Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Igazságot Kajászónak

Fölújítva 2012.11.20

Igazságot Kajászónak,
lehetőséget a magyar gazdáknak és a vidéknek!

A kajászói Gazdatanács FELHÍVÁSA

Törvénytelenség jogot nem alapít (Ex turpi causa non oritur actio)

Honfitársaink!

Vidéki és városi bajtársaink!

Az állami területek földbérleti pályázatai, a nemzeti földvagyon alig 1 százalékáról szóltak, mégis világosan megmutatták, hogy hova vezet, ha megtévesztve hisszük tovább, amit harsognak a kiváltságosok: „Civilek, ne politizáljatok!

Odavezetett, hogy Kajászón egyetlen talpalatnyi területhez sem jutottak a helyiek, nem kevesebb, mint 20 évre. Azonban Kajászó, a Váli völgy csak kiemelt példái azoknak az eseteknek, amelyek Ángyán József részletes tanulmánya révén kirajzolódnak országszerte, hiszen ugyanúgy folytatódott a vidéki gazdák földfosztása Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya megyében. Kajászó csak egy példa, egy kivételes példája annak, mikor az igazság és jog találkozhatott. Az „Őszi határszemle”, majd az „Őszi szántás” eseményekkel országos hírűvé váltak a törvénytelenségek, s a helyiek összefogtak azért, hogy ennek véget vessenek. A föld az élet. A föld a vidéknek értelmes, egészséges munkahelyeket és életfeltételeket terem, ha a helyiek, az ott élők kezelése, felügyelete alatt művelik a földművesek. A földről csak azok rendelkezhetnek, akik ott élnek, akik a földdel együtt élnek.

A "föld" sorskérdése talán az egyetlen, amely megértetheti a városi és vidéki emberekkel, hogy ide nem párt, vagy pártok kellenek, hanem tisztesség a tisztségbe, törvényesség a közéletbe, jogbiztonságban szabadság, pártokon felülemelkedett erkölcsi-közéleti felügyelet, rend kell.

A kormány által meghirdetett program helyes volt, hiszen nem vett volna részt annak alakításában és hitelesítésében Ángyán József, az államtitkári szerepet is vállaló, majd arról lemondani képes közember! A Nemzeti Földalapkezelő szervek tevékenysége viszont azzal nyilvánvalóan ellentétes. A Vidékfejlesztési Minisztérium a törvénytelenségeket és a „titkosított” pályázati rendszert megváltoztatni nem volt képes. A kormány szervei a kormányprogrammal ellentétesen cselekednek. Ez tovább így nem mehet. Kajászó ezért kiált most az igazságtalanság, a megtévesztés ellen, s áll ki a törvényesség helyreállítása mellett.

2012. november 15-én a kajászói Gazdatanács úgy döntött, hogy az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület – Fejér Szövetség támogatásával 2012. december 1-én

ÖSSZEFOGÁS A MAGYAR FÖLDÉRT ÉS VIDÉKÉRT
MUNKAÉRTEKEZLETET és szolidaritási NAGYGYŰLÉST rendez Kajászón,

melyre meghívja az országgyűlési képviselőket, akik eddig is kiálltak ügyünk mellett, s mindazokat, akik a jövőben kiállnak a helyi, vidéki, családi gazdák, a kis- és középgazdaságok mellett.

1. Tisztelt vidéki gazdák és a gazdákkal együttműködni szándékozó városi emberek! Alakítsanak településeiken földbizottságokat, amelyek kezelésbe veszik a törvénytelenül, vagy érdemtelenül bérelt földterületeket! Felderítik a szabálytalanságokat és felvállalják a nyilvánvaló és fojtogató korrupció felszámolását a földgazdálkodásban! A földbizottságok tagjai ne legyenek párfunkcionáriusok! Legyenek mezőgazdászok, megbecsült gazdák és helyi termelők, feldolgozók, s legyen tagja egy-egy szakjogász, a vidék mellett elkötelezett köztiszteletben álló mérnök- vagy közgazdász személy! Válasszanak képviselőket és jöjjenek december 1-én pártolóikkal, együtt érző honfitársaikkal Kajászóra, hogy közös erővel számoljuk fel a törvénytelenségeket országszerte – nem csupán a kajászói gazdák, hanem – a magyar vidék érdekében!

2. Tisztelt Rácz Sándor, a Földvédő Mozgalom történelmi időkben választott elnöke! Legyen e nagygyűlés vezérszónoka! A Százak Tanácsának és a legkülönbözőbb földmozgalmak tisztelt tagjai! Tisztelt Honfitársaink, akik több országos értekezleten is egyetértettek abban, hogy a földkérdést a helyiek nélkül rendezni nem lehet! Önökhöz szólunk Kajászóról, Fejér megyéből, hogy álljanak mellénk! Sorakozzanak fel a kajászói Gazdatanács küzdelme mellett, s tiszteljék meg részvételükkel, tanácsaikkal a december 1-re meghirdetett rendezvényünket! Mikor, ha nem most, akarnak összefogni, miközben az országgyűlés egy teljesen elhibázott földtörvény tervezetet tárgyal, s miközben nyertes és vesztes egyaránt szenved a Nemzeti Földalapkezelő szervek nyilvánosságot és a helyi gazdákat kizáró pályázati rendszerétől, miközben ugrásra készen állnak a földdel kereskedők, hogy rátegyék kezeiket a magyar földre, s mindenre, amit az magában rejt? Kérjük, csatlakozzanak a helyi kezdeményezésekhez, erősítsék a helyi földbizottságokat és képviseljék őket a decemberi szolidaritási nagygyűlésen!

3. Tisztelt Ángyán József! A magyar társadalmat kell tetszhalott állapotából felrázni. A társadalmi közéletet kell igaz, erkölcsös alapokra visszahelyezni. A vidék parasztságát és városi értelmiségét kell összefogni, egyszerre képviselni. Legyen az összegfogásnak pártatlan szakértője! Folytassa Tanár Úr! Legyen a magyar vidékért aggódó társadalom élő lelkiismerete és fogadja el meghívásunkat a helyi földbizottságok értekezletére!

Kérjük Önöket és minden csatlakozni és részt venni szándékozó szervezetet, magánszemélyt, hogy november 26.-ig jelezzék előzetes részvételi szándékukat a fejerszovetseg@gmail.com címen!

Igazságot Kajászónak!

Kajászó, 2012. november 16.

A kajászói Gazdatanács nevében az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület – Fejér Szövetség

Forrás: http://fejerszovetseg.blogspot.ca

 

2012.11.16

Tisztelt Szerkesztőség!

Tisztelt Honfitársaink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a mai napon, 2012. november 15-én a kajászói Gazdatanács meghozta döntését arról, hogy az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület, a Fejér Szövetség támogatásával folytatja küzdelmét a törvényesség helyreállításáért az állami földek földbérleti pályázatainak ügyeiben itt Kajászón, de már nemcsak Kajászó jövője, hanem a Váli völgy és egész Fejér megye, azon keresztül Magyarország minden csalódott települése és térsége, a magyar vidék és a városok jövője érdekében.

Ezért megfogalmazta felhívását, amellyel a magyar társadalom cselekvő erejéhez fordul a holnapra meghirdetett

Rendkívüli Sajtótájékoztatón, Kajászón, 2012. november 16-án 17 órakor.
http://fejerszovetseg.blogspot.hu/2012/11/rendkivuli-sajtotajekoztatot-tart-fejer.html

Tisztelettel kérjük, biztosítsák a lehető legnagyobb nyilvánosságot a Gazdatanács felhívásának sikeréhez!

Egyúttal várunk minden értünk aggódót, érdeklődőt és hírvivőt, szeretettel:

Fejér Szövetség Sajtószolgálat
http://fejerszovetseg.blogspot.hu
+36302038648

 

Forrás; http://fejerszovetseg.blogspot.ca/

 

2012.11.11

Igazságot Kajászónak - Őszi szántás - a törvényesség helyreállításáért

2012-11-10 23:48:56, szombat

Tisztelt Sajtószerkesztőség!

A kajászói gazdatanács döntésének megfelelő szeptember 17-én történt földfoglalás bejelentésére sem a Vidékfejlesztési Minisztériumtól, sem a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) illetékeseitől egyetlen hivatalos válasz vagy megkeresés sem érkezett. A hallgatásuk, talán belátás, beleegyezés, vagy hogyan értelmezendő?

A kajászói lakosságtól érkezett jelzések alapján a gazdatanács tagjai meggyőződtek arról, hogy Kiss Árpád, a lefoglalt területet szabálytalan szerződésben (az NFA pályázati - szabályos, törvényes - felső határát 2200 Aranykorona értékben túllépve) elnyerő nádarató, tetőfedő vállalkozó megbízásából a törvénytelenséget folytatva, súlyosbítva szántatni kezdett a területen.

Teszi ezt annak ellenére, hogy teljesen szabálytalanul kötött szerződést az NFA-val.

Teszi ezt, mert intézkedés képtelen az NFA a földtörvény tervezettel is összefüggésben kifogásolt, rendezetlen és tisztázatlan földbérleti visszásságok felszámolása érdekében.

Teszi ezt, mert hallgat a Vidékfejlesztési Minisztérium az NFA - a kormány programjával és a földtörvény koncepciójával is ellentétes - földbérleti pályázati rendszerében és gyakorlatában sokszorosan feltárt és bizonyított visszaélések miatt benyújtott és a legutóbbi földfoglalásról szóló beadványok ellenére.

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy

a kajászói gazdatanács nevében

az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület - Fejér Szövetség

az NFA szabálytalan és kormányprogrammal, a földtörvény koncepciójával is ellentétes földbérleti pályázati elbírálási gyakorlata, és a nyilvánvaló törvénytelenség hallgatólagos támogatása miatt

"ŐSZI SZÁNTÁS"

IGAZSÁGOT KAJÁSZÓNAK

LEHETŐSÉGET A GAZDÁKNAK, A MAGYAR TÁRSADALOMNAK A MAGYAR FÖLDÜGYEKBEN

címmel

A TÖRVÉNYESSÉG HELYREÁLLÍTÁSÁRA FELSZÓLÍTÓ

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓT ÉS RENDEZVÉNYT TART

2012. év 11. hó 11-én 11 órától

Menetrend

10.30-tól 11.00-ig Gyülekezés - Kajászó Világháborús Emlékművek Emlékparkja (Tejbegyűjtő buszmegállónál)

11.00 Előzetes tájékoztató a törvénytelenség folytatásáról és a gazdatanács döntéséről

11.15-től SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a kajászói gazdák által lefoglalt területen tartják:

Dr. Boór Ferenc - Fejér Szövetség szóvivő

Magyar Zoltán országgyűlési képviselő, a Mezőgazdasági bizottsági tagja

Telekocsik indulnak Kajászóra Székesfehérvárról

9 óra 30 és 10 óra 00 perckor a Miss Tee Teázó (Ady E. u. 32.) előtti parkolóból

(Telekocsi iránt érdeklődni lehet a +362038648 telefonszámon)

2011. szeptember 8., az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület (Fejér Szövetség) által a székesfehérvári Civil Központban rendezett GMO-NFA konferencia óta számtalan levélben és indítványban tájékoztattuk az NFA-t és a Vidékfejlesztési Minisztériumot, a Köztársasági Elnököt, a Miniszterelnököt, a Házelnököt és minden közjogi méltóságot, érintett köztisztviselőt, országgyűlési képviselőt a földbérleti pályázatok bizonyított szabálytalanságairól, a kormányzati programban meghirdetett szándékkal ellentétes jogtechnikai és végrehajtási gyakorlatról és kértük azok orvoslását, tettünk tárgyszerű javaslatot a megoldásra, ... MINDHIÁBA!

Válaszra sem méltatni az érintett gazdákat, a beadványokat megfogalmazó önerőből működő társadalmi szervezeteket: ARCÁTLAN PÖKHENDISÉG ÉS FELELŐTLEN ELJÁRÁS A LEGFŐBB NEMZETSTRATÉGIAI KÉRDÉSBEN, A FÖLDTÖRVÉNY és FÖLDGAZDÁLKODÁS ÜGYÉBEN.

Tisztelettel:

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Tájékoztatás a részletekről: +36302038648 telefonszámon

Vonatkozó hírek a szeptember 17.-i kajászói földfoglalásról (megengedhető-e úgy tenni, mintha semmi sem történt volna?):

http://www.miskolciharsona.hu/hirolvaso.php?hir=1891
Klubradio 2012.10.22. 11 órakor  3. rész (10.58.57) élő műsorban elhangzott (a ~7. perctől) 
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=594163&referer_id=toplist
http://www.168ora.hu/buxa/foldfoglalas-az-allamtitkar-nyertes-szomszedjanak-foldjet-foglaltak-104486.html
http://mandiner.hu/cikk/20121021_duhos_gazdak_foglaltak_el_a_szabalytalan_vallalkozo_foldjet_kajaszon

http://index.hu/belfold/2012/10/21/foldfoglalas/ 
http://greenr.blog.hu/2012/10/20/polgari_engedetlensegi_mozgalomba_kezdtek_az_oligarchak_ellen_a_kajaszoi_gazdak
http://www.therepublic.com/view/story/20f77229419f47809556bbaad7c6f3a5/EU--Hungary-Land-Scandal
http://szentkoronaradio.com/belfold/2012_10_20_kovetendo-pelda-foldet-foglaltak-a-gazdak-kajaszon
http://rekreator.hu/betelt-a-pohar-foldet-foglaltak-a-porul-jart-gazdak/
http://www.eszakhirnok.com/belfold/22340-foeldfoglalas-kajaszon.html

http://nol.hu/belfold/20121019-foldet_foglaltak_a_gazdak

http://www.168ora.hu/buxa/elkezdodtek-a-foldfoglalasok-104322.html
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/foldet-foglaltak-a-gazdak-2115461
http://www.velencei-hirhatar.hu/hirek/velencehez-kozeli-foldfoglalas
http://www.origo.hu/itthon/20121019-foldet-foglaltak-a-kajaszoi-gazdak.html
http://index.hu/belfold/2012/10/19/foldet_foglaltak_a_gazdak_kajaszon/
http://hirek.animare.hu/elkezdodtek_a_foldfoglalasok+1136497.html
http://www.mezogazdasaginfo.hu/?p=16819
http://hirek.msn.mainap.hu/itthon/foldet-foglaltak-a-magyar-gazdak-38757
http://atv.hu/cikk/20121018_foldpalyazatok_kajaszon_visszavettek_a_helyi_gazdak_a_foldeket
http://www.szabadfold.hu/gazdanet/allami_foldet_foglaltak_el_a_kajaszoi_gazdak
http://www.kielegyenafold.hu/a/_birtokba_vettek_a_foldet_a_kajaszoi_gazdak_-c10080.html 
http://fmh.hu/hirek/20121017_kajaszo_foldtorveny_demonstracio

Továbbította az MVSZ Sajtószolgálat

7645/121110

 

Forrás: http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=lambert&pid=122905&blog_cim=Igazs%E1got%20Kaj%E1sz%F3nak%20-%20%D5szi%20sz%E1nt%E1s%20-%20a%20t%F6rv%E9nyess%E9g