Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fehérné, Walter Anna: Az ékírástól a rovásírásig, 1. kötet /3

2013.01.07

KIS- ÉS ELŐ-ÁZSIA ÓKORI NÉPEINEK ÍRÁSRENDSZEREIRŐL

Az írástörténészek, főleg a legismertebbek az orientalisztikában, a "keleti nyelvek tudományában" nagy előnnyel és könyveik világszerte megszervezett terjesztésével "sémi" körökhöz tartoznak. Ők voltak és ők jelenleg is a hangadók. Így ment át, ma már teljesen kiirthatatlanul még a tudományos világban is az összes ókori, jelentősebb kultúrával bírt népek sémitizálása. Csak újabban igyekeznek ezen az elavult, de magát szívósan tartó nézeten változtatni az "indogermán" tudósok, akik viszont a minőségi népeket saját őseikké léptetik elő.

Ezek közt a minőségi népek, szellemi vagy anyagi kulturával magasabb szinten jelentkező népek közé tartoznak a mai Kis-Ázsia ma már csak az ókor történetéből reánkmaradt táblácskák, régészeti anyag egyeztetéseiből és az ószövetségi biblikus, történeti könyvekből ismert hatiták, hattusák, hykszoszok, hurriták. Nem szándékom ezeknek a népeknek az írásrendszerével részletesen foglalkozni, de minden jel arra mutat, hogy az általánosságban "föníciainak" titulált betűk ezeknek a népeknek együvé foglalt, összesített írásjeleikből szűrődtek le. Így az Égei-tenger szigetvilágából a Kis-Ázsia és Syria parti városállamaiba márcsak az ókori intenzív tengeri kereskedelem nyomán is elsőrangú kapcsolatok adódhattak, ahol kulturcsere kétirányú változatban is szerepel. A "föníciai" kereskedők nemcsak vittek, hanem hoztak is anyagi érdekeltségeik mellett szellemi termékeket is.

SEBESTYÉN GYULA korában már a hititák története eléggé ismert volt. Eg[y]iptom történetében és a Biblia felsorolt népei közt "Khatti" név alatt elég sok tájékoztató adattal találkozunk. A magyar írástörténész a hititák írásrendszeréről alkotott véleménye az ő korában teljesen helytálló volt. Azóta azonban a SEBESTYÉN által is ismert és a Karkemis mellett kiásott hieroglif egyedülálló adatai mellé egész sor új lelet, sőt "bilinguis", azaz kétnyelvű feliratos emlék is felbukkant, a tudomány álláspontja sokban változott. SEBESTYÉN még így nyilatkozott a hetiták írásrendszeréről :"A syria-i hetita nép ékírás helyett durva hyeroglipheket faragott." Azóta kiderült, hogy a hititák két írásrendszerrel dolgoztak és kiindulópontjuk a sumér ékírás volt, amit azonban elég hamar vonalasírássá alakítottak át. Erre vonatkozólag náluk fordított irányú fejlődés alakult ki, mint a suméroknál, vagy a sumérok ékírását átvevő akkádoknál. Ez azt jelenti, hogy a sumérok eredeti és még Belső Ázsia terein való tartózkodásuk idején a képírásból, illetőleg az ezt megelőző vonalas jegyeikből tértek át az ékírásra, a hetiták vagy hititák pedig megfordítva, az ékírásból tértek át a vonalas írásrendszerre, amelyben merev, egyenesvonalú jelek képviselték a hangokat. Erre vonatkozólag A. C. MOORHOUSE közöl jó példákat, bár természetesen "északi szemitáknak" titulálva a hititákat.

fa_er_1-051

Maga a "leegyszerűsítési folyamat" tehát a képírásból ékírásba, ékírásból vonalasírásba való átmenet formájában zajlott le talán évszázadok alatt. Ez egészen érthető, hisz elfogadható képeket csak az ügyesebb, sokszor művészi adottságokkal rendelkező kiváltságosak tudtak "rajzolni" vagy ami még nehezebb volt, kifaragni szinte szobrászi tökéletességgel és módszerekkel. Ez csak egyes, művészi hajlamú egyénekre szorítkozó írástudás volt. A sumér nép azonban már a maga korában annyira "demokratikus" nép volt, hogy az írástudást a legszegényebb népi réteg is elsajátíthatta és az "analfabetizmus" ellen maguk a városállamok terveszerűen küzdöttek azzal, hogy szinte kötelezővé tették az írás tanítását már az apró gyermekeknél. S rajzolni, elfogadhatóan, azaz utána olvashatóan bizony nehezen tudtak volna "népi tudományt" kialakítani. Míg a puha agyagtáblácskákba a fiatal, fogékony gyerek kezek vagy a már képzett "íródiákok" játszi könnyedséggel nyomkodták apró ékjeleiket, betűket vagy szótagokat jelölve velük. Ésszerűvé tette ezt a drága sásból, vízinövények rostjaiból készült, vagy a még drágább fából vagy még inkább valamilyen fajta fémből készült sima, írásra alkalmas felületek hiánya. Ezek ritkasága és egyben drágasága nem engedte, hogy tömegcikké lehessen bármelyik változat. Az agyag viszont kinek-kinek kezeügyében volt és hozzá még a tűző nap az apró agyagtáblácskák kiégetéséhez, azaz tartósságához szükséges kalóriát is ingyen szolgáltatta boldognak-boldogtalannak. Így lett közkinccsé az alapanyag ingyen tömegével az írástudás a suméroknál és válik ritkábbá a papyrusz, vagy a könnyen romlandó, porladó falapok, vagy csak a kiváltságosoknak elérhető csiszolt fém- vagy kőlapjaival szemben.

Dolgozatomban és vállalt, "gondozásomban" tervezett írástörténeti folyamatoknak nem annyira teoretikus, hanem inkább szemléltető kapcsolataira válallkoztam. Visszatérve tehát eme elsőrangú feladathoz, igyekszem a szíriai területen, a palesztinai térségben és a belsőázsiai tereken lezajlott folyamatok emlékeinek csoportjait közölni.

A sumérok ékírásának ősi, vonalas formájáról, képírásból ékírássá való átalakulásáról a századfordulón HOMMEL FRIGYES, és a jelen korban KRAMER SAMUEL NOAH nyújtanak bőséges szemléltető anyagot. HOMMEL annyira ment, hogy a rovásírással is kapcsolatbahozta az ékírás irányát, mert ő az altáji török etnikumhoz kapcsolta már 1888-ban a sumérok fajiságát és nyelvét. Mielőtt az általa nyújtott bizonyító adatokat felsorolnánk, célszerűbbnek látszik KRAMER modernebben feldolgozott képírásból ékírássá való fejlődési táblázatának közlése:

fa_er_1-052

KRAMER professzort a táblázat összeállításában nagyban segítették az istanbuli "Sark Eserlari Müzesi“ ókori múzeum sumér táblácskáinak tömegét gondozó törők régésznők, HATICE KIZILYAY és MUAZZES CIG. A táblázaton jelzett változási, vagy fejlődési kor K.e. a 3. évezredtől a 300-as évekig zajlott le a maga utónépeknél sokáig használatban maradt ékírány terén. KRAMER sorraveszi az egyes jelek magyarázatát, amit fontosnak tartok én is feltüntetni, mert az egyes képjelek az általános emberi megfigyelésen alapszanak minden különösebb helyhezkötöttség nélkül. De szándékom a 18 képjel felsorolása azért is, mert talán épp ezek a képjelek mutatják a sumérok nyelvi rokonságát a kifejezett szavaik nyomán magyar nyelvünkkel.

  1.  - A csillag-jelet a sumérok AN-nak ejtették és jelentése kezdetben "ég", majd átvitt értelemben "DINGERT, azaz "égi lény", a magyar "tündér".

  2.  - A sumér "KI" a "föld" képe. Ábrázolása híven tükrözi az ókori emberiség általános felfogását a Föld "tengerben úszó sziget" képletével, nem ismervén gömb mivoltát földtekénknek.

  3.  - A sumér "LU" azaz "kar" képe, az emberi kar stilizált formája.

  4.  - A sumér "SAL", a női szemérem rajza, amelyet később "asszony" értelemben használtak.

  5.  - A sumérok "KUR" szavát, a "hegy"-et jelképezte hármas domborulattal.

  6.  "GEME" hangzásban a "hegyi asszony" értelemben, ami rabszolgát jelentett, mert a sumérok mint síksági nép, a hegyekből szerezte rabszolgáit. Így a 4. és 5. képjelek ötletes összevonása egy új fogalom kifejezésére.

  7.  - Finomvonalú "fej" képe. Sumérban "SAG" = "fő" ként hangzott.

  8.  - Ugyancsak stilizált fej, de már "fogakkal" gyarapítva és KRAMER szerint "KA" azaz "száj" értelmet fejezett ki.

  9. - "Tál", azaz "étektartó edény" értelemben használt és "NINDA"-nak ejtették.

  10.  - Összevont képírás a 9. és 10. jelekből, ahol "KA" - "száj" és "NINDA"- étel együtt szerepelnek és nem nehéz a "KU", azaz "enni" fogalmat kisejteni belőle, főként, ha figyelembe vesszük, hogy az "étektartó" a "száj"-hoz illeszkedik.

  11.  - A két párhuzamos hullámvonal az emberiség közkincséhez tartozó jele a "víz fogalmának.

  12.  - a 8. és 11. számú képjelek összevonása és az "inni" fogalmát jelöli.

  13.  - Sarkán álló lábfej rajza és a "DU" azaz "menni" jelzése.

  14.  - Stilizált "madár" fogalomkép.

  15.  - Tökéletes "hal" képe, amelyet a sumérok is "HAL"-nak ejtettek.

  16.  - Ökörfej rajza és sumér kiejtése "GUD", azaz "ökör".

  17.  - Ugyanaz, de szarvak nélkül és "tehenet" jelez a sumér "AB" kifejező képe.

  18.  - "Kalász" képe és a sumér "HE" jele volt.

KRAMER professzor 18 képjegyből ékírássá fejlődését, a hozzácsatolt nyelvészeti kommentárokkal szükségesnek mutatkozik bemutatnom, mert mint ő maga is megjelöli benne a nyolc fejlődési fokozat un. kilencven fokos jobbrahajlását. Erre a jelenségre már különben HOMMEL a századfordulón írt nagy munkájában az ókori asszírok történetéről mint fontos átalakulási folyamatra, szintén hivatkozik. A KRAMER-féle táblázat megjelenése - 1956 - előtt ugyanis az ékírás fejlődésének mikéntjével nagyon sokan foglalkoztak a HALEVYVEL folyt vitatkozások nyomán. Így HOMMEL, a müncheni egyetem világhírű asszírológusa saját tapasztalatai alapján ebben a kilencvenfokos helyzetváltozásban már 1925-ben nyíltan az un. protosinai, szemita és görög betűkre is kiható tényezőt látott. Ezt az apró, de az írásfejlődésben fontos tünetet a beduinoknál is megfigyelte és ebből jelentős következtetéseket vont le az írásfejlődés földrajzi irányára. Szerinte a sokat vándorló beduinok, akik sok régi emlékkövön lévő feliratok különböző formáit jó megfigyelőképességgel ismerték, vitték tovább a palesztinai térségekbe is a régi vonalas, kilencven fokos "elfekvésű" írásokat s ezekből alakult ki a főniciai rás a déli, és az ótörök, ujgur stb. északi fejlődési fokozat. Ő közelebbállónak véli a törökös rovás jegyeket, különösen az altáji népek írásrendszer ábécéjét, mint a déliekét. Az "altájiakhoz" egyébként a magyart is hozzásorolja. Sajnálatos, hogy magyar részről mégcsak "amatőr vonalon" sem méltatták vagy vették érveléseik során figyelembe HOMMEL megfigyeléseit, az egy KMOSKÓ MIHÁLYTÓL eltekintve.

HOMMEL maga is foglalkozott az ékírástól a rovásig tartó fejlődéssel és ennek alapjául az ókori népek történetét, néprajzi adatait, nyelvészetét is felhasználta, azaz a ma annyira hangsúlyozott "komplex" kutatások nyomdokain járt. Sajnos csak munkájának spanyol fordítása áll rendelkezésemre, de ezt a körülményt nem tekintem az érvelés menetében gyengítő hatásúnak. A spanyol fordítás ugyanis lehetővé tette számbavehető módon, hogy az ék- és rovásírás közti összefüggések, illetve folyamatos fejlődések ésszerű fejtegetéseit nyomon követhessem. Kiindulópontjául felhasznált véleményét idézem:

"Mezopotámiában már a keresztény éra előtti negyedik évezredben két különböző fajú és származású nép élt. Észak-Mezopotámiába a szemita népcsalád egyik ága, míg Dél-Mezopotámiában a legrégibb altáji eredetű sumérok, vérük és nyelvük szerint legrégibb képviselői és elődei a Közép-Ázsában élő és oly sokágú törökös törzseknek.." (I. m.7)

A tisztán nyelvészeti hasonlításokra épülő sumér-magyar rokonítás mellé tehát a fiatal "írástörténet" nagyon éles megfigyelésekkel társul, hogy némineműleg a hivatalos kutatók részéről elutasított kutatórendszert "tárgyi történet" síkján is bogozza és erősítse. Ezért sajnálatos HOMMEL mellőzése. Még SEBESTYÉN maga is bevallja, hogy HOMMEL "ide vonatkozó dolgozatait kivonat" formájában használta fel a Giessenben, 1902-ben kiadott "Ephemeris für semitische Epgraphik" összevonó munka alapján M. LINDZBARSKI tollából. Pedig a két zseniális írástörténésznek a kiindulópontja azonos. Bizonyságul álljon itt SEBESTYÉN ide vonatkozó megállapításának egy részlete :

A babyloniaiak ékírását az ókor legrégibb kulturnépe, a mi ural-altáji népcsaládunkba tartozó geniális szumer-nép hozta létre. A Kr.e. IV. évezred első felében e népet a sémiták leigázták, de nyelvüket és írásművészetüket a hódítók alkalmas művelődési eszköz gyanánt továbbra is megtartották. Az írást utóbb eltanulták a médek és persák is. Az utóbbi nép az ékalakú jegyeket már az emberi beszéd egyes hangjainak jelzésére betűk gyanánt alkalmazta. A szumerek írása eredetileg képírás volt s később is vízszintes, dőlt és függőleges vonalakból alkotott szóképekkel, ideogrammokkal fejezte ki az emberi gondolkodás és beszéd fogalom-sorát. De az ideogrammok egyenes vonalainak, vagy ékeinek elhelyezkedése később is elárulta, hogy az ideogrammok csakugyan képek voltak. Így a száj ideogrammja egy szögletessé vált nyílást jelez, s ha e nyílásba belehelyezték a víz ideogrammját, az új jegy azt jelentette, hogy iszik.

De meddő sopánkodás helyett pótoljuk ki a HOMMEL által éles kritikai felkészültséggel felállított és megnyugtatóan ható, a sumér és a törökös népek írásrendszerei között felállított közbülső fejlődési fokot. A müncheni asszirológus erősen hangoztatja dolgozatában a sumér és egyiptomi népek egyenes történelmi kapcsolatait. Ezeket a kapcsolatokat - bár politikai vonatkozásúak voltak - még erősebbé tették a sumérok utódaiként tekinthető hetita, hatusa stb. kisázsiai népek fellépése előtt az idézett "vonalas írásrendszer" használata, amely mindkét népnél a képírásból fejlődött ki és elsőrendű bizonyítékként tekinthetjük a rovásírás irányában. Hozzácsatolja, mint szinte mellékes körülményt, hogy ez az írásrendszer a maga be[t]űit jobbról balfelé vezető irányban rögzítette, ami szintén hasonlóságot mutat a későbbi rovásírással.

HOMMEL gondolatmenetéből szemléltető anyagként közlöm a vízszintes és függőlegeges [függőleges], majd felülről lefelé haladó vonalas írás képeit:

fa_er_1-055

HOMMEL mellékelt illusztrációi magyarázataként azt is megemlíti, hogy a sumérok ezeket a vonalas és nem képírásjellegű szótagjeleket "rövidség" szándékával már Belső-Ázsiából hozták magukkal, ahol szerinte is a sumér őshaza valaha létezett.

A képjelek, "fogalomjegyek" eme rövidített formájának ékírássá fejlődése új hazájukban, Suméria városállamaiban fejlődött ki. Erre vonatkozó szemléltető anyaga a következő két kép a Louvre legrégibb ilyszerű adatai nyomán:

fa_er_1-056a

A táblatöredék három "értelmetlen" jelének átírása ékírásrendszerre a következő, szemléltető adatolás:

fa_er_1-056b

A sumérok vonalas írásrendszerének ékírássá változásának okát a már elmondottak alapján az íráshordozó anyag célszerű és mindenki számára hozzáférhető agyag magyarázza meg. Az egyszerűbből a komplikáltabbá való hajlás csak a mi szemléletünk torzítása, hisz már említettük, hogy még a gyerek megfigyelő képessége is jobban felkészült az apró ékecskék könnyed benyomkodására a puha és sima agyagfelületbe, mint rajzos vonalak bekarcolása a könnyen tépődő agyagba.

A Belső Ázsiában maradt, vagy arra felé vándorolt népeknél azonban újabb és alkalmasabb agyag [anyag?] volt a "tömegcikk" az [ ] írásra. Igaz, hogy ezzel az írástudók rétege is alaposan lecsökkent, de ez az írástörténet szempontjából nem jelentős tényező. Így a népi tömegek "analfabetizmusa" mellett kialakult az "írástudók" kasztja, akár papi vonalon, akár egy erre külön kiválasztott, sokszor rabszolgasorsból származó "íródeák" köre.

A HITITA-HETITA ÍRÁSRENDSZER

A már említett hititák írásrendszere is hasonló változási fázisokon ment keresztül, de itt már a földrajzi közelségből származó sumér befolyások mellé a nagy Hetita Birodalom és Eg[y]iptom kapcsolatai folytán az utóbbi állam írástudása is erős befolyást hagyott hátra. HOMMEL a hitita-egyiptomi kapcsolatokat a K.e. 1350-es években tartja a legersősebbnek RAMSES fáraó idejéből. A hititák hieroglifái, amit az egyiptomiaktól átvettek, HOMMEL szemléltető anyagában is szerepelnek s bár SEBESTYÉN "durva másolatoknak" tartja őket, a lényeget, a gondolatrögzítést mégis ügyesen megoldják. HOMMEL korában még csak a K.e. 7. századból ismert és Karkemis szíriai község határában felfedezett töredék volt ismeretes. Nyelvi hovatartozását pedig csak 1915-ben sikerült meghatározni. A karkemisi hitita felirat figurái közt azonban szépszámmal találkozunk a KRAMER-féle táblázat képírásjegyeinek ábráival.

fa_er_1-057

A karkemisi hitita szöveg hieroglifáit a második világháború előtt sikerült csak eléggé megnyugtatóan fe[l]oldani a törökországi Hattusa környékén kiásott, un. ["]Tarkon-Demos"-féle kétnyelvű ezüstpecsét segíségével. Ez az ezüstpecsét két írásrendszerrel van körítve és mintegy igazolása M. VIROLLEAUD francia asszirológus tömör meghatározásának:

"Úgy tűnik, hogy az emberiség kulturája Kelet és Nyugat részéről a szíriai partokon adott volt találkozót egymásnak"

fa_er_1-058

Annak ellenére, hogy a pecsét kétnyelvű, az írásszakértők olvasatai a középen ábrázolt "király" személye körül eléggé eltérő és változatos. Szerintem TAYLOR olvasata áll legközelebb a helyes fe[l]oldáshoz:

"Én vagyok TARKAN-DEMUS, Mitani királya"

Ez egyben a hititák kiváló és az egyiptomiaktól annyira irigyelt vasipari, vagy ha akarjuk a törökös és magyaros "tarkány", azaz kovács fogalmával kapcsolja a királyi címet, ami tudvalevőleg "szakralis jelentőségű" volt és minden altáji eredetű nép legendáiban szerepel, sőt még a sassanidák, sőt azóperzsák történetében is előkelő szerepet játszott, hisz a nagy Perzsa Birodalom ősi zászlaja az "őskovács bőrkötényéből" készült. A "DEMUS" név pedig a magyar "kiszámoló gyerek játékok"-ból ismeretes, mint erről dr. PASS LÁSZLÓ írt tanulmányt.

Az írásvándorlás nagyban könnyíti a történelmi és nyelvészeti kutatások útjait is, mert Adriane-fonala a labirintus útvesztőiben némi biztonságot nyújt. S nagyobb "nyelvzavar" és történelmi zűr-zavar, mint az Észak Kaukázus vagy Dél Kaukázus vidéke, alig akad a történelmi földrajz terén. De lassacskán ezek a "gordiuszi csomók" is megoldódnak, ha mesterükre akadnak. Így állt a helyzet az 1915-ben először felbukkant "hurrita" népnév mögött rejtezkedő etnikum hovatartozandósága és nyelve minéműsége terén is. Első ízben egy Bogházkőy mellett talált táblácskáról olvasták nevüket és 1920-ban tömegével találtak róluk és tőlük feliratos emlékeket. Már HOMMELT is erősen gondolkoztatta és nyugtalanította az új írás nyelvezete, bár még eléggé kevés tanulmányozható szöveg állt rendelkezésére. Mégis, mintegy intuitív erővel, valamint LEHMANN és JENSEN asszirológusok párhuzamos kutatásaira támaszkodva, kidolgozott egy még feltételesmódban fogalmazott tételt, hogy a hurrita nyelv minden valószínűség szerint nyelvi rokonságot mutat az ural-altáji, valamint a Káspí-tenger délvidékén lakó törökös népek nyelvével és egyben erősen átitatódott az ősi sumér nyelvvel is. HOMMEL után W. F. ALBRIGHT a Kaukázus-vidéki népek egyik nagy csoportját nevezi "hurritáknak" és nyelvükről a következőket írja:

"The Hurrian language was a complex agglutinative tonge, resembling Sumerian or Tur-kish more closely in structure than either Semitic or Indo-European." (The Archaeology of Palestine... 184. old.)

Ekkora, szokatlan "engedmény" után már csak a "törökös" nép közelebbi névennevezése hiányzott, hogy a felszabadult és túlóvatos szakemberek vagy az "úttörők tévedéseit kiváró" nyelvészek hozzákezdjenek a hurrita nyelv alaposabb elemzéséhez. Ez sem váratott sokáig magára. Idézem dr. ZAKAR ANDRÁS ide vonatkozó rövid jelentését "A magyar őstörténetkutatás legújabb eredményei" cimmel:

I. M. Djakonov, leningrádi egyetemi tanár német nyelven is megjelent munkájában (Hurrisch und Urartäisch, 1971, München, Kitzinger) a kis-ázsiai hurri és urartui nyelv szerkezeti és szótári anyagát vizsgálta meg, bemutatva ezek alapelemeit. A történeti-földrajzi fejezetben vázolta a Kaukázus déli lejtőjén elterülő Su-bir (Szu-bar-tu) népnek és országnak helyzetét, ahol az időszámításunk kezdőpontja előtti IV. évezredtől fogva írással, kohóiparral, fémtechnikával csatornázással, városépítés-tudománnyal rendelkező lovas műveltség virágzott. Ez a terület a Sumér Felföld északi részeként volt ismeretes, és ezért nem meglepő, hogy az itt feltűnt két nyelv sok sumér nyelvi elemet tartalmazott. A magyar kutatóknak azért is volt jelentős ez a mű, mert ennek alapján még megalapozottabban értékelhető ethnikai láncszemként a sumér és a magyar között a su-bir (szabir) népi és nyelvi elem.

A "Su-bir" népnév "szabir" változata a "heftaliták" egyik törzseként már sok írott forrásban szerepel, akiknek hatalmas birodalma az Altáj-hegységtől Indiáig, Kínától a Káspi-tengerig terjedt már az ókori népek sorában. Írásrendszerük ábécéjéből, rovás-szerű jegyeikből kiváló és nemzetközi síkon is nagyraértékelt honfitársunk, HARMATTA JÁNOS szemléltető részleteket rekonstruált, ALTHEIM német írástudós pedig történelmileg időbe, földrajzilag pedig térbe helyezett, mint a legrégibb óperzsa birodalom néha ellenségeit, néha barátait képező nép írását.

Ennek a népnek is kétféle írársrendszere volt, sőt hármat is mondhatnánk, ha nyelvüket megfejteni segítő ékírást is hozzászámítjuk a képírásos és később vonalas írásrendi jártasságukhoz. Ebbe a sorozatba tartozik az alábbi kép, a hurrita királyok és nejének kétnyelvű körpecsétje is:

fa_er_1-060a

A kétszeres körirat szövege az "Ugaritica" szerint:

"SUBBIRU- LIU- MA, a hurrita nagy király és TAVAS ANA nagy királyné, Babilon királyájának lányáé ez a pecsét".

Jelen soraimban JACOM EDMOND straszburgi asszirológus egyetemi tanár nyomán röviden csak annyit mondhatok erről a "nagy királyi" párról, hogy palotájuk kerek kilecezer négyzetméternyi területet fedett be, őt hatalmas bejáratának mindegyikét 65 márvány tömbből összeállított oszlop díszítette mindkét oldalán, arany és elefántcsont szobraiknak se szeri, se száma s hogy vasiparukkal állandó rettegésben tartották Eg[y]iptom fáraóit.

Visszatérve írás történeti vonalvezetésünkhöz, ki kell emelnünk, hogy az ékírásos emlékek javarészt kultikus vagy udvari ceremóniákra vonatkozó szövegek. Ez azt mutatja, hogy az ősiség egyben előkelőséget is jelentett. Papjaik kimondottan csak az ékírást használták, mint az alábbi, ugyancsak az "Ugaritica" feliratos képe mutatja:

fa_er_1-060b

Ennek a főpapi "karkötő dísznek" a felirata sumér ékírással, de hurrita nyelven a következő:

"HARSÁN a papok mestere"

Sok olvasóm bizonyára lelkesedéssel, elleneseink viszont ajakbiggyesztéssel fogják ezeket a túl magyarosan hangzó neveket és talán feltételezik, hogy a felhozott példákkal úgy vagyok, mint a gyerek, aki a kalácsból csak a neki ízlő mazsola szemeket csipegeti ki. Nem oda Buda. Ezeket a példákat a maguk megfejtett szövegével egyetlen szakember rakta rendbe, oldotta fel és francia létére (no és más fajú is!) semmi esetre sem ismeri a "magyar-sumér" ijjencmesterség szájízét. De miért mondjunk az igazságnak ellent? Munkatársam, CSŐKE SÁNDOR kis "előleges" tanulmánya: "Megvan az uralaltáji nyelvek alapnyelve" címmel, most már az óhazai "valamitől tartózkodó" szakemberek félelmét eloszlatja I. M. DJAKONOV szovjet tudós tekintélyével is megtámogatva, hogy nem esnek a "tudománytalanság" rettegett vádja alá, ha a nyelvészetet immáron némi "ténytörténettel" is alátámasztva ebbe az un. "délies irányba" terelik.

De ismét egy vargabetű! Térjünk vissza a hurriták írásrendszerének vonalas jeleihez is. A "vonalas" írásrendszer helyett majdnem "rovásírásosat" is mondhatnánk az alábbi, D. DIRINGER :"The Alphabet" ( London, 1948) c. munkájában szereplő hurrita "kaparószerszám"-ra vésett jelek alapján.

fa_er_1-061

Ugyancsak hurrita, de már gömbölyített jegyeket közöl A. C. MOORHOUSE is a következő formákban:

fa_er_1-062

Ő és általában az angolszász írástörténészek, a már említett "elkötelezettségeik " nyomán természetesen csak az általánosító "észak kánaáni", vagy néha "északi-szemita" írásoknak tüntetik fel. ALTHEIM professzor azonban, aki már a byblosi "ostraca"-sorozat közül többet is megfejtett, már a törökös dialektusok valamelyikéhez kapcsolja őket, bár a "betűzése" és még kevésbbé a "fordítása " a szövegeknek nem egészen elfogadható. Mindenesetre a két "kaparószerszám" és irattöredék a hurrita korszakból származik és betűjegyeik már erősen a rovásírás vonalvezetését sejtetik.

Miután az írástörténet szinte a régészet függvénye, hiszen az egyre-másra felszínre kerülő ősi, néha megoldhatatlan szövegű felírások a tervszerű archeológiai kutatások eredményei, vagy a véletlen szerencse ajándéka. Írott források újabb lehetőségi aránya tehát sokkal kisebb, mint a régészeti leleteké, amikor talán sokszor nem is a tudomány hanem a föld mélyének nyersanyagkészletét feltáró, kibányászó termelési rend érdekei a mérvadók, de párhuzamosan a régészet is gazdagodik velük.

A nagy magyar írástörténészek, mint NAGY GÉZA, SEBESTYÉN GYULA, NÉMETH GYULA a maguk termékeny korában még nem rendelkeztek olyan bőséges anyaggal amelynek csoportosítása, elemzése és hasonlítgatása véglegesnek tekinthető eredmények megnyugtató hatását tudták volna elérni.

Így nem kutatásaik értékét vonjuk kétségbe, ha az újabb leletek ismeretének birtokában az ő általuk megfogalmazott tételeket ma már túlhaladottnak tekintjük. Mert ezt kell tennünk, ha pl. SEBESTYÉN véleményét a "sémi fajú föníciaiak" írásrendszeréről, mint a rovásírás elsődleges forrásáról elvetjük. Nagy úttörő írástörténészünk halála óta már pl. a palesztinai népi csoportok, a Bibliában oly sok ecsetben emlegetett sidoni, moabita, szamaritánus, arameus etnikumok sémi fajiságát komoly szakemberek megcáfolták. Elég ALBRIGHT "The Origin of the Alphabet and the Ugarit" c. munkájának adatait összevetni. SEBESTYÉN pedig még a mellékelt betűtáblázatában a "sidoni " és "föníciai " ábécét azonosnak tartja s mint sémi eredetűt tekinti: ez volt korának a liberalizmus alapgondolatát annyira terjesztő s tudatosan munkáló általános európai, de különösen német szemlélet. Ím a táblázat:

fa_er_1-063

Az ílyszerű táblázatok is nagyon alkalmasak arra, hogy a héber ábécének egykorúságára, tehát közel évezrednyi időbeli különbség eltüntetésére szoktassák a szemlélők figyelmét. Mert a héber "quadrata" betűtipus, amelyet SEBESTYÉN táblázata a sorszámok után feltűntet, valójában csak K.u. a 900-as években alakult ki a Tiberiás tó vidékén már tehát olyan korban - hogy szemléltető időbeli példát h[a]sználjak - amikor az ÁRPÁD-féle honfoglalás régen lezajlott! Ugyancsak a héber betűnevek állandó használata ilyen időbeli megtévesztésre alkalmas módszer. Már HOMMEL hadakozott ez ellen a kiirthatatlan szokás ellen, hogy a fonetikai megjelölésekre a "quadrata" héber betűit mint mintát használják pl. a görög "alfabéta" helyett, amely a hébernél jóval ősibbnek tekintendő. HOMMEL a sumér-akkád vonal-jegyekből és azok jelentésének első hangjából alkotott ugariti neveket használt, melyekből párat bemutatok:

fa_er_1-064

A palesztinai népcsoportok írásrendszerei, mint már említettük nem minden válogatás nélkül csatolható a sémi írásrendszerhez. Ennek a megkülönböztetésnek azokat az un. arámi írás elterjedésében látjuk. Ez a nép, amely a Bibliában is sűrűn szerepel és latinizált névformája "arameus" a K.e. 2. évezred végétől élt a Tigris és Eufrates vidékén és attól északabbra nagyobb tömbben. Önálló államot csak aránylag rövid ideig tudtak alkotni, mert egyszerre három nagy ókori hatalom ütközőpontjában, az eg[y]iptomi fáraókkal, hettita fejedelmekkel és az asszír nagykirályokkal kellett függetlenségi harcaikat folytatniok. Végül is Arámia az asszírok hatalma alá került és mikor az új uralkodó, hódító nép Júdeát is meghódította Palestina terein, hatalmas népcseréket hajtott végre. Így került egy vérileg és nyelvileg s következéskép írástörténetileg is egy egészen új vidék sémifajú lakóinak a helyére. Az asszírok szerteszét szórták a szabadságszeretetéről híres és vitéz népet elannyira, hogy mikor félszázaddal később a világhatalmat már a perzsák vették át kb. K.e. 550 táján, mindenütt az arámi kulturával és írásrendszerével találkoztak, Mezopotámiában csak úgy, mint a Földközi tenger keleti partjain, Kis Ázs[i]ában és az Arab-félszigeten is.

Ez az ókori "egész világra kiterjedő" és szétszórtságba kényszerített nép ősi hazájától, a Kaukázus délvidékétől a mai Perzsa-öbölig terjedő vidékről magával vitte kulturvívmányainak legjelentősebbjét, vonalas írásrendszerét is. Valószínűnek véli az írástörténészek számos kiválósága, hogy ezt a szétszórtsági és főleg a Földközi-tengeri partmenti csoportokbaverődő tartózkodást cserélték fel a főniciaik műveltségével, amely inkább anyagi kultura volt és a világkereskedelemnek termelt és nyújtott vásári árut. Különben jelen fejezetünkben az arámi írásra ne veszítsünk több időt, mert jelentőségére és a magyar rovással való kapcsolataira SUPKA GÉZA későbbiek során teljes egészében közölt tanulmánya valóban szakemberi válaszokat fog adni. Azt azonban, hogy az arámi írás K.e. 7.-4.-századi emlékeinél az Alma Ata-vidéki "Arany Kurgán" ótörök csészefelirata öregebb, újból és itt is felhívom a figyelmet. SUPKA ezt az új adatot nem ismerte, mint ahogy három évvel ezelőtt mi sem ismertük!

Á HURRI ÉS MOABITA ÍRÁSRENDSZEREK

Az ősi Palesztina területére kényszertelepítéssel elkerült Kaukázus-vidéki népek, akiknek a nyelvét a tudomány "asiani" néven összegezi és azt tartja róla hogy sem indo-európai, sem szemita nyelvcsoporthoz nem tartoznak, hanem, HOMMEL, ALBRIGHT, CERAM, SUPKA és DJAKONOV az ural-altáji nyelvközösségbe sorolják őket. Azokat a népeket, amelyeket az asszírok világhatalmi ábrándozásai a szélrózsa minden irányába széttelepítettek és a Holt-tenger vidékére kerültek ezek a tudósok egyben, mint láttuk hurri népként emlegetik. CERAM az egyes népcsoportokat, vagy talán nagyobb törzseket fel is sorolja. A görögök által leginkább ismert ilyen néptörzs a pelasg volt, amelynek a nevét etruszk és pelazg nyelvi kutatásai során a filiszteussal, tehát a zsidóság állandó ellenségével azonosít és ezt a népet tartja palesztinaiaknak is, akik a ma is közhasználatban lévő Palesztina földrajzi névadói voltak.

Az északról idetelepített népek állandó harcban álltak a később oda vándorolt, részint ugyancsak odakényszerített szemitákkal s ezek közül főleg a Júdea területén lakókkal. A CERAM által említett törzsek a hurriak sorából szépszámú írás-emlék maradt az utókorra, megőrizve Kaukázus-vidéki és Kis Ázsia-környéki jellegzetességét, amely elsőrendűen a rovásrendszerhez kapcsolódik, Nevezik ezt az írásrendszert, mint láttuk moabita, sidoni vagy" szamaritánus írásnak is. (SEBESTYÉN-féle táblázat). Ezek azonban földrajzi meghatározások. Ilyen írás-emlék a híres "moabita kőfelirat", amely a CERAM által említett törzsek egyikének a MESA királyának haditetteit örökíti meg. Francia kutatók fedezték fel a Holt-tenger mellékén és mikor 1888-ban igyekeztek a párizsi múzeumokat gazdagítani vele, el akarták szállítani. A ben[n]szülött arabok látva, hogy a francia tudósok mily nagy értéket tulajdonítanak a feliratos kőnek, meg akarván akadályozni az önkényes zsákmányolást, tüzet gyújtottak alatta s mikor erősen áthevült, hirtelen hidegvízzel öntötték le. A kő negyven darabra esett szét, de így is a Louvreba került, ahol sikerrel restaurálták és a szövegét is hamarosan kibetűzték.

Közlöm a Louvre kincsei közt szereplő "moabita kő" fényképét és betűinek vonalas átírását. A megfejtésből kiderül, hogy az emlékkő felírását a következő "bemutatkozás" kezdi:

fa_er_1-065

Azaz: MESA vagyok, KAMOS KALD fia és Moab királya". A sok vésett rovásjelből azt is kihámozták, hogy a felirat a K.e. 850-es évekből származik. MESA király neve a Bibliából is ismerős, természetesen a héberek "haditudósításai-hoz méltó változatokban. A Királyok Könyve (II:3.24,) szerint: "Felkeltek az izraeliták és megverték a moabitákat és azok megfutamodtak előttük, betörtek hozzájuk és megverték Moabot. És városaikat lerombolták és a jó szántóföldekre ki ki követ hányt és elboborították [elborították] azt kövekkel, és minden kútfőt behánytak és minden jó termőfát kivágtak..." Ezzel szemben a Krónika II. Könyve (20.24-25.) más változatban említi a hadi eseményt: "A Juda népe pedig méne Mispába a puszta felé, és amikor a sokaság felé fordulának, ímé, csak elesett holttestek valának a földön és senki sem menekült meg. Akkor elméne Jósafát és az ő népe, hogy azoknak jószágait elzsákmányolják, és találtak nálok temérdek gazdagságot és a holttesteken drága szép ruhákat, melyeket lefosztának róluk, oly sokat, hogy alig viheték el és harmadnapig kapdosták a zsákmányt mert felette sok vala..."

fa_er_1-066

fa_er_1-067

MESA király felirata azonban csak dicső haditettekről, bölcsen kormányzott népről beszél, amelynek ő nyugodt és gazdag életet biztosított, hogy még utódjaik áldva áldják emlékét és emlegessék a hírét. Lényegében BILGE kagán síremlékével azonos a 34 sorból álló vésett rovásírás szövege.

A hurri népek sorához tartozó törzsek valamelyike Szamaria területét foglalta el magának és testvértörzseivel állandó kulturális kapcsolatainak következményeként írásrendszere is majdnem azonos maradt. Emlékeik közül ALBRIGHT nyomán közlök három "ostrakát", cserép darabot. ABRIGHT ezeket a "szamaritánus" írás-emlékeket a K.e. 8. évszázadból eredezteti.

fa_er_1-068

A hurriak műveltségét, annak földrajzi nevével mitanni-nak is szokták nevezni és elterjedtsége jelentős lehetett, márcsak központi fekvése miatt is a három "tengersarok" között, ami térképészetileg azt akarja mondani, hogy a Földközi-Tenger északkeleti, a Fekete-tenger délkeleti és a Káspi-tó délnyugati végződései közt terült el és Z. MAYANI professzor mellékelt térképe szerint egyenlőoldalú háromszögként képzelhető el földrajzi kivetítésben.

fa_er_1-069

Így már nem csodálkozhatunk, hogy a párthus, méd és mannai birodalmak - néha a Perzsa Birodalom részeiként, néha önálló államokként - ezt az írásrendszert vitték tovább, természetesen állandóan fejlesztve azt. Elég itt csak a csodálatos építkezési emlékeken alkalmazott kőfaragójelekre hivatkozni, amelyek részletesen is mutatják, hogy a felsorolt népek egy és ugyanazon földrajzi térségben, mint a sumér kultura ősiségét megőrző hurriták örökségének letéteményesét az altáji eredetű, de délre vándorolt törökös népeket fogadták el. Bár elgondolásom az, hogy az írásrendszerek alapján a történelem hajdani nagyszerepű népeit osztályozva kellene fel sorolni, néha nem maradhatok adósa annak a kötelességnek sem, hogy egyazon betű és jegyrendszerek alapján az egymástól földrajzilag nagyon távoleső etnikumokat a kultura finom fátyolával némiképp összekapcsoljam. Így járok el jelen esetben, amikor a nagy német írástörténész A. ZAPPE: "Steinmetzzeichen, ihre geschichtliche Entwicklung und Bedeutung unter besonderer Berücksichtigung der Bauhütten des Mittelalters" c. tanulmányában szereplő kőfaragó-jegyeket közlöm. Ezek a mesterjegyek vegyesen és ismétlődve szerepelnek a K.e. kb. 2600 táján uralkodó SA-HU-RE fáraó, a 2200 uralkodó HUN-GU-NUM susai és larsai király palota kövein. Bár ezeknek a jeleknek értelmét vagy szimbolikus jelentőségét még csak nem is sejtjük, a kísértés oly nagy, hogy a sok százra rúgó mesterjegyeket tovább is csoportosítsuk, hiszen annak ellenére, hogy földrajzilag és kronológiailag sokszor nagyon is messze esnek egymástól okvetlen azonos kultúrának a tanúiként tekintendők!

fa_er_1-070

A húsz kőfaragójegy a már említetteken kívül szerepel a kassita uralkodóház építkezései során (III. dinasztia K.e. 1800-1171) Susa domborművein és szobor talpazatain, KUR-IGAL-SU király (1344-1320 ) tróntermének egyik falán, ON-TAS-HUBAN uralkodó és neje NAPIR-ASU királyné (uralkodtak 1250-1174-ig) és fiuk, (az utolsó tagja a kassit a dinasztiának) ON-TAS-KÁL palotakövein. Csábítóan magyaros nevű uralkodók nevei és olvasásuk nyomán az az érzésünk, hogy a közölt jelek egyikét-másikát talán az esztergomi királyi őspalota rovás jegyei közt is megtalálhatnánk, ha ANDRÁSSY KURTA JÁNOS közleményeit alapos vizsgálat tárgyává tennénk. S még csak annyit ezekről a "mesterjegyekről" és történelmi folytatásukról, hogy mind a húsz szerepel a pártus-perzsa kulturemlékeken is, mint Persepolis, Bisutun és Hatra királyi palotáinak kövein, ami azt jelenti, hogy a jelek "forgalomban maradtak" még a Pártus Birodalomnak K.u. a 2. évszázadban bekövetkezett bukásáig.

A húsz jegy nem látszik fantáziaszülte véletlenségnek. Mindenik jelent valamit. A 4. számú okvetlen a "tervező" jele volt, amelyet követett az 5. számu, a "fuadamentumot kiásó", majd a 6. számú a "hengereken kőtömböket görget" építő szakemberek jele. Ez természetesen csak feltevés. Viszont 11. számú, eléggé komplikált jegy a valóban komplikált trónterem-diszitő és művészi érzéki mester szimbolikus jeleként szerepelt.

ETRUSZK ÍRÁSEMLÉKEK MAGYARORSZÁGON

Már a Bevezető tanulmányban említést tettünk ama kísérletekről, amelyekkel magyar rovásírás jegyeinket az etruszkkal igyekeztek kapcsolatba hozni, sőt tovább menve még bizonyos nyelvi közösséget, rokonságot elfogadhatóvá tenni.

fa_er_1-071

A "Dipy lon-korsó2 K.e. 700-ból. Felirata:" Az nyeri el, aki a táncosok közül legkecsesebben járja". Olvasatirány: jobbról balra. - Kéki-Köpeczi kép.

Írástörténeti tanulmányunk keretébe nem fér bele az említett kérdésnek vitatatása. Összegezve csak annyit, hogy a két nyelv rokonságának annyi az ellenzője, mint pártolója és az ellenző csoport tárgyilagos érvekkel cáfolni nem tudott. Inkább gúnnyal, leintéssel. Mint már megszokott dolog a "hivatalos" nyelvészek részéről. Az elvető elemzések rendszerint lazábbak, érvelésük vérszegényebb, mint az etruszk-barátoké.... Minden esetre órási nagy kár, hogy a francia J. MARTHA professzor által képviselt "etruszk-turáni" vonal, vagy pontosabban az etruszk-magyar nyelvrokonság sajnálatos módon az un. finnugorizmus szakkönyveire épült és a BUDENZ-féle: "Magyar-ugor szótár" (1873-81) és a DONNER-féle .-"Vergleichendes Wörterbuch" bizony már önmagukban is messzejártak az igazi, ősmagyar nyelvészettől s mi sem természetesebb , hogy így a francia nyelvész állításai sem mentesek a hibáktól.

Minket azonban jelen tanulmányunk során csak a két nép írásának hasonlatossága, hangtani azonossága érdekel. Így is főleg azért tartom szükségesnek és fontosnak külön fejezetben foglalkozni vele, mert Magyarország területén is egyre-másra újabb és újabb etruszk feliratok kerülnek napvilágra. S ezt mutatja, hogy a Kárpát-medencében az ősi autokton, bennszülött népek sorában az etruszkokat is ott találjuk, emlékeikbe szinte belebotlunk...

fa_er_1-072

Maga az etruszk nép egyike a legtitokzatosabbaknak. Földközi tengeri kulturáját sok más ismert műveltséggel próbálták összehangolni, de soha egyhangú vélemény nem formálódott ki körülötte. Így van ez írásával is. Keresték és keresik eredetét a Balkán vidékein csak úgy, mint a kaukázusi népek tengerében. Legújabban egy bolgár írástörténeti kongresszuson kapcsolatbahozták a balkáni neolitikus jegyekkel is. Ahhoz ma már kétség nem fér, hogy az Égei-tengeri műveltség látszik legrégibb gyökerének, amely K.e. a 16. századtól kezdve virágzott és egyik kulturcentruma Milkéne volt. De ennek a kultúrának és írásrendszerének is messzebbrenyuló gyökerei voltak, vissza egészen a Földközi Tenger szíriai partjaiig és valószínűleg azonos az az arámi nyelv és írás nyújtotta lehetőségekkel. A görög mitológia és a történetírás atyja HERODOTOS (K.e. 484-425) azonban a föníciai kultura írásrendszerét emlegetik [emlegeti] az arámi helyett. Újabb kutatások ezt az utóbbit mint földrajzi megjelölést használják és így sok nehézség egyszeriben megoldódik. A főniciaiak szétszórtsága a Földközi-tengeri városállamok, Égei-tengeri kikötők stb. sorozata miatt különösen is nehezíti az etruszkok ősi hazájának megállapítását és ez számunkra az írásrendszer kötődésének nehézségét jelenti.

Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a kétféle görög, a dór és ión írások közti eltérések is segítenek a tisztázásban. Ezeknek a jelentőségét görög részről A. SIGALAS és magyar részről MORAVCSIK GYULA fejtettek ki írástörténeti alapon s arra az eredményre jutottak, hogy a kisázsiai iónok írása sokkal közelebb áll az arámihoz, mint a dór. A legrégibbnek tekintett görög feliratos emlék a K.e. 8. századból való Dipylon-kancsó épségben maradt betűsora. Ezt a kancsót Athén kettőskapuja melletti temetőben találták és felirata már csak azért is érdekelhet bennünket, mert sorvezetése jobbról balra halad. Az etruszkokkal való kapcsolat a görögök részéről írástörténetileg a K.e. 403. év utáni időkre teendő, mert ebben az évben döntöttek az athéni demokratikus polgárok a neves ARCHINOS rétor tanácsára, hogy a kisázsiai eredetű ión írásrendszert véglegesítik, mint hivatalos állami írást.

Ekkor az etruszkok már az egész mai Olaszország, a Balkán egy része és a Kárpát medence fontosabb kereskedelmi útvonalait, vásározóhelyeit hatalmuk alatt tartották. A görögökkel korábban kerültek kapcsolatba, mint a latinok, akik tulajdonképpen csak akkor említődnek először, mikor K.e. 750 táján Rómát megalapították még etruszk fennhatóság alatt. Az etruszk magas kultura és velejáró elpuhultság, tobzódás a gazdagság előnyeiben lehántotta erről a népről az ősi katonai erényeket és így a latin friss erő nyomult mindenütt előtérbe a maga spártai fegyelmével.

Az etruszk-görög-latin kulturák egybeolvadását és ezzel írásrendszerük végső kialakulását M. HAMMARSTÖRM tisztázta 1920-ban megjelent nagy tanulmányában: "Adalékok az etruszk, a latin és a görög írás történetéhez" címmel. Időbeli sorrendje az etruszkokat részesíti előnyben. Bizonyítékul a római Fórumon kiásott "Romulus fekete kövét" ( Lapis niger Romuli) hozza, amelynek etruszk szövegét mindmáig nem tudták véglegesen megoldani és csak sejtik, hogy átokformulát tartatmaz. Ugyancsak idézi a híres "praenestei fibulának" nevezett aranycsatot, melyen könnyen olvasható felirat szerepel és etruszk betűkkel jelzi készítője és megrendelője neveit.

Fejezetünk címében azonban a Magyarországon talált etruszk írásemlékekről esik szó. Ezek a rendszerint nagyon rövid, sokszor csak töredékesen reánkmaradt leletek jelentős számban találhatók az óhazai múzeumok régiségtáraiban és arra mutatnak, hogy az etruszkok a Kárpát-medencében is huzamosabb ideig, egészen a szarmata-korszakig sőt azon túl is, jelentős szerepet játszottak és talán az autokton, bennszülött népek közé sorolhatók, akik mindvégig helybenmaradtak és az egyre-másra érkező népvándorlási hullámokat magukba olvasztották megtartva egyrészt sajátos kulturájukat, másrészt felvéve az új jövevényekét is. Így lett sokszerű a bonyolult Kárpát-medencei írásrendszer, amely mint láttuk eredeti sumér jelek tömkelegével is rendelkezik.

A hatalmas anyagból szemelvényszerűen csak az 1875-ben felfedezett Hatvan-Gombospuszta-i katonai őrtorony úgy nevezett bélyegestégla gyűjteményét említem. A száz éve feltárt romrészlet próbaásatásait SOPRONI SÁNDOR és PATAY PÁL régészek fejezték be véglegesen 1968-ban. Ásatásuk eredményeként az alig 23 méter hosszú és 9 méternyi széles, két helyiségből álló és mindössze 20-30 főnyi őrszemélyzet lakóhelyének szánt erődítmény téglalfalából, illetve maradványaiból 22 bélyegestéglát vettek leltárba. Ezeket a betűzött téglákat jellemzi a vegyes írásrendszer és mint SOPRONI megállapította, a római irányítás alatt szarmaták által épített Csörszárok védelmi rendszerhez tartozó erődítmények sorozatába tartozik. Kora a K.u. 4. századra tehető. Így a szarmata-hun korszakokba nyúlik bele ennek az írásrendszernek a használata az Alföld peremén. Az [A] kétségtelenül etruszk írásjegyekkel vegyített téglafeliratok tehát nem jöttek nagyon messziről, csak a helybeli téglavetők, építőmesterek szokásos bekarcolásait láthatjuk bennük. Szép példa a kulturák egymásrahatásának!

fa_er_1-074

fa_er_1-075

fa_er_1-076

Hogy a pannon területen sok ilyen bélyegestégla szerepel, elég SZILÁGYI J. nagyszabású munkájára "Inscriptiones tegularum Pannonicarum"-ra utalnunk, (Budapest, 1933 ), ahol tömegesen fordulnak elő. S hogy szemelvényként SOPRONI beszámolóját, illetve a benne szereplő bélyegestáglákat [bélyegestéglákat] közlöm, szándékom rámutatni a kétségtelenül jelentős tényre, hogy egy aprócska kis "szarmata-kori" erődítmény falaiban egyszerre 22 ilyen felírásos emlék fordul elő s ez azt mutatja, hogy az írástudás ebben a korban és ennél az autokton, bennszülött lakosságnál elég gyakorinak látszik.

Végső következtetésem az lenne, hogy a többek által felvetett etruszk-magyar betűrendszerek közt már csak a közös bölcső és előfordulási helyek miatt is fel kell tételezni néminemű rokonságot. Így a tárgyi bizonyítékok halmaza láttán a "hivatalos" tudománynak legalább is kötelessége lenne ezzel a kérdéssel végérvényesen szembenézni és megoldást keresni, vagy ha nem, akkor nincs joga "tudománytalannak" bélyegezve elmellőzni!

Hogy a "késő-római" határsáncrendszer szarmata kapcsolatai okvetlenül számontartandók és ezzel az etruszk-szarmata-hun kulturkapcsolatok írástörténeti téren is jelentősek voltak, mutatja SOPRONI SÁNDOR alább közölt tanulmányrészlete:

A hatvani erőd földrajzilag a legkülső sánc vonalúban fekszik. Tőle nyugatra Galgamácsa és Verseg között sikerült tisztázni a legészakibb sáncvonulat egyik szakaszát. Versegtől keletre egyelőre még tisztázatlan a sánc nyomvonala, azonban a már ismert szakasz iránya a gombospusztai erőd felé mutat. Hatvantól keletre, Kál és Kompolt községek halárától ismerjük ennek a külső vonalnak a folytatását, Szihalom és Mezőkövesd felé. Feltevésünk szerint a hatvani erőd ehhez a külső védelmi vonalhoz tartozhatott (30).

A hatvani római katonai őrállomás az észak-déli irányban folyó Zagyva partján, a legfontosabb átkelőhelyen épült. Itt keresztezi a Dunától Miskolc felé vezető, s minden korban igen fontos közlekedési útvonal a másik útvonalat, mely észak felől a Zagyva völgyén az Alföld felé haladt. A hatvani katonai őrállomás rendeltetése egyrészt a Zagyva völgyének ellenőrzése, másrészt a Zagyván való átkelés biztosítása volt.

A Barbaricumban, a római limestől mintegy 60 km-re fekvő, egymagában álló erőd puszta léte is csak a szarmatákkal kötött egyezség alapján képzelhető el. Ennek az egyezségnek az alapján épülhetett fel az egész alföldi sáncren[d]szer, majd később a hatvani őrállomás is.

A hatvani erőd kapcsán felmerült a kérdés, vajon számolhatunk-e további, ilyen későrómai objektumokkal a szarmata területen. Terepbejárásaink során a sáncrendszer mellett eddig még nem találtunk a hatvanihoz hasonló római őrállomást, illetve erődöt. A legutóbbi hónapokban azonban a Felsőgödhöz tartozó Bócsa-Újtelepen, a Dunától néhány km-re keletre egy nagyméretű, mintegy 300x300 m alapterületű későrómai tábor maradványait sikerült felkutatnunk a Barbaricum területén. A bócsa-újtelepi tábor területén a felszínen talált nyolc darab római bélyegestégla valamennyije a IV. századból származik, közöttük az egyik tegula töredéken a Hatvanból is ismert Frigeridus dux neve olvasható (31). Ez az új római tábor földrajzilag ugyanazon a szélességi körön fekszik, mint a hatvani erőd és szintén a sáncok vonalában helyezkedik el: a Duna-Tisza közötti legdélibb sánctól - mely Dunakeszinél indul ki a Dunától - néhány km-re északra. Feltevésünk szerint a hatvani erőd és a felsőgödi tábor nagyjából egyidős, s ez utóbbi a sáncrendszer római ellátó állomása, utánpótló tábora lehetett a Barbaricum területén. A további kutatások dönthetik majd el, hogy Felsőgöd és Hatvan között, valamint Hatvantól keletre építettek-e a rómaiak további őrállomásokat.

(Dolgozatok Heves megye múltjából, Eger 1970, 17-29 old.)

A Gombospuszta-i pecsétes, bélyegestéglák mellett Magyarország területén, főleg a hajdani Pannóniában, ahol az etruszk népi elemek települései elsősorban feltételezhetők, szép számmal kerültek elő cserépedény fenekekre, a friss agyagba belekarcolt etruszk jegyek. Ezekről írt SZEPESSY GÉZA, a várpalotai múzeum szervezője egy kis összefoglaló írást: "Etruszkok és magyarok" címmel (Magyar Őskutatás, 1971, 129-133 ). Itt többek közt megemlíti a Tokod melletti Erzsébet-akna és az Esztergom melletti Hideglelőskereszt két ilyen leletét, amelyek valóban határozott vonalú rovásjellegű betűkkel ékeskednek. Ezek a "terra sigillata", azaz pecsétes cserepek egész különleges ábécé-vel rendelkeznek. SZEPESSY összeállította ezt az ábé -cét a Tokod vidéki leletek alapján, GABLER DÉNES: "Scratched inscriptions -on terra sigillata in Pannónia" tanulmánya alapján. (Acta Antiqua. Tom.-16, fasc. 1-4, 297-306)

fa_er_1-078

AZ ÉKÍRÁS ÉS A TÁVOL KELET BETÜRENDSZEREINEK KAPCSOLATAI

A ZSUFFA-térkép három nagy művelődési központja egyúttal földrajzi megjelölése is az írás három legnagyobb bölcsőjének. Szemléletes tájékoztatás és egyben írásrendi csoportosítás is. A legnagyobb ilyen központ a Belső-Ázsiai "ősturáni". Innét indult a szélrózsa minden irányába a legősibb kulturahordozó sumér ékírás. Keleti irányban a legszélső a kínai és a hozzátartozó japán és koreai írásrendszerek. Ezeknek az írásrendszereknek a jegyei, ma már tudományosan is bizonyíthatóan a sumér ékírással párhuzamosan fejlődtek. Itt is megtalálható az eredetileg "ideogramm", azaz fogalomjelhasználat. A híres osztrák orientalista ARTHUR UNGNAD "Sumerische un[d] Chinesische Schrift" c. tanulmánya (Wiener Zeitschrift für die Kundé des Morgenlandes Jahrg. 34, 76-86 old. ) hívta fel elsőnek erre a figyelmet 8 jel azonosításával, amelyeket az alábbiakban közlök:

fa_er_1-079

A nyolc eredeti levezetést ANGYAL DÁVID (1937) három más jel egyeztetésével bővítette ki, majd PRŐHLE VILMOS még újabbakkal gyarapította.

A SUMÉR ÉS KÍNAI írás KAPCSOLATAI PRŐHLE VILMOS SZERINT

PRŐHLE VILMOS, a budapest[i] Pázmány Péter Tudomány Egyetem filológiai tanára hatvan évvel ezelőtt, 1912 augusztusában írta az alábbi tanulmány szövegét. Szándéka volt tovább is folytatni "MI A TURÁNI." sorozatos közléseiben. A sors másként akarta: TOLNAI VILMOS durva bírálata a MTAkadémia szaklapjában elkedvetlenítette. Így a rövid első közleménye egyben utolsó is lett. Tudománytörténetünk nagy kárára....

Munkácsi Bernát egy igen takaros dolgozatában(1) a sumér kérdést illetőleg többek között a következő megjegyzést teszi.:

"Csak miután a külföldön teljesen elvesztette hitelét, irányult a sumér-altáji rokonság eszméjére hazánkban is a figyelem; de az ez alapon létrejött irodalmi munkásság számbavehető eredménnyel a sumérra vonatkozó ismereteket nem gyarapította."

Sumér tanulmányaim eredményeiről szóló eme rövid beszámolómban a kérdés irodalmának kritikájába nem bocsátkozom, csak azt kívánom mindjárt megállapítani, hogy Munkácsinak igaza van. A sumér nyelv hovatartozásának a kérdése úgy a külföldön, mint nálunk is holt pontra jutott, amit elég ékesen bár, de kissé fölényes lemondással ismer el S. Langdon is, mikor "A Sumerian Grammar and Chrestomathy, című igen érdemes munkájának a bevezetésében(2) a következőképen nyilatkozik:

["]A sumérnak a babilóniai és aszíriai műveltségre való döntő befolyása az utóbbi időkben oly nyilvánvalóvá lett, hogy a sumerologiát a babilóniai nyelv, sőt babilóniai vallás, törvényhozás, irodalom és művészet teljes megértése szempontjából nélkülözhetetlennek kell tekintenünk. Magamnak nincs elméletem ennek az érdekes népnek nyelvi hovatartozandóságát illetőleg. Tanulmányaim negatívus eredménye az a meggyőződés, hogy se a kaukázusi, se az árja, se a sémi nyelvcsoporthoz nincs rokonsági viszonyban."

Mindenesetre tiszteletreméltó ez az őszinteség s a tartózkodó önmérséklet, amelyet elárul; de Langdonnak azzal a mondatával, amellyel fentebbi megjegyzését kitoldja, már nem tudok egyetérteni. A kérdéses mondat eredetiben így szól:

"This side of the problem has not occupied my attention as the futility of such efforts is at once apparent," ami magyarul így hangzik: "A kérdésnek ez az oldala (t. i. a sumér nyelv hovatartozásának problémája) nem foglalta le figyelmemet, mivel az ilyen erőlködések jelentéktelensége az első pillanatra szembeötlő."

Készséggel elismerem, hogy a tudomány szempontjából "futility", hogy a sumér nyelv rokonságban van-e, vagy nincs a kaukázusi, árja, vagy sémi nyelvekkel, vagy bármely más nyelvcsoporttal; de az már tudományos szempontból sem mindegy, hogy vajjon találunk-e olyan, jelenleg behatóan tanulmányozható és részletesen megismerhető nyelvet, amely a sumérhoz legalább megközelítőleg olyan viszonyban van, mint a mai német irodalmi nyelv a codex argenteus gót nyelvéhez, vagy a héber az asszíriai nyelvhez; mert az ilyen nyelvnek ismeretével felszerelt sumérológus nem egyszer könnyedén és biztosan dolgozhatik ott is, ahol a Langdon-féle szkepszisz mellett a legjobb akarat s a legélesebb elme is csütörtököt mond.

Ami a magam dolgát illeti, mindjárt elöljáróban kijelentem, hogy a sumér kérdés eredetileg csak annyiban érdekelt, vajjon a Sumér nyelvnek a török-tatár nyelvekhez való rokonsága, mint tudományos elv, tényleg meghaladottnak tekinthető-e, vagy nem.

A fenti kérdést tárgyaló tanulmányokból nem tudtam magamnak tiszta képet alkotni s így nem maradt számomra más út és mód, mint a sumér nyelvvel való közvetlen megismerkedés.

Hogy a sumér nyelv nem tartozhatik közvetlenül a török-tatár nyelvek közé, azt rövidesen beláttam, s így, mint elsősorban turkológus, félretehettem volna az egész kérdést.

Azonban, ugyancsak az első pillanatra, feltűnt nekem két körülmény:

  1. a sumér ékírás rendszerének a khínai írással való egyelvűsége.
  2. a sumér nyelvnek evidens egytagúsága.

A dolog nem hagyott nyugodni s hozzáfogtam a sumér ideogrammoknak a khínai fogalomjelekkel való összevetéséhez.

Természetes, hogy tökéletes egyezést alig találtam; de hát az evolúciós elmélet sem azért vergődött uralkodó állásra a mai világnézetben, mint hogyha a hüllők és madarak csontváza között semmi külömbség nem volna.

További okoskodás helyett vessük egybe a következő írásjeleket:

fa_er_1-082a

Nem folytatom ezeket az összevetéseket, amelyekben a khínai jeleknek a sumér jelekkel való hasonlatossága a részletekben való külömbségek dacára is szembeötlő, hiszen ezt a sorozatot minden megerőltetés nélkül lehetne nyújtogatni, különösen ha az ember tőkét akarna kovácsolni abból a tényből, hogy a latin írás a-ja, meg a héber írás _ álefje, meg az arab írás elifje, mely csak egy függélyes vonal, egy és ugyanazon ős jelnek egyenes leszármazottjai s hogy a tünemények eme világában, ahol élünk, sokszor áthidalhatatlan genetikai különbségek választják el egymástól a hasonló dolgokat, míg a látszólag erősen eltérők genetikailag a legszorosabban összetartozhatnak.(1)

fa_er_1-082b

Mindenesetre jó ilyen kérdésekben óvatosnak lenni s a külsőségeken felizgatott képzeletet inkább felderítő, mint rendező szolgálatra használni, azonban úgy gondolom, hogy a fentidézett jelek figyelmes szemlélete mindenkit meggyőzhet arról, hogy az egymással szembeállított sumér és khínai ideogrammokban a vonások meglepő egyformasággal vannak elhelyezve s hogy a khínai írásjelekben, amelyeknek szántszándékkal választottam legmodernebb alakját, szembeötlő a vonások jó részének ékszerűsége.

Az sem hagyandó figyelmen kívül, hogy ezek a legmodernebb alakú khínai írásjelek rendszerint jobban hasonlítanak a sumér ideogrammok arkhaikus formáihoz, amelyeket az ék szerűen stilizált jelek elé helyeztem, mint az utóbbiakhoz, sőt arra is van eset, hogy az arkhaikus alak ismerete nélkül a khínai és ékírásos jel egybevetésére nem is gondolna az ember. Így a khínai _ "kő" jelentésű írásjelet alig merné az ember a sumér _ "kő" mellé állítani, ha nem ismerné az utóbbinak primitív _ alakját is.

fa_er_1-082c

De éppen az ilyen jelek, amelyek érzékelhető tárgyakat jelölnek, akár csak a fentebb idézettek közül a "nyak", "tehén", "disznó", "szekér" jelentésű jelek, s mégis oly távol esnek már az illető tárgyaknak csak megközelítően eltaláltnak nevezhető képétől is: azt mutatják, hogy a sumér ékiratok legprimitívebb írásjelei már egy hosszú, talán sok évezredes fejlődésnek megdermedt, mohos határkövei.

Az írásjelek külső hasonlóságánál azonban sokkal ékesebben és hangosabban beszél magának a továbbfejlesztett írásnak belső rendszere, szóval azok az elvek, melyeken a továbbfejlesztés általában alapszik.

A sumér(1) ékírásban például _ felmenni, s ebben a jelben benne van _ elem, ami mint önállójel "menni" és "láb" jelentésű. E jelekben: _ tépni, _ ásni, és még igen sok más jelben benne van a _ jel, mely önállóan használva a "kéz" szót jelenti.

fa_er_1-083a

Azt tapasztaljuk tehát, hogy a cselekvéseknek ideografikus jelölését a sumér írás úgy foganatosítja, hogy a cselekvésekben legközvetlenebbül érdekelt testrésznek a jelét veszi alapul, s azt bizonyos pótló vonásokkal bővítve igyekszik az olvasóban az illető cselekvés fogalmát felkölteni s vele a megfelelő szót eltaláltatni. Hogy pedig ez nemcsak szórványos eset, arról mindenki meggyőződhetik, aki a sumér ékírásos jeleket elemeikre bontva összehasonlító vizsgálat tárgyává teszi. Itt alapelvről, rendszerről van szó, s a fenti néhány példa tetszés szerint volna szaporítható.

Ennek az elvnek köszönheti létét töméntelen sok khínai ideogramm is. Íme egy pár példa: _ futni, _ taposni, _ út, _ ütni, _ húzni, _ osztani, keverni.

Az idézett jelek közül az első háromban _ az alapjel, mely önállóan használva "láb" jelentésű, a másik három jelnek főalkotó-része _ ami, mint azt a khínai írás minden ismerője tudja, nem egyéb, mint a "kéz" eredeti jelének rövidített írása.

fa_er_1-083b

Egy másik, éppen ilyen fontos módja az új jelek alkotásának úgy a sumér, mint a khinai írásban, két vagy több önálló jelnek oly módon való kapcsolása, hogy azokból egy harmadik fogalomra lehessen következtetni: íme néhány példa:

A sumér ékírásban _ sírni = _ víz + _ szem; _ tűzhely, kályha = _ lakott hely, szoba + _ tűz; _ esni, eső = _ víz + _ isten, ég (Himmel.)

A khínai írásban tengersok közül néhány idevágó példa: _ világos = _ nap + _ hold; _ hajnal = egyenes vonal, mely a látóhatárt jelöli, + _ nap; _ tus = _ fekete _ föld.

Ha összehasonlítjuk a következő sumér írásjeleket: _ nőstény-szamár; _ úrnő; _ leány, azt látjuk, hogy mindegyikben benne van a _ elem, mely önmagában "nő", "nőstény" értelemben használatos s általában benne van az olyan összetett jelekben, melyek a "nő" fogalomköréhez tartozó dolgokat jelentenek, nemkülönben az állatok nőstényeit jelölő ideogrammokban is.

Teljesen e szerint az elv szerint szerepel a sumér írásban bőrből készült tárgyak nevében _ bőr, a különféle madarak nevében _ madár, a fák, cserjék és fából készült tárgyak jelölésére szolgáló ideogrammokban _ fa.

Ezeket meg a többi hasonló használatú jeleket, mikor egy összetett írásjelben a fenti vonatkozásban szerepelnek, a sumerológia "determinativumoknak" nevezi.

A khínai írás, összes fogalomjeleinek mai gyakorlati osztályzása, szótári rendezése szempontjából 214 olyan alapjelet ismer, melyek szerint az összes jelek elhelyezhetők szótári rendben. Ezeknek a neve _ azaz bu-su, "osztályfő."

Szerepük a következő pár példából világosan ki fog tűnni: _ húg (jüngere Schwester) _ nagyanya, _ tej, szoptatni, dada. Ezekben, mint a "nő" fogalommal kapcsolatos fogalmak jeleiben ott van a _ jel, mely önálló használatban "asszony" jelentésű és az _ "osztályfők" között a 38.

_ kardhüvely (Khínában rendesen bőrből, vagy bőrhuzattal), _ ostor, _ nyereg. Ezekben közös elem a 177. osztályfő: _ bőr. _ házilúd, pacsirta, papagály. Ezekben közös elem a 196, osztályfő: _ madár. _ fenyőfa, _ gerenda, _ barackfa. Ezeknek közös eleme a 75. osztályfő: _ fa.

fa_er_1-084

Nyilvánvaló, hogy a sumér determinativumok meg a khínai osztályfők szerepe mind a két írásrendszerben azonos, az írásrendszer elvi alapjai szempontjából pedig döntő fontosságú.

A sumerológusok, s így Langdon is, beszélnek egyes esetekről, amikor a determinativum, mint önálló szó olvasandó. Ebben azonban korántsem szabad a rendszer áttörését látni, hanem csupán azt, hogy a sumér determinativumok ép[p]úgy, mint a khínai osztályfők eredetileg önálló használatú jelek, s mint ilyenek mind a két írásrendszerben használatosak is. Ahol tehát olvasandó valamely állítólagos determinativum, ott nem is determinativum abban az értelemben, hogy egy összetett ideogrammnak grafikai alkotórésze, hanem önálló szó, amely a következő ideogramm által jelölt szóval összetett szót alkot.

Az idegen írásjeleket nem akarom a végletekig szaporítani, s azért magyar példával illusztrálom a mondottakat.

Tegyük fel, hogy sumér-rendszerű fogalomírásunk volna és akkor a "hordó" szó jelölésére egy összetett írásjelet használnánk, amelynek egyik alkotó eleme a hordó anyagát jelölő "fa" jelentésű ideogramm volna, az egész szó pedig, tekintet nélkül arra, hogy írott jelében benne foglaltatik a "fa" jele, egyszerűen "hordó" olvasású lenne. Ebben az esetben a "hordó" szó ideogrammjában szereplő "fa" jel tényleg determinativumnak volna tekintendő. Ha azonban ugyanazzal az írásrendszerrel egymás mellé kerülne a "fa" és a "kupa" jele s ezt úgy olvasnók, illetve úgy kellene olvasnunk, hogy "fakupa", akkor már a "fa" szó jelét nem vehetnők a "kupa" tartozó determinativumnak, hanem egy összetett első alkotó részének.

A sumér írás sokkal szétfolyóbb, mint a khínai s ez magyarázza a tévedések lehetőségét.

A khínai írásban nagyon sok olyan jel van, amelynek egyik alkotó része valamely determinativum, vagy "osztályfő", amely arra a fogalom körre utal, amelybe az illető összetett jel által képviselt fogalom tartozik; másik része pedig olyan jel, amelynek az illető fogalomhoz semmi köze, de kiejtése olyan, mint az illető szóé, amelyet jelölni akarunk.

Így a _ tenger jelentésű jelben a 85. osztályfő, amelynek jelentése "víz." Erről a jelről kell az olvasónak arra gondolnia, hogy az egész jel, amint előtte van, a víz fogalomkörébe tartozó valamit jelent. Az elem tulajdonképen juhot jelent, de ehhez most nincsen semmi közünk, csak az a fő, hogy e jelnek kiejtése jang.

fa_er_1-085

Úgy kell tehát okoskodnunk, hogy a _ jel olyan, a víz fogalomkörébe tartozó valamit jelent, aminek a neve khínaiul jang hangzású. A _ jel kiejtése tehát jang, jelentése "tenger."

Hasonlóképen _ (lí) = róka, _ (lí) = ponty. Az első jelben _ a 94. osztályfő és jelentése "kutya," tehát kutyaféle állatra kell gondolnunk; a második jelben _ a 195. osztályfő, jelentése "hal", tehát arra hívja fel figyelmünket, hogy halfélére gondoljunk. Mindkettőben közös jel _ , melynek ejtése lí, jelentése "falu" "mérföld", itt azonban mind a két jelben azért szerepel, hogy azok olvasásakor így okoskodjunk: _ kutyaféle állat, amelynek neve ejtésű; halféle állat, amelynek neve ejtésű.

Meg kell azonban jegyezni, hogy az ilyen használatú jelek igen sokszor nem teljesen, hanem csak hozzávetőleg jelölik az illető ideogrammok kiejtését.

Ugyancsak ennek a jelszerkesztő módnak nyomait világosan megtaláljuk a sumérban is. Így _ (gin) = leány. Láttuk már, hogy _ nő, nőstény. A fenti jelben tehát azért szerepel, hogy a "nő" fogalomkörére utaljon. A _ jel jetentése [jelentése] "város, " kiejtése azonban "gin," s így a kiejtés jelölése végett szerepel a sumér gin = leány szó ékírásos jelében a "nő" jelentésű jellel kapcsolatban.

fa_er_1-086

A példákat tovább nem szaporítom.

Ha a mondottakon kívül még figyelemre méltatjuk a khína írásjeleket alkotó vonások minőségét, bátran megállapíthatjuk a következő tényeket:

  1. A khínai írás mai alakjában is ékszerű vonásokat mutat.
  2. Az ékírás legprimitívebb jelei s a megfelelő khínai jelek között feltűnő hasonlatosságot tapasztalunk.
  3. Az összetett jelek szerkesztése mind a két írásban többféle, de azonos elvek szerint történik.

Mindezekből pedig önként következik zárótételül, hogy a sumér ékírás meg a khínai írás egy és ugyanazon tőnek két hajtása s e két hajtás alapjellege már a közös tőben adva volt.

Ami most már a sumér nyelvet illeti, fentebb említettem, hogy szavainak túlnyomóan egytagú volta szembeötlő.

Ez a körülmény szükségképen arra inti a kutatót, hogy ennek a rendkívül érdekes és művelődéstörténeti szempontból végtelenül fontos nyelvnek a rokonait elsősorban az úgynevezett "egytagú" nyelvek közt keresse.

Ez a szempont pedig, kapcsolatban az írásrendszerből levonható tanulságokkal, elsősorban a khínai nyelvre utalja az embert.

Hozzá is fogtam a sumér szavaknak khínai és sziámi szavakkal való összevetéséhez s rövidesen arra a tapasztalatra jutottam, hogy nem rossz úton járok.

Az egyezések, amelyeknek elbírálásában a lehető legóvatosabb és legválogatósabb igyekeztem lenni, szigorú rostálgatás mellett is oly számosaknak bizonyultak, hogy azoknak döntő fontosságot kell tulajdonítanom.

Az alábbiakban ezekből a sumér-khínai szóegyezésekből csak mutatványt közlök s meggyőző erejük, úgy hiszem, fel fog menteni az alól, hogy fejtegetéseimben hosszadalmas legyek.

Csak azt kívánom megjegyezni, hogy rövidség kedvéért a khínai szavakat csak egy nyelvjárásnak, a nankinginak figyelembevételével közlöm, amit a khínai nyelv ismerői természetesnek fognak találni, mert az élő khínai nyelvjárások között a nankingi hivatalos jelentőségben a mandzsú uralom alatt háttérbe szorult ugyan a pekingi mellett, nyelvészeti szempontból azonban meg van az a nagy fontossága, hogy kezdő mássalhangzói tekintetében régebbi nyelvállapotot tükröztet vissza, mint a pekingi nyelvjárás.

________________

1) Egyetemes Irodalomtörténet IV. Az ural-altaji népek. Bevezetés.

2) A Sumerian Grammar and Chrestomathy etc. by Stephen Langdon. Paris, Librairie Paul Geuthner, 1911.

1) Így a német ei "tojás" szónak a herero-néger ei "tojás" szóhoz semmi köze, míg a latin ovum "tojás" szóval valószínűleg egy tőről fakadt.

1) Szándékosan használom itt és egyebütt is ezt a kifejezést, mert ennek az írásnak némelyek által hirdetett sémi karaktere egyszerűen mese, mint az a továbbiakból is ki fog tűnni.

1) Wien, 1808. Gedruckt mit Subvention der Kais. Akademie der Wissenschaften.

Földr, Közl. 1912. július-augusztus. VI. füzet

(Közölve a Magyar Őskutatás I. kötet 4-5. számban. )

A kínai ősírás ókori képírás és a ma használatban lévő jegyekből ZSUFFA maga is összeállított egy sorozatot ["]A kínai írás" címmel:

fa_er_1-088

Az ismertetett jelek mellett erősen szemléltető bizonyíték a rengeteg "jóscsont" felirat, amelyek zömmel a K.e. a 18. századból származnak. Erre vonatkozólag idézem KÉKI BÉLA "Az írás története" munkáját:

"...a mai Honan területén alakult ki a Sang-Jin birodalom. Fennállásának hat évszázada a kínai történelemnek az a legrégibb korszaka, amely már nemcsak a hagyományok, hanem az anyagi kultura és művészetek számtalan emléke alapján tanulmányozható. A régészeti ásatások nagy számban tártak fel bronzedényeket, szobrokat, sírköveket, fehér kaolinból formált korsókat és csészéket, s ezeknek a segítségével vázlatosan képet alkothatunk a Sang-Jin korszak kultúrájáról. Ismereteink azonban nagyon hiányosak volnának, ha a régészek nem találtak volna nagy mennyiségben jós csontokat is. A kínai papok jóslással is foglalkoztak. Ha az uralkodó, vagy az államvezetés magasrangú hivatalnokai kérdéseket intéztek a jóshelyekhez, a papok a kérdéseket csontokra karcolták, s olykor válaszukat is így adták meg. A marha- és szarvascsontok mellett többnyire a teknősök hátpajzsát használták erre a célra..."( 63, old.)

fa_er_1-089

A jóslócsontok nagyon sok jegye valóban első szempillantásra ékírásjelek benyomását kelti a szemlélőben és az említett íráskutatók megállapítása nemcsak az aránylag lecsökkentett alak- és hangtani 12-18 betűre vonatkoztatható, hanem általános betűvezetés, illetve vésés rendszerére is. Így a "turáni kulturcentrum" tétele, amely szerint a Közép Ázsiai belső teréből, az Altáj-hegység vidékéről indult ki a sumér és a kínai írásrendszer, valóban megerősítést nyerhet. Ezt a vándorlási irányt, Közép Ázsia szívéből, Túrán keleti pereméről ősi, kínai mondák is megerősítik. Nyelvrokonítási kísérletek a kínai és sumér nyelvek közt, belevonva az ural-altáji és magyar nyelveket is, VELICS ANTAL "A kínai nyelv szerepe az ural-altai, indo-európai és sémi nyelvekben" (Budapest, 1899 ) című tanulmánya óta állandóan szerepelnek. A már említett magyar tudósok közt mindegyik a sumérral és magyarral együtt rokonítja a kínait, de egész különleges figyelmet érdemel KÉKESSY IMRE jezsuita hittérítő "Kirándulás a kínai írásjelek birodalmában" című írása (Természettudományi Közlöny, 1937 ), aki közel két évtizedig élt kínaiak között és minden szabadidejét a kínai írás különlegességeinek vizsgálatára szentelte. ZSUFFA idézett könyvében szintén terjedelmesen foglalkozik a magyar-kínai hasonlítással s többek közt megemlíti HU-DZSIN-JA sanghai egyetemi tanár 1933-ban Budapesten tartott előadását rövid összefoglalásban:

"Amikor Szikiang kínai tartományban, (Altai-hegység és Dzsungaria vidékével határos) jártam, ahol hajdan yüeti- és hiungnu, hunn-no néven nevezett lovasnépek éltek és ahol a mai napig is törökös eredetű népek laknak, azt tapasztaltam, hogy a tartomány An-Tju nevű fővárosában és környékén sok család "MATTJARR" nevet használ. Minthogy a született kínai az "r"-hangot ropogósán kiejteni nem tudja, úgy vélem, hogy a "magyar" szó a kínai "MA" = ló, lovas, a "TJA" = nemzedék, nem és a török "ERI" vagy "ŐR" = fajtabeli jelentésű szavak összeolvasztásából, "MA-TJA-ŐRR" származik... "(41. old.)

A kínai írásjegyek közvetlen, tőszomszédi továbbfejlődése a japáni írásrendszer betűiben mutatkozik. Itt az un. katakana jeleknél még az ékírás maradványai jellegzetesen ékké finomult vonalak nyomán érződik. ZSUFFA katakána jelei ezt ékesen mutatják: főleg az "AIUEO" sorrendben:

fa_er_1-090

Mint látjuk a katakana írásjegyek már szótagokat jelölnek és a sumér táblákra "beékelt", egyik végük felé finomal [finoman?] vékonyuló jelekből állnak. Az ékírás merevségét és egyenesvonalúságát az un. IROHA sorrendű, ugyancsak szótagjelek már kanyarított, sőt cifrázott végződésű jelleget mutatnak és mint látni fogjuk a szanszkrit kőfeliratokhoz szerfelett hasonlítanak. Ez tehát az ősi sumér hatásra később rátelepülő budhista befolyás következménye:

fa_er_1-091

fa_er_1-092

Az eddig bemutatott kínai és japán írásrendszerek Belső-Ázsia területéről kerültek tehát keletre, az "ős-turáni művelődés" bölcsőjéből.

A "szanszkrit" vagy ahogy másként a tudósok nevezik "indus írás" a kínai "ősjegyek" vagy a sumér jelek kapcsolatai tehát a maguk technikai kivitelezésében okvetlenül közös forrásra vezethetők vissza. De a legjelentősebb az a körülhatárolható földrajzi tér, ahova ez az ősírásrendszer elhatolt. Magyar honfitársunk HEVESY VILMOS fedezte fel az "indus" és a Húsvét-szigeti rovások közti kétségtelen összefüggést, amely mellesleg az ő magyar-maori nyel[v]rokonsági tételét is nagyban erősíti. HEVESY tanulmánya:"Sur une écriture océanienne paraissant d'origine, neolithique" nemzetközi visszhangot keltett. A Közép Ázsiából a polinéziai szigetekig terjedő írásrendszerrel azonban részletesen csak a "Fórum" c. fejezetben foglalkozom.