszerűsítő vagy tudományos írástörténeti munkák nemzetközi vonalon sokszor meg sem említik még csak a törökös, Orkon[Orchon]-Jenyisszei, Talas-völgyi rovásírásokat sem s még kevésbbé a magyar és rokonnépek írástudását. A kötet végén szereplő bibliográfiák legtöbbje, ha az írásfejlödésről vagy azok genealógiájáról táblázatot hoznak, nagyon sokszor egyszerűen "lefelejtenek" bennünket. Hogy ez szándék vagy tudatlanság, tájékozatlanság eredménye-e avagy sem, (vagy mindegyik ?) azt döntsék el idegenek, nehogy az a látszat támadjon, miszerint mi magyarok állandóan "rendbontó" és "túlzott sovinizmusból táplálkozó" sérelemérzetből panaszkodunk. Vegyük inkább úgy, hogy ez nem "panasz", hanem jogorvoslás vagy ha úgy tetszik, történelmi tárgyilagosság követelése a lenézett "turáni fajjal" szemben.

Pusztán "teoretikus" hiánynak tűnhetne fel említett "panaszom" s hogy ezt megcáfoljam, mellékelem a többszázezres példányszámú és az UNESCO pénzügyi alapjából kiadott, több nyelvre lefordított "The Triumph of the Alphabet - A History of Writing" c. kötet táblázatát A. C. MOORHOUSE tollából. Spanyol fordításának latinos műszavait minden olvasóm érteni fogja.

Panaszunk magyar szerzők idegen nyelvű és idegen szerzők magyarra is lefordított kiadványaira is vonatkozik. Az elsők közé sorolom FÖLDES-PAP szerző együttes: "Vom Felsbild zum Alphabet" (Stuttgart, 1966 ) könyvét. Az utóbbi csoporthoz DOBLHOFER: "Jelek és csodák" címen Budapesten kiadott fordítást a német "zsebkönyvek" sorozatából, ahol még "Zeichen und Wunder"szerepel.

A mellékelt táblázatban csak sejtjük a sok "sémita" csoport mögött a teljesen idegenfaju, törökös rovásírás számontartását. Igaz, hogy SUPKA GÉZA az "arameo"-nak nevezett alcsoport tagjaként a devangari írással is rokonítja az ótörök rovásírást, míg az "etrusco" alfajai közt FADRUSZ JÁNOS vélte felismerni a magyar-székely rovásjeleket. De ennyi az egész. Ezeket is csak "beleolvasom" a táblázatba, ahonnét bizony a kutató-kereső írástörténész nehezen indulhatna hódító útra !

fa er 1-014

A világ közvéleményét erősen félrevezeti ez a "Taschenbücher" áradat s gyarapítja a magyarságról amúgy is elterjedt, számos torzvéleményt. A "kevés jellel sokatmondó" rovásírás betűtakarékosságának jelentőségét gyerekkori emlékeimmel együtt őrzöm. Tizéves koromba Belgiumba kerültem és sok fejtörést okozott a sok francia írásszabály, amit a jó belga apácák igyekeztek belém önteni. De nem tudtam megérteni, miért kell a becsületes magyar "ó"-betűt néha "au"-nak írni, máskor meg éppenséggel "eau"-nak. Mennyi "papirpocsékolás" alapgondolatomhoz hozzájárulta teljesen felesleges "h", amit szegénykét némaságra ítéltek, de ha nem írtam ki, hisz úgy sem ejtjük, akkor egyszeriben hiányolták. A magyar ábécé minden betűje hangzik. Már így is "többet mond" mint a többi nyelvek. Mert az angolról ne is beszéljek. Felidéztem magamban az USA-i pár éves ottlétemkor a nagy cinikusnak, BERNÁRD SHAW-nak életében talán egyetlen jószándékú írását, hogy az angol nyelvet "szimplifikálni" kellene. Még a vagyonát is erre a célra hagyományozta. S mit mondjunk USA-ban oly nagyra tartott, de politikai agyficamaiért félvilágban felelősként vádolt ROSEVELT elnökről, akinek ugyancsak talán egyetlen egészséges ötlete volt az angol leegyszerűsítése, fonetikai átrendezése. Sokszor eszembejutottak, hisz ahányszor szerény családi nevemet "FEHÉR" meg akartam értetni valami állami tisztviselővel, vagy kölcsönt adó hitelezővel ez a szegény név egyszeriben EFIÉCSIÁR-rá torzult. Kész hidegrázás...

Visszatérve a magyar rovásírás eredetéhez, a törökös népek írásrendszeréhez, megkell említenem, hogy a GYÖRFFY GYÖRGY által "sémi" eredetűnek tekintett kiinduló -forrást, sőt a SEBESTYÉN által föníciainak tekintett ősmintát, a mellettük-ellenük felhozott érvet és ellenérvet a múlténak tekinthetjük. A sok, elképzelt felépítményt feldöntötte a régészek ásója. A tudomány ma már nemcsak a stratoszféra, az űrkutatásban ugrik szerfelett nagyokat, hanem a földmélyét feltáró földgyaluk és régészásók nyomán is. SEBESTYÉN és az általános írástörténet eddig a K.e. 850 tájáról származó un. "MESA követ" tekintették a főniciai írás alapjának. Egyben,mint a rovásírásrendszerek őse is szerepelt. Bár a későbbiekben a "MESA kő" részletesen szerepel írásomban, előre akarom bocsátani az írástörténetben roppant nagy változást jelentő, kormeghatározó leletet, amelyről már említettem, hogy sok-sok teóriát, érvelést döntött halomba a régészek ásója nyomán. Íme a híradás erről a ma még felmérhetetlen jelentőségű leletről egy budapesti lap sokatmondó hasábjairól:

Aranyba hurkolt csontváz

Több mint négyezer aranytárgyat találtak a Kazah Tudományos Akadémia Archeológiai Intézetének régészei egy Alma-Ata környékén feltárt királyi temetkezési helyen. A sírdombban, amelyet a benne talált leletek gazdagsága miatt Arany Kurgannak neveztek el, egy fiatalember - a feltételezések szerint királyfi - tetőtől talpig aranyba burkolt csontváza feküdt dísztárgyakkal körülvéve.

Az Arany Kurgan rejtélyét két év kitartó munka után G. Muszabajev, a Kazahsztáni Tudományos Akadémia levelező tagja fejtette meg, amikor sikerült elolvasnia a sírdombon talált ezüst csésze aljába vésett feliratot: "Becsülettel tartsd magasra az atyai zászlót. Légy méltó ura alattvalóidnak. A harci mének és a déli vitézek dicsőséget hoznak nevedre. Ha felnősz, boldogságodat vívd ki, saját karod erejével. Adjon isten egészséget."

Az ezüst csésze feliratának elolvasása nemcsak e temetkezési hely gazdájának kilétére vonatkozó feltételezéseket erősítette meg, hanem - s ezt tekintik az Arany Kurgan igazi tudományos szenzációjának - azt is igazolta, hogy a török írásbeliség 800-1000 évvel korábbi mint eddig feltételezték. Ősi formáit, amelyek egyikével az ezüst csésze aljára vésett atyai intelmeket írták, már az időszámítás előtti hetedik-ötödik században a sírdomb keletkezési idején használták.

A részletes jelentések természetesen sokkal többet mondanak az "Arany Kurgán" kincseiről, de minket és az írástörténetet már a kis jelentésszövegben is jelzett tudományos szenzáció érdekel jelen írásomban, amely szerint a "török írásbeliség 800-1000 évvel korábbra teendő, mint ezt eddig feltételezték". S talán csak akkor fogjuk fel teljesen az előzetes jelentés és a későbbi tudósítások igazi jelentőségét, ha az Alma Ata-i "Arany Kurgán" ismeretlen királyfiának ezüstcsészén lévő megható atyai intelmeket egyidősnek kell minősítenünk MESA király, a "nem sémi" moabiták királyának emlékkövével. MESA pedig már szerepel a Bibliának egyszerre több helyén is. Így a törökös rovásírás rendszer már a biblikus időkben egy szerfelett magas műveltséggel rendelkező törökös, a jelek szerint hun népet szerepeltet, amelynek szellemi kultúrájánál csak talán erkölcsi magatartása és vitézsége volt magasabb...

A sok-sok feltételezés tehát, hogy a mediterránum vidékéről ilyen-olyan népek kereskedelmi utazóival jutott el ősi rokonnépeinkhez, egyszeriben megdől és az írásbeliség őshazája a rovásrendszer szempontjából Belső Ázsia. Hogy aztán hogy volt lehetséges az Alma Ata kurgán környékén és a Holt-tenger partján élő, tehát még a messzejáró kalmárok számára is szinte elképzelhetetlen távolságra lakó írástudó népek betűsora oly feltűnően egyforma, arra csak az idők folyamán tudunk választ kapni.

Egy azonban máris bizonyosnak látszik: ALBRIGHT meglátása az asszír nagyhatalom népcseréiről sokkalta fontosabb tényező, mint eddig hittük. A "zsidók babiloni fogsága" valójában csak népcsere volt és a mai Palesztina sok-sok biblikus népe nem tartozott a "sémi" fajhoz, mint ahogy az írás bölcsőjét ringató sumérok sem voltak azok.

Az "Arany Kurgán" rovásírásos ezüst csészéje tehát kronológiai jelentősége mellett roppant nagy kulturjelentőségű adat is. Jelen munkámban ezt az adatot mindenütt szemelőtt igyekszem tartani annak ellenére, hogy az írásfejlődés menetét Erdélyből, TORMA ZSÓFIA gyűjteményének vonalas betűjegyeitől vezetem a már említett úton. Itt megjegyzem azt is, hogy a Kaukázus déli részén a szovjet régészek szintén rábukkantak az ősi, sumér vonalasírás jegyeire s ez nem újdonság, hisz tudjuk, hogy ez a nép, vagy ahogy SEBESTYÉN mondja: "az ókor legrégibb kulturnépe, a mi ural-altáji népcsaládunkba tartozó geniális szumér-nép hozta létre."

Ezekkel az alapgondolatokkal vezetem be a "gondozásomra" bízott kötetet, abban a reményben, hogy sokan haszonnal forgatják kutatásaikban, valamint azzal a meggyőződéssel, hogy az emigrációban, szétszórtságban élő magyarság is nyújthat, ha mást talán nem is, de aprócska homokszemeket az egyetemes magyar kultura építéséhez. Ennél szebb célom nem is lehet...

I. Rész: Az írás bölcsője körül

TÁJÉKOZODÁS AZ ÍRÁSRENDSZEREK IDŐBELI ÉS TÉRBELI TERJEDÉSÉRŐL

Írástörténeti kutatásaink rovásrendszerre vonatkozó adatait csak úgy tudjuk az ékírástól követni és csoportosítani, ha a térbeli és időbeli szétszórtságukat földrajzi és időhöz kötöttség kronológiájáról legalább nagy vonalakban valami állandó tájékoztató segédeszközt alkalmazunk.

Szemlélhetőség kedvéért csatolom írásomhoz NEMES-DEDINAI ZSUFFA SÁNDOR: "A magyar nyelv nyelvrokonságai" c. tanulmányából. A térkép legalább némi eligazítással szolgál a térbeli elterjedés irányáról. Időbeli sorrend és az egymás szomszédságában élő etnikumok szempontjából természetesen egy egész sorozat tanulmányra lenne szüksége, hogy a fejlődés menetét eredményesen figyelemmel kísérhessük. Erre érdemben valóban csak igen képzett szakemberek, helyi kutatók lennének képesek. Az idő és tér olyan tág és terjedelmes, hogy a kereteikben lezajló írásfejlődésnek csak darabjait, eddig feltárt részletekből csak töredékeket közölhetünk abban a biztos tudatban, hogy munkánk sem nem befejezett, sem a tévedésektől mentesnek nem tekinthető. Már csak azért sem, mert az Alma Ata-i Arany Kurgán az összes eddigi "eredményeket" felborította a maga feliratával. Ez az írásos emlék mindenesetre csak az időbeli, eddigi megállapításokat változtatja meg erősen, de a térbeli keret maradandónak tekinthető.

A ZSUFFA-féle nyelvészeti térkép nyelvi sokféleségéből az azokat hordozó vagy kifejező írásrendszerek számbelileg lényegesen redukálhatók. Az akkori különféle műveltséghez tartozó nagy népek ugyanis nem alkottak maguknak önálló írást, hanem a mai latin betűkkel író népek módjára néha egészen távolálló nyelvek egy-egy ága ugyanazokat az írásjeleket használta. Ez annyit is jelent, hogy az írásrendszerek hasonlósága, vagy azonossága nem jelent egyúttal nyelvi hasonlóságot vagy azonosságot. Ahogy például a magyar nyelv nem kapcsolható az indogermán nyelvekhez, ámbár egyformán a latin betűket használják írásrendszerükben. A mai latin betűk időben évezredes, térbelileg pedig félvilágot betöltő szerepét több évezrednyi távlatban a sumér ékírás, majd később az arámi (arameus), még később a föníciai vonalas írásjegyek töltötték be. Az írástörténet ezek közt a különféle kulturákat hordozó és megörökítő jegyrendszerek között természetesen igyekszik az egymásbólfejlődés finom vonalait követni.

ERDÉLYTŐL SUMÉRIÁIG ?

Meglepőnek látszik jelen fejezetem címe. Pedig kérdőjellel írtam! A "kövek beszélnek" alapon azonban nincs kétség, hogy ez az irányú írásvándorlás lehetősége sem vethető el teljesen. TORMA ZSÓFIA Maros-völgyi, H. SCHLIEMANN trójai és végül A. H. SAYCE anatóliai (Kis-Ázsia) leleteinek összefüggését már 1883-ból az egy szakember, két "dilettáns" közti levelezés határozottan állítja. Nem akarom itt "Sumér nyomok Erdélyben" c. kiadványom bevezető tanulmányát hosszabban idézni, csak megismétlem HARMATTA JÁNOS ókori írásszakértőnk és világhíres iranológusunk idevonatkozó szavait:

"Olyan jelek, amelynek valamilyen kapcsolatát a régi mezopotámiai írásbeliséggel fel lehetett tenni, már a múlt században is kerültek elő elég nagy számban Tordoson, s feltárójuk, illetve gyűjtőjük, TORMA ZSÓFIA már 1879-ben utalt is a tordosi jelek és az asszír-babilóniai írásbeliség kapcsolatának lehetőségére és e feltevést nem kisebb tudós, mint A. H. SAYCE is komolyan mérlegelte ..."

A SAYCE-féle levélből kitűnik, hogy TORMA már 1883-ban négy ősi székely rovásírás jelet olvasott ki gyűjteményéből. Ezek a betűk

fa_er_1-021

TORMA ZSÓFIA kiadatlan betűgyűjtéséből is közöltem említett kiadványomban három "ízelítő" darabkát. Sajnos az egész ilyenirányú kiadás még késik, mert közvetített levelemre VLASSA MIKLÓS, világhíres kolozsvári régésztől azt a választ kaptam, hogy a kézirat már foszladozóban van, ceruzarajzai halványulnak és az ottani egyetem szándékszik az egészet egyben kiadás alá rendezni. Bízunk VLASSA tárgyilagos és szakemberi tájékozottságában s, hogy eme ígéret valóra válik az egyetemes emberi tudomány nagy javára. Addig is csak három aprócska részlet a már eddig általa közölt gyűjteményből:

fa_er_1-022

A közölt töredékek közül az a./ "ékíratos" töredék, b./ hengerpecsét és c./ hengerpalást írásjegyekkel, ZSÓFIA kisasszony saját kezű rajzaiból...

Szükreszabott lehetőségeimet, hogy TORMA ZSÓFIA gyűjteményéből több írásjegyet is megszerezzek, váratlanul kitágította magát "megnevezní félő" újvidéki Olvasóm (Magyai Őskutatás egyik példánya után), aki az un. "Vincakultura" legnagyobb ma élő horvát írásszakértőjének, JOVAN TODOROVIĆ-nak a Duna-völgyi bronzkori kultúrájáról írt tanulmányát megküldte. Ebben a tanulmányban, mint látni fogjuk, TORMA-féle gyűjtemény jegyei az elsők és egyben kapcsolva vannak a VLASSA által felfedezett tatárlaki jegyek mellett, a karanovoi, sitovoi, gradesnicai, devetaci és cavgari bronzkori "rovásírások". A felsorolt bolgár leletek mellé csatlakozik a jugoszláviai Bojan-Vidra-í és a rurnán Gumelnica mellett talált bronzkori cserépedény feliratok jelsorozata.

TODOROVIĆ említi, hogy a Tordos, Maros-menti TORMA-féle gyűjteményt egy honfitársa, M. M. VASIĆ már 1908-ban feldolgozta. Valószínűleg akkor tűnt el a gyűjtemény legértékesebb darabja a sumér írásjelekkel díszített "orsó-nehezék". Ezt ui. ROSKA MÁRTON régészünk nagy kiadványa TORMA-gyűjteményéről már csak rajzból ismert. Mint VLASSA írja, a gyűjteményből valóban hiányzott és egy dobozkában, eldugott helyen találtak rá véletlenül.

De hogy szavaim egymásba ne öltsem, ezen kis vargabetű után sorraveszem TODOROVIĆ írásának idevonatkozó részleteit. Sokat mondók s bár vitázik kiváló ókori régész és mitológia- történészünkkel MAKKAY JÁNOSSAL és magam sem adok neki mindenben igazat, gyűjtése értékmentő és az írástörténelem labirintusában biztosan mozog, betűfejlődési táblázata eligazító. Jelentősége főként "frissensült" mivoltában rejlik, hisz csak nemrégiben 1972 októberében jelent meg. Így a tatárlaki sumér táblaleletek keltette nagy érdeklődési hullámok elcsitultával összegező eredményként már az eladdig hozzászóló szakemberek véleményét táblázatba tudta foglalni. A tábla oszlopai igen sokat mondanak Tordos és Észak Bolgária barlangjegyeinek egységéről és végeredményét kapcsolja a sumér-kori ékírásokat megelőző, vonalas, rovásjellegű jegyeivel. S a másik konklúzió: TODOROVIĆ mellékelt térképe mutatja a vonalas, rovásjellegű jelcsoport kelet felé haladó irányát, amire jelen fejezetünk címével utalunk.

A már előbb említett TORMA-féle betűelemzések mellett TODOROVIĆ hozzájutott honfitársa VASIĆ írásán keresztül az 1906-ban "tárolt" adatokhoz is. Eszekből alább egy szemelvény sorozat:

fa_er_1-023

fa_er_1-024

fa_er_1-025

fa_er_1-026

A gyűjtemény fenti csoportját TODOROVIĆ "pontozott" jellegű, tulajdon-, vagy fazekas-jegyeknek és egyben a legősibb írásjeleknek tekinti. A következő csoport szerinte már több írásszerűséget tartalmaz:

fa_er_1-027

Az alább következő un. "idol"-gyűjteményen már-már a vonalas - rovásos - jellegű jegyek mellett fel-feltünedezik egy-egy ékírás jel is.

fa_er_1-028

Ma már semmi kétség nem fér ama megállapításhoz, hogy ezek a kis szobortorzók "autokton" jellegűek, azaz ott a helyszínen gyúrták őket friss agyagból, vagyis "Ott ahol a Maros vize folyik csendesen ..." Partomlások, vízmosások, fűzfagyökerek, dobták, nyomták őket ismét felszínre...

A sok-sok cserépdarab ilyen-olyan töredékecske jelei bizony eléggé egyhangú látványt mutatnak. ZSÓFIA kisasszony és a nyománjáró türelmes kutatók azonban egy-egy élményt jelentő felfedezést végezhettek rajtuk.

TODOROVIĆ Karanovo bolgár falu melletti bronzkori leletek cserépfeliratait is közli:

fa_er_1-029

Nem akarnám Olvasóim türelmét túlfeszíteni még további cserépdarabokkal is - bár ezek magukban, halkan beszélnek a múltról - csak mellékelem TODOROVIĆ tanulmányából Bolgáríában a Sitovo nevű falu határában talált bronzkori, a tordosi és tatárlaki jeleknél valamivel későbbi, de egy műveltséghez tartozó barlanglakók írta, folyamatos, már egészen rovás jellegű izenetét az utókornak! A barlangban talált cserépedényeken több jel megismétlődik.

Mennyi titok, - talán dicshimnusz a félelmetes istenekhez, vagy bizonyság az írástudó "ősember" kultúrájáról, életküzdelméről? - tárul majd fel, ha az alábbi kétszeres, párhuzamosan és 3-3 méter szélességben, mészkőfalra vésett betűsort megfejtik!

fa_er_1-030a

S ez az írássor K.e. 2300-as évekből való. Kísérteties ezt a közel négy és fél évezres izenetet látni. Szinte a rovásírás választójeleivel! Az ugyancsak bolgáriai sumérkori feliratos darabokról összegyűjtött rovásos jegyek egy csoportját közli TODOROVIĆ Cavgariból:

fa_er_1-030b

Amint látjuk, egyre jobban "formálódik" a székely rovásjegyek alakja és egyszerre közelebb érezzük magunkhoz Erdély és észak Bolgária igazi "őslakói"-hoz és egyben a sumérokhoz. A rovás betűin keresztül... Mert a tudós bolgár régész G. GEORGIEV szerint ezek a jelek a híres C.14 (karbon 14) bizonysága szerint a K.e. 2400-2300-as évekből származnak, tehát alig-alig 500 évvel fiatalabbak a tudomány által ma számontartott UR-NIN és MANICSUSI sumér királyok uralma idején, pontosan K.e. 3.000-es évek végén használatban lévő hasonló írásjeleknél!

S ezzel még mindig nincs vége a meglepetésnek! A gradesnicai feliratok alábbi részletei már valóban rovásírás jelleget öltik.

fa_er_1-031

Bojan-Vidrából, a hajdani "Besenyőország"-ból Bosznia területéről szintén izen a történelem hajnaláról egy "írástudó gölöncsér":

fa_er_1-032a

Lám-lám, milyen messze visszanézünk a múltba a rovásírás jegyein keresztül... Térben nem vagyunk messze Tordostól-Tatárlakától és az Erdélyben egyre-másra felbukkanó lelőhelyektől. A ROSKA-féle leltározás közlését - amelyet BABINSZKY LÁSZLÓ buffalói (USA) munkatársamnak köszönhetek - is beiktathatjuk TODOROVIĆ tanulmányába, legalább két nagyon tanulságos darabbal:

fa_er_1-032b

Ilyen és hasonló, összesen 11 ezer darab cserépről, "háló- vagy orsósúlyról", vagy HARMATTA professzor szerint fogadalmi, istennek amulettekről felajánlott kellett TORMA ZSÓFIA és követőinek összeszedegetni a régmúlt aprócska betűsorait Tordos Marosparti füzeseiben vagy Bolgária barlangjaiban. S ha ZSÓFIA régésznő töménytelen cseréphalmazához még az Al-Duna és Észak Balkán leleteinek számtalan darabját a tudósok szívós türelme, alázatos igazságkutatása meg nem ejti, akkor ma nem közölhetném tárgyi bizonyítékként a K.e. 2.500-as évek írástudásának cserépbe égetett, sziklára vésett rovásjegyeit. Ezt a sok-sok munkát elvégezte helyettünk G. GEORGIEV, aki Tordostól Cavgarig minden ilyen jelet lajstromozott, Csak "mutatóban" vagy félszázat!

fa_er_1-033

S ne gondolja senki, hogy ezek a jegyek csak "véletlenek" avagy "fazekasjegyek" vásárokra szánt portékákról. Íme pár Dél-Erdélyből származó darab "beszélő cserépkorong":

fa_er_1-034

Csak persze "ember kell a gátra", aki megérti a négymezőnyös ókori mágikus üzenetet. Nem hiszem, hogy "szakemberek", vagy egyetemi katedratikusokra vár az ilyen "kemény diók" megtörése. Csak szenvedélyes magánkutatók, pihentagyú keresztrejtvényfejtők - akiket SEBESTYÉN GYULA annyira "leértékelt" nagy rovásírásos tanulmányában, - jönnek a nyitjára ezeknek a rejtélyeknek. Csak várnunk kell az idők teljességére!

fa_er_1-035

Röpke kis "elmélkedésem" után újból visszatérek TODOROVIĆ tanulmányának legkonkrétebb eredményéhez, az Erdély-Délbalkán térség rovásjegyeinek táblázatához. A jeloszlopok azonossága - vagy legalább nagy hasonlatossága - első látásra meggyőző! Íme:

fa_er_1-036

A közölt, összehasonító táblázat első oszlopa a balkáni térség kisebb leleteinek összegezése, míg két bolgár és az Al-Duna menti, valamint a két erdélyi jelentősebb-lelőhely jegyei külön-külön oszlopban szerepelnek. Nem kell nagy képzeleterő a jegyek "rovásszerűségének" azonnali megállapításához.

És végezetül közlőm TODOROVIĆ térképét az "írásbeliség" terjedésirányáról. Ezt vitatják a legjobban. Az irányt: Erdélytől Sumériáig, vagy Sumériától Erdélyig: ez a kérdés válasszunk!... Vagy inkább ne. Várjuk ki e téren a szakemberek szabvány és rendszerbekényszerült kutatásáig vagy műkedvelők "meglátásait"

Fejcsóválás nélkül elfogadja minden Olvasóm, hogy a két földrajzi térség: Suméria és Erdély közt K.e. 3.-2. ezred közepe tája óta komoly és tárgyilagosan bizonyítható kulturkapcsolat, kereskedelmi összeköttetés állott fenn...

fa_er_1-037

S hogy ez a térkép és a rajta szereplő "rovásírásos" terjedési irány nem légből kapott, újból a "helyszíni", nem magyar írástörténészekhez fordulunk bizonyságért.

A nagy bolgár írástörténész V. GEORGIEV szinte egész életét a betűk születésének, fejlődésének, rokonságaik felderítésére szentelve horvát kollégája a TODOROVIĆ szerint az Erdély-Északbalkán bronzkori írástudását tovább vitte az Égei tenger szigeteire. Szerinte az erdélyi jeleket különleges kapcsolatok - több betűazonosság - fűzik a Kréta-sziget és Szantorin-szigetek ezideig megfejtetlen "lineáris" betűcsoportjaihoz. (Eddig csak a "lineáris B" jeleket tudják olvasni!) Részletesebben a krétai titokzatos jelekről nagyon áttekinthető, szépstílusú leírást nyújt KÉKI BÉLA írástörténészünk. Íme a szószerinti idézet:

"Kréta szigete nyilván szerencsés fekvésének köszönhette, hogy az i.e. II. évezredben a Földközi-tenger keleti medencéjének kereskedelmi központjává lett. Itt bonyolódott le a sok áru cseréje, amelyet Egyiptom, Kisázsia és a Balkán-félsziget népei termeltek. A meggazdagodott szigeten magas fejlettségű kultúra virágzott, s a krétai művészet termékenyítő hatásának nyomait a környező népeknél mindenütt megtaláljuk.

Arthur Evans (1851-1941) angol régész - később az oxfordi egyetem tanára - 1899-ben látott hozzá a krétai romok felkutatásához. Szerencsésen megtalálta, majd hosszú éveken át tartó munkával fel is tárta Mínósz király valószínűleg i.e, 1600 táján épült palotáját. Ünnepélyesen ható, oszlopsorral szegélyezett lépcső vezetett fel a hegyre, ahol a pazar szépségű királyi lak állott. A fényűző palotát nem övezték komor bástyák és várfalak, Kréta gazdagságát a tenger és Mínósz király hajóhada védelmezte.

Evans ásatásai közben ezerszámra talált kiégetett agyagtáblákat tele hieroglif és egyéb írásjelekkel. Alapos munkával rendszerezte őket, s végül is háromféle írást különböztetett meg. Az első változatot, amely még elég épen őrzi az írás képszerűségét, mínószi hieroglifáknak nevezte el. Á második és harmadik változat egyaránt arról vallott, hogy a hieroglif jelek az idők folyamán vonalas írásjegyekké egyszerűsödtek. Ezeket Evans lineáris A és lineáris B típusú írásnak nevezte el.

A tudományos világ felcsigázott kíváncsisággal várta a krétai írásos emlékek kiadását. Evans 1909-ben Scripta Minoa I című munkájában nyilvánosságra is hozta néhány, hieroglif jelekkel teleírt tábla másolatát, de csak az 1935-ben megjelent The Palace of Minos IV. című könyvében publikált először lineáris B típusú írást. A kiásott 2800 tábla közül azonban csupán százhúsznak a másolatát adta közre..."

Ez a százhúsz közölt másolat is nagy rejtély maradt, főként azért mert a legidősebbnek látszó hieroglif sorozatot senki sem tudta "szóra bírni" mint KÉKI mondja. Végül is sikerült a "lineáris B" jeleiből 88 szótagjelet feloldani. Az érdekfeszítő szófejtésnek történetét KÉKI így írja le:

"A második világháború alatt a híradástechnikai eszközök elterjedésével megindult a rejtjeles közlésmódok fejlesztése. S ezzel párhuzamosan előtérbe került azoknak a módszereknek kutatása, amelyek segítségével a titkos írások legbonyolultabb változatait is meg lehet fejteni. Akik manapság a rejtjelek megfejtésének nagy szellemi erőfeszítést kívánó munkáját végzik, főként statisztikai-matematikai módszerekkel dolgoznak.

Ehhez hasonló eljárást alkalmazott a krétai írás megfejtésével foglalkozó Alice Kober amerikai matematikus is. Alaposan szemügyre vette a lineáris B-írás közreadott emlékeinek jelkészletét. Az egyes jelcsoportokat függőleges vonások választották el egymástól, ezeket szóhatároknak tekintette. Majd megfigyelte, hogy két függőleges vonás között is előfordulnak ismétlődő jelcsoportok. Föltételezte, hogy ezek szótagjelek. Különben már Evans felhívta a figyelmet arra, hogy összesen 135 jel ismétlődik a lineáris B-írással telerótt táblákon, s ebből az írástörténészek eleve szótagírásra következtettek. Alice Kober rácsos táblázatokat készített megállapításainak rendszerezésére, és páratlan türelemmel végezte elemző munkáját, mégis úgy halt meg 1950-ben, hogy egyetlen jelcsoport hangértékét sem sikerült tisztáznia. Fáradozását mégsem mondhatjuk hiábavalónak, mert módszere utat mutatott egy nála szerencsésebb angol kutatónak: Michael Ventrisnek.

Még 1936-ban történt, hogy Arthur Evans előadást tartott Londonban a mínószi kultúráról, s a hallgatóság soraiban ott ült egy 14 éves diák, Michael Ventris (1922-1956) is, aki szenvedélyes érdeklődést mutatott az élő és holt nyelvek iránt. Egyetemi tanulmányait később mégsem a bölcsészeti, hanem az építészeti karon végezte, de kedvtelésből kitartóan foglalkozott a krétai írásos emlékekkel, amelyekről annak idején Evanstől hallott. Közben behívták katonának, s a második világháborúban mint navigátor szolgált a brit légierőnél. A krétai írások másolatait azonban magánál hordta, s pihenőidejét jobbára ezek böngészésével, elemzésével töltötte. Ventris is a jelek és jelcsoportok előfordulásának gyakoriságából indult ki, és alkalmazta Alice Kober rácsos táblázatalt. Az írásos emlékek etruszk eredetére gyanakodott, és maga is meghökkent, amikor eljutott néhány szó megfejtéséig, s azok így hangzottak: ke-ra-me-u = kerameusz = fazekas; ka-ke-u = khalkeusz = bronzkovács és po-me-nó = poimén = pásztor. Hát görög nyelven íródtak a krétai leletek? Ventris először 1952-ben, az angol rádióban ismertette eredményeit, majd John Chadwick cambridge-i nyelvésszel együtt írt munkájában hozta nyilvánosságra a krétai írásról és a kréta-mükénéi kultúráról szóló, alapvető megállapításait. A görög nyelvet olyan archaikus állapotában tárta fel, ahogy öt-hat évszázaddal Homérosz előtt beszélték.

Ventris és Chadwick a lineáris B-írás 88 szótagjelét fejtette meg. Emellett jó néhány egyéb sajátságot is tisztázniok kellett, így például: a szóvégi vagy szótagvégi mássalhangzókat a krétai írás nem jelölte, a régi krétai görögök nem tudtak különbséget tenni a p és f, k és g, valamint az l és r között, a jelek hol egy hang, hol egy szótag jelölésére szolgáltak. Ezek szerint a krétaiak a következőképp írtak a lineáris B jeleivel:

fa_er_1-040a

Valószínű, hogy ezeket a jeleket eredetileg más nyelv számára alkották meg, s csak később alkalmazták a görögre. Ventris és Chadwick megállapításai nem zárják ki annak lehetőségét, hogy akár a görögökkel egyidejűleg, akár korábban más nép is lakhatta Krétát. A választ talán a lineáris A-írás megfejtése adhatná meg, ez azonban, akárcsak a mínószi hieroglif jelek és a phaisztoszi korong jeleinek értelmezése, a megoldatlan feladatok közé tartozik.

Fájdalom, Michael Ventris találékony, éles elméjére az írástörténet már nem számíthat, mert az építészként is rendkívül tehetséges kutató 1956-ban, autóbaleset következtében meghalt, Chadwickkel közösen írt és éppen sajtó alatt levő Documents in Mycenaean Greek című, összefoglaló művét már nem vehette kézbe."

Ebben a rövid leírásban súlyos és megingathatatlan eredmények, de egyben egész sor újabb és sürgető teendők vannak tömörítve. Az eredmények legfontosabbika V. GEORGIJEV határozott és példákkal bizonyított állítása, hogy a "lineáris A és B" írásjelek a bronzkori Erdély és Észak-Balkán hátteréből és a sumér kultúrkörből kerültek le délre. Jelentős megállapítását ma már egyöntetűen vallják - Magyarország kutatóit is beleértve!, - hisz ha a két lineáris írásjegy sort egybevetjük a rovás jellegű tordosi-tatárlaki-karanovoi stb. már bemutatott jegy oszlopokkal, az első pillanatra meggyőződünk azonosságukról és fejlődési fokozatukról is. Íme pár részlet, amit HÉDERVÁRI PÉTER az ó-hazai "Élet és Tudomány" c. tudományos-népszerűsítő hetilapban "Bronzkori városokban jártam" címmel közölt, mint kis töredéket:

fa_er_1-040b

Krétai képírás jeleinek fokozatos leegyszerűsödése ás vonalas írássá való átalakulása Hédervári Péter nyomán

A vonalas (lineáris ) B. krétai írásmód mellett mint nagy titok, ott szerepel a krétai ásatások leletei közt több képírásos (piktografikus ) szöveg is. Az enyészet karmaiból kimentett rejtélyek közt leghíresebb az un. Phaisztosz- i Korong. L. PERNIER szerencsés keze, régész ásója hozta napvilágra 1908-ban. Egyszerű agyagkorong. Közepétől induló csigavonalban aprócska képek sorakoznak mindkét oldalán. A szavakat jelölő figurákat pecsételő készséggel nyomták a puha agyagba kiégetése előtt. A melső oldalon 121, a hátulsón 119 ilyen jel szerepel, amelyek természetszerűleg ismétlődnek és végeredményként 45 különféle piktogrammot eredményeznek.

fa_er_1-041

fa_er_1-042

A magyar kutató szellem nem állt meg ez előtt a titokzatos táblácska előtt. Finom női intuícióval kolozsvári íráskutatónőnk, KABAY LISETTE érezte-értelmezte ki a csigasor képjeleiből. Zsolozsma stílusú gyönyörű naphimnusz szövegét szőtte színes-ízes szavakból. Az emberiség közös zsolozsmájának zsongása ez a teremtés hajnalán...

Erre vonatkozó alapgondolatait KABAY LISETTE a következő mondatokba sűrítette:

"A Napének akkor keletkezhetett, mikor a tavaszi napéjegyenlőség idején a Nap még a Kos csillagképében kelt fel. A processió folytán az állócsillagok átlag 72 év alatt egy fokkal tolódtak el Kelet felé. Bízzuk szakértőre a megfelelő számítások elvégzését. Az eredmény csakis a szöveg keletkezésének időpontját határozhatja meg, maga az írásrendszer fiatalabb lehet. Mind az elő- és mind a hátlapon ismétlődő mondatok vannak. A visszatérő ismétlődésekből arra lehet következtetni, hogy a himnuszt énekelték."

KABAY LISETTE megfejtési kísérlete módszeres elemzés. Az összes képjelek logikus jelentéstartalmának megállapításával indul el a rejtély megfejtés csábító, de nehéz útján. Gondolatmenetének eme folyamatát teljes egészében közlöm. Már csak azért is, mert TORMA ZSÓFIA gyűjteményének sok képjelével kapcsolatba hozza a hasonlatosságot kínáló párhuzamokat. S főleg azért, mert ez a szép Napének a maga titokzatos jeleivel talán összekötőhidként szerepelhet egyszer az ókori Nyugat és Kelet szellemi áramlatai közt, mint ahogy a lelőhely, Kréta valójában az volt. Akkor még a Nyugat legszélsőbb sávja a mai Magyarország, Erdély volt és a legkeletebb az Altáj-vidék...

  1. fa_er_1-043

    Atya (úr, napisten). Lósörényt viselő férfifej. Az ókorban elterjedt fejdísz volt a sörény, Pallasz Athéné sisakján, a Cameo Gonzagán, II. Ptolemaiosz sisakján stb. láthatjuk. A görög, majd a római katonai viselethez is hozzátartozott. Az Atya a korong fő személyisége. Az alább felsorolt kitüntető címek - király, uralkodó, nagy, fenntartó, teremtő, bíró - mind rá vonatkoznak. Bizonyos sajátságai apollóniak: nyilas napistent fiatalnak ábrázolták, mint Apollónt szokták; ugyanakkor zeuszi is: csapásokkal és jótéteményekkel fizet, és megtaláljuk a korongon Zeusz kiterjesztett szárnyú napmadarát, a sast is. Ugyanígy uralta az eget az egyiptomi fényisten, a jogarral megjelenő teremtő, Ptah. Persze, a szárnyas nap asszír és perzsa istenkirályok feje felett is ott lebegett, a mezopotámiai állatövön Samas, a napisten járt.

  2. Anyaisten. Jobbkezében sarlószerű tárgyat tartó, baljával mellére mutató nő. A Magna Mater, az Élet Asszonya, a Földanya, a termékenység istennője. Az anyaistennel az egész világon találkozunk, a letelepedett földművelő népek életében a termékenység központi kérdés volt. A kultusz eredetének nyomai az Anatóliától Kurdisztánig és Palesztináig terjedő területre vezetnek. A görög Démétér-Kübelé-Aphrodité, a latin Ceres-Venus mondákban fennmaradt keleti eredetű vonások arról tanúskodnak, hogy a földközi-tengeri anyaistenek a sumér Inanna, a föníciai Astarté, az asszír Istár, a szíriai Asera, a babiloni Molédet stb. mintájára elképzelt mitológiai alakok. Egy Tepe Moussienben talált Kübelé-szobrocska az istennőt úgy ábrázolja, amint mindkét kezével melleire mutat. Trójából hasonló lelet került elő. A Kisázsiában rajongva tisztelt Kübelének Krétán is hódoltak, táncokkal és körmenetekkel ünnepelték. Görög földre is átterjedt a tisztelete. Kübelé-Démétér Homérosz idejében még nem volt olümposzi istenség, de a kenyeret már Homérosz is Démétér kenyerének nevezi.

  3. Megy, mész. Lépő ember alakja utal a jel mondanivalójára.

  4. Arc. Férfifej, az arcán determináns látható.

  5. Megkötöz (foglyul ejt). Hátrakötött kezű alak.

  6. Ház. Sátorkunyhó. Ugyanilyen ábrázolás ismeretes az i.e. IV. évezred táján virágzott új kőkori Körös-kultúra anyagából. A földközi-tengeri jellegű, késő újkőkori Tiszai-kultúrában (i.e. 2800-2500) is ilyen még a „ház".

  7. Nyilas. Tollas nyílvessző.

  8. Íj. A sumér Enlil óta, sőt a kőkorszak óta a legtöbb isten és vezér tartozéka. A sémita-akkád Marduk „íjat hajlít" (Gilgames-eposz). Egyiptomi képjel.

  9. Ég, égi. A kereknek rajzolt égbolton égitesteket jelölő hét karika. Mükénéi sírleletből származó préselt aranylemezen a fentivel azonos ábra szerepel; az itt bemutatott 39. számú napjellel egymást váltva díszítik a tárgyat. A babiloni bolygók száma hét. Bronzkori asszíriai tálon a két jelt egyesítve látjuk: a napjel sugarai közt hét köröcskét számolhatunk meg. A Torma Zsófia gyűjteményében szereplő tordosi agyagkorongokon 6-7-8-12 tagból álló köröcskékből képzett „bolygócsoportok" vannak. A Körös-kultúrából napfényre került karéjos szélű hálónehezéken hatbolygós eget örökítettek meg.

  10. Hegyek. Két halom. Az i.e. III. évezredből származó proelámita pecséthengeren négy egymás mellett álló kúpot, a babilóniai pecsétlőhengeren páros kúpokat láthatunk. A sumér írásban három ék = matu (ország), azaz sadu (hegy). Hettita szövegekben' a kettős halom = ország. Egyiptomi szójel.

  11. Bíró. Egyélű bárd. Kréta virágkorában a szertartások bárdja kétélű volt! Ilyeneket tártak fel a mükénéi és knosszoszi ásatások alkalmával. A neolitikumban a bárd még a Magna Mater, a holdistennő jelképe, a phaisztoszi korongon már az Atyát illeti, hogy sokkal későbbi időben mint securis a pontifex kezébe kerüljön.

  12. Víz. Korsó; áldozati edény. Az athéni múzeumban őrzött vaphiói gemmára ugyanilyen - libatióra használt - edényeket véstek. Perzsiában és Turkesztánban ennél régebbi rétegekből is ástak ki hasonló korsókat.

  13. Bárka. Egyiptomi szövegek gyakran említik a „Nap és Hold hajóit". Ra, az egyiptomi napisten mindennapi útját napbárkájában tette meg. Királysírból előkerült mükénéi aranygyűrű pecsétlőlapjára holdsarló alakú csónakot, abba a 39. sz. alatt szereplő napjelet és félholdat vésett alkotója. A korongon előforduló bárka pontos megfelelőjét nem sikerült sem ókori egyiptomi, görög, sem kisázsiai emlékeken megtalálnom. Az ókereszténység az egyházat jelképesen hajóhoz hasonlította; a templomok alaprajzát ma is fő- és mellékhajókra tagolják.

  14. Kos. Kosfej. Az állatöv első jele. Az északi félteke tavaszának kezdetekor a Nap a Kos jegyébe - házába - lép. Ma a precesszió következtében a Kos jegye a Halak csillagképének házába vándorolt. A Földközi-tenger vidékén elterjedt állatövi jegyek többnyire káldeai példák átvételei. A görögök Ammont, a kosszárvú egyiptomi istent Zeusszal azonosították.

  15. Termőföld. Magvakkal bevetett terület, triangulummal megjelenített térség. Ugyanez az i.e. III. évezredből keltezett proelámita pecséten. Érdekes egyeztetésre ad alkalmat: a latin nyelv ter- (3) segítségével képezi a föld, terület szavakat: terra, territórium. Itt említem meg, hogy a 29, sz. teremt, teremtőnek olvasott bálvány szobrocska terrakotta.

  16. Növekedés. Az írnok álló gyermek alakjával jelenítette meg az elvont fogalmat.

  17. Király. Sisak. Hasonló alakú bronzsisakot viseltek az asszírok is. Európában ezt a sisakformát használták a bronzkor végén és a vaskor első időszakában. A hettita királyok ugyanolyan süvegeit viseltek, mint az isteneik, de jelvények nélkül. A sisak a hieroglif írásban az uralkodó ideogramja.

  18. Lesújt (büntet, megver), ökölbe szorított, ujjvédővel ellátott kéz. Az égei-tengeri Théra szigetén Spyridon Marinatos a közelmúltban folytatott ásatásai alkalmával falfestményekre bukkant. Többek között kesztyűt viselő ökölvívók képét tárta fel. A professzor a krétai telepesek lakta szigeten előkerült festményen ábrázolt ökölvívó kesztyűt a világon legelső ilyen természetű emléknek tartja. A phaisztoszi korongon előforduló ujjvédőt a thérai kesztyű előzményének tarthatjuk.

  19. Magas. Ciprusfa (Cupressus sempervirens). A Földközi-tenger vidékén honos, tornyos növésű. 25-50 méter magas, örökzöld fa; a képjelen gömbölyű mag házait is feltüntette az írnok.

  20. Megmunkál (alkot, alkotó). Hegyes végű, többféleképpen használható eszköz.

  21. Befed (fedez). Cserépfedő. Átvitt értelemben olvasandó. A korong írnokának gondolatmenete ma is könnyen követhető: vö. magyar fedő - fedez: fancia couvrir, XIII. sz.-i s'accoupler avec la femelle, XVI. sz.-i accouplement - union sexuelle; latin cooperculum - fedő, cupula = testi egyesülés; angol cover = befed, covert (jogi kifejezés) = a férjezett asszony helyzete.

  22. Nagy. Derékszög. A kőfaragók ősrégi mérőeszköze önként kínálkozhatott a nagyság fogalmának meghatározására. A szög az ékírások gyakori jele; a tatárlaki táblácskák egyikén két, egymás mellett álló szög van. Az i.e. 3300-ból származó, Kisben kiásott legrégibb, megfejtetlen sumér írású táblácskán ugyanilyen szögek. Egyiptomi szójel.

  23. Fenntartó. Villásan elágazó tartófa.

  24. Új. Ősi számsorhoz tartozó ábra. A Földközi-tenger térségében előkerült réz-, illetve bronzkori nyersöntvényeken ehhez hasonló jelzések vannak. Forrer egy 33,3 kg súlyú öntecs képét közli, amelyen 3-3 tagú tengellyel összekötött ábra van. A tordosi cseréptöredékeken 2-3-4-7 stb. fogazatok. Érték- vagy súlymeghatározó számjelek lehetnek. A római 4. Flavia légió tetőcserepen fennmaradt bélyegzőjén a 4-et ugyanannyi függőleges pálcika tünteti fel, alattuk a vízszintes vonás. A fogazatok bizonyára a kézujjakkal történt számolás emlékei. Ideogramunknak 9 ujjacskája van - az indó-európai nyelvek a 9 és az új fogalmát hasonló vagy azonos hangképű szóval alkotják: szanszkrit új: navas, 9: navam; görög új: neos, 9: ennea; latin új: novus, 9: novem; angolszász új: niwe, 9: nigon; angol új: new, 9: nine; német új: neu; 9: neun; francia új: neuf, 9: neuf; román új: nou, 9: nouă.

  25. Megítél (ítél). Lefelé fordított villás fadarab. A „fenntart" jelentésű képjel fordítottja. A római gladiátorok élethalálharcából legyőzöttként kikerült küzdőnek a nép feltartott kézzel adott kegyelmet, vagy lefelé fordított hüvelykkel ítélte halálra.

  26. Úr, uralkodik. Jogar. Az ókori királyok már többnyire jogarral szerepelnek.

  27. Ald [Áld], áldoz, átkoz. Fából összeállított oltár, hordozhatónak vélem. A legrégibb időkben a szertartást a szent ligetben egybegyűltek előtt mutatták be. A phaisztoszi korongon levő írást megalkotó nép még nem templomban áldozott! Hordozható oltáraik voltak a zsidóknak is, a kegytárgyakat ma élő népek is szokták körmenetben vinni. Az oltárra helyezett élelem és ital az áldozat tárgyát képezte, ezért olvasom a jelet áldoz-feláldoz-nak Az oltár felépítményének régi alakja, a cibórium a korongon szereplő ősi formát őrzi. Ugyanilyen szerkezete van a babiloni Nagytemplom legfelső kupolás szentélyének, hasonló a „mihrab", a mecset és a dzsámi imafülkéje, az oszlopos keresztény apszis. Az áld-feláldoz- átkoz ellentétes jelentésének összefüggésére vö. latin sanctio = 1. szentesít, 2. megtorló rendszabály; francia sacré - 1. szent, 2. átkozott; angol swear = 1. felesküszik, 2. átkoz, káromol. A héber barak és a spanyol dichoso ugyanilyen ellentétes jelentéstartalmú. A magyar áld-átkoz a magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint azonos gyökből képzett szavak.

  28. Hatalom (hatalmas). Szarv. Az ókori keleten a szarv az újholdat, a férfiúi nemzőképességet, a hatalmat jelképezte. A hettiták a Szarvak Ünnepét nagy szertartással ülték meg, isteneiket szarvas sisakkal ábrázolták. Krétai vázaképen: szarvas bikafej, szarvai közt a napot hozza, azaz a korongunk 39. sz. napjelét: sugaras szirmú virágot. (A japán címer „aranyvirága" - napja - ugyanilyen.) A szarv egyiptomi hieroglifjel.

  29. Teremt, teremtő. Bálványszobrocska. Torma Zsófia gyűjteményében pontos másai láthatók. A hasonlóság elve alapján alkotott képjel: az ember agyagból szobrokat „teremt", az istenség teremtő munkáját legszembetűnőbben e párhuzammal érzékeltethette az írnok. Az óbabilóniai mítoszban az anyaistennő - másik változatban a hatalmas istenek - agyagból gyúrják az embereket.

  30. Gyors. Lóláb.

  31. Őr (őrködik). Oroszlánfej. Utalok a mükénéi Oroszlánkapura, valamennyi mezopotámiai és más ókori kultúrák elmaradhatatlan, őrt álló oroszlánjára.

  32. Napmadár. Sas. Á mitológiában már a sumér időktől fontos szerepe van. A hettita Bundás istennek, Zeusznak, Ptolemaiosz Szotér idején az egyiptomi birodalom jelképe. Vö. asszír-babilóniai szárnyas napkorongok. A sas későbbi népek hitvilágának is napmadara.

  33. Lélek. Madár, bizonyára galamb; lélekállat. Lélekként elrepül, majd visszajön, hogy ismét világra szülessen. (Gólyamese!) A mezopotámiaiak, egyiptomiak stb. elképzelésében a léleknek madár alkata volt. Mükénéi arany Astarté templomocskán galambok.

  34. Termékenység, megtermékenyít. Hal, valószínűleg közönséges tok (Acipenser sturio). Hasonlóság alapján képzett jel: az északi félteke mérsékelt égövének vizeiben élő tok rendkívül termékeny, 3-6 millió ikrája van. Indián szokás: a chimuk kukoricaföldjeikbe a termékenység biztosítása érdekében halakat ástak el. Az ősi anyaistennővel - Potnia théronnal találkozunk egy közismert ógörög vázán. Ráncolt szoknyájára ölétől földig érő halat festett a művész, jobbján és balján egy-egy oroszlán őrködik. A nap- és holdistennel, napbárkával társított halábrázolások gyakoriak.

  35. Újjászülető, újjászületés. Bogár. A szkarabeusz, Khepra, az egyiptomiaknál a napisten megjelenési formája, a tavasszal és minden reggel újjászülető Nap. Az újjászületés, megifjodás eszméjét minden napvallású népnél megtaláljuk. A sumér Dumu-zi évenként meghaló-feltámadó napisten. Egyes akkád, egyiptomi, indiai, pelazg, thrák stb. istenek minden évben újjászületnek.

  36. Élet. Leveles ágacska. A történelem előtti idők óta a legkülönbözőbb népeknél az élet jelképe. Az Égei-tenger környékén már a pre-mükénéi időkben rendkívül gyakran alkalmazott díszítmény,

  37. Győz (legyőz). Kettős leveles ágacska; győzelmi kitüntetés volt, a homlokkoszorú előzménye.

  38. Termés. Virágzó növény. Valószínűleg földimandula (Cyperus esculentus), mely Európa déli részén is honos. Kitűnő, lisztes, dióízű gumója van, olajat sajtolnak belőle.

  39. Ragyogó (sugárzó). Nap. Az ókori napábrázolások nem természethűek, a napimádók kerékkel, szvasztikával, forgórózsával, sugaras szirmú virággal stb. jelenítették meg a Napot. Ábránkkal azonos napképek: Subád sumér királynő fejékén, a legrégibb indiai pénzen, Dáriusz palotáján kőbe faragott díszként, egyiptomi balzsamtartón, a ninivéi palota díszkapuján. Torma Zsófia erdélyi román fakeresztet mutat be ugyanilyen nyolcszirmú virág vésetével.

  40. Feljön. Felfelé mutató, háromágú eszköz, valószínűleg szigony (szkeptron). Neptun szigonyával jön fel a tengerből. A 23. és 25. sz. alatt tárgyalt jelekhez hasonlóan képzett ideogram. A szigony asszír istenek kezében felségjel.

  41. Ellenség (gonosz). Alsótest. A kép a nemi jelleget nem határozza meg, a lábfejek is hiányoznak, mert csak zavarólag hatnának. Az írnok ugyanis a „nemtelen, fajtalan" fogalmát fejezte ki eszel a ragyogó logikával megalkotott képjellel. A megfejtésre az vezetett, hogy az előlap 28. sz. mondatában ezt az írásjelet hátrakötött kezű ember követi. M[iv]el a fogoly után az „égi Atya" következik, nyilvánvaló, hogy a fegyelmi eljár[ás] rá nem vonatkozhat, csakis a mező második, szóban forgó ideogramját érinth[et]i. Megkötözni, foglyul ejteni a „nemtelen" ellenséget szokták. A nemtelen sz[ó] jelentéstani viszonya: a nem (genus) származékszava, a nemes ugyanebből a tőből képzett, melléknév. Latin genus = nemzetség; generosus = nemes; angol gender = (ma már elavult értelemben) nem (genus), gentle = előkelő, ungentle = durva, közönséges, nemtelen.

  42. Halál (pusztulás). Csont. Az ábra közepén levő vonal a csontvelő, még-inkább a beszáradt csontvelő. Az időben egészen a mai napig fennmaradt jelentéstartalomra fölösleges figyelmeztetnem, annál érdekesebb egy nagyon távoli párhuzam: Waring és Holder az északkelet-amerikai Temple Mound II. műveltségben használt hieroglifek táblázatán két csont rajzát közlik a halál jelképeiként, az egyik csont szintén „velős".

  43. Levág (learat). Sarlószerű eszköz. A sarló az ókorban a földművelés jelképe volt, mint ilyen a termékenység-istennők tartozéka. (Ma: „Sarlós Boldogasszony.")

  44. Megjutalmaz (ajándékoz). Fémlemez vagy nyersöntvény. A fémtárgyaknak értékmérő szerepük is volt. A tárgyat az egyik végében levő lyuk által fel lehetett függeszteni. Egy Knosszoszban lelt réztömb és ókínai bronzpénzek hasonló alakúak.

  45. Szövetség, szövetséges. Szövetcsík. Tulajdonképpen vállszalag. Nem lehet véletlen egyezés, hogy több nyelv ugyanazon gyökből képzett szót használ a szövet - szövetség, kötél - kötelék megjelölésére. Angol league, francia ligue, olasz lega, késő-latin liga = szövetség: a latin ligo = összeköt származékszavai. Az angol scarf szót két pont alatt tüntetik fel a szótárak: 1. vállszalag, 2. szalaggal összeköt. Vö. továbbá: német Band = szalag, kötelék; Bund = szövetség, frigy. A Bund köteget, csomót, fasciót is jelent, a római magistrátusok hatalmi jelvényét. Latin fascia = szalag, kötő; fascino = megigéz, „megköt" (vö. angol fascinate, francia fasciner = megigézni, bűvölni). A sumér duranki kifejezés jelentése = ég és föld köteléke. Latin sacrilegium = sacer (szent) + lego (összeköt). Mózes I. könyve: „Az Isten szövetséget köt Ábrahámmal". Malakiás könyve: „...nékem kötésem volt azzal életnek és békességnek kötése". A szövetség keresztkötését már egy Péceli (Badeni) kultúrához tartozó bálványszobrocskán felismerhetjük a vállon és mellen keresztülvezetett szalagpántokról. Egy anatóliai bronzkori istenszobor mellére külön, utólag illesztették az ezüstből kalapált keresztpántokat. A vállszalag nyomai Európában ősidők óta megtalálhatók, Mezopotámiában és a Földközi-tenger vidékén fontos ismertetőjelei az istenábrázolásoknak. Későbbi időkben a szasszanida királyok fejdíszéről, a pápai tiaráról, a püspöki mitráról két széles szövetcsík csüng le. (Mitra: görög szó = kötelék.) Ma viseli az angol királynő, polgármesterek, anya-könyvvezetők, magasrangú katonatisztek, valamint... szépség- és bálkirálynők. (Sic transit...)

KABAY LISETTE ezeknek a képírásos jegyeknek logikusnak látszó magyarázata után megszövegezi a Naphimnusz általa ajánlott szövegolvasatát. Az egyetemes emberiség olyasféle hódolata a Magasabb Erők felé, mint ASZISZI FERENC "Naphimnusza", vagy a mi BERZSENYINK "Fohásza", természetesen átformált világnézetben...

"Ragyogóarcú Nyilas! Mégy magasra, élet Teremtője, égi Atyánk! Ragyogóarcú Nyilas! Életfenntartó Uralkodó, mégy magasra égi Atyánk, Ég hatalmas Napmadara, Fenntartó! Befeded a nagy Anyaistent, Teremtő nagy lélek, hegyeket alkotó égi Atya, ura a termékenységnek. Új élet, új termés Teremtő égi Atyánk, Hatalmas Napmadár, égi Atya! Íjjaddal feljössz, ragyogó uralkodó lélek, égi Atya! Király! Ellenséged halálba megy, pusztító égi Atyánk, az élet hatalmas Napmadara, Uralkodnak a nagy Anyaisten és az égi Atya. Lesújt, jutalmaz a Teremtő, ég Királya, Szövetség megteremtője! A termékenység elleneit megkötöd, égi Atya, ujjászülető őrünk, őrködöl. Király! Szövetség őre, az ég ellenségeit feláldozod. Hatalmas! A magasba mégy, égi Atyánk vagy..."

Ezek a fenség előtt hódoló szavak alkotják - KABAY LISETTE olvasatában - a csigakorong előlapjának szövegét, A hátsó oldal azonos hangnemű folytatása az előbbinek:

"Király, Szövetségesünk! Bárka kormányosa, újjászülető őr! Király! Ura életnek és Anyaistennőnek, Atyánk! Király, Hatalmas! Feljössz a Kos-házába. Lesújtasz, győzöl, őrködsz, ítélsz. Áldozat nagy Uralkodó[n]knak, királyunknak!!! Király! Szövetséges király, Élet-nagy királya! A Bárka ura, újjászülető Teremtő! Lesújtasz, király, győzöl, őrködsz ítélsz. Király! Szövetséges őrzőnk, a magasból lesújtasz, őrködsz. Lesújtasz, király, győzöl, őrködsz. Magasba mégy és házadban teremtesz, Atyánk! Feljössz termékenyíteni a lélek és élet Anyaistenéhez, termékenység őre. Nagy hegyeket alkotsz. Az Élet Vízét megáldod, megáldos [megáldod] és őrzöd. Mégy ragyogó bárkádban, Teremtő. Ellenségünket legyőzöd, hatalmas Atyánk. Élet ellenségét feláldozod (megátkozod) királyunk. Bárkádból a termést levágod és megítéled. Hatalmas! Mégy magasra, királyunk, bírónk. Feljössz termékenyíteni, magasra mégy. Termőföld nagy uralkodója, alkotója! Ég vizét áldozod a termékenységért. Teremtő, bárkádban ítélsz. Növekedésen uralkodsz, termés Atyja. Élet királya, szövetség megteremtője! Ellenségünket elítéled, égi Atyánk!.."

A többször ismétlődő szövegtöredékek bizonyára a közös népi ének, közös esdeklés visszhangjai. Mint a zsongó zsolozsmák zsoltáraiban, litániák felkiáltásaiban, amelyek a lélek mélyéről fakadva szállnak magasba. Egészen emberi, akár félelem, akár rajongás a szülőanyjuk ezeknek az egyetemes, embertermelte szellemi megnyilvánulásoknak.

KABAY LISETTE megfejtése és ajánlott olvasata a kolozsvári "Korunk" közművelődési szaklapban jelent meg (1973, X. 1577-1587) és olyan visszhangja volt, hogy a világhírű régész VLASSA MIKLÓS, a tatárlaki sumér ékírásos táblák feltárója személyesen válaszolt ugyabban a lapban (1974, IV. 595-604). VLASSA nem osztja KABAY véleményét. Megokolásul felsorol 15 követelményt, amelyek figyelembevétele és felhasználása nélkül - szerinte - az eredmény kétséges. Mindenesetre ítéletét maga is enyhíteni igyekszik: "Kétségtelen, hogy a felsorolt (és fel nem sorolt) követelmények maximális igényt fejeznek ki s túlzásnak tűnhet EGYETLEN személytől mindezt elvárni..." Részemről KABAY LISETTE finom asszonyi intuícióval, megérzéssel megoldott eredményénél nem a felhasznált (vagy fel nem használt!) eszközöket tartom fontosnak, hanem magát az eredményt. Gyümölcsükről ismerjük meg és értékeljük a fákat! A "varázsvesszővel" feltárt forrásvíz lelőhelyénél a szokásos geológusi műszerek - bármily szaktudomány is alkotta őket - nyugodtan elmaradhatnak. A lényeg a felbuggyanó, üdítő forrásvíz! S KABAY varázsvesszővel jár... Még abban az esetben is jelentős az olvasata, ha az általa felsorolt szókép mindegyike nem fedi a valóságot, de az alapgondolat, a szöveg Naphimnusz jellege kétségtelenül helyes irányba terelheti a végső olvasat szövegének megfogalmazását...