Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fehérné, Walter Anna: Az ékírástól a rovásírásig, 1. kötet /2

2012.12.27

KIS- ÉS ELŐ-ÁZSIA ÓKORI NÉPEINEK ÍRÁSRENDSZEREIRŐL

Az írástörténészek, főleg a legismertebbek az orientalisztikában, a "keleti nyelvek tudományában" nagy előnnyel és könyveik világszerte megszervezett terjesztésével "sémi" körökhöz tartoznak. Ők voltak és ők jelenleg is a hangadók. Így ment át, ma már teljesen kiirthatatlanul még a tudományos világban is az összes ókori, jelentősebb kultúrával bírt népek sémitizálása. Csak újabban igyekeznek ezen az elavult, de magát szívósan tartó nézeten változtatni az "indogermán" tudósok, akik viszont a minőségi népeket saját őseikké léptetik elő.

Ezek közt a minőségi népek, szellemi vagy anyagi kulturával magasabb szinten jelentkező népek közé tartoznak a mai Kis-Ázsia ma már csak az ókor történetéből reánkmaradt táblácskák, régészeti anyag egyeztetéseiből és az ószövetségi biblikus, történeti könyvekből ismert hatiták, hattusák, hykszoszok, hurriták. Nem szándékom ezeknek a népeknek az írásrendszerével részletesen foglalkozni, de minden jel arra mutat, hogy az általánosságban "föníciainak" titulált betűk ezeknek a népeknek együvé foglalt, összesített írásjeleikből szűrődtek le. Így az Égei-tenger szigetvilágából a Kis-Ázsia és Syria parti városállamaiba márcsak az ókori intenzív tengeri kereskedelem nyomán is elsőrangú kapcsolatok adódhattak, ahol kulturcsere kétirányú változatban is szerepel. A "föníciai" kereskedők nemcsak vittek, hanem hoztak is anyagi érdekeltségeik mellett szellemi termékeket is.

SEBESTYÉN GYULA korában már a hititák története eléggé ismert volt. Eg[y]iptom történetében és a Biblia felsorolt népei közt "Khatti" név alatt elég sok tájékoztató adattal találkozunk. A magyar írástörténész a hititák írásrendszeréről alkotott véleménye az ő korában teljesen helytálló volt. Azóta azonban a SEBESTYÉN által is ismert és a Karkemis mellett kiásott hieroglif egyedülálló adatai mellé egész sor új lelet, sőt "bilinguis", azaz kétnyelvű feliratos emlék is felbukkant, a tudomány álláspontja sokban változott. SEBESTYÉN még így nyilatkozott a hetiták írásrendszeréről :"A syria-i hetita nép ékírás helyett durva hyeroglipheket faragott." Azóta kiderült, hogy a hititák két írásrendszerrel dolgoztak és kiindulópontjuk a sumér ékírás volt, amit azonban elég hamar vonalasírássá alakítottak át. Erre vonatkozólag náluk fordított irányú fejlődés alakult ki, mint a suméroknál, vagy a sumérok ékírását átvevő akkádoknál. Ez azt jelenti, hogy a sumérok eredeti és még Belső Ázsia terein való tartózkodásuk idején a képírásból, illetőleg az ezt megelőző vonalas jegyeikből tértek át az ékírásra, a hetiták vagy hititák pedig megfordítva, az ékírásból tértek át a vonalas írásrendszerre, amelyben merev, egyenesvonalú jelek képviselték a hangokat. Erre vonatkozólag A. C. MOORHOUSE közöl jó példákat, bár természetesen "északi szemitáknak" titulálva a hititákat.

fa_er_1-051

Maga a "leegyszerűsítési folyamat" tehát a képírásból ékírásba, ékírásból vonalasírásba való átmenet formájában zajlott le talán évszázadok alatt. Ez egészen érthető, hisz elfogadható képeket csak az ügyesebb, sokszor művészi adottságokkal rendelkező kiváltságosak tudtak "rajzolni" vagy ami még nehezebb volt, kifaragni szinte szobrászi tökéletességgel és módszerekkel. Ez csak egyes, művészi hajlamú egyénekre szorítkozó írástudás volt. A sumér nép azonban már a maga korában annyira "demokratikus" nép volt, hogy az írástudást a legszegényebb népi réteg is elsajátíthatta és az "analfabetizmus" ellen maguk a városállamok terveszerűen küzdöttek azzal, hogy szinte kötelezővé tették az írás tanítását már az apró gyermekeknél. S rajzolni, elfogadhatóan, azaz utána olvashatóan bizony nehezen tudtak volna "népi tudományt" kialakítani. Míg a puha agyagtáblácskákba a fiatal, fogékony gyerek kezek vagy a már képzett "íródiákok" játszi könnyedséggel nyomkodták apró ékjeleiket, betűket vagy szótagokat jelölve velük. Ésszerűvé tette ezt a drága sásból, vízinövények rostjaiból készült, vagy a még drágább fából vagy még inkább valamilyen fajta fémből készült sima, írásra alkalmas felületek hiánya. Ezek ritkasága és egyben drágasága nem engedte, hogy tömegcikké lehessen bármelyik változat. Az agyag viszont kinek-kinek kezeügyében volt és hozzá még a tűző nap az apró agyagtáblácskák kiégetéséhez, azaz tartósságához szükséges kalóriát is ingyen szolgáltatta boldognak-boldogtalannak. Így lett közkinccsé az alapanyag ingyen tömegével az írástudás a suméroknál és válik ritkábbá a papyrusz, vagy a könnyen romlandó, porladó falapok, vagy csak a kiváltságosoknak elérhető csiszolt fém- vagy kőlapjaival szemben.

Dolgozatomban és vállalt, "gondozásomban" tervezett írástörténeti folyamatoknak nem annyira teoretikus, hanem inkább szemléltető kapcsolataira válallkoztam. Visszatérve tehát eme elsőrangú feladathoz, igyekszem a szíriai területen, a palesztinai térségben és a belsőázsiai tereken lezajlott folyamatok emlékeinek csoportjait közölni.

A sumérok ékírásának ősi, vonalas formájáról, képírásból ékírássá való átalakulásáról a századfordulón HOMMEL FRIGYES, és a jelen korban KRAMER SAMUEL NOAH nyújtanak bőséges szemléltető anyagot. HOMMEL annyira ment, hogy a rovásírással is kapcsolatbahozta az ékírás irányát, mert ő az altáji török etnikumhoz kapcsolta már 1888-ban a sumérok fajiságát és nyelvét. Mielőtt az általa nyújtott bizonyító adatokat felsorolnánk, célszerűbbnek látszik KRAMER modernebben feldolgozott képírásból ékírássá való fejlődési táblázatának közlése:

fa_er_1-052

KRAMER professzort a táblázat összeállításában nagyban segítették az istanbuli "Sark Eserlari Müzesi“ ókori múzeum sumér táblácskáinak tömegét gondozó törők régésznők, HATICE KIZILYAY és MUAZZES CIG. A táblázaton jelzett változási, vagy fejlődési kor K.e. a 3. évezredtől a 300-as évekig zajlott le a maga utónépeknél sokáig használatban maradt ékírány terén. KRAMER sorraveszi az egyes jelek magyarázatát, amit fontosnak tartok én is feltüntetni, mert az egyes képjelek az általános emberi megfigyelésen alapszanak minden különösebb helyhezkötöttség nélkül. De szándékom a 18 képjel felsorolása azért is, mert talán épp ezek a képjelek mutatják a sumérok nyelvi rokonságát a kifejezett szavaik nyomán magyar nyelvünkkel.

  1.  - A csillag-jelet a sumérok AN-nak ejtették és jelentése kezdetben "ég", majd átvitt értelemben "DINGERT, azaz "égi lény", a magyar "tündér".

  2.  - A sumér "KI" a "föld" képe. Ábrázolása híven tükrözi az ókori emberiség általános felfogását a Föld "tengerben úszó sziget" képletével, nem ismervén gömb mivoltát földtekénknek.

  3.  - A sumér "LU" azaz "kar" képe, az emberi kar stilizált formája.

  4.  - A sumér "SAL", a női szemérem rajza, amelyet később "asszony" értelemben használtak.

  5.  - A sumérok "KUR" szavát, a "hegy"-et jelképezte hármas domborulattal.

  6.  "GEME" hangzásban a "hegyi asszony" értelemben, ami rabszolgát jelentett, mert a sumérok mint síksági nép, a hegyekből szerezte rabszolgáit. Így a 4. és 5. képjelek ötletes összevonása egy új fogalom kifejezésére.

  7.  - Finomvonalú "fej" képe. Sumérban "SAG" = "fő" ként hangzott.

  8.  - Ugyancsak stilizált fej, de már "fogakkal" gyarapítva és KRAMER szerint "KA" azaz "száj" értelmet fejezett ki.

  9. - "Tál", azaz "étektartó edény" értelemben használt és "NINDA"-nak ejtették.

  10.  - Összevont képírás a 9. és 10. jelekből, ahol "KA" - "száj" és "NINDA"- étel együtt szerepelnek és nem nehéz a "KU", azaz "enni" fogalmat kisejteni belőle, főként, ha figyelembe vesszük, hogy az "étektartó" a "száj"-hoz illeszkedik.

  11.  - A két párhuzamos hullámvonal az emberiség közkincséhez tartozó jele a "víz fogalmának.

  12.  - a 8. és 11. számú képjelek összevonása és az "inni" fogalmát jelöli.

  13.  - Sarkán álló lábfej rajza és a "DU" azaz "menni" jelzése.

  14.  - Stilizált "madár" fogalomkép.

  15.  - Tökéletes "hal" képe, amelyet a sumérok is "HAL"-nak ejtettek.

  16.  - Ökörfej rajza és sumér kiejtése "GUD", azaz "ökör".

  17.  - Ugyanaz, de szarvak nélkül és "tehenet" jelez a sumér "AB" kifejező képe.

  18.  - "Kalász" képe és a sumér "HE" jele volt.

KRAMER professzor 18 képjegyből ékírássá fejlődését, a hozzácsatolt nyelvészeti kommentárokkal szükségesnek mutatkozik bemutatnom, mert mint ő maga is megjelöli benne a nyolc fejlődési fokozat un. kilencven fokos jobbrahajlását. Erre a jelenségre már különben HOMMEL a századfordulón írt nagy munkájában az ókori asszírok történetéről mint fontos átalakulási folyamatra, szintén hivatkozik. A KRAMER-féle táblázat megjelenése - 1956 - előtt ugyanis az ékírás fejlődésének mikéntjével nagyon sokan foglalkoztak a HALEVYVEL folyt vitatkozások nyomán. Így HOMMEL, a müncheni egyetem világhírű asszírológusa saját tapasztalatai alapján ebben a kilencvenfokos helyzetváltozásban már 1925-ben nyíltan az un. protosinai, szemita és görög betűkre is kiható tényezőt látott. Ezt az apró, de az írásfejlődésben fontos tünetet a beduinoknál is megfigyelte és ebből jelentős következtetéseket vont le az írásfejlődés földrajzi irányára. Szerinte a sokat vándorló beduinok, akik sok régi emlékkövön lévő feliratok különböző formáit jó megfigyelőképességgel ismerték, vitték tovább a palesztinai térségekbe is a régi vonalas, kilencven fokos "elfekvésű" írásokat s ezekből alakult ki a főniciai rás a déli, és az ótörök, ujgur stb. északi fejlődési fokozat. Ő közelebbállónak véli a törökös rovás jegyeket, különösen az altáji népek írásrendszer ábécéjét, mint a déliekét. Az "altájiakhoz" egyébként a magyart is hozzásorolja. Sajnálatos, hogy magyar részről mégcsak "amatőr vonalon" sem méltatták vagy vették érveléseik során figyelembe HOMMEL megfigyeléseit, az egy KMOSKÓ MIHÁLYTÓL eltekintve.

HOMMEL maga is foglalkozott az ékírástól a rovásig tartó fejlődéssel és ennek alapjául az ókori népek történetét, néprajzi adatait, nyelvészetét is felhasználta, azaz a ma annyira hangsúlyozott "komplex" kutatások nyomdokain járt. Sajnos csak munkájának spanyol fordítása áll rendelkezésemre, de ezt a körülményt nem tekintem az érvelés menetében gyengítő hatásúnak. A spanyol fordítás ugyanis lehetővé tette számbavehető módon, hogy az ék- és rovásírás közti összefüggések, illetve folyamatos fejlődések ésszerű fejtegetéseit nyomon követhessem. Kiindulópontjául felhasznált véleményét idézem:

"Mezopotámiában már a keresztény éra előtti negyedik évezredben két különböző fajú és származású nép élt. Észak-Mezopotámiába a szemita népcsalád egyik ága, míg Dél-Mezopotámiában a legrégibb altáji eredetű sumérok, vérük és nyelvük szerint legrégibb képviselői és elődei a Közép-Ázsában élő és oly sokágú törökös törzseknek.." (I. m.7)

A tisztán nyelvészeti hasonlításokra épülő sumér-magyar rokonítás mellé tehát a fiatal "írástörténet" nagyon éles megfigyelésekkel társul, hogy némineműleg a hivatalos kutatók részéről elutasított kutatórendszert "tárgyi történet" síkján is bogozza és erősítse. Ezért sajnálatos HOMMEL mellőzése. Még SEBESTYÉN maga is bevallja, hogy HOMMEL "ide vonatkozó dolgozatait kivonat" formájában használta fel a Giessenben, 1902-ben kiadott "Ephemeris für semitische Epgraphik" összevonó munka alapján M. LINDZBARSKI tollából. Pedig a két zseniális írástörténésznek a kiindulópontja azonos. Bizonyságul álljon itt SEBESTYÉN ide vonatkozó megállapításának egy részlete :

A babyloniaiak ékírását az ókor legrégibb kulturnépe, a mi ural-altáji népcsaládunkba tartozó geniális szumer-nép hozta létre. A Kr.e. IV. évezred első felében e népet a sémiták leigázták, de nyelvüket és írásművészetüket a hódítók alkalmas művelődési eszköz gyanánt továbbra is megtartották. Az írást utóbb eltanulták a médek és persák is. Az utóbbi nép az ékalakú jegyeket már az emberi beszéd egyes hangjainak jelzésére betűk gyanánt alkalmazta. A szumerek írása eredetileg képírás volt s később is vízszintes, dőlt és függőleges vonalakból alkotott szóképekkel, ideogrammokkal fejezte ki az emberi gondolkodás és beszéd fogalom-sorát. De az ideogrammok egyenes vonalainak, vagy ékeinek elhelyezkedése később is elárulta, hogy az ideogrammok csakugyan képek voltak. Így a száj ideogrammja egy szögletessé vált nyílást jelez, s ha e nyílásba belehelyezték a víz ideogrammját, az új jegy azt jelentette, hogy iszik.

De meddő sopánkodás helyett pótoljuk ki a HOMMEL által éles kritikai felkészültséggel felállított és megnyugtatóan ható, a sumér és a törökös népek írásrendszerei között felállított közbülső fejlődési fokot. A müncheni asszirológus erősen hangoztatja dolgozatában a sumér és egyiptomi népek egyenes történelmi kapcsolatait. Ezeket a kapcsolatokat - bár politikai vonatkozásúak voltak - még erősebbé tették a sumérok utódaiként tekinthető hetita, hatusa stb. kisázsiai népek fellépése előtt az idézett "vonalas írásrendszer" használata, amely mindkét népnél a képírásból fejlődött ki és elsőrendű bizonyítékként tekinthetjük a rovásírás irányában. Hozzácsatolja, mint szinte mellékes körülményt, hogy ez az írásrendszer a maga be[t]űit jobbról balfelé vezető irányban rögzítette, ami szintén hasonlóságot mutat a későbbi rovásírással.

HOMMEL gondolatmenetéből szemléltető anyagként közlöm a vízszintes és függőlegeges [függőleges], majd felülről lefelé haladó vonalas írás képeit:

fa_er_1-055

HOMMEL mellékelt illusztrációi magyarázataként azt is megemlíti, hogy a sumérok ezeket a vonalas és nem képírásjellegű szótagjeleket "rövidség" szándékával már Belső-Ázsiából hozták magukkal, ahol szerinte is a sumér őshaza valaha létezett.

A képjelek, "fogalomjegyek" eme rövidített formájának ékírássá fejlődése új hazájukban, Suméria városállamaiban fejlődött ki. Erre vonatkozó szemléltető anyaga a következő két kép a Louvre legrégibb ilyszerű adatai nyomán:

fa_er_1-056a

A táblatöredék három "értelmetlen" jelének átírása ékírásrendszerre a következő, szemléltető adatolás:

fa_er_1-056b

A sumérok vonalas írásrendszerének ékírássá változásának okát a már elmondottak alapján az íráshordozó anyag célszerű és mindenki számára hozzáférhető agyag magyarázza meg. Az egyszerűbből a komplikáltabbá való hajlás csak a mi szemléletünk torzítása, hisz már említettük, hogy még a gyerek megfigyelő képessége is jobban felkészült az apró ékecskék könnyed benyomkodására a puha és sima agyagfelületbe, mint rajzos vonalak bekarcolása a könnyen tépődő agyagba.

A Belső Ázsiában maradt, vagy arra felé vándorolt népeknél azonban újabb és alkalmasabb agyag [anyag?] volt a "tömegcikk" az [ ] írásra. Igaz, hogy ezzel az írástudók rétege is alaposan lecsökkent, de ez az írástörténet szempontjából nem jelentős tényező. Így a népi tömegek "analfabetizmusa" mellett kialakult az "írástudók" kasztja, akár papi vonalon, akár egy erre külön kiválasztott, sokszor rabszolgasorsból származó "íródeák" köre.

A HITITA-HETITA ÍRÁSRENDSZER

A már említett hititák írásrendszere is hasonló változási fázisokon ment keresztül, de itt már a földrajzi közelségből származó sumér befolyások mellé a nagy Hetita Birodalom és Eg[y]iptom kapcsolatai folytán az utóbbi állam írástudása is erős befolyást hagyott hátra. HOMMEL a hitita-egyiptomi kapcsolatokat a K.e. 1350-es években tartja a legersősebbnek RAMSES fáraó idejéből. A hititák hieroglifái, amit az egyiptomiaktól átvettek, HOMMEL szemléltető anyagában is szerepelnek s bár SEBESTYÉN "durva másolatoknak" tartja őket, a lényeget, a gondolatrögzítést mégis ügyesen megoldják. HOMMEL korában még csak a K.e. 7. századból ismert és Karkemis szíriai község határában felfedezett töredék volt ismeretes. Nyelvi hovatartozását pedig csak 1915-ben sikerült meghatározni. A karkemisi hitita felirat figurái közt azonban szépszámmal találkozunk a KRAMER-féle táblázat képírásjegyeinek ábráival.

fa_er_1-057

A karkemisi hitita szöveg hieroglifáit a második világháború előtt sikerült csak eléggé megnyugtatóan fe[l]oldani a törökországi Hattusa környékén kiásott, un. ["]Tarkon-Demos"-féle kétnyelvű ezüstpecsét segíségével. Ez az ezüstpecsét két írásrendszerrel van körítve és mintegy igazolása M. VIROLLEAUD francia asszirológus tömör meghatározásának:

"Úgy tűnik, hogy az emberiség kulturája Kelet és Nyugat részéről a szíriai partokon adott volt találkozót egymásnak"

fa_er_1-058

Annak ellenére, hogy a pecsét kétnyelvű, az írásszakértők olvasatai a középen ábrázolt "király" személye körül eléggé eltérő és változatos. Szerintem TAYLOR olvasata áll legközelebb a helyes fe[l]oldáshoz:

"Én vagyok TARKAN-DEMUS, Mitani királya"

Ez egyben a hititák kiváló és az egyiptomiaktól annyira irigyelt vasipari, vagy ha akarjuk a törökös és magyaros "tarkány", azaz kovács fogalmával kapcsolja a királyi címet, ami tudvalevőleg "szakralis jelentőségű" volt és minden altáji eredetű nép legendáiban szerepel, sőt még a sassanidák, sőt azóperzsák történetében is előkelő szerepet játszott, hisz a nagy Perzsa Birodalom ősi zászlaja az "őskovács bőrkötényéből" készült. A "DEMUS" név pedig a magyar "kiszámoló gyerek játékok"-ból ismeretes, mint erről dr. PASS LÁSZLÓ írt tanulmányt.

Az írásvándorlás nagyban könnyíti a történelmi és nyelvészeti kutatások útjait is, mert Adriane-fonala a labirintus útvesztőiben némi biztonságot nyújt. S nagyobb "nyelvzavar" és történelmi zűr-zavar, mint az Észak Kaukázus vagy Dél Kaukázus vidéke, alig akad a történelmi földrajz terén. De lassacskán ezek a "gordiuszi csomók" is megoldódnak, ha mesterükre akadnak. Így állt a helyzet az 1915-ben először felbukkant "hurrita" népnév mögött rejtezkedő etnikum hovatartozandósága és nyelve minéműsége terén is. Első ízben egy Bogházkőy mellett talált táblácskáról olvasták nevüket és 1920-ban tömegével találtak róluk és tőlük feliratos emlékeket. Már HOMMELT is erősen gondolkoztatta és nyugtalanította az új írás nyelvezete, bár még eléggé kevés tanulmányozható szöveg állt rendelkezésére. Mégis, mintegy intuitív erővel, valamint LEHMANN és JENSEN asszirológusok párhuzamos kutatásaira támaszkodva, kidolgozott egy még feltételesmódban fogalmazott tételt, hogy a hurrita nyelv minden valószínűség szerint nyelvi rokonságot mutat az ural-altáji, valamint a Káspí-tenger délvidékén lakó törökös népek nyelvével és egyben erősen átitatódott az ősi sumér nyelvvel is. HOMMEL után W. F. ALBRIGHT a Kaukázus-vidéki népek egyik nagy csoportját nevezi "hurritáknak" és nyelvükről a következőket írja:

"The Hurrian language was a complex agglutinative tonge, resembling Sumerian or Tur-kish more closely in structure than either Semitic or Indo-European." (The Archaeology of Palestine... 184. old.)

Ekkora, szokatlan "engedmény" után már csak a "törökös" nép közelebbi névennevezése hiányzott, hogy a felszabadult és túlóvatos szakemberek vagy az "úttörők tévedéseit kiváró" nyelvészek hozzákezdjenek a hurrita nyelv alaposabb elemzéséhez. Ez sem váratott sokáig magára. Idézem dr. ZAKAR ANDRÁS ide vonatkozó rövid jelentését "A magyar őstörténetkutatás legújabb eredményei" cimmel:

I. M. Djakonov, leningrádi egyetemi tanár német nyelven is megjelent munkájában (Hurrisch und Urartäisch, 1971, München, Kitzinger) a kis-ázsiai hurri és urartui nyelv szerkezeti és szótári anyagát vizsgálta meg, bemutatva ezek alapelemeit. A történeti-földrajzi fejezetben vázolta a Kaukázus déli lejtőjén elterülő Su-bir (Szu-bar-tu) népnek és országnak helyzetét, ahol az időszámításunk kezdőpontja előtti IV. évezredtől fogva írással, kohóiparral, fémtechnikával csatornázással, városépítés-tudománnyal rendelkező lovas műveltség virágzott. Ez a terület a Sumér Felföld északi részeként volt ismeretes, és ezért nem meglepő, hogy az itt feltűnt két nyelv sok sumér nyelvi elemet tartalmazott. A magyar kutatóknak azért is volt jelentős ez a mű, mert ennek alapján még megalapozottabban értékelhető ethnikai láncszemként a sumér és a magyar között a su-bir (szabir) népi és nyelvi elem.

A "Su-bir" népnév "szabir" változata a "heftaliták" egyik törzseként már sok írott forrásban szerepel, akiknek hatalmas birodalma az Altáj-hegységtől Indiáig, Kínától a Káspi-tengerig terjedt már az ókori népek sorában. Írásrendszerük ábécéjéből, rovás-szerű jegyeikből kiváló és nemzetközi síkon is nagyraértékelt honfitársunk, HARMATTA JÁNOS szemléltető részleteket rekonstruált, ALTHEIM német írástudós pedig történelmileg időbe, földrajzilag pedig térbe helyezett, mint a legrégibb óperzsa birodalom néha ellenségeit, néha barátait képező nép írását.

Ennek a népnek is kétféle írársrendszere volt, sőt hármat is mondhatnánk, ha nyelvüket megfejteni segítő ékírást is hozzászámítjuk a képírásos és később vonalas írásrendi jártasságukhoz. Ebbe a sorozatba tartozik az alábbi kép, a hurrita királyok és nejének kétnyelvű körpecsétje is:

fa_er_1-060a

A kétszeres körirat szövege az "Ugaritica" szerint:

"SUBBIRU- LIU- MA, a hurrita nagy király és TAVAS ANA nagy királyné, Babilon királyájának lányáé ez a pecsét".

Jelen soraimban JACOM EDMOND straszburgi asszirológus egyetemi tanár nyomán röviden csak annyit mondhatok erről a "nagy királyi" párról, hogy palotájuk kerek kilecezer négyzetméternyi területet fedett be, őt hatalmas bejáratának mindegyikét 65 márvány tömbből összeállított oszlop díszítette mindkét oldalán, arany és elefántcsont szobraiknak se szeri, se száma s hogy vasiparukkal állandó rettegésben tartották Eg[y]iptom fáraóit.

Visszatérve írás történeti vonalvezetésünkhöz, ki kell emelnünk, hogy az ékírásos emlékek javarészt kultikus vagy udvari ceremóniákra vonatkozó szövegek. Ez azt mutatja, hogy az ősiség egyben előkelőséget is jelentett. Papjaik kimondottan csak az ékírást használták, mint az alábbi, ugyancsak az "Ugaritica" feliratos képe mutatja:

fa_er_1-060b

Ennek a főpapi "karkötő dísznek" a felirata sumér ékírással, de hurrita nyelven a következő:

"HARSÁN a papok mestere"

Sok olvasóm bizonyára lelkesedéssel, elleneseink viszont ajakbiggyesztéssel fogják ezeket a túl magyarosan hangzó neveket és talán feltételezik, hogy a felhozott példákkal úgy vagyok, mint a gyerek, aki a kalácsból csak a neki ízlő mazsola szemeket csipegeti ki. Nem oda Buda. Ezeket a példákat a maguk megfejtett szövegével egyetlen szakember rakta rendbe, oldotta fel és francia létére (no és más fajú is!) semmi esetre sem ismeri a "magyar-sumér" ijjencmesterség szájízét. De miért mondjunk az igazságnak ellent? Munkatársam, CSŐKE SÁNDOR kis "előleges" tanulmánya: "Megvan az uralaltáji nyelvek alapnyelve" címmel, most már az óhazai "valamitől tartózkodó" szakemberek félelmét eloszlatja I. M. DJAKONOV szovjet tudós tekintélyével is megtámogatva, hogy nem esnek a "tudománytalanság" rettegett vádja alá, ha a nyelvészetet immáron némi "ténytörténettel" is alátámasztva ebbe az un. "délies irányba" terelik.

De ismét egy vargabetű! Térjünk vissza a hurriták írásrendszerének vonalas jeleihez is. A "vonalas" írásrendszer helyett majdnem "rovásírásosat" is mondhatnánk az alábbi, D. DIRINGER :"The Alphabet" ( London, 1948) c. munkájában szereplő hurrita "kaparószerszám"-ra vésett jelek alapján.

fa_er_1-061

Ugyancsak hurrita, de már gömbölyített jegyeket közöl A. C. MOORHOUSE is a következő formákban:

fa_er_1-062

Ő és általában az angolszász írástörténészek, a már említett "elkötelezettségeik " nyomán természetesen csak az általánosító "észak kánaáni", vagy néha "északi-szemita" írásoknak tüntetik fel. ALTHEIM professzor azonban, aki már a byblosi "ostraca"-sorozat közül többet is megfejtett, már a törökös dialektusok valamelyikéhez kapcsolja őket, bár a "betűzése" és még kevésbbé a "fordítása " a szövegeknek nem egészen elfogadható. Mindenesetre a két "kaparószerszám" és irattöredék a hurrita korszakból származik és betűjegyeik már erősen a rovásírás vonalvezetését sejtetik.

Miután az írástörténet szinte a régészet függvénye, hiszen az egyre-másra felszínre kerülő ősi, néha megoldhatatlan szövegű felírások a tervszerű archeológiai kutatások eredményei, vagy a véletlen szerencse ajándéka. Írott források újabb lehetőségi aránya tehát sokkal kisebb, mint a régészeti leleteké, amikor talán sokszor nem is a tudomány hanem a föld mélyének nyersanyagkészletét feltáró, kibányászó termelési rend érdekei a mérvadók, de párhuzamosan a régészet is gazdagodik velük.

A nagy magyar írástörténészek, mint NAGY GÉZA, SEBESTYÉN GYULA, NÉMETH GYULA a maguk termékeny korában még nem rendelkeztek olyan bőséges anyaggal amelynek csoportosítása, elemzése és hasonlítgatása véglegesnek tekinthető eredmények megnyugtató hatását tudták volna elérni.

Így nem kutatásaik értékét vonjuk kétségbe, ha az újabb leletek ismeretének birtokában az ő általuk megfogalmazott tételeket ma már túlhaladottnak tekintjük. Mert ezt kell tennünk, ha pl. SEBESTYÉN véleményét a "sémi fajú föníciaiak" írásrendszeréről, mint a rovásírás elsődleges forrásáról elvetjük. Nagy úttörő írástörténészünk halála óta már pl. a palesztinai népi csoportok, a Bibliában oly sok ecsetben emlegetett sidoni, moabita, szamaritánus, arameus etnikumok sémi fajiságát komoly szakemberek megcáfolták. Elég ALBRIGHT "The Origin of the Alphabet and the Ugarit" c. munkájának adatait összevetni. SEBESTYÉN pedig még a mellékelt betűtáblázatában a "sidoni " és "föníciai " ábécét azonosnak tartja s mint sémi eredetűt tekinti: ez volt korának a liberalizmus alapgondolatát annyira terjesztő s tudatosan munkáló általános európai, de különösen német szemlélet. Ím a táblázat:

fa_er_1-063

Az ílyszerű táblázatok is nagyon alkalmasak arra, hogy a héber ábécének egykorúságára, tehát közel évezrednyi időbeli különbség eltüntetésére szoktassák a szemlélők figyelmét. Mert a héber "quadrata" betűtipus, amelyet SEBESTYÉN táblázata a sorszámok után feltűntet, valójában csak K.u. a 900-as években alakult ki a Tiberiás tó vidékén már tehát olyan korban - hogy szemléltető időbeli példát h[a]sználjak - amikor az ÁRPÁD-féle honfoglalás régen lezajlott! Ugyancsak a héber betűnevek állandó használata ilyen időbeli megtévesztésre alkalmas módszer. Már HOMMEL hadakozott ez ellen a kiirthatatlan szokás ellen, hogy a fonetikai megjelölésekre a "quadrata" héber betűit mint mintát használják pl. a görög "alfabéta" helyett, amely a hébernél jóval ősibbnek tekintendő. HOMMEL a sumér-akkád vonal-jegyekből és azok jelentésének első hangjából alkotott ugariti neveket használt, melyekből párat bemutatok:

fa_er_1-064

A palesztinai népcsoportok írásrendszerei, mint már említettük nem minden válogatás nélkül csatolható a sémi írásrendszerhez. Ennek a megkülönböztetésnek azokat az un. arámi írás elterjedésében látjuk. Ez a nép, amely a Bibliában is sűrűn szerepel és latinizált névformája "arameus" a K.e. 2. évezred végétől élt a Tigris és Eufrates vidékén és attól északabbra nagyobb tömbben. Önálló államot csak aránylag rövid ideig tudtak alkotni, mert egyszerre három nagy ókori hatalom ütközőpontjában, az eg[y]iptomi fáraókkal, hettita fejedelmekkel és az asszír nagykirályokkal kellett függetlenségi harcaikat folytatniok. Végül is Arámia az asszírok hatalma alá került és mikor az új uralkodó, hódító nép Júdeát is meghódította Palestina terein, hatalmas népcseréket hajtott végre. Így került egy vérileg és nyelvileg s következéskép írástörténetileg is egy egészen új vidék sémifajú lakóinak a helyére. Az asszírok szerteszét szórták a szabadságszeretetéről híres és vitéz népet elannyira, hogy mikor félszázaddal később a világhatalmat már a perzsák vették át kb. K.e. 550 táján, mindenütt az arámi kulturával és írásrendszerével találkoztak, Mezopotámiában csak úgy, mint a Földközi tenger keleti partjain, Kis Ázs[i]ában és az Arab-félszigeten is.

Ez az ókori "egész világra kiterjedő" és szétszórtságba kényszerített nép ősi hazájától, a Kaukázus délvidékétől a mai Perzsa-öbölig terjedő vidékről magával vitte kulturvívmányainak legjelentősebbjét, vonalas írásrendszerét is. Valószínűnek véli az írástörténészek számos kiválósága, hogy ezt a szétszórtsági és főleg a Földközi-tengeri partmenti csoportokbaverődő tartózkodást cserélték fel a főniciaik műveltségével, amely inkább anyagi kultura volt és a világkereskedelemnek termelt és nyújtott vásári árut. Különben jelen fejezetünkben az arámi írásra ne veszítsünk több időt, mert jelentőségére és a magyar rovással való kapcsolataira SUPKA GÉZA későbbiek során teljes egészében közölt tanulmánya valóban szakemberi válaszokat fog adni. Azt azonban, hogy az arámi írás K.e. 7.-4.-századi emlékeinél az Alma Ata-vidéki "Arany Kurgán" ótörök csészefelirata öregebb, újból és itt is felhívom a figyelmet. SUPKA ezt az új adatot nem ismerte, mint ahogy három évvel ezelőtt mi sem ismertük!