Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A magyarok Istenének elrablása avagy a magyar faj nagy elárultatása / 6

A magyarok Istenének elrablása avagy a magyar faj nagy elárultatása 6

Grandpierre K. Endre

MI TÖRTÉNT QUEDLINBURGBAN?
I. A MÉRGEZETT ALMA

Láttuk az augsburgi alkalmi részvereségre épülő, hihet csalást. Itt a mérgezett alma másik fele, az ájtatoskodás mezébe burkolt hatatlanított quedlinburgi nemzetmételyezés és –védtelenítés.


De tartózkodjunk annak kimondásától, hogy mi ment gondoljon rosszra. Kegyes férfiak gyülekezete jött össze itt a keresztény vallásos ünnep, a húsvét megünneplésére. Könnyekig meg le. Lám, lám az emberi szív, a dühödt egymásra herregésbe belefásulva Krisztus aklába tér, ahol - régi kegyes szerzők álma szerint – „a bárány együtt legel a farkassal"... (és a farkas gyomorrontást kapva vad üvöltéssel a bárányt szétszaggatja).

Itt Magyarország van a terítéken. Közel tizenkét ország fejedelmeinek küldöttsége gyűlt össze, a templomot fölöttébb ritkán látogatják, van, aki be se néz, minden idejüket leköti a tárgyalások menete, a sötét tervek keresztülvitele.

Hihetetlen megállapodások, szerződéskötések születtek itt, olyan magyar-német államközi egyezmények, amelyek írásban papírra rögzített szövegét - bármilyen elképesztő előnyöket is biztosított az a német fél számára - nem bírta el a szem, így hát odaát és ideát is egyaránt még kellett semmisíteni, nehogy a jámbor utókor valahogy szemrevételezve hátrahőköljön és hanyatt essen az abban foglaltaktól.

De hol van tökéletes munka? A tökéletesség elérése az istenek kiváltsága, bűntény sincs tökéletes, az inkvizítorok sem érhették el ezt a könyvmáglyák árnyékában is maradtak fenn nyomok, így hát képet alkothatunk a Quedlinburgban történtekről.

Foglaljunk össze elöljáróban egynéhány furcsaságot.

1/ Érthetetlen, hogy a független, szabad Magyarország miért vesz részt ezen a lényegében vazallus és függő országok számára rendezett német birodalmi tanácskozáson. Érthetővé válna ez, ha föltennénk, hogy minden köztudott és nyilvánvaló tény ellenére Magyarország ismeretlen tényezők és körülmények hatására maga is függő helyzetű országgá süllyedt. A függő helyzetbe jutásnak azonban minden feltétele hiányzik. Így csak az az eshetőség marad, hogy titkos erők hatoltak be a magyar központi hatalomba és a kezükbe ragadták az ország láthatatlan kezekkel való irányítását.

2 / Érthetetlenek az itt kötött megállapodások is. Ez is érthetővé válik, ha föltesszük, ez a küldöttség azért jött, hogy jóváhagyásával szentesítse, bevégzett ténnyé tegye Magyarország feltétel nélküli önalávetését a Nyugatnak, illetve I. Ottó császárnak.

3 / Érthetetlen, hogy a küldöttség úgy rendelkezik és olyan döntéseket hoz, mintha a teljes államhatalmat birtokolná, mintha ő maga volna a legfelsóbb, ellenőrizetlen magyar hatalom, illetve ennek a hatalomnak idegenérdekű kisajátítója.

4/ Érthetetlen, hogy egy ország tárgyalóküldöttsége következetesen olyan megállapodásokat köt, amelyek egytől-egyig az általa képviselt hatalom érdekeit sújtják. Érthetővé válik ez, ha a tárgyalást háborús összecsapás előzte meg, amely a képviselt hatalmat s annak katonai erejét teljesen megsemmisítette, ez esetben ugyanis a győztes fél diktálhatja a feltételeket és a legyőzött fél küldöttségének tevékenysége valójában a diktátumok tudomásulvételére szorítkozik. Magyarország azonban nem hever legyőzetve a német császár lábainál, katonai ereje teljében van, ez a katonai erő pedig fölötte áll a Nyugat képviselte katonai erőnek.

Így hát a quedlinburgi egyezmény a maga teljes egészében abszurd és érthetetlen, kivéve, ha -

A/ Mindaz, ami itt folyik, csupán színjáték s már eleve elrendeztetett minden,

B/ A küldöttség árulókból áll és árulást követ el. Az első feltevést valószínűtleníti az efféle nyilvános színjáték megrendezésének szükségtelensége.

A második feltevést megkérdőjelezi az a sajátos körülmény, hogy a magyar hivatalos hatalom (király, kormányzat) semmilyen ellenintézkedést sem tesz, az egyezmény tételeit nem utasítja vissza, semmilyen megtorló intézkedést nem tesz, és mindenben aláveti magát a megállapodásnak.

C/ Így viszont csak a harmadik feltevés marad: maga a király, maga a kormányzat áll az országot kiszolgáltató egyezmény hátterében.

A legjellemzőbb tünet: mindent fedőréteg borít és titkosság árnyal. Titkosak már a tanácskozás összehívásának és megtartásának körülményei is.

Nem mindennapi bornírtság kell ahhoz, hogy valaki ne vegye észre az álcázást, a leplezést; az összejövetel vallásos kerete - húsvét megünneplése -- csupán ürügy, átlátszó, rossz ürügy, alapjában véve szükségtelen is, s csak a tilosban járók alakoskodási kényszerével magyarázható. Mert semmi ok sincs rá, hogy Ottó ne tarthatna nyíltan a világ színe előtt bármely országok küldötteinek részvételével politikai megbeszéléseket, értekezleteket, itt mégis álcáskodnak, szenteskednek és borzoskodnak, éppen ezáltal árulván el, hogy sötét ügyben sántikálnak és az értekezés vallási jellege alattomos és sötét titkosdiplomáciai mesterkedések leplezésére szolgál, mindenekfölött Ottó nagybirodalmi elképzeléseinek megvalósítását és a magyar nagyhatalom tönkretételét.

Ottó a "húsvét megünneplése" címén azoknak az országoknak küldöttségeit hívta meg, amelyek függő vagy féligfüggő viszonyba kerultek a terjeszkedő német hatalommal, így a dánokat, lengyeleket, cseheket, oroszokat, valamint a keletrómai és pápai udvar képviselőit, tehát a quedlinburgi összejövetel amolyan német nagybirodalmi tanácskozás volt.

Mi keresnivalója volt ezen a tanácskozáson az ettől a hatalmi csoportosulástól különálló, sőt szembenálló, független Magyarországnak?

II. A TIZENKETTEK TALÁNYA

Tizenkettek utaztak Magyarhonból, tizenkét főméltóság. Remek volna felütni régi kódexeket s megtekinteni, kik voltak, mi volta tisztségük, nevük, kilétük, származásuk s miként jelöltettek, ki által és miért erre a sorsdöntő tanácskozásra. Sokat elárulnának ezek az adatok, de sehol semmi; a mostoha idő pusztító kezei - azaz, helyesebben az adatgyomlálók, emlékezetirtók - itt is fekete üreget teremtettek, semmit sem tudunk róluk, a nevüket sem.

Ha elhallgatnak a szavak, elnémulnak az adatok, szólaljanak meg a számok, a jelképek.

Ezúttal egyetlen jelképet, egyetlen számot foghatunk vallatóra. Mágikus idők eredőiből tudjuk, a számok is hordozhatnak jelképet, mágikus jelképiséget. Nem minden szám, csupán a "bűvös" számokként ismert mágikus számok (ismertetésükre itt nem térhetünk ki). Közéjük tartozik a tizenkettes szám is. (A mágikus számok rendjének semmi köze a spekulatív, fiktív számmisztikához.) Tizenkettő! Az óra körbeforgó mutatója tizenkettővel felezve kétszer jelzi a napot. Tizenkettő dél, és tizenkettő éjfél. Tizenkettő a holdhónapokból álló év hónapjainak rendje. Ősidőkbe nyúlik vissza ez a tizenkettő. A tíz is teljesség, mert a számolás alapját szolgáltató ujjak teljessége. De teljesség a tizenkettő is, elsüllyedt ős-számrendszerek is a tizenkettőre épültek. Magyar őshagyományok is ide nyúlnak vissza.

Milyen érdekes: Győrffy György szerint a "pogány magyarok" - ezt számos helyen hangsúlyozza - távolról sem a maguk őshagyományai alapján küldenek éppen tizenkét főembert Quedlinburgba, hanem az általuk nem is ismert kereszténység tizenkét apostolának mintájára. (Neves Kossuth-díjasunk itt is keresztbe tesz a magyar hagyománynak?)

De talán mégsem minden a Bibliából ered. Már a fenti adatok is, hitünk szerint, ezt jelzik. Ősidőkbe nyúlik vissza minden ódonveretű jelkép, abba az időbe, amikor az Ember még az ujjain próbálgatta a számok titkát.

Történelmi hagyományainkból, népköltészetünk mélyrétegeiből is sűrűn felcsillan a mágikus számok titka. A tizenkettőé is. Déva ősvárát az ember még-nem-tapodta szűz területen tizenkét kőműves rakja fel a szűzterület helyvédő szellemeivel viaskodva. A kőművesek tizenkettes száma a teljességet fejezi ki, a vár - akárcsak a Bábel tornya - a szűz területeket meghódító s várakat és tornyokat építő emberiség egészének a jelképe.

És Árpád. A legutóbbi honvisszafoglalás után Árpád tizenkét fehér lovat küld a szkíta avar birodalomba betelepült Szvatopluknak. A tizenkét fehér ló - a Napisten tizenkét száguldó földi megtestesítője, s egyúttal a Napisten tizenkét fényküllője, a teljes év tizenkét nagydarabja, a teljesjogúság jelképi kinyilatkoztatása. Fölösleges hát tűzgyújtáshoz hamuért szomszédba mennünk.

Tizenkettő itt is a küldöttek száma. Felfoghatatlan jelbeszéd? Nagyon is világos szózat a küldöttek tizenkettes száma, azt tudatja, hogy a küldöttek a teljes magyar hatalmat képviselik. Ók maguk dönthetnek. Nincs úr fölöttük. Még maga a király sem.

Ez a titkos, de letagadhatatlan mágikus jelképiségű nyelv megérteti, miként adhatta oda ez a testület az országot a német hatalomnak.

III. A "BÉKÉÉRT KÖNYÖRÖGVE HÁZALÓ" MAGYAROKRÓL

Némelyek szerint a keménykötésű, harcias magyarokon ekkor hirtelenül, minden előzmény és átmenet nélkül elhatalmasodott a békevágy, a békesóvárgás és -keresés, a béke minden egyebet elborító és elhárító áhítása, és már nem volt más törekvésük, kizárólag a mindenáron való béke elérése, nem törődtek immár semmi egyébbel, se ellenséggel, hazával, se Istennel, emberrel, nemzeti szabadsággal, függetlenséggel, önbecsüléssel, Európa népei közt kivívott hatalommal és tekintéllyel, területi épséggel, közélettel, megmaradással, jövővel; csak mindent feláldozni, odadobni készen, egyedül a békét, a béke elérését sóvárogták, különösképpen akkor, amikor már két évtizede jószerint teljes békében éltek, akkor, amikor Magyarország határait megközelíteni, felségterületét megsérteni a világon senkise merte és továbbra is az égvilágon semmi se fenyegette, tekintve, hogy a magyarság változatlanul, még mindig Európa rettegett, vezető katonai hatalma volt. Békevágyuk olyan elemi erejűvé vált, hogy békeajánlatokkal ostromolták azokat a hatalmakat, akiket jó fél évszázadon át megannyi hadjáratban porig lazsnakoltak s akiktől továbbra sem volt semmi félnivalójuk és - békében élve - szinte könyörögtek nekik a békéért. Mindehhez félreértések elkerülése végett tüstént hozzá kell tennünk, hogy gyönyörű, gyönyörű, hiszen a békesség kétségkívül az ember legfőbb javai közé tartozik, és kinek volna - lehetne bármi kivetnivalója is ellene - ámde ez a hirtelenül bekövetkező nagy megjámborodás béke áhítozás kicsikét furán hat és - mondjuk ki - hihetetlen is s talán nem is igaz, rácáfol minden. Az ember nem vetkőzhet ki egyik napról a másikra a maga természetéből, tényleges helyzetéből, körülményeiből s tartanunk kell attól, hogy ezen hamarjában támadt nagy békülékenységi hajlamról kottázó kaméleon hírverések mögött netántán az a sandasütetű szándék húzódik, hogy az akkori hatalmas és diadalmas Magyarországot a valósággal ellentétesen holmi gyönge, eltiport, tönkrevert s ellenségei irgalmáért esedező országnak tüntesse fel, eképpen oldalozó mozgással közelítve meg a kegyesorcájú célt, a magyarságnak a kereszténység általi egyedül lehetséges mrgmentését.

És ekkor - ha hihetünk némely hístorikusunknak - a békében élő és senki által nem támadott, nem fenyegetett magyar király - békét ajánl a németek császárának.

Békét ajánl, amikor nincs háború, nincs háborús készülődés, egyszóval nincs semmilyen háborús veszély, háborús készülődésre utaló jel, de Magyarország vonatkozásában lehetőség sincs erre.

Békében miért kellene keresni a békét?

De főként miért kellene előnytelen feltételekkel békeszerződést kötni egy olyan hatalommal, amely addig nem tudott megállni a magyarokkal szemben? S mindenekfölött miért kellene egy indokolatlan és érthetetlen békediktátum jellegű békekötéssel minden magyar érdeket odadobni, az országot idegen hatalomnak önként alávetni s mindent, mindent feladni, fejét önként bárd alá dugni?

IV. KÜLÖNÖS SZEREPCSERÉK

Valaki azt mondta, ha a bűnözők nem álcáznák magukat, nem tudnának megélni. A bűnpalástolás, a titok védőkéregként fedi a bűnt, akár termeszek testét a viaszréteg. Így van ez rendjén, ne ütődjünk meg rajta. Ámde amit itt folyik, a szemfényvesztő hazudozásnak valóságos farsangi maskarádéja, szerepek, helyeztek, lehetőségek és tettek felcserélődnek, s az emberben önkéntelenül felmerül a kérdés, ki mit akar, mit mond, mit hisz és miért tesz? Piligrin püspök írja VII. Benedek pápához intézett 974. évi levelében a quedlinburgi megállapodásról:

'A SZÖVETSÉG NYOMÁN LÉTREJÖTT BÉKE ALKALMÁVA L ÉLVE, MEGKEZDTÜK A HITTÉRÍTŐI TEVÉKENYSÉG GYAKORLÁSÁT” (Endlicher, MONUMENTA ARPADAINA, 131)

Eszerint szövetségre léptek volna aruugyarok és németek (a „szövetség” egyetlen megnyilvánulása Magyarország titkos megszállása), s a megegyezés tárgya a hittérítés szabad gyakorlása Magyarországon. A múlt század vég jeles történésze, Szabó Károly a következőket írja:

"Ez a követség békeszerződéssel tér a hazába vissza, melynek PONTJAI ISMERETLENEK ugyan előttünk,de amelynek irányát és főczélját a rögtön bekövetkezett eseményekből tisztán kivehetjük. Alig érkezik ugyanis vissza a követség, a térítő papok szervezett csoportját látjuk hazánknan szabadon működni . . . hirdetni a kereszténység tanait s ezek hátterében szemléljük a nagyratörő tervei kivitelében fáradhatatlan passaui püspök Piligrin alakját, ki hogy czélzáit elérhesse, pápai bullák koholásától sem irtózva, püspökségét a soha nem létezett lorchi érsekség általa koholt jogaiba visszahelyeztetni, s magát a megtérítendő Pannonia metropolitájául elismertetni törekedik." (Vezérek kora 342.)

A legkirívóbb furcsasága a quedlinburgi egyezménynek az - ha hihetünk a forrásoknak -‚ hogy a feltételeket I. Ottó, a német nagyhatalom megtestesítője, legfőbb katonai parancsnoka köti ki, jóllehet ezek a diktátumok különösképpen nem katonai, de kifejezetten vallási jellegűek, s e követelmények

Magyarországot és a magyarságot - legalábbis formailag – nem idegen katonai iga, hanem egyházi, vallási iga alá helyezik, ami szerfölött különös a magyarság elsőszámú ellenségétől, katonai ellenfelétől, akinek nemcsak hivatásából, császári, katonai tisztségéből fakadóan feladata birodalma gyarapítása, de aki haditetteivel és szóban is nemegyszer kifejtette: legfőbb feladatának a túltengő és egész Európát rettegésben tartó magyar katonai hatalom megdöntését tekinti.

A megkötött egyezmények ezek szerint tehát a magyarországi kereszténységre térítés megengedésére vonatkoznak. A tárgyaló felek kizárólag erre szorítkoznak.

Az embert elfogja a kétség: lehetséges, hogy mégis egyházi jellegű tanácskozás volt? A pápa tárgyalt Quedlinburgban és a pápa diktálta a békefeltételeket? Talán a pápa volt a nem-győztes győztes s a legyőzhetetlen nem-legyőzöttnek ő diktálta a győztes pozíciójából az elképesztő feltételeket, semmi egyébbel nem gondolva, csupán a kereszténység kiterjesztésével? A pápa vagy a császár? Vagy netán a pápa volt a császár és a császár a pápa? Mit akarnak itt elhitetni a győzelmes hazugság erejével a maga javaiból kiforgatott magyarsággal? Talán katonai erő vetette egyházi iga alá a legyőzhetetlen Magyarországot? Vagy – ismeretlen és nemlétező – egyházi haderő vetette germán katonai iga alá? Hogyan s mint? Hiszen az egyház nem katonai nagyhatalom, nincs birodalmak megdöntésére, népek, nemzetek letiprására alkalmas hadszervezete. Miként törhette volna hát vallási igájába a hata1mas Magyarországot? I. Ottó pedig, a német-római birodalom császára, miért és miként léphetett volna fel a keresztény hatalom mezében? Mi köze, miféle illetékessége volt volna vallási kérdések politikai érvényesítésére'?

Hogy került a csizma az asztalra?

Ottó nem pápa, nem egyházfő, nem egyházfejedelem, de világi uralkodó, császár; céljai nem lehettek hát - nem is voltak - egyháziak, legfeljebb akkor tűzhetett volna egyházi-vallási célokat maga elé, ha meg akarja valósítani a földön - ami esze ágában se volt - isten földi országát. Távol állt tőle, dicséretére legyen mondva, minden efféle képtelenségekbe torkolló fellengzősség, két lábbal állt a földön, gyakorlati célokat követett, hatalmi, katonai célokat, a maga birodalmát akarta mindenáron növelni, más népek rovására kiterjeszteni és ehhez, valamint ellenségei legyőzéséhez bármilyen eszközt jónak, megfelelőnek tartott, ha a kívánt cél elérésének lehetőségét ígérte. Annál különösebb és érdekesebb, hogy a germán terjeszkedésnek ez a megszállottja a leigázott szláv népek és a leigázandó magyarok esetében is keresztény vallási követelésekkel hozakodott elő, s azokat mintegy bástyaként tolta valóságos célkitűzései elé. Mindez természetesen nem más, mint taktikai mesterkedés, hódítási céljának vallási burokkal való elfedése. Magyarán 1.Ottó a kereszténységet, a kereszténységre térítést valóságos hatalmi céljainak elpalástolására használta fel, akár a bűnöző, aki gyilkát elrejtve hamis ürügyekkel magát szerelőnek, árusnak kiadva kér bebocsátást; ennyiben volt fontos számára a kereszténység, valóságos céljai leplezésének kiváló eszközét találta meg benne, mivel pedig hatalma a pápaság fölé nőtt s ilymódon befolyása a papságra ellenállhatatlan volt, pompás csalétket találta népek elbódítására.

És itt meg kell jegyeznünk: maga a pápa sem követelhette volna mindezt, egy nép akaratának kikapcsolását, önvédelmének teljes kiiktatását egy idegen agresszív imperialista hatalom által rákényszerített idegen vallás érdekében, legfeljebb akkor, ha az ördög pápája.

Miért voltak hát ezek I. Ottó császár első követelései?

Vessük félre az I. Ottó jámborkodásának naiv mesefeltételezéseit. I. Ottó itt, ebben a békediktátumban egy ellenséges külföldi hatalom képviselőjeként lép fel, követelései tehát - vallásos jellegük dacára - hatalmi, katonai, hegemonisztikus követelések, ennek érdekében fogalmazódnak meg és ezt a célt, nyilvánvalóan a másik fél hatalmának aláásását szolgálják.

Következésképp az új hit bevezetése magyar földre és akadálytalan terjesztése a hódító germán imperializmus akaratából, érdekében történt.

Felmered tehát a kínzó rejtély: miként mehettek bele a le nem győzött független Magyarország képviselői e felháborító - a trianoni békediktátummal vetekedő, de következményeiben, ha lehet, még annál is súlyosabb és végzetesebb békediktátumba? Miként és miért vetették alá magukat egy őket le nem győző, ellenséges idegen hatalom követeléseinek? E mögött lapul, e felszíni tény mögött a sátáni cselszövény.

V. PILIGRIN PÜSPÖK MAGYARELLENES DIVERZIÓS KÖZPONTTÁ ÉPÍTI KI PASSAU VÁROSÁT

Pótlólagosan még ki kell térnünk Wolfgang és Bruno német követek további sorsára, viselt dolgaira. Előzőleg - szilárd következtetések alapján - kifejtettük, hogy Passaut Piligrin püspök diverziós és kémközponttá építette ki. Utóbb bukkantunk rá az alábbi históriai anyagra, amely a leghatározottabb formában megerősíti feltevésünket.

"Ottó az alkut (a magyarokkal) bevégezvén, végrehajtásához látott. MAGYARORSZÁG HATÁRAIHOZ KÖZEL OLY MŰKŐDÉSI KÖZPONTOT AKARVÁN SZERVEZNI, HONNAN INDULJON KI A HITTERJESZTÉS (a Magyarország elleni diverzió) MUNKÁJA, S HONNAN KAPJÁK MAJD AZ ÖSZTÖNT A TÉRÍTŐK. ERŐSSÉGÉÜL PASSAU VÁROSÁT S TÁBORNOKÁUL PILIGRIN PÜSPÖKÖT VÁLASZTOTTA. A PÁPA E TEKINTETBEN PILIGRINT RENDKÍVÜLI HATALOMMAL RUHÁZTA FÖL, alatta voltak, mint helyettesei, Bruno, ki később Oroszország apostola lőn, és a buzgó Wolfgang barát, kit Piligrin (I. Ottó és a pápa rendeletére) a regensburgi püspökséggel jutalmazott."

(Thierry Amadé: Attila-mondák 98-99.)

Nem csoda, ha a titkos erőknek ezzel a széleskörű, vallási álarccal kendőzött szervezetével szemben elbukott az efféle mesterkedésekben járatlan magyar erő. Ez a megállapításunk azonban nem vonatkoztatható a quedlinburgi magyar küldöttség tagjaira, tekintve, hogy ők minden jel szerint az ország megrontására törő titkos erők szolgálatában álltak.

VI. ZSÁKBAMACSKA-KIRÁLYNÉ

Hétpróbás cselszövők szervezte álarcos tanácskozás volt ez, amelyben a titkos erők természetrajzának megfelelően meghatározó szerepe volt a tények elkendőzésének, valódi mivoltából való kiforgatásának, mássá színezésének. Láttuk, hogy a kifejezetten politikai - valójában titkosdiplomáciai - jellegű találkozót vallási keretbe illesztették, egyházi színezettel leplezve el az összejövetel valódi lényegét. Ugyanígy a cinkosság és árulás révén a magyarokra mért, kegyetlen diktátumot sem engedték a maga meztelenségében nyilvánosságra kerülni és azt mint "egyezményt", "szövetségkötést", vagy éppen mint "békeszerződést" vitték be a köztudatba.Ámde még az álcázásnak ez a foka sem volt elég, még ezzel sem érték be és a magyar állami szuverenitás felszámolását előkészítő politikai fegyverletétel kikötéseit a magyar király ugyanezt a célt szolgáló megnősítésének, házasságkotésének Prokrusztész-ágyába gyömöszölték, ezáltal mintegy azt jelezve –

a./ mi jámborul csupán húsvét megünneplésére jöttünk össze;

b./ mi csupán egy ártatlan és ártalmatlan nászi egyezményt kötöttünk. Sikerült is -- ezer évi időtartamra - a megtévesztés, noha nem tökéletesre, a lóláb némileg kilógott.

"Miután Géza 973 tavaszán az akkoron Quedlinburgban a húsvétot ünneplő császárhoz követséget menesztett, ezt a körülményt a császár 972-iki kitüntetésében részesültség (?) viszonzásának kell tekintenünk (?). E követség BÉKÉT KÖTÖTT A CSÁSZÁRRAL, s biztonsággal feltehető, hogy Ottó akkoron kedvencz tervét, hogy t.i. az özvegy fejedelemnek (?) keresztény nővel való összeházasításával Magyarországon a kereszténységet előmozdítsa, megvalósítani iparkodott (...) akárhogy is volt, annyi tény, hogy Gézának 973-ban bekövetkezett egybekelése (..) Adelhaiddal, a quedlinburgi eseményekkel szoros összefüggésben ál1, habár egyes részleteit nem bírálhatjuk meg."

(Wertner Mór i. m, 29.)

Töprengésre már az is, bő okot adhat, miért itt és ebből az alkalomból köttetett meg Géza házassági szerződése?

- messzi idegenben

- ellenség földjén

- vallási ünnepségnek álcázott titkos tárgyaláson

- ismeretlen menyasszonnyal

- germán menyasszonnyal

Adelhaid, a sokrétűen egybefonódó magyar-német történelem egyik légtalányosabb alakja előzménytelenül és rejtelmesen lép elő a történelem homályából, s furcsa módon a homály később sem oszlik el körülötte. Életpályája egy olyan pázsithoz hasonlítható, amelyből egy rosszul működő fűnyirógéppel jókora szakaszokat teljesen kiirtottak s csak itt-ott hagytok meg egy-két borzas (vagy éppen véres) fűcsomót. Megrögzött nyomtalanítók (hivatalos adatgyomlálók, inkvizítorok) úgy elkaparták életfutásának minden elérhető nyomát, hogy alighanem még azt sem tudnánk, hogy egyáltalán létezett s hogy Géza nagykirálynak volt ilyen nevű felesége, ha házassági szerződése nem ezen a nemzetközi tanácskozáson történik s ezáltal nem válik eltagadhatatlanná. Kincstári adatnyelők nyalták fel, mint megsebzett vad vérét a kutyák, ennek a rejtelmes némbernek szinte minden (vér)nyomát (Bővebb ismertetését ld. következő kötetünkben.)

Adelhaidnak ha nem is volt előzménye, történelmi elődje és utódja annál bővebben. Magyarországra úgy szálltak rá a német földről jött királynék, mint roppant dögmadarak, fekete halálmadarak. A sort Krimhilda-Hildegund-lldikóval kezdhetjük, Attila arájával, akinek gyilkos tőrdöfése nyomán úgy esett szét a hun világbirodalom, mint egy szétmarcangolt tetem. Fél évezred eltelte után, ugye, jött Adelhaid, utána, nemzedéknyi távolból, István király Geisel der Treue (hűség záloga), magyarítva Gizella nevű felesége, két évszázad múltán (némely kisebb jelentőségűeket átugorva) a szerelmetes Gertrudisz, majd Habsburg Mária és Mohács, hogy a többiekről ne is szóljunk (pályájuk külön munkát igényel).

Adelhaid I. Ottó császár és a tizedik század végi magyar történelem egyik legizgalmasabb személyisége volt; kulcsszerep hárult rá a magyar nagyhatalom elleni nemzetközi cselszövény valóra váltásában. A quedlinburgi álarcosbál az ő figurája körül forgott. Akárcsak Krimhilda-Hildegund-Idikó a régi Hunnia, úgy Adelhaid az ítéletvégrehajtó szerepére választatott ki az új Hunnia ellenében. Fél évezreddel a nagy szkíta-hun tragédia után az új Germánia ismét a nő-fegyvert, a házasságkötési fegyvert (szexuális vagy nemi fegyvert) vetette be az új szkíta túlhatalom lerobbantására.

Színre lépett-e Adelhaid a tanácskozáson? Bemutatták-e őt a magyar küldötteknek? És Géza, az érintett, látta-e őt egyáltalán egybekelésük előtt? Nincs erről semmi hír, s tudjuk, a látatlanba vett asszony - igazi zsákba-macska.

Ottó, az ellenségből hirtelen átvedlett "jóbarát" a tények tanúsága szerint gőzerővel gondoskodik Géza megnősítéséről, ez legfőbb gondjai egyike. Nem elvetendő ötlet házassággal, zsákbamacska-feleséggel pecsételni meg az újdonsült "baráti" kapcsolatot s beleágyazni az egész kötendő paktumot (diktátumot) a házassági szerződés keretébe, az általános békülékenység keretébe, így nem is hangzik annyira zordul és riasztóan. Mivel pedig Őmátkaságát maga a császár ajánlja, s a kis ara neve - merő véletlen volna? - ugyan-az, mint Ottó fölséges párjáé, a szintén Adelhaid névre hallgató császárnéé -- ki gondolhatna rosszra?

Géza, a gyermekkirály, látatlanban elfogadta a döntést, nem tett - nem tehetett? - ellenvetést, semmit sem kifogásolt, mindenbe beleegyezett.

VII. A MAGYARSÁG ÁRTALMATLANNÁ TÉTELE

A leplek alatt ott hever a leütött, elkábított, ezerféleképpen megtagadott, elhazudott igazság s ezer évi tetszhalott állapotából ébredezve, felszínre akar törni. Igazlátók keresik. Száz év előtt már Szabó Károly is igazláttató szavakra fakadott:

"Nyugat-Európa egyházi és világi hatalmasságai versenyeznek a magyar vallásos és polgári élet újjáalakítását előkészíteni, e célra a hittérítő szent buzgalom egyesülve munkál az önérdekhajhászat erőfeszítéseivel. A mozgalom meg van indítva, melynek föladata a NYUGAT ELŐTT RETTENTŐ EMLÉKŰ ÉS MÉG MINDIG FÉLELMETES MAGYAR NEMZETET A KERESZTÉNYSÉG ELFOGADÁSÁVAL ÁRTALMATLANNÁ TENNI."(i.m. 342.)

Erről van szó. Ártalmatlanná tenni a magyarságot, ez az igazi cél, ez a törekvés mozgatja Ottó császárt és a nyugati köröket, távolról sem vallási, egyházi cél, nem a keresztény világ határainak kiterjesztése. Ártalmatlanná tenni Magyarországot, vagyis pontosabban tönkretenni, szétzúzni katonai erejét, hatalmát, amellyel szemben katonailag tehetetlennek bizonyultak. Leverni őket, de hogyan, ha nyílt fegyveres erővel ennek még a megkísérlése is lehetetlen? Más válasz nem lehetséges erre, mert más eshetőség nincs: titkos ráhatások révén, láthatatlan erők kényszerével, megegyezések, béke egyezmények ürügyével! Mert úgy igaz, nincs lehetetlen; a politikában, titkos diplomáciában sincs lehetetlen. Ha a titkos erők, láthatatlan háttértényezők munkába lépnek, a lehetetlen lehetségessé, a lehetséges lehetetlenné válik, a valóság csődöt mond a láthatatlan erők csapásai alatt. Ami nem valósítható meg emígy, az megvalósítható amúgy. Ami túlerőben lévén legyőzhetetlen a nyílt színen, szemtől szembe, az tehetetlen ügyefogyottként ledöfhető a kulisszák mögött. Aki nem győzi erővel, győzheti észfurfanggal, csalárdsággal. Aki gyönge a háborúban, erős lehet a békében. Aki alulmarad a harcmezőn, fölülkerekedhet a tárgyalóasztlnál.

Ártalmatlanná tették, kikészítették a magyarokat a quedlinburgi békés összejövetelnél, a kegyes szólamoktól csöpögő ünnepségek során szelíd kaméleonok között a tisztes tárgyalóasztalnál. A létrejött egyezményekben sehol egy árva szó, a leghalványabb utalás sincs arra, hogy e "megegyezés" során a német fél is tett némi engedményt s vállalt valamilyen kötelezettséget, bármit is, a legcsekélyebb, legjelentéktelenebb apróságot akár. Az un. „békeszerződés” vagy "házassági egyezmény" tökéletesen egyoldalú, minden kötelezettség a magyar félre hárul, mindent neki kell áldoznia, feláldoznia, s nem is akármit, de önmagát, létét, állami szuverenitását, elemi létérdekeit szabadságát, hitvallását, társadalmi és államrendszerét kell minden feltétel és ellenszolgáltatás nélkül a nyugatnak odadobnia. Ebben még a derék Thierry is túlzásba esik, föltételezvén, hogy ez a békeegyezmény hasonló volt a gyarmatosító hatalmaknak a primitív népekkel kötött hírhedt "szerződéseihez", mert a magyarok itt még színes cukorkákat és üveggyöngyöket sem kaptak.

A békekötésben a német fél a magyarnak "föltételül szabta" – írja Thierry --, hogy

"KÖTELES LEGYEN BEFOGADNI A HITHIRDETŐKET, ENGEDJEN ÉPÍTTETNI EGYHÁZAKAT, S TERÜLETÉN SEMMIKÉPP SE KORLÁTOZZA A KERESZTÉNY VALLÁS GYAKORLÁSÁT. OLY SZERZŐDÉS VOLT EZ,

MELY NAGYON IS FÖLÉRT AZOKKAL,

MELYEKET MA A MAI VILÁG BARBÁRJAIVAL KÖTÜNK,

HOGY RÁJUK TUKMÁLJUK (-) IPARCIKKEINKET ÉS BŰNEINKET.”

(Thierry Amadé: Attila-mondák. 98.)

Lehetetlen nem gondolni többi végzetes, halálos „békekötéseinkre” , külhatalmakkal kötött és külhatalmak által a magyarok rovására kötött sírbadöntő „békeegyezményeinkre” Quedlinburgtól a trianoni békediktátumig.

A MAGYAROK TÁRGYALÓASZTALNÁL VESZTETTEK EL MINDENT, AMIT ŐSI JOGON BÍRTAK S AMIT A HARCMEZŐKŐN ÉVEZREDEKEN ÁT VÉRÜK HULLATÁSÁVAL MEGVÉDTÉK.

VIII. AZ EGYEZMÉNY KIKÖVETKEZTETHETŐ PONTJAI

1. Géza, a magyarok nagyura házasságra lép Ottó császár jelöltjével és rokonával, Adelhaid úrnővel még ennek az évnek (973) folyamán.

2. Adelhaid úrnőt, Géza nagykirály aráját védőőrizet, geleite (oltalmazó kíséret) keretében fényes küldöttség (némely főméltóságok, udvarhölgyek, kisegítő személyzet stb.) kíséri a királyi székhelyre.

3. A királyi úrnői értékek, eszközök, valamint a kísérő személyek egésze Magyarország királyának végleges tulajdonába megy át, illetve a magyar királyné személyes tulajdonában marad.

4. A magyar király kötelezi magát a királyné és kíséretének, védőőrizete tagjainak (10.000 fő) a királyi udvarban illetve közvetlen közelében való végleges elhelyezésére és fenntartására, illetve javadalmazására.

5. Magyarország megnyitja határait a keresztény hittérítők, illetve mindazok előtt, akik be akarnak költözni az országba.

6. Magyarország vállalja, hogy fenti cél elősegítése érdekében lerontja védőgyepű-rendszerét, különös tekintettel a nyugati gyepűkre.

7.Magyarország kötelezi magát, hogy a keresztény hittérítők tevékenységét semmiben sem akadályozza és korlátozza, működésüket minden lehetséges módon támogatja, s tevékenységüket és személyüket mindennel és mindenkivel szemben megvédelmezi.

A diktátum, mint fentiekből kivehető, zöld utat adott a nyugati inváziónak, egyelőre ugyan nem az ország katonai megszállásának, fegyveres katonai egységek benyomulásának , de az országra tán még veszélyesebb békés jellegű folyamatos elözönlésnek, gazdasági, politikai, ideológiai megszállásnak. Arra kötelezte a magyar felet, hogy minden ellenőrzés, felülvizsgálat és korlátozás nélkül nyissa meg határait. Kik előtt? Mindenki előtt; bocsássa be válogatás nélkül, nemre, fajra, korra tekintet nélkül mindazokat, akik be akarnak jönni, egyénként családokat éppúgy, mint szervezett csoportokat, hittérítőket éppúgy, mint civileket, s a befogadottakat, a jövevényeket a továbbiakban se korlátozza, azok boldogulását, gyarapodását, szaporodását, gazdasági, társadalmi felfelé törését ne akadályozza, ne is ellenőrizze, hanem minden lehető módon segítse elő, így például birtokadományokkal, állami javadalmazásokkal és hivatalokkal.  Magyarország eképpen nyított testté vált, olyan testté, amelynek védő bőrfelületét, hamrétegeit lehántották és amelybe gáttalanul hatolhatott be minden külső idegen kémiai, biológiai anyag és organizmus, a behatolás indexi következményeivel. Ugyanakkor a test, az ország színmagyar lakossága, amely mindinkább széttöretett etnikai egységében is, nem fogadhatta békés szívvel ezeket a folyamatokat és mozgolódásba kezdett, ezeket az alulról jövő mozgolódásokat azonban még idejekorán és drasztikusan elfojtották idegenből. behozott fegyveres egységekkel.

Tízezer fegyveres élén bejött a csodálatos menyasszony, Adelhaid, a válógatott germán hadfiak megszállták a királyi palotát, a királyi. udvart és a királyi gyermeket, Gézát - aki ugyan nem jelentett számukra semmilyen veszedelmet, de magyar volt - fegyveres őrizet alá helyezték, miként ezt maguk a német szerzők is elismerik. Itt ezúttal nem folyt vér a nász megülésekor, mint Attila nászának megtartásakor, legalábbis nem királyi vér, jobbnak kínálkozott a vértelenebb megoldás, s megtette a csöndes őrizet, ily módon a királyi személyi jelkép is megőrződött.

De vajon milyen alapon, miféle beállítódás folytán kötöttek és köthettek a magyar küldöttek ilyen végletesen egyoldalú és Magyarországra minden vonatkozásban katasztrofálisan hátrányos szerződést a német féllel? Milyen meghatalmazásuk volt? Jogszerűen, törvényesen semmiképpen sem kaphattak felhatalmazást arra, hogy az országot odalökjék a német birodalmi érdekeknek, kényre-kedvre kiszolgáltatva azt a germán nagyhatalmi imperializmusnak. Még maga a magyar király sem adhatott erre felhatalmazást, mert magának a királynak sem lett volna joga ahhoz, hogy egy ilyen egyezmény megkötésére felhatalmazza a küldöttséget.

Mi áll hát az elképesztő szerződéskötés hátterében? Nincs más magyarázat: a tizenkét főnyi magyar küldöttség visszaélt megbízatásával. Azaz, pontosabban nem maga a küldöttség, hanem. a mögötte álló hatalom. Mert a küldöttség önmagában, a maga felelősségére nem vetemedhetett efféle egyezmény megkötésére. Maga Géza sem állt és állhatott a küldöttség döntései mögött. Feltehetően. már a küldöttség tagjainak kijelölésében sem lehetett mértékadó szerepe. Csak egy magyarázat lehetséges. Magyarországon úrrá lett egy idegenérdekű titkos erő, és ez áll a döbbenetes fejlemények mögött. Csupán ez hatalmazhatta fel a küldöttséget arra, hogy Magyarországot, Európa egyik legfőbb hatalmát kiszolgáltassa képtelen szerződéskötés által annak a hatalomnak, amely Magyarország elsőszámú ellensége volt; az áruló küldöttséget csak egy áruló kormányzat jelölhette ki és indithatta útnak.

Nyitva maradt még egy elhanyagolhatatlan kérdes..

Lehetséges-e, hogy a politikai cselszövés művészetének. a titkos diplomáciai tudatosságnak lépten-nyomon észlelhető, magasiskoláját érvényesítő nyugati politikai vezetés a Magyarországba bezúdítandó jövevények kérdésében visszacsúszott a tervszerűtlenség, politikai megfontolatlanság szintjére s szabadjára hagyta„ a véletlen szeszélyére bízta azt, aminek rafinált eszközökkel való kicsikarása érdekében minden lehetőt elkövetett? A válasz esak az lehet, hogy A MAGYARORSZÁG FELÉ IRÁNYÍTOTT IDEGENÁRADATOT UGYANAZ A POLITIKAI ERŐ SZERVEZTE ÉS IRÁNYÍTOTTA, AMELY AZ ORSZÁG HATALMÁNAK ALÁÁSÁSÁRA SZŐTT TITKOS MANŐVEREK EGÉSZ FOLYAMAT VÉGREHAJTOTTA. Következésképp ki kell zárni a találomra, összevissza történt személyi beköltözéseket s számolnunk kell vele, hogy gondosan előkészített, szervezett betelepítés folyt, messzemenően az irányító hatalmi szférák érdekeihez igazodva. Ez természetesen azt jelenti, hogy előre kidolgozott tervek, hatalmi érdekek szolgálatában történt a betelepítés, nem egyéni, személyi igények, hanem a nyugati nagypolitika szükségletei szerint, s olyan társadalmi rétegek kerültek betelepítésre — mondhatnánk, bevetésre —, amelyek beleillettek az ország békés jellegű megszállási és öntudatlanítási tervébe, vagyis azok a rétegek, amelyeknek fokozott lehetőségük volt a szellemi megszállás megvalósítására és az ország felső és középrétegeibe való beilleszkedésbe, így elsősorban a diplomaták, katonapolitikusok, kereskedők, egyházi és világi méltóságok, hittérítők.

ZÁRÓRÉSZ

Nem sokkal a történtek és feltehetőleg az Adelhaiddal való egybekelést követően Géza titkos futárok útján küldött titkos levelekben felszólította a környező országok uralkodóit, siessenek fegyveres seregeikkel a segítségére a saját népe ellenállásának letörésére.

Megindultak az ellenséges fegyveres hadak a mindeddig megközelíthetetlen Magyarországba, a magyar nép leverésére. Messzemenő óvatossággal, a legnagyobb titokban, a magyar király által elébük küldött útbaigazítók vezetésével rejtekutakon, erdőségeken, mocsarakon át vonultak be a mit sem ejtő országba...

De ez mára következő kötet: A MAGYAR FAJ NAGY ELÁRULTATÁSA avagy GÉZA NAGYKIRÁLY VÉRE c. mű anyaga.

IRODALOM

Anonymus: Gesta Hungarorum. Bp. 1975. Pais Dezső ford.

Emericus Szentpétery: SCRIPTORES RERUM HUNGARICARUM I., I. II. Budapest ini. MCM XXXVII.

Kézai Simon mester Magyar krónikája. Ford. Szabó Károly. Pest 1862.

Kézai Simon: A magyarok viselt dolgai. Ford. Bollók János. Bp. 1984.

Polybii Historiarum Reliquie. Paris MDCCCLlX.

Strabón: Geographia. Ford. Dr. Földy József. Bp. 1977.

Jordanes: A gótok eredete és tettei. Ford. Dr. Bokor János. Brassó 1904.

Scriptores historiae Byzantinae Tom. IV. Petropoli, MDCCLXXIX.

Képes Krónika. Ford. Geréb László. Bp, 1971.

Chronica Hungarorum. Ford. Horváth János. Bp. 1973.

Árpád-kori legendák és intelmek. Bp. 1983.

Thúróczy János: A magyarok krónikája. Ford. Horváth János. Bp. 1978.

Szekel Estván: Chronica ez világnak jeles dolgairól. Krakkó 1559. Hasonmás kiadás Bp. 1960.

Heltai Gáspár: Krónika az magyaroknak dolgairól. Bp. 1981.

A magyarok története Tarih-i Üngürüsz. Ford. Blaskovics József. Bp. 1982.

Petthő Gergely: Rövid magyar krónika sok rend-béli fő históriás könyvekből nagy szorgalmatossággal egybe szedettetett. Kassán 1753.

Paulus Diaconus: A longobárdok története. Ford. Dr. Gombos F. Albin. Brassó 1901.

Petrus Ransanus: A magyarok történetének rövid foglalata. Ford. Blazovich László és Sz. Galántai Erzsébet Bp. 1985.

Dr. Wertner Mór: Az Árpádok családi története. Nagy-Becskerek 1892.

Bél Mátyás: Hungáriából Magyarország felé. Ford. Déri Balázs, Donáth Regina, Tarnai Andor. Bp. 1984.

A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Sajtó alá rendezte Győrffy György. Bp.1975.

Hevesy: László és Kálmán törvényei. Kézirat é.n.

Thierry Amadé: Attila történelme, Attila-mondák. Ford. Szabó Károly. Pest 1865.

Oláh Miklós: Hungária. Ford. Németh Béla. Bp. 1985.

Menander Protector történeti művének töredékei. Ford. Dr. Lukinich Imre. Brassó 1905.

Hampel József: Újabb tanulmányok a honfoglalási kor emlékeiből. Bp. 1907.

Bíborbanszületett Konstantin: A birodalom kormányzása. Ford. Moravcsik Gyula. Bp. 1950.

Luidprand: Történeti Munkái. Ford. Dr. Gombos F. Albin. Jurkovics Emil és Gaál Lajos. Bp. 1908

Rimbertus Anskariusa: Ford. Oláh Imre. Bp. 1910

Szerémi György: Magyarország romlásáról. Ford. Erdélyi László, Juhász László. Bp. 1961

Darkó Jenő: Bölcs Leó taktikájának hitelessége magyar történeti szempontból. Bp. 1915.

Müller Lajos. SJ.: A Római Index. Bp, 1926

Laurentzi Vilmos: Kereszténység és Királyság-ellenes küzdelmek. XI, sz. Bp. 1903

Györffy György: István király és műve. Bp. 1977

Géza Kuun: Relationem Hungarorum. Claudiopoli. MDCCCXCIL.

Szabó Károly: A Magyar vezérkar kora. Bp. 1878

Lukianosz összes művei I. II. Bp. 1974

Krenner Miklós: A nemzeti királyság eszméjének kialakulása. Arad 1900