Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fehérné, Walter Anna: Az ékírástól a rovásírásig, 1. kötet /5

2013.01.07

IV. Rész: Volgán innen - Lajtán túl

AVAR ROVÁS - EMLÉKEK

A híres történelmi szólásmondás "eltűntek, mint az avarok" NYESZTOR kijevi remete-barát krónikájában íródott le a Pecsera barlangkolostorban. Szajkókként idézte azóta a keleti-nyugati történészek gárdája. A jóhiszemű, avagy túl ravasz barát mondása aztán évszázadok alatt annyira beivódott a "művelt" nyugati világ köztudatába, hogy még ma is kiirthatatlannak látszik, félévezred múltán is.

Így az avar rovásírás lehetőségének felvetése is szinte "erőszakolt" újdonságnak látszik. De a "sírok beszélnek" és hellyel-közzel előtűnik egy-egy írássos [írásos] emlék is. Ennek az eltűnt népnek a rovásjeleivel. Legutóbbi és hosszadalmas szövegű felírások épp egy barlangkolostor kis cellafalain, sírhelyein, remeték kezétől kerültek elő. Most Murfatlár, dobrudzsai mészkőfalba vájt remeterejtek igyekszik a kijevi szerzetes tévedését helyre igazítani a maga még megfejtetlen rovásírásaival.

Az avarokat eddig a magyar történészek is elhanyagolták. A hun-magyar rokonság tagadásával együtt járt egy közbülső, fajilag, nyelvileg a két rokon közt összekötő ként szereplő nép elhallgatása. Hogy ez tervszerű és kiagyalt módszer volt-e avagy a "mostoha körülmények" most nem kutatom. Nem érdemes a múlt hanyagságán keseregni. Inkább az új, eddig ismeretlen, sőt "szakemberek"-től megkérdőjelezett leleteket igyekszem rendszerbe sorakoztatni és az eddig közöletlen, magyar rovásírástörténészek előtt ismeretlen adatokat közzétenni. A kibetűzésük, feloldásuk, értelmüknek magyarázata még talán nem világos, sőt talán nem is egészen bizonyos, hogy az avaroktól származnak, de annyit, hogy törökös, vagy legalább belsőázsiai eredetű nép írástudásának tanúbizonyítékai, részben már szakvélemények, részben a betűhasonlóságok alapján már megkockáztathatunk.

CSALLÁNY DEZSŐ nevéhez fűződik az avar rovásírás létezésének a felvetése és első leleteinek ismertetése. Testvérével CSALLÁNY GÁBORRAL együtt fejlesztették a nyíregyházi JÓSA ANDRÁS múzeum nagyértékű avar leleteinek kiértékelését és aprólékosan elemző s egyben nagyvonalúan szintetizáló munkájával 1968-ban lépett a szakemberek elé "A magyar és az avar rovásírás" c. cikkével, melyben a következőket írja:

"Az "avar" rovásírásrendszerről ez ideig mit sem tudtunk, illetőleg egy rovásfelirat megfejtetlensége miatt, mit sem kezdhettünk el..."

Sajnálatos, hogy az eddig Magyarország területén előbukkant és kétségtelenül az avar korszakok valamelyikéből és elvitathatatlanul az ő szellemi hagyatékaikhoz tartozó hosszabb szöveget eddig még nem tudunk felmutatni. De ez talán csak idők kérdése csupán. Mindenes[e]tre a rövid, párszavas emlékek, annak ellenére, hogy "kevés jellel" is sokat mondanak, mégis jelentősek. Mint a későbbiekben látni fogjuk CSALLÁNY DEZSÓ nagyon messzemenő következtetéseket von le ezekből a magyarul hangzó aprócska feliratokból is.

Annak ellenére, hogy CSALLÁNY az eleddig megfogal[ma]zott tételeivel a "kettős-honfoglalást" hármassá teszi épp a felírásos leletek alapján, nincs egyedül... Az avarok rovásírását LÁSZLÓ GYULA is feltételezi. Eleddig legrövidebben, legtömörebben a "Honfoglaló magyar nép élete" c. nagyszabású munkájában a következő módon fogalmazza meg:

"Egyre gyarapodnak azok az emlékek, amelyek az avar rovásírás töredékeit rejtik magukban. Ezeknek az emlékeknek egyrésze kétségtelenül a török népeknél annyira nagy szerepet játszó tulajdonjegy (tamga). Fontos számunkra az, hogy nemcsak az előkelő avarság élt ezzel az írással, éppen egy szegényebb avar asszony tűtartóján is rovásírásszerű karcolások vannak. Az előkelőbbje ezüstedényének talpára karcolta be rovott tulajdonjegyét, ugyanúgy, mint a Nagyszentmiklóson talált u.n. Attila-kincs remek arany edényeinek gazdája. Egyáltalán alig lenne meglepő számomra, ha az avar rovásírás emlékeinek a gyarapodásával fény derülne a magyar rovásírás (tulajdonképpen székely rovásírás) egy-két homályos kérdésére is. Avar rovásírás volt, s bolgár rovásírás is volt. Mármost a magyar rovásban van két betű (az "e" és "o"), amely valószínűleg a bolgár udvarban divatos glagolita írásból származik. Ámde ezt az írásmódot a magyarok honfoglalása korában már kiszorította a bolgár udvarból a cirill írás. Nagy kérdés, hogy mikor és mikép[p]en került a magyar rovásírásba ez a két betű. Ha azonban emlékezünk arra, hogy a Küküllő-menti avar területeket nem szállja meg a honfoglaló-magyarság s később ezen a területen tűnnek fel a székelyek, akiknél a rovásírás megmaradt, akkor olyan lehetőség kínálkozik a kérdés megoldására, amelyet az emlékek szerencsés szaporodása esetleg megerősíthet. A Küküllő-menti avarság ugyanis körülbelül száz évig bolgár uralom alatt állott. Ebben a 100 évben a bolgár hivatalos írás a glagolita volt, de bizonyára sokan éltek még a rovásírással is... Az avar rovásírás egycsapásra megmagyarázná rovásírásunk belsőázsiai eredetét is. Az avar és a belsőázsiai ősavar emlékek között ugyanis olyan erős a hasonlóság, hogyha például egy kengyelt anélkül mutatnak meg, hogy megmondanák, hogy hol került elő, teljes szakszerűséggel azt felelheti a kutató, hogy jellegzetes avar kengyel és éppen arról a vidékről, amely vidékről a magyar rovásírás közeli rokonait ismerjük..."

Az avar rovásírás jelentőségét, mint a magyar őstörténet egyik fontos eszközét a hivatalos tudományos szervek csak most kezdik felmérni és miután erősen a VÁMBÉRY-féle törökös irányba tereli a kutatás vonalát, igyekeznek a hitelét előre is "átszűrni" és leértékelni. Ugyanaz a művelet folyik ezen a téren is, mint a középkori magyar krónikák történelmi forrás jellegének tagadásánál. Ebben az irányító szellem GYÖRFFY GYÖRGY és tanítványaiból az "elkötelezettek". Itt nem az a főtétel, hogy a székely-magyar rovásírás ótörök, tehát belsőázsiai eredetét vitatják, hisz akkor olyan tekintélyeknek kellene ellentmondaniok, mint NEMETH GYULA és THOMSEN vagy a mai legismertebb szovjet írástörténészek közül SCSERBÁK. Ekkora merészséget nem kockáztatnak. A módszer az, hogy silányítsák a belsőázsiai eredetű rovásjegyek és a magyar írásjelek közti összefüggéseket, ha másként nem, akkor az időbeli távolságra hivatkozva tagadják a két írásrendszer közti kapcsolat lehetőségét és valószínűségét. S ilyen feladatokra maga az irányító és tagadó szellem soha saját személyében nem vállalkozik, hanem az un. "tudományos kutatók", vagy jobb esetben az Akadémia tagságával kecsegtetett "kandidátusokat" futtatja. Hogy komoly példát mutassunk erre, említsünk meg mindkét kategóriából egyet-egyet.

VÁSÁRY ISTVÁN "tudományos kutató" tiszteletreméltó munkálkodása több oldalról ismert. Az "ÉLET és TUDOMÁNY" hasábjain "A török és magyar rovás írás", valamint a "MAGYAR HÍRLAP" vasárnapi mellékletében (1974 január 26.) írja erre vonatkozólag:

"... a székely rovásírás legkorábbi emlékei a XV. századból valók, ugyanakkor a török rovásírás emlékei a VII.-X. -századhoz kapcsolhatók. Ilyen hosszú, több mint fél évezredesidő alatt a székely rovásírás természetesen fejlődött, a betűk alakjai változhattak, alakulhattak. Ezért alapvető, hogy megpróbáljuk az eredeti betűalakokat visszaállítani, a későbbi, sokszor torzult formákból az eredetit kihámozni.

A biztos alap az az 5 betű, amely hangérték és forma tekintetében teljesen azonos a megfelelő jenyisszei török betűkkel, továbbá 10-11 betű rokonsága erősen valószínű. De ne felejtsük el, hogy ha még ha az összes egyezést is megnyugtatóan biztosnak fogadjuk el, akkor is ez a 16 betű még a felét sem teszi ki a székely rovásírás egész készletének, nem is szólva az összetett jelekről, az un. "capita dictionum"-ról..."

Az "óvatosság" VÁSÁRY részéről abban nyilvánul, hogy a székely és jenyiszei, vagyis, az ótörök eredetű írásrendszerek közt igencsak kihangsúlyozza - biztonság kedvéért - a félszázados "különálló fejlődési folyamatot", nehogy valaki feltegye magában a kérdést, hogy vajon a két nép közt esetleg nem áll-e fenn genetikai kapcsolat? Ez ui. a finn-ugor elméletben solyos [súlyos] károkat okozhatna. A másik "alapvető gondolat" a VÁSÁRY-féle írásban a 16 betűazonosságnak leértékelése. Valóban a 16 jegyazonosság talán a felét sem teszi ki a székely-magyar rovásjelállománynak. Ezzel szemben túlságosan kihangsúlyozza a 3 görög és 1 glagolit betű átvételét. Ezekről MELICHNEK más véleménye van. Ő tagadja - és bizonyítja is - hogy legfeljebb egyetlen görög betű átvételéről lehet szó, míg a glagolit átvételt "görög" közvetítésre hárítja. VÁSÁRY tehát legalább annyi "kulturhatást" tulajdonit az általa feltételezett 3 görög és 1 glagolit betűátvételnek a székely-magyar rovásban, mint a 16 jenyiszel, azaz törökös írásrendszer "kölcsönzésének".

Itt tehát az 5 "biztos" és 10-11 rovásjel rokonsága erősen "valószínű" kategóriába van sorolva és a "sugalmazó szellem" későbbi jóindulatú lektorálására számító VÁSARY ISTVÁN, mint "tudományos kutató" igyekszik elkerülni a finn-ugor érdekeltségben felnőtt és abban "légy jó mindhalálig" elvvel kitartók legkisebb gyanúját is, hogy netán csábításba esve esetleg a "törökös irányba" kanyarodott volna el.

Jellemző erre vonatkozólag a törökség és székelység "genetikai kapcsolatainak" előre megfontolt szándékú tagadása. De egy lépést tovább menve az avar rovásírás vonalán idézzük VÁSÁRY írásának további részletét is:

"... Már szó volt arról hogy különböző török nyelvű vagy feltehetően török rovásírás-rendszerek állnak a székely rovásírás hátterében. Ilyen a kazáriai írás, mely bár több emlékből ismert, mindmáig megfejtetlen. Ide tartozik a nagyszentmiklósi feliratok és a Dobrudzsái Murfatlarban talált feliratok problémája. Mindezek lényegében megfejtetlen írásrendszerek, melyek feltehetően valamilyen török néphez tartoznak. Hasonlóképpen a magyarországi avar kori tárgyakon lévő rovásjelek is ide tartoznak. Az emlékek igen rövid terjedelme azonban nem tesz lehetővé semmilyen megfejtési kísérletet. Ezért teljesen elhibázottak CSALLÁNY DEZSŐ megfejtései, aki nagy fantáziával, de kevesebb megalapozottsággal magyarul olvassa el az avar kori feliratokat..."

VÁSÁRY megfogalmazása a "nagy fantáziával, de kevesebb megalapozottsággal" dolgozó CSALLÁNY DEZSŐ érdemeit igaztalanul ítéli meg. Szerényen szólva a VÁSÁRY névhez zökkenőmentesen kapcsolható "vásári hangon". Ügyesen megvárta az akadémikusok "megnyilatkozásait", ez esetben GYŐRFFY és FODOR írásait, hogy "el ne hajoljon a vonaltól". Az első névhez fűződik ui. az un. "kettős honfoglalás" merev és elutasító ellenzéki állásfoglalás élvonalbeli leintése. Ő tartja a karmesteri pálcát az egész diszharmonikus együttesben. Ő maga negédes végső ítéletében a sok egymásnak ellentmondó tanulmányai összegezése során a VALÓSÁG c. hazai tudományos ismeretterjesztő lap hasábjain (1973., 7. szám 1-15. old.) nyilatkozott meg legutolján summásan:

"... arra az eredményre jutunk, hogy a magyarok bejövetele két fő ütemben zajlott, s talán volt egy ezeket közvetlenül megelőző mozzanata is, a honfoglalás harcai pedig még folytatódtak. Ilyen értelemben beszélhetünk kettős vagy többszörös honfoglalásról is, ennek ütemeit azonban - nem évszázadok, hanem csak évek választották el egymástól. Az egykorú írott források csak ezt igazolják, s ha a szittyák, hunok és avarok "magyarságáról" le is kell mondanunk, számon tarthatjuk őket, mint rokon fajtájú és kultúrájú elődöket..."

Íme a salamoni bölcse[s]séggel kettévágásra is kész megalkuvó, de lényegében a régi megrögzött tanítást továbbra is mentő új "megfogalmazása" a kettős, sőt ha tetszik, többszörös honfoglalás teóriája, amely minden csak nem "állásfoglalás". S bár akik GYÖRFFYNEK eddigi munkásságából véletlenül csak ezt olvassák s az előzményeket nem ismerik azzal a pozitív véleménnyel teszik majd le a VALÓSAG eme számát, hogy lám-lám milyen nagy haladás, hisz a legkáderesebb materialista-marxista történészek nesztora, verhetetlen történelmi tekintély is a haladó történészek élére állt... Sőt, ha még a tanulmányát záró "korolárium pietatis" kegyes szavait is elolvassák, talán egyszeriben az eddig mindig elítélt nemzeti érzés egyenesen hazafias könnyeket csal a jámbor olvasó szemébe. Íme a zárószavak:

"De a magyar nép története önmagában is oly gazdag, hogy e "rokonok" nélkül is elegendő alapot ad az egészséges nemzeti érzés ápolására, csak legyen egészséges új nemzedék, amely azt magáénak vallja..."

A "nemzeti érzés" emlegetése valóban újszerű GYÖRFFY legújabb írásában. Eddig erről nemcsak hallgatott, hanem azokat, akik erről csak említést is tettek, eleve elítélte. Igaz, hogy ma már Magyarországon is elmúlt a "fényes szelek" romboló, könyvégető hatása és a szomszédos szocialista testvér államok hatványozott és sovinizmussá duzzadt nemzeti önérzete némi kis "kölcsönzést" nyújt legalább is a gondolkozó "új és egészséges nemzedéknek", hogy ez azt a maradék nemzeti érzést valamicskét fejlessze. Az egri ifjúsági tanácskozások már megkövetelték és egyre erősebben követelik a történészektől, hogy hagyják abba a nemzeti nagyjainkat lealázó-legyalázó, nemzeti krónikáinkat értéktelenítő, ősi, népi hagyományokat lekicsinylő "tudományoskodást". GYÖRFFY volt ebben a hangadó és a nagy címekre vágyó tanítványai, érdemszerzés céljából még ma is folytatják ezt a történelmi rombolást ama reményben, hogy mesterük őket is besegíti a halhatatlanok csarnokába az Akadémiába. Így érződik ez FODOR ISTVÁN írásában, amely a TISZATÁJ szegedi folyóiratban látott napvilágot: "A kettős honfoglalás feltevését a magam részéről... nem tudom elfogadni..." Megokolása, hogy egyelőre a régészeti leletek nem tanúskodnak arról, hogy a késői avarok jelentős tömegekben megérték a honfoglalást és hogy az őstörténeti, adatok nem valószínűsítik a kései avarok magyar nyelvűségét. Csak ezt a két ellenvetést említem a többi mellőzésével, hisz ebben minden bele van sűrítve. Pedig a régészeink legnagyobb problémái közé tartozik, hogy az immár közel ötvenezer feltárt avar sírt kiértékeljék. És a honfoglalók sírjai szinte tisztelettel körítik az avarokét.

Tudományos Akadémiánk "kandidátusai" azaz tagjelöltjei sorából is megemlítek egy jeles képviselőt SZŰCS JENŐT, aki szintén GYÖRFFY gyámolítottjai közé tartozik. Ugyancsak a VALÓSÁG adott teret "Teoretikus elemek Kézai GESTA HUNGARORUM-ában (1282-85 ) címü tanulmányának. (1974, 8. száma.) Kertelés nélkül írja itt:

"A magyarság hun eredete fikció, éppúgy, mint a franciák trójai eredete vagy a többi közel egykorú mesterséges eredetteória. A finnugor etnikum ugor ágából származó, vándorlása során a keleteurópai stepperégióban sok rétű (főként iráni és különféle török) kultúrális és etnikai hatást magába olvasztó magyarságnak nem volt sem genetikus, sem történeti kapcsolata a hunokkal..."

A "kandidátus" különben közli, hogy eme teóriáját erősen dokumentálva - természetesen főként GYÖRFFY adattárából - az 1975. évi északamerikai San Francisco-i nemzetközi történészkongresszuson bővebben is kifejti és hogy eme előadását a halhatatlanok csarnokába való belépés jogát elnyerendő angolul is közölni fogja. (Ez utóbbi szándék nagyon jelentős, mert még a magyarság soraiban az angolnyelvű közlemény rendszerint dogmatikus jelleggel bír és megfellebezhetetlennek tekintik. Vakulj magyar, ha angolul olvasod...) A magyar népi lélek hangja ezzel a hun-magyar rokonságot vitató akadémiai "vetélkedéssel" körülbelül egyidőben ILLYÉS GYULA "Gyors jegyzetek" c. kisírásában szólalt fel: (TISZATÁJ, 1974, 8. szám.)

"A magyar honfoglalás nagy adatait - annak két szakaszát, az avarok népi összetételét - a legutóbbi évtizedek tárták elénk tüzetes vizsgálatra. Árpád törzsének föltételezett hun rokonsági fonala komoly állításként a két háború közt hangzott el, mindmáig komoly cáfolat, tudósi fényderítés nélkül. E terület hangneme változatlanul mégis a fölényé, a lefitymálásé. Noha az új adat azóta is igen sok, a kérdés eldöntése ma is ott áll, ahol Arany korában. Eredménytelenebbűl tehát ritkán folyt annyi értekezői tinta, nyeletett annyi előadói nyál mint arról, hogy okkal keresztelhetjük-e gyermekeinket oly szívósan Attilának és Csabának; a hun-magyar kapocsról annyit tudunk, mint eleinte; a lelkességénél csak annak lelkes cáfolatai alaptalanabbak.''

De jelen írásomban nem az általános régészeti adatokkal szándékozom foglalkozni - ez szakemberek feladata - hanem az írásos emlékeikkel és azok nyelvezetével. Előlegezve idézem erre vonatkozólag CSALLÁNY DEZSŐ messzemenő következtetéseit az avarok nyelvére vonatkozólag, amely természetszerűleg összefügg írástudásukkal is, amelyek viszont jó részben régészeti leletekhez tartoznak:

Döntő fontosságú adat maradt fenn a tiszántúli avarok, Baján kagán népének ugor nyelvére nézve. Jánoshidán még törökös hangzású idegen eredetű szó maradt fenn, amelyet a kereszténységgel kapcsolatosan az avarok használtak, de a Szentes-felsőcsordajárási rovásfelirat tisztán ugor-nyelvi dokumentumot adott.

A magyar és az avar rovásírás összehasonlításával tisztázhatjuk, hogy a két rovásírás balról jobbra való sorvezetést mutat, hogy mindkét rovásírás jelei azonosak, ugyanazon hangértéket képviselik.

Régészeti, történeti, nyelvészeti forrásadatok révén nem tisztázhattuk az avar és a magyar kontinuitást. A rovásfeliratok összevetése alapján sikerült írástörténeti bizonyítékok alapján megállapítani, hogy az avar rovásírásnak szerves folytatása a magyar rovásírás, azonosak a jelek és a sorvezetés.

A Szentes-felsőcsordajárási rovásemlék nyelvi bizonyítókkal is szolgál: az ugor nyelv a Kárpát-medencében Árpádok 896. évi honfoglalása előtt 568-hun már megjelent a Tisza vidékén, mégpedig az avarok útján. Az avarok nem pusztultak el, nem szlávosodtak el, hanem töretlenül élnek tovább a magyar nevet felvéve. Árpád népe az avarok (álavarok) ugor nyelvében feloldódót, nyelvileg felszívódott. Árpád török rokonságának nyelvére, írásrendszerére nemcsak a nagyszentmiklósi rovásírásfeliratok nyújtanak határozott bizonyítékokat, hanem a magyar rovásírás emlékei is igazolják, hogy a honfoglalás-kori és Árpád-kori török nyelvű honfoglalóink részbon sokáig megőrizték nyelvüket és sokáig megtartották idi = 'úr' rangjukat, még akkor is, amikor már teljesen elugorosodtak.

A székely-magyar rovásírás magyar közvetítéssel került át Erdélybe, de a hun-székelv rovásírás, amelynek ábécéje a ligaturák alapján rekonstruálható, török eredetű (onogur-hun).

CSALLÁNY tehát valójában "hármas" honfoglalásról tesz tanúságot azzal, hogy a régészeti leletekből az avarok nyelvére vonatkozó következtetéseit ennek a belsőázsiai népnek 568-ban a mai Magyarország területére érkezésével együtt az írásbeliségükre is hivatkozik.

Az avarok rovásírásáról vallott meggyőződésében CSALLÁNY természetesen a történelmi hátteret is igyekszik elfogadhatóvá tenni, hisz egy ősi kultúrát képviseltek..

Avar rovásírásos gyűjtésünk zöme CSALLÁNY DEZSŐ hosszú, évtizedeken át tartó figyelméből, a régészeti leletek ezreinek átvizsgálásából származik és jelen kötetben gondozásom alatt én sem vállalkozhatom többre, mint hogy az ő közleményeihez csatolom munkatársaim leleteit. Itt első sorban BORNEMISSZA KATALIN gyűjtésére gondolok, aki Karintia leleteit szedte össze nagy gonddal egészen a Karavanka hegyvonulatig terjeszti ki ezen a módon a régi Avar Birodalom Itália felé nyúló határait. PÉTERFALVY JÁNOS pedig romániai összeköttetéseivel, a dobrudzsai leletek sorozatával gazdagította az avarnak vélhető felírásokat. ERDÉLYI ISTVÁN szívességéből Környe egyik avar sírjában lelt csontlemez avar rovásjelekkel karcolt fényképével tette a gyűjtést még teljesebbé. Szívességüket ezúttal is ismételten köszönöm.

Az ebben a csoportban közölt és valamelyik törökös nyelvű népcsoport írásához tartozó és még eddig megfejtetlen töredékeket is itt csoportosítjuk, mert az írástörténészek maguk is bizonytalankodnak betűzésükkel és még inkább fordításukkal.

1. - A JÁNOSHIDAI TŰTARTÓ FELIRATA

A Szolnok-megyei Jánoshida mellett feltárt avar női sírok egyikének mellékleteként szerepel egy csontból készült tűtartó. Egyik oldalán fekvő emberalak és mellette négy rovásjegy látható. A lelettel ERDÉLYI ISTVÁN (1958 és 1961) részletesebben is foglalkozott. Kibetűzése és megoldása CSALLÁNY DEZSŐ nevéhez fűződik. Idézzük megoldását: Ördögűzést mutató sátán-ábrázolás és négy rovásjel, amely balról jobbra való sorvezetéssel olvasva, a szöveg a következő jeleket és megoldást adja:

fa_er_1-226a

BETŰZÉSE:

1.Z, -2.T, -3.N, -4.S = "ZATANAS" - SZATANAS, azaz "szátáné". Törökös kezdésű avar alakja a latinból eredő szónak. Ez az első eset, hogy hiteles avar rovásszöveg és avar használatú szó került elő VlI-IX. századi avar temetőből régészeti mellékletekkel együtt. Ezek a betűk, amelyeket a tűtartóra karcoltak sem türk, sem szibériai kapcsolatot nem mutatnak.

fa_er_1-226b

A CSALLÁNY-féle betűzés, illetve rovásjegyek kirajzolása a csont-tűtartóról erősen eltér a LÁSZLÓ GYULA által közölt rovásjegyekétől. Főként a régész professzor által a c. / oldalon jelzett "ligaturás" kettős (?) jegyet hiányoljuk CSALLÁNY tanulmányából. Reméljük erre is kapunk részletes megoldást, hisz a tudás "vetélkedéssel" gyarapszik. S egy-egy betű, különösen ligatura, igen jelentős az amúgy is szegényes adattárunkban.

2. - A SZENTESI CSONTLEMEZ FELIRATA

A Szentes-Felsőcsordajárás düllő 36. avar sírjából hozta felszínre CSALLÁNY GÁBOR múzeumigazgató 1905-ben. Egy átlyukasztott csontlapocska rovásjelekkel. Az átlyukasztás a jobb szélen látható s bal szél rongált. A felirat olvasata balról jobbra haladó. Érdekes a kontúr-vonalak használata.

fa_er_1-227a

BETŰZÉSE:

1.(T), 2.M, 3.S, 4.1, 5.T, és 6.K "temesitek", azaz "temessétek". A felirat tehát rendelkezés a halott eltemetésére, amit végre is hajtottak a rovás-szöveg értelmében. Az első "T" jelet rongált mivoltából rekonstruálni kellett.

fa_er_1-227b

3. - A KÖRNYEI AVAR U LEM EZ FELIRATA

ERDÉLYI ISTVÁN ismertető írásából. - "Türk rovásírásos avar felirat -Környéről" és személyesen megküldött, eredeti fényképéről származnak ennek a jelentős adatnak rovásjel meghatározásai. A környei avarkori temető 60. számú férfi sír mellékleteként szereplő csontlemezborításos íjközéplemez mellékelt képéhez idézzük ERDÉLYI dr. betűzését és részletes leírását:

fa_er_1-228

Környei avar íjlemez - Erdélyi I. nyomán

"A karcolatok jellegéből arra lehet következtetni, hogy azok egy alkalommal, egy időben keletkeztek. A jelek egymás mellett, egyre növekvő (ill. csökkenő) nagyságban következnek sűrűn egymás után. Összesen 14 jelet fedezhetünk fel, amelyek után egy többször meghúzott vonalú "tamga-szerű" nagyobb jel következik. Ettől eltérően a többi jeleket felírójuk biztos kézzel, ugyanazzal a finom hegyes szerszámmal, egyidőben írta fel. Nem lehet tehát szó rovásról olyan értelemben, hogy azok elejtett vad vagy ellenség számát jelölnék.

Induljunk el az egyedül álló nagyobb jeltől. Azonnal szembetűnik, hogy először két jel egy középen megtört és egy függőleges egyenes vonal, háromszor változik egymás után. Sőt az is világos, hogy a háromszor megismételt függőleges vonal után a törtvonal ismétlődik meg egymás után háromszor azzal a különbséggel, hogy az első és a harmadik törtvonal alsószárához egy kis párhuzamos vonalat húzott annak írója. Csak ezután, a szinte dekoratív játéknak ható sor után változik meg alapvetően a kép. Következik egy kissé dőlt egyenes vonal, ami még mindig emlékeztet a második jelre, majd megint az ismert tört vonal de a változatosság kedvéért felső szárához csatlakozik a kis, nagyjából párhuzamos vonalka, aztán megint a függőleges vonal következik. Az utolsó előtti jel Y alakú, majd megint egy jelnek is felfogható két egymásnak döntött függőleges vonal zárja a sort. Írjuk le ezt az egészet a mi szemünknek megszokott számsorral:

1, 2, 1, 2, 1, 2, 1 + x, 1, 1 + x, 2, 1 + y, 2, 3, 4 (vagy itt 2, 2).

Amint látjuk, a jelek változatossága nem nagy. Az azt könnyedén és határozottan bekarcoló kéznek ismernie kellett a török típusú rovásírást, ez kétségtelen még akkor is, ha "feliratunk" felirat voltában kételkedünk is. Megkeresve a felsorolt jelek párhuzamait a türk-rovásjelek között, az alábbit találjuk sorban (jobbról balra haladva !) és a jeleket a magyar írásnak megfelelő sorrendbe állítva:

fa_er_1-229

ERDÉLYI a betűsorrendet MALOV nyomán választotta ki a türk-rovásjelek közül, amelyekkel a SCSERBÁK és ARTAMANOV-féle Don-menti írásleletek során fogunk találkozni. De az illusztris szerző rövid írásában a leszűrt eredményt tartom a legfontosabbnak, amely így hangzik:

"Ezzel a megjegyzéssel is az avarkori és még az eddig össze nem gyűjtött különféle rovásjeles emlékekre akarjuk felhívni a figyelmet. Vannak ilyenek tűtartón, utólag bekarcolt egyes jelek csatokon stb. (Itt hivatkozik a világhírű német mongológus professzornő ANNA GABAIN:"Alttürkische Grammatik" c. alapvető munkájára - Leipzig, 1950 pag. 12.) Némely veret bizonyos formáit, vagy már elkészítésükkor rajtuk alkalmazott jeleket is tamgának lehet tartani. (Ezt az állítását a Szerző: "Új magyarországi rovásfelirat" c. közleményében részletezi Archeológiai Értesítő, 1961. -) S a végső, legsúlyosabb következtetése: "Az a tény, hogy a jelek nagyrésze a türk rovásírásban is megtalálható, összhangban van az avarok kétségtelenül töröknek meghatározott nyelvének tényével, amiről a ránkmaradt, bár csekélyszámú nyelvemlék is tanúskodik..."

4. - A GAIL-VÖLGYI (Würmlach, Karintia ) SZIKLAFELIRAT

Az avar emlékekben, sírleletekben és helynevekben sűrűn datált Karintia területén a Gail-folyócska völgyében találták a múlt században ezt a megfejtetlen sziklafeliratot. Jelenleg a klagenfurti Landesmuseum birtokában van. Háromsoros szövegéből ha jobbról balra halandó írásirányt tételezünk fel, akkor jellegzetes tamgaszerű véset az első. Egészen szokatlan benne a két "nyílhegy"-utánzat, aholis az egyik balról jobbra, a másik felülről lefelé van irányítva.

fa_er_1-230a

Ezt a titokzatos feliratot BORNEMISSZA KATALIN gyűjtéséből (1974) vettem és ezúton is megköszönöm.

5. - GAIL-VÖLGYI (Findenig Thörl, Karintia ) FELIRATTÖREDÉK

Ásványgyűjtögető rendőrségi tisztviselő találta 1969 nyarán kőzet törmelékek között a Gail-part meredek részein Gurina faluhoz közel, ahol egy bronztáblácska töredéke is előkerült, szintén rovásjelekkel. Szövege feloldatlan. Jelenleg Villach város múzeumában van. Nem zárható ki teljesen az a lehetőség sem, hogy a szűk völgyekbe visszahúzódó etruszkok egy csoportjától származik.

fa_er_1-230b

Ezt a darabot is BORNEMISSZA KATALINNAK köszönhetjük. (1974)

6. - ENNS-VIDÉKI ROVÁSÍRÁSOS CSERÉPTÖREDÉK

Az Enns volt Avaria határa még NAGY KÁROLY korában is. Maga a főerődítményük Ennsburg és környéke nagyon sok avar leletet tud felmutatni. Az "Archeogia Austriaca (1958, Heft 24) közöl egy érdekes leletet, amelynek a pontos eredetét nem ismerik. Az egyik cisztercita apátság gimnáziumának gyűjteményéből került a bécsi indo-germán múzeum birtokába. OTTÓ HAUS, osztrák régész foglalkozott vele részletesebben és némi kibetűzési kísérletet is kezdett rejtélyes szövegével.

Magának a kiégetett cseréptárgynak a rendeltetését sem tudják meghatározni. Leírói sokáig tanárjukat, P. RAYNALD SCHMALBAUG régészt tréfás "beugrató lelet"-ként tekintették, de régi mivolta ma már kétségtelen. Megoldási kísérletek osztrák részről sikertelenek maradtak, hiszen germán rúnák rendszerével kísérleteztek. Lehetséges azonban, hogy az említett osztrák régész már ismerte CSALLÁNY betűzéseit is és ezeket alapul véve a cserépdarab feliratából a második sort "IDI"-nek olvasta, ami azt jelentené, hogy a nagyszentmiklósi kincs 5. számú korsójának CSALLÁNY által ismertetett "Idi" = "Úr" jelentése van.

BORNEMISSZA KATALIN véleménye szerint - ezt a leleletgyűjtést is neki köszönhetem ! - "a leleten lévő rovásírás betűi közül a magyar rovás írás jegyeivel egyeznek a következők:

fa_er_1-231

ótörök írásjegyekkel egyezik a két hangot jelölő: _ = A és E jelekkel. Ezen kívül figyelmet érdemel az első és második sor két első betűjének összeolvadása, mely azonban csak a gyakorlatlan kéz okozta vonalösszefutásból veheti magyarázatát. Így az első sor _ jegye - fordított helyzetből nézve - adja a magyar és ótörök "R" jelet. Az alsó,vagyis második sorban lévő első jegy megfelelője a _ rovásbetű, amely magyarban és ótörökben egyaránt " SZ"-n ek felel meg. A betűk, illetve jegyek kivitelezése igen gyakorlatlan kézre vall, talán egy gyakorlótáblácskáról lehetne szó?"

7. - ROVÁSÍRÁSOS EZÜST KANÁL OBERFLACHTBÓL. (Schwaben, Kreis Tuttlingen)

fa_er_1-232

H. JANICHEN német régész közleményéből vettem ezt a minden jel szerint avar rovásírásos ezüstkanál mellékelt képét. Sajnos, vonalasan kiírt rovásjeleit a tanulmány "Neue Inschriften aus Grabern des 7. Jahrhunderts" cimmel (1967) elhagyta a különben részletes leírásban. Viszont szerzője alapos leírásából arra következtetünk, hogy törökös rovásjegyek szerepelnek rajta.

Mindenek előtt megjegyzendő, hogy a rovásjegyek az ezüstkanál hátsó, kidolgozatlan, durva öntési felületébe vannak bevésve. A kanálon lévő függesztő alkalmatosság arra mutat, hogy gazdája az övén viselte és hogy a titokzatos rovásjegyek a tulajdonos nevével okvetlenül kapcsolatban vannak.

Ennek feltevésére feljogosító adat JANICHEN kísérletezéséből derül ki, hogy a felismerhetetlenségig megkopott betűket restauráltassa. A stuttgarti rendőrségi laboratórium ultraviolett sugarakkal dolgozó gép a sok használattól már-már eltűnt karcolásokat teljes egészükben feltüntette és az írástörténészek egyöntetű megállapítása szerint a betűk sorozata a következő: S-A-( ?) I-D-(U) T-H-A-F-D. Az ID(U) szócskánál ismét felvetem CSALLÁNY DEZSŐ tanulmányaiban többször is szereplő "I-D-I" feliratokat, a melyek "urat" jelentenek és egyben a legtöbbnyire a használati tárgyakon szerepelő tulajdonosok neveit egészítik ki. S miután ezüst kanálról van szó és azt övre akasztva viselték, mint az avarság és ősmagyar lovasai, minden alapunk megvan a feltételezésre az ezüst tárgy avar eredetére és így írásbeliségére vonatkozólag is.

Avar eredetre mutat a 7. századi sír maga is, a maga mellékleteivel. Településtörténetileg pedig a lelőhely régi neve "Oborwacht"= Avar-Őrség mutatja még a mai "Oberflacht" formájában is hajdani avar település kétségtelen nyomát, hiszen ma a szlávoktól "obri" = "óriás"-nak nevezett népnév-ferdítéséből lett az "ober" - "felső" elnevezés. Viszont Oberwacht városkának nincs Unterwacht változata, még csak düllő vagy más helyrajzi tagosítás-nevében sem. Így a szlávok által használt "obor"- vagy "obri ", az avarokat jelző népnév biztos adatként tekinthető és egyben megerősíti az említett sírok, köztük az ezüstkanalat tartalmazónak az avarokhoz való tartozandóságát is.

8. - A HEIDENHEIMI AVAR SZIJVÉG ROVÁSFELIRATA

Egy eredetileg ismeretlen célt szolgáló, 13 cm. hosszúságú ezüst lemezpárból alakított és három "nitt" szögeccsel egybefogott avar szíjvégről tesz említést a bajorországi régészeti szaklapok egyikében H. ARNTZ német régész "Neue Runen-schriften" cimmel. (Fundberichte aus Schwaben, N.F. 18, I. Tafel 44. -)

Az eggyé hajlított lemezbe éles, vékony szerszámmal karcolták bele a rovásjegyeket a három szögecs alkalmazása előtt. Így a rovásjegyek aránylag épségben maradtak meg. Alaptónusa nagyon hasonlít a betűsornak dr. ERDÉLYI ISTVÁN Környéről ismertetett avar csontlemezének írásrendszerével.

fa_er_1-233

A bekarcolt rovásjegyekről ARNTZ vonalas rajzokat is közölt. Szemmel láthatólag több ligatura, hangkötés is szerepel a felírásban. Kibetűzése és megfejtése eddig ismeretlen, de tekintve a rovásjegyek éles vonalait és nagyfokú hasonlatosságait a magyar és ótörök írásrendszer jeleivel, biztatólag hatnak a kutatókra, hogy nem állnak megoldhatatlan rejtély előtt...

fa_er_1-234a

Az "a" részletben szereplő második számú rovásképlet kétségtelenül ligaturának tekintendő, mert hasonmása szerepel CSALLÁNY DEZSŐ lajstromában.

Az egészen megszokott dolog, hogy a német régészek még ma sem veszik nagyon tekintetbe az Avar Birodalom nyugati, Európa testébe mélyen benyúló határainak hajdani kiterjedését és így a heidenheimi temetőt sem tekintik avarnak. Eltekintve azonban az eddig felsoroltaktól, a településtörténet és a helynévkutatás is avarok hajdani temetkezési helyét tételezik fel, a "keresztény" Európa lakói nem szívesen fogadták volna el bármelyik falujuknak, településüknek nevét "lealacsonyító" névadását. Ez esetben "Heidenheim" azonban ilyen "megbélyegző", hiszen "Pogányokháza" a jelentése. Ilyen fajta nép azonban csak a középázsiai eredetű avar lehetett és így nincs kétségünk, hogy az ott felbukkant és az avarok sírjaiban oly nagyszámú övcsat és a rajta levő felirat is az avarság szellemi hagyatékának kis töredéke.

9.- EGY GARBÁNYI (Dinogetia, Romania) FELIRATOS CSERÉPTÖREDÉK

fa_er_1-234b

A nagy román régész, P. DIACONU szerint a leletkörülményekből kifolyólagos bizonyítékok alapján a 6. századból származik. Bár a román régészet nagyon hajlamos a hunok Birodalma széthullása után részleteiben továbbélő Gót Birodalom írástudásának alapján minden Al-Duna-térségi, dobrudzsai és Olt-vidéki írásos leletet gót rúnáknak minősíteni, a régi magyar Garbány területén talált cseréptöredék öt rovásjelből álló felirata az ótörök és részben magyar rovásrendszer jeleivel való hasonlatosságuk és részben azonosságuk minden kétség nélkül a korai avarokhoz kapcsolódást mutat. Érdemben magyar írástörténészek nem foglalkoztak ezzel a lelettel. Román és bolgár részről azonban annál kimerítőbben. Gh. STEFAN: "Sapaturile de la Garvan (Dinogetia)" címmel (SCIV. II. 1951), az elfogulatlan tárgyilagossággal kutató és fogalmazó I. BARNEA: "Amforele feudale de la Dinogetia" c. írásában (SCIV. V. 1954) és M. COMSA: "Die bulgarische Herrschaft..." a "Dacia" c. román régészeti szaklapban (N. S. 1960.) foglalkoztak vele. Magát a jelsorozatot az utóbbi régésznő tanulmányából vettem. Ő és a bolgár régészek közül V. BESEVLIEV, elvetik a román feltételezést, hogy akár gót, akár a X. századból eredő cirill betűk előzményeiként kellene tekinteni őket, hanem inkább protobulgár mivoltukat hangsúlyozzák.

10. - A MURFATLÁRI BARLANGKOLOSTOR FELIRATAI

A román régészeti kutatások legnagyobb szenzációjaként 1957 június 11-én Konstanza Fekete-tengeri kikötő és fürdővárostól délnyugatra kb. 13 kilómé[te]rnyire egy mészkővonulat meredek tömbjeibe vájt terjedelmes és több részletből álló barlangkolostor bejáratára bukkantak. A beomlott falak már századok óta eltemették az aránylag szűk bejáratot és kőfejtés közben került újból napfényre. A falut mai néven a románok Basarabinak hívják, de régi, törökös neve Murfatlár volt. Az "atlár" azonosnak tűnik a magyar "oszlár"-ral, amely az alánok ősi magyar neveinek egyike.

Az Avar Birodalom fénykorában BAJÁN kagán és udvarának nyári fürdőhelyeként ismert Konstanza és környéke a 6. század vége óta szinte szakadatlanul a X. századi besenyők uralmának végeszakadtáig törökös népek birtokában volt. Nem felejthetjük el, hogy az avar törzsszövetség több ága éppen eme területen, az Al-Duna vidéke és Dobrudzsa síkságain élt az "avarok eltűnése" után a brodnikok népe, amelyről RÁSONYI nagy turkológusunk és MAKKAI középkori történészünk oly részletesen értekeztek és amely nép szintén török-fajú és nyelvű nép volt s magyaros névvel berendeknek nevezték őket.

Így a Murfatlár mellett felfedezett barlangkolostor a maga számos felírásos emlékével és főként állatábrázolásaival a különböző folyosó falakon, minden kétség nélkül törökös népek emlékeit őrzi, ámbár a későbbi századokban már glagolit - és az ó-egyházi szláv cirillikái is keverednek velük. Ebben a barlang-komplexumban mintha találkát adtak volna egymásnak a törökös népek és a szláv kultúrák, főleg írás-történeti tanúbizonyságok szerint.

Murfatlár barlangkolostorának természetszerűleg ma már egész könyvtárnyi irodalma van. Magyar részről azonban érdemben még nem foglalkoztak vele. A román állami régészeti intézmények terv- és szakszerű kutatásai azonban nagyon sok meggondolkoztató részletet tártak fel és tettek közzé. Sajnálatos, hogy az avar és berend népi műveltséget és írástudást egyáltalán meg sem említik. S bár a legnagyobb román régészek közül I. BARNEA és M. COMSA kihangsúlyozzák a legtöbb feliratnál, hogy azok törökös írásrendszerhez tartoznak, legfeljebb a besenyőket emlegetik, de ezektől is megtagadják az írástudás, hiszen csak nomád-nép volt és mint ilyen, nem rendelkezett magasabb műveltségi adottságokkal...

Részemről - összegyűjtve munkatársaim segítségével azt pár szétszórt, de jelentős avar művészet sorából - amely természetesen a "késői avarok" és "korai magyarok" fogalomkörével van határolva - azzal a szándékkal, hogy a murfatlári barlangkolostor komplexumaiban szereplő ilyen "belsőázsiai" avar-magyar zoomorfikus, állatábrázoló rajzokat más magyarországi, vagy ha kell "lebediai" párhuzamokkal a törökös népek etnikumához csatolhassam. Meg kell ezt a kitérőt kísérelnünk, mert a nagy bábeli zűrzavar a murfatlári felírásokkal kapcsolatban teljesen elsikkasztja az avar (korai-késői!) írásbeliségnek még a lehetőségét is.

fa_er_1-237a

A barlangkolostor több fülkére, kápolna részletre és sírhelyek céljából kivájt üregsorozatra oszlik. Hogy fogalmat alkothassunk a barlang terjedelméről I. BARNEA tervrajza nyomán közlöm az egyik "kápolna" alaprajzát. Mint látható majdnem 6 méteres husszú, amely két rövid folyosóval van összekötve. Eddig 13 személy csontvázát találták meg apróbb fülkékben elrejtve. A halottak közt vegyesen találhatók férfi, nő sőt kis gyermek maradványai is és zömükben - a román régészek szerint - nordikus és mongoloid típusúak voltak a barlang lakói.

fa_er_1-237b

Ennyit a barlangok feltárásáról. Mert a I. BARNEA által bemutatott alaprajz csupán egyetlen "kápolna" méreteit adja, de mellette kisebb, nagyobb távolságra, de mindig ugyanazon nyers mészkő hegyoldalba vésve másik négy üreget is felfedeztek. A továbbiakban csak a falfeliratokról, illetőleg azok eredetére rávilágító "festményekről" ejtünk szót, mert a középázsiai kapcsolatú művészeti emlékek nagyban megerősítik a rovásírásjegyeken kívül is az avarsággal való összefüggést. BARNEA a már említett tanulmányában nagyon sok részletrajzzal illusztrálta a barlangkolostor "turáni" vonatkozásait. Legjellegzetesebb ezek közt a B "kápolna" falán bekarcolt ló képe, amelynek a farka keletázsiai szokás szerint csomózva van.

fa_er_1-238a

Hasonló a szarvas figura stílizált alakja, csak párhuzamos vonalakkal, mint az avar életfák környezetében ábrázolt ilyszerű zoomorf agancsosak. Egész különleges jelentősége van egy lovas hiányos alakjának, akinek a csizmái azonban tökéletes rögzítve vannak és méginkább egy négylábú állaton ülő sólyom képe, amelynek szimbolikáját máig erősen kutatják, hiszen a híres LEHEL-kürtőn, egy Sarkheli csonttégelyen, a Morva-mezei Mikulcice mellett talált szarukorongon egyformán előfordulnak, mint a Sassanidákkal erős kulturkapcsolatot tartó avarok kedvenc eredetlegendát sejtető ábrázolása.

fa_er_1-238b

fa_er_1-238c

fa_er_1-239

S ha a mellékelt illusztrációk között meg külön kiemeljük a "fonott sárkánykígyó szimbolikus alakjának többszörös előfordulását és a román régészet irodalmában nem közölt, de baráti úton fénykép után professzor PÉTERFALYY JÁNOS szívességéből mégis megszerzett, "turulos" és rovásírásos oszlopfő jellegzetességeit, akkor már sorra is vehetjük az említett rovásjegyek, glagolit és cirill betűk tömkelegét, amelyek a I. BARNEA által "turáni nép" írástudásának bizonyítékaiként vannak megemlítve. Egészen meglepő, hogy a román régészek, akik különben mindig vagy legalább rendszerint mindenben egyetértenek a "turáni nép" vagy "törökös rovásírás" megfogalmazást I. BARNEA tanulmányában, amely a francia régészet szaklapjában, a "Cahiers Archiologiques" 1983 évi számaiban jelent meg, minden igyekezettel cáfolni igyekeztek. Igaz, hogy ők nem az avarság írástudása ellen hadakoznak - ezt BARNEA sem állítja - hanem a besenyőké ellen. BARNEA általánosan csak "incriptions turciques"- emleget jelzett írásában és ő is bizonyítékként használja a sűrűn szereplő belsőázsiai zoomorf ábrázolásokat, főként a lovas képeket. De a legnagyobb jelentősége a tanulmányának az, hogy még az eléggé kezdetleges glagolit felírásokat is"turániaknak" tartja, illetve azokra vonatkoztatja. A glagolit feliratok közt ui. szerepelnek nevek is, mint "AIAN PAP" és "DIMIAN MAGA", akiről felteszi a szerző, hogy "valamilyen szerzetes volt... S mindkettőjükről állítja, hogy turáni nevet viseltek (touranien).

Mielőtt azonban az összes eddig közölt murfatlári feliratokat közölném, a következőket kell megjegyeznem. Először: A rovásírásos részleteket eleddig nem közölték hivatalosan. Prof. PÉTERFALVY szerint, aki személyesen is megtekintette mufatlár barlangtemplomát, nagyon sok és összefüggő szöveg szerepel rovásírással a "turulos" oszlopfőn a szárnyait kiterjesztő madár, vázlatos ember alakok és keresztek mellett, amelyek későbbieknek látszanak. Másodszor: Avar kapcsolatokra a történelmi háttérből sejthetünk a feliratok megfejtésének hiánya miatt és pedig azért, mert a "késői avarok" már az Al-Duna vidékén egyideig még a magyar honfoglalás előtti, közvetlen időben, tehát 850-es évek táján a bolgár kereszténység hatása alatt álltak és így a kezdetleges ószláv cirillika és glagolit írást terjesztő, bizánci papság hatáskörébe kerültek, mint ahogy ezt egy, a B. "kápolna" hajójának jobb falán ábrázolt díszes ornátusban megjelenő püspök képe is mutatja a maga glagolit felírásával. Ez a bizánci cirill-glagolitika betűs ráhatás SÁMUEL bolgár cár idejében volt a legerősebb és időben érintheti a berend-népet is, amelyről tudjuk,hogy türk nép volt és avar törzsszövetségben állva, annak legkeletibb szárnyát képezte.

Ezek előrebocsátásával felsoroljuk a még megoldatlan és kevert feliratokat, ahol mint mondottuk, a törökös rúnák zöme még egyelőre a román régészek részleges érdektelensége miatt közöletlen.

fa_er_1-240

fa_er_1-241

A felsorolt és nagyon kevert írásrendszerhez tartozó feliratokban feltűnően sok az un. ligatura, vagyis a "betűugratás", azaz rövidítés jele. E tekintetben nagyon sok feladat vár még az írástörténészekre. Nagy segítségünkre lehet etéren CSALLÁNY kiváltó ligatura gyűjteménye, amely eddig a legteljesebbnek mondható és nagyon sok kombinációs lehetőséget nyújt a feliratok hovatartozandóságának megoldására. Román régészek munkája sem megvetendő, hisz mint látjuk, I. BARNEA valóban szembeszáll honfitárs szaktársaival a törökös rovásjegyek védelmében.

Végszóként a murfatlári barlangfeliratokhoz meg kell említenünk, hogy az Al-Duna-vidéki, dobrudzsai, moldvai régészeti kutatásoknál nagyon sok feliratos lelet lett a legújabb időben ismertté. Ezekkel azonban magyar részről valami érthetetlen tartózkodással írástörténészeink, szakembereink nem foglalkoztak érdemben. Mindössze csak arra szorítkozik a magyar történész gárda, hogy hírlapok híradó anyagát közli és tartja számon. Pedig nem hiszem, hogy a román tárgyilagosságra törekvő tudósok, mint professzor I. BARNEA vagy N. VLASSA ne működnének nagyon is szívesen a problémák elfogulatlan megoldására, hisz itt nem szomszédnépek vetélkedéséről, hanem az általános emberi tudástár gyarapításáról van szó, amit a szocialista államokban annyira hangsúlyoznak...

11. - AZ ALATTYÁNI AVAR TŰTARTÓ FELIRATA

LÁSZLÓ GYULA gyűjtéséből, amelyet a már említett jánoshidai lelettel együtt ismertet. Egyszerű jegyei értelme megfejtetlen. A négyszögletes csontra vésett jelek a tűtartó két oldalán vannak feltüntetve.

fa_er_1-242

12. - A BUDAPEST-TIHANYI TÉR AVAR "TAMGÁS" JELEI

Ugyancsak LÁSZLÓ professzor gyűjtéséből. A 2. számmal jelzett rovásjel ligatúrának látszik. Megoldása ismeretlen.

13. - GARBÁNYI (Dinogetia, Románia) FELIRATOS CSERÉP

Közelebbit alig-alig tudunk róla, mint hogy mint "párhuzam esetet" említik a murfatlári barlangkolostor rovásírásainak fejtegetői, mint P. DIACONU. Magát a közölt felírást ő is M. COMSA gyűjtéséből vette át.

fa_er_1-243

"Legjobb esetben" protobolgárnak minősítik. Jelenleg Konstanza régészeti múzeumában van és még feldolgozatlan.

14.- AZ "AVARKAPUI" (Capidava, Románia) CSÖCSÖS KÖCSÖG ROVÁSAI

Erdély és Dobrudzsa területein a román régészeti kutatások erősen folynak és egyre-másra hozzák felszínre rég letűnt korok emlékeit. Köztük írásos leletek is akadnak szép számmal. Egy ilyen leletről adott hírt a budapesti NÉPSZAVA napilap bukaresti tudósítója 1970 július 5-én.: "A legrégibb román nyelvemlék" címmel és a következőket mondja:

" Román régészek néhány esztendeje igen nagyszabású ásatásokat végeznek a Duna jobb partján lévő Capidavaban, a géták és dákok egykori erődítésében, amelyet később a rómaiak birtokoltak. A mély földrétegből most tetszetős alakú agyagedény került elő. Történészek és nyelvészek rendkívül nagy érdeklődést mutatnak az edényen olvasható felírás iránt. Az agyagtárgy, szakemberek megállapítása szerint a IX. század második, vagy a X. század első feléből, azaz a hűbéri korszak kezdeti szakaszából származik.

Az edény külső falán vonalakkal apró részekre osztott díszítés látható. Az ábra minden részecskéjében görög betűk vannak, még pedig a keresztény liturgiában meghonosodott vallási szertartások elnevezésének kezdőbetűi. Ezeken kívül itt található az egész görög ábécí is fordított sorrendben, tehát az ómegától az alfáig. A betűket a fazekaskorong keringésének irányában valamilyen hegyes szerszámmal vésték az edény oldalába.

Különösen nagy jelentőségűnek tűnik a mesternek a szöveg végére iktatott neve: PETRE, a mainak megfelelő egyházi írásmóddal. A bukaresti Tudományos Akadémia munkatársai a most kiásott, körülbelül ezeréves agyagkorsót, illetve az azon látható feliratot a legrégibb román nyelvemléknek tekintik, mely új megvilágításba helyezi a román nép kulturális múltját." Eddig a budapesti híradás.

Önmagában a híradás az általános emberi tudomány szempontjából örvendetes esemény számba menne. Mi is így fogtuk fel, mígnem véletlenül az erdélyi neolitkori leletek nyomait kutatva kezünkbe került A. RADULESCU régész-író érdekes beszámolója a román régészeti "DACIA" c. szaklapban francia nyelven ugyanerről a leletről. Mint érdekességet még azt is megjegyezzük, hogy a budapesti híradás előtt már egy évvel a nevezett román régész egy konferencia keretében nyilatkozott a leletről és fontosságáról. De nem is ez a lényeg. Sokkal nagyobb és egyben érthetetlen szenzációt keltett RADULESCUNAK a már említett "DACIA" hasábjain megjelentetett írása. Itt ui. nincs semmiféle ásatásról szó, hanem két tisztes román polgár ("citoyens["]), névleg is megnevezve, mindkettő véletlen leletéről, amelyet 1967 nyarán falujukból Topaluból Konstansába való gyaloglás közben Capidava határában találtak. Ez a híres és "legrégibb román nyelvemlék" hiteles lelet-története. De RADULESCU még többet is elárul írásában. Elmondja, hogy ezt a fajta "csöcsös köcsögöt" mint "kereskedelmi behozatali gyártási cikket" az Olt-vidékéről lehet származtatni. Mint írja, tömegcikknek tekinthető és kivitelezési módját ismerve, minden bizonnyal a népvándorláskori fazekasmesterség jellegzetességeit viseli magán. Épp ezért tanulmánya címét is "Un document proto-roumain a Capidava" formában közölte, amely annyit jelent, hogy a románok korszakát, magát a román népet megelőző dokumentum. Ez tehát a budapesti lelkendező "legrégibb román nyelvemlék" regénye. Hogy miért igyekeznek Budapesten jobban lelkesedni az amúgy sem sovinizmusmentes bukaresti régészeknél, azt már nehéz lenne megmagyarázni...

fa_er_1-244a

fa_er_1-244b

Visszatérve azonban az Olt-vidéki "csöcsös köcsög" felírásaira, annyit már a budapesti lap is elárult, hogy a görög betűk "ómegától alfáig" szerepelnek a cserépedény gallérján, vagyis jobbról balra olvasandók. Ezt a fazekaskorong "keringése" egyedül nem magyarázza meg. Sokkalta többet mond az ősi székely jobbról balra haladó rovásírás menete. S főleg jelentős rajta A. RADULESCU által is "a premiere vue semble bizarre, indéfinissable"- azaz az első látásra bizarr és meghatározhatatlan" jelenség, amely két csizma képét ábrázolja. S mindjárt keres és talál is hozzá párhuzamadatot a murfatlári barlangtemplom falán, amelyet már közöltünk.

Sajnos a "Kapidava"-i, azaz Avarkapu-i köcsögről csak eléggé silány minőségű képet sikerült szereznem, de az olvasó tisztán láthatja rajta a felsorolt jeleket és jegyeket, köztük a görög _ = PETRE névvel, amelyet a budapesti sajtó román nyelvemlékké deklarált, annak ellenére, hogy a név, valószínűleg a derék fazekas mester neve, görög vagy legalább is bizánci keresztény. A csizmák jelét nyíllal jelöltem meg a képen. A legfontosabb azonban az, hogy a köcsögön nemcsak a görög ábécé betűi és más egyéb "bizarr" dolgok szerepelnek, hanem egy 6 jegyből álló rovásfelirat is. Ez az új lelet - ha a budapesti híradás megfogalmazásában a cserépedény eredete a IX. század második, vagy a X. század első felére vezethető vissza, akkor nem a "legrégibb román nyelvemlék", hanem minden bizonnyal avar és a velük egy nyelvet beszélő magyar nyelv egyik legősibb írásbeliségi bizonyítéka...

fa_er_1-245

 

15.- A MADARAI ÉS ABOBA-PLISKAI "PROTOBQLGÁR" ROVÁSEMLÉKEK

A rovásrendszerek szétválasztása a törökös népeknél eléggé fejtörő probléma. Magyar vonatkozásban is pl. a világhíres nagyszentmiklósi kincs rovásfeliratainak nyelvezete felől maguk a magyar íráskutatók is a legkülönbözőbb véleménnyel vannak. Széles a skála a török nyelvekben és így avar, protobolgár, besenyő és honfoglaláskori magyar nyelvű feloldásokkal is találkozunk.

Így talán nem tévedünk nagyot, ha a nemrég elhunyt nagy történész-régészünk, FEHÉR GÉZA kutatásainak eredményeit, amelyeket ő következetesen "előbolgár"-nak nevez, szintén az avar feliratokhoz csatoljuk, már csak azért is, mivel az avarok jó ideig, körülbelül a 670-es évekig a mai Bolgária területének az urai is voltak. Amióta FETTICH NÁNDOR Sumen mellett a "protobulgár" fejedelmi sírkövet felfedezte és feliratát közölte, azóta a testvér nép is nagyobb érdeklődéssel fordult saját ősi, törökös múltjának kutatásai felé. Külföldi írástörténészek, mint ALTHEIM is alapos kutatásokat végeztek, hogy az esetleges felírások eddig hiányos adatait kiegészítve megoldják egy nyelvét változtatott nép ősi írásrendszerét. A finn MIKKOLA mellett a magyar FEHÉR GÉZA nyerte el leginkább a bolgár tudományos körök bizalmát és ráhárult a megtisztelő feladat, hogy Madara és Aboba-Pliska várromjait és a híres Madara-i lovas feliratait kibetűzze és megoldja.

A magyar rovásszakértő kutatásai eredményesek voltak. Az alábbiakban mellékelem a madarai cseréplapok eddig "ismeretlen" és FEHÉR professzor által a székely és "hun" rovással azonosított jegyeit. Az idézőjelben szereplő "ismeretlen" betűk azonban a TORMA-féle gyűjteményben javarészt megtalálhatók, ami azt jelentené, hogy a bolgárság a Balkánra érkezésekor a helyszínén még talált ősi sumér nyomokat és azokat alkalmazta is, bár talán már újabb hangjelölésre feleslegessé vált betűit csak díszítésként örökítette meg.

fa_er_1-246a

A madarai felirat OMORTAG kagán emlékét őrzi. A belőle és egyéb töredékékből összeállított táblázat jegyeit FEHÉR professzor egy külön tanulmányban összehasonlítás tárgyaivá tette és a bolgár írásszakértővel, RAFAIL POPOFF professzortársával a következő hasonlatokat mutatva ki alaktani és hangzásbeli alapon:

fa_er_1-246b

Ugyancsak csatolom Prof. ALTHEIM Aboba-Pliska-i rovásjegyeit is, ahol mint "hunnische Runnen" szerepelnek, (Halle, 1948). Hangértékük nincs megjelölve és a bekeretezettek tulajdonjeleknek látszanak.

fa_er_1-246c

Első tekintetre nem látszik megokoltnak, hogy miértis soroztam a fennti táblázatokat az "avar" írásemlékek közé. Helynévelemzés, az avar történelem és főleg a FEHÉR professzor általt [által] feltárt régészeti leletek adnak némi jogot és sok valószínűséget erre a csoportosításra. Aboba ősibb neve "Abobar" a már félig elszlávosodott "obor" azaz "avar" formában jelentkezik a 8. században. Régibb bolgár nyelven az "obar" "harácsolót" jelez s ez is arra mutat, hogy a bolgárokat megelőző avarok uralom emléke ebben a formában is megmaradt kiirthatatlanul elismerve a hajdani avar politikai felsőbbséget. Ugyanez a helyzet Madara nevével is. Ismerjük az Avar Birodalom első, virágzó korszakából MUNDUG, MUNDUK kagán nevét és szerepét, aki Bizáncban többszörösen is tárgyalt MAURITIUS császárral. Nos, még a 9. század elején is az ő nevével szerepel a Keleti Balkán legnagyobb síkságának stratégia pontján épült vár "Mundugra" formában. Az ALTHEIM által "protobolgár"-nak minősített népség az avarral azonos. S hogy a régészet mekkora bizonyítékot nyúj[t], álljon itt FEHÉR professzor írásrészlete:

A bolgár-törökök útat építettek Pliszkából, amely a délre, 12 km-re levő sziklafalat ott éri el, ahol a természet kijelölte volt a feljáróhelyet a stratégiai szempontból fontos mádarai fennsíkra. Az út falába vésett rovásjelek mutatják, hogy itt az útat tényleg bolgár-törökök építették. Ezen az úton jutunk el a fennsíkon levő várhoz, amelynek romjai jó állapotban vannak. Mivel ezekben a romokban semmit sem találtak, ami kétségtelenül bolgár eredetre vallana, lehetséges, hogy a várat még a bolgár-török időket megelőzőleg építették. Annyi azonban bizonyos, hogy a bolgár-törökök használták ezt a várat: ugyanis már a IX. század végéről van rávonatkozó adatunk Mundayra néven. Ebből a névből származhat Mádara falu mostani neve. A XIV. század végén a törökök elfoglalta várak között találjuk Matarát is.

A platón azonban csak a vár van; maga a város a hegy lábánál feküdt, ezt a bolgár nemzeti múzeumnak 1924-től kezdve folyó ásatásai hozták napvilágra. E romokat itt is bővebben ismertetem, hogy ezzel kapcsolatban a bolgár-törökök belső életéről és kultuszáról beszélhessek:

Pliszka óriási épületeivel a bolgár kán hatalmát mutatja, minden nagyvonalú, egy erős állam uralkodójának megfelelő főváros, Mádara romjai inkább a belső életről, a kultuszról beszélnek.

Ha Pliszkából jövet, amikor elérjük a sziklafalat, délre fordulunk, először egy épület romjaihoz jutunk, amely nem nagy méreteivel, mint a pliszkaiak, hanem fekvésével és formájával kelti fel az érdeklődésünket. Ez volt a legmagasabb pont Mádara városában! Négyszög ez nyolc bejárattal és hozzáragasztott félköralakú fallal. Ez a félkör hatalmas kőtömb hátulsó, keleti felét fogja körül. A környék lakói századokon keresztül törték a követ e szikla tetejéből, mégis 1924-ben, amikor a mádarai ásatások megkezdődtek, még mindig kiállott a szikla egy része a földből. Nem gondolhatunk valami védőtoronyfélére, amely katonai célokat szolgált volna, mert a fal és a szikla között olyan keskeny hely van, hogy itt nem lehet szó semmiféle praktikus használatról. Ezért kellett feltennem, hogy a bolgár-törökök kultuszhelyével van dolgunk, szentkővel, amelyhez keleten egy félköralakú falat építettek ajtócskával, hogy bejárásuk legyen a szentkőhöz.

E feltevésemet bizonyítja az a tény, hogy írásos forrásból is értesülünk arról, hogy a bolgár-törökök tiszteltek bizonyos köveket. I. Miklós pápától tudjuk, hogy a bolgárok azt írták neki 886-ban, hogy van náluk egy kő, amelynél a betegek visszanyerik egészségüket.

S hogy a kövek tisztelete a bolgár-törököknél ősi szokás volt, bizonyítja az, hogy más török népeknek, de a kultúra szempontjából hozzájuk közelálló magyaroknak is voltak szentköveik. A "szentkő" jelentésű helyneveken kívül egy forrásadatunk is beszél erről. Szent László 1092-ben (I. törvény 22. pontja) kénytelen volt elrendelni, hogy akik pogány szokás szerint a szentköveknél áldoznak, ezt a bűnüket egy tinóval váltsák meg. A szentkő tiszteletének nyomát találtam 3 km-re Mádarától Kalugerica falu mellett is.

Mindebből világos, hogy a bolgár-törökök, meg a századokon keresztül az ő hatásuk alatt fejlődött magyarok tiszteltek bizonyos köveket és így az a tény, hogy a mádarai követ keletről fal veszi körül, úgy magyarázandó, hogy Mádarában is volt szentkő.

A fentiek alapján a szentkőhöz ragasztott négyszögű épületet pogány szentélynek tartom. Az épület bolgár-török eredetét bizonyítja az, hogy nemcsak egy kövön, hanem a vakolaton is voltak bolgár-török rovásjelek.

S nincs semmi valószínűtlen abban a feltevésben, hogy a pogány bolgár-törökök építettek szentélyeket. A rokonnépeknél is megtaláljuk ezt. A türkökről azt olvassuk, hogy nagyjaik sírhalma fölé úgynevezett ősök termét építettek, a kazárokról pedig, hogy kagánjuk síremlékéül 20 termes épületet emeltek. Ezek után abból, hogy a madarai lovas az őskultusz emléke, következtethetnénk azt is, hogy ez a madarai épület eredetileg szintén az "ősök terme" volt.

Szintúgy kultuszépületnek tartom a fürdőt, lletőleg fürdőmedencét is. Ugyanis a szentkőtől délkeletre nagy palota romjai kerültek napvilágra, amely méretei és terve tekintetében közel áll a pliszkai palotához. Ebben a palotában vízvezetékek vannak, amelyeknek bolgár-török eredetét (vannak régebbi vízvezetékek is itt) világosan mutatja a csövek formája s mutatják a rajtuk levő bolgár-török rovásjelek is.

Egyik ág egy romhoz vezet, amely különleges érdeklődésünkre tarthat számot: egy 3.5 x 3.5 m-es gondosan épített fürdőmedence ez lépcsővel, az alján téglával kirakva.

Milyen célt szolgált ez a fürdőmedence? Krum kánról bizánci forrásunkban azt olvassuk, hogy amikor Konstantinápolyt ostromolta, véres áldozatot mutatott be az Aranykapunál, azután elmenvén a tenger partjára, belemártotta a lábát a tengerbe, megmosta magát egészen és meghintette katonáit vízzel, akik üdvrivalgással fogadták fejedelmüket. Ez azt jelenti, hogy a bolgár-törökök a víznek megtisztító és egyéb varázshatású jelentőséget tulajdonítottak. Ugyane hittel magyarázandó a török népek ama szokása is, hogy halottaikat forrásoknál, sőt patakmedrekben temették el, hogy a halott szelleme vissza ne térjen. Különösen értékes adataink vannak erre a kazároknál és a magyaroknál. Ugyane hittel, hogy a víz megtisztít stb. magyarázandó az is, hogy a bolgár és magyar esküceremóniában a totemállat vérének a megeresztése után a földet meghintették vízzel. Sőt a magyarokról egyenesen azt olvassuk, hogy kútaknál és forrásoknál áldoztak. Így tehát tudva azt, hogy amikor a bolgár kán véres áldozatot mutatott be, meg kellett nedvesítenie a lábát, megmosnia magát egészen és meghintenie népét is vízzel, természetes, hogy a szentélyhez közel, ahol áldozatot hoztak, kultuszfürdőmedencének is kellett lennie, hogy a kán, vagy más táltos, miután bemutatta az áldozatot, elvégezhesse a mosdás és vízzel való meghintés szertartásait is.

De Mádarában annak is vannak nyomai, hogy a bolgár-törökök tisztelték a barlangokat. A festői ú.n. Nagybarlangban talált tárgyak s egy felirat azt bizonyítják, hogy ez a barlang a római korban kútépület - nymphaeum - volt. De van itt bolgár-török épületnek is maradványa. Sőt a barlang falán egy bolgár-török rovásjel is van. S hogy ennek valóban az a jelentősége, hogy ez a barlang a bolgár-törököknél kultuszhely volt, valószínű abból, amit más itteni barlangokban találtam. A lovas dombormű felett, a meredek sziklafal közepe táján, van egy nehezen megközelíthető barlang. Ennek a barlangnak a bejárata előtt rovásjelek vannak, magában a barlang bejáratában pedig két felirat van a sziklafalba vésve, amelyeknek a betűi között bolgár-török rovásjelek is vannak. Szintúgy a mádarai sziklafal folytatásában, a "Büjükprohod"-nak nevezett sziklaút kezdetén is találunk egy barlangot rovásjelekkel. Ez világosan mutatja, hogy ezek a barlangok a bolgár-törököknél kultuszhelyek voltak.

fa_er_1-247

fa_er_1-250

Valóban, egy a bolgár-törökökkel rokon népről, a tu-ki-ue = türkökről is tudjuk, hogy tisztelték a barlangokat. Egy kínai forrásban olvassuk, hogy a türkök fejedelme minden évben elment egy barlangba, amelynek a neve "ősök barlangja" volt, hogy áldozatot mutasson be az ősöknek.

A fentieken kívül még sok épület alapja, fontos feliratok és a bolgár-török műipar igen nagyjelentőségű emlékei kerültek Mádarában napvilágra.

FEHÉR GÉZA kutatásai tehát a hun-protobolgár-avar-ősmagyar mitológiai elemek adatait "hámozta ki" a madarai és aboba-pliskai töredékes felírásokból. Sajnos, értelmüket nem tudta megmagyarázni.

16. - A KONSTANCAI (Mircea Voda) FELIRAT

Konstanza Fekete-tengerparti város ősi törökös neve "Ak-Kermend" volt, de nevezték "Bessigrad"-nak, azaz Besenyőváradnak is. Környéke az avarkortól a besenyőkig a 10. század közepéig javarészt besenyő emlékeket őriz, de az alább közölt és közelebbről még meg nem határozott felirat töredék inkább az avarkori emlékek közé sorolható. A feliratot az ismétlődő alapjegyek háromszoros megismétlődése és apró változatok rögzítése miatt hármas törzsi jelnek is tekinthetjük.

fa_er_1-251a

A felirattöredék P. DIACONU írásából származik a murfatlari barlangkolostorban talált rovásokkal kapcsolatban.

17. - A NEGAUI SISAKFELIRAT

A Kelet-Alpok nyú[l]ványainak kis völgyeiben, Negau mellett több római katona sisakot fedeztek fel, amelyeket PAUL REINECKE 1950-ben publikált. Az egyik ilyen sisakon jói olvasható rovásfelirat van. A német régészek természetesen germán rúnáknak tartják a jeleket és csak halk vélemény szól arról, hogy esetleg késő etruszkok katonaköteles, Róma szolgálatában álló rabszolgák viselték volna a sisakokat. A valóság az, hogy e feliratos fejvédő valóban a felmorzsolódó római legionáriusok katonai felszereléséhez tartozik sok más társlelettel együtt. írásbeli adatok szerint valóban ismert tény, hogy Schoniák környékén ilyen kényszerű segédcsapatok harcoltak a római birodalom védelmében a 6, század végén.

A felirat azonban nem egyidős a sisak készítésével, hanem később került rá valamelyik írástudó fegyveres ügyes vonalvezetésével. A 22. sorszámot viselő fejvédő a sisakgyűjteményben német írástörténészek kísérletezése alapján "HARIKHASTITEIVA" betűzés lenne. MENTZ régész azonban "CHARIZ..." kezdetű szótövet sejt a jelekből amely tehát a korai avarokkal kapcsolatbanálló karizmi etnikummal függhet össze. Ez természetesen csak feltevés, de a korai avarok - mint tudjuk - sokszor használták a római és bizánci "nehéz fegyvereket" is, mint pl. CSALLÁNY által tárgyalt tiszavasvári vaspáncél. (1958)

fa_er_1-251b

Zárószóként megemlítem, hogy a felsorolt és avarnak gyanított feliratok pontos szövegezése, betűzése és fordítása koránt sem tekinthető véglegesnek, vagy ahogy régészeink újabban gyakran mondják "megnyugtatónak", de mindenesetre a valószínűség magas arányszámával mérhetők. Viták során még sok új eredmény várható. S vajon óhajthatnánk-e ennél többet ?...