Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A magyarok istenének elrablása avagy a magyar faj nagy elárultatása /1

2013.10.15


A MAGYAROK TITKOS TÖRTÉNETE

GRANDPIERRE K. ENDRE

A MAGYAROK ISTENÉNEK ELRABLÁSA

AVAGY

A MAGYAR FAJ NAGY ELÁRULTATÁSA

TITOKFEJTŐ KIADÓ

A borítót tervezte, az illusztrációkat válogatta és közlésre előkészítette

BARCSIK GÉZA

© GRANDPIERRE K. ENDRE, 1993.

ISBN 963 77 08 00 X

Nyomás és kötés a Zrínyi Nyomdában készült

Budapest, (93.1422/66-12)

Felelős vezető: Grasselly István vezérigazgató


gke_amagyistelrab

TARTALOM

A LEFEJEZETT TEST 9
Valamiféle felhő terped a magyarság láthatárán, áthatolhatatlan köd, látásrontó homály 16
Résnyitás-titkos tényekre 17
Jótanácsok e könyv kézbevevőinek 18
Az igazság isteni erő 21
MILYENNEK ÁBRÁZOLJÁK ÁRPÁD-KORI LEGENDÁINK A RÉGI MAGYAROKAT? 23
Vád alá helyezett magyar nemzet 27
A magyarok a kárhozat és tudatlanság fiai, vakhomályban tévelygő faragatlan kóbor nép? 28
Pogányok voltak-e a régi magyarok? 29
Vallási türelem és tolerancia - Főbenjáró bűncselekménnyé vált az évezredes hagyományok szentesítette magyar ősvallás gyakorlása 30
Világosság derült vagy sötétség szakadt ránk? 31
Isteni igazságosság és tiszta erkölcs legendáink tükrében 33
Bűnös nép" 33
Árpád neve bűnös név, tilos kiejteni 34
A "gonoszság minden mocskában" sínylődő magyarok 34
"Veszett dühű ellenség" - a magyar! 37
Kereszt avagy halál 38
A kényszerítés joga 39
Örökkön szidalmazott éhes fogakkal marcangolt magyarok 40
A magyarok leveretése, szolgaságravetése, végső kétségbeesése és menekülése 43
Vert vadállatként visszavicsorító, barbár műveletlenségű magyarok 44
Halálmegvetést kell szembeszegezni a halálos fenyegetéssel, az idegen igába kényszerítéssel 45
Hol állt az Ördög és melyik oldalon állt az Isten? 49
Kik pusztították el Magyarország ereklyéit, történelmi és néphagyományait, ősidőktől fennállott gyepű - és védrendszerét? Ördögi sugallat melyik felet vezette? 50
Kik tévelyegtek s tévelygésben kik vesztek el? 51
KÚTFORRÁSOK A MAGYAROK NAGYSÁGÁRÓL, KULTÚRÁJÁRÓL, VITÉZSÉGÉRŐL, MÉRHETETLEN SOKASÁGÁRÓL ÉS LEGYŐZHETETLENSÉGÉRŐL 53
Világhírű hindu tudós (J. J. Modi) a régi magyarok nagyságáról, viselt dolgairól, faji őseredetéről 59
Kis nemzet-e a magyar? 60
Száznyolc hajdani magyar nemzetségről 62
Ősidőktől fennálltak Magyarország határai: az Alduna (Ister) védőhatár volt Magyarország és a keletrómai birodalom között 63
Magyar volta világ legnagyobb létszámú és leghatalmasabb népe 64
A világ teremtése óta nem élt hatalmasabb nép a földön 65
Ázsia urai a szkíta népek 67
Dárius perzsa király hadseregének katasztrófája Szkítiában 67
Európa ősbetelepülésének titkai 68
A szaka-szikul-szekul-székely népcsalád birtokolja a nagy eurázsiai pusztaságokat 71
Magyarország területi nagyságáról 72
Magyarország területi nagysága többszöröse a bizánci birodalomnak 73
Magyar-itáliai-bizánci közös határ 73
Moldováról és Havaselvéről 75
Miért volt Isten szava a magyar nép szava? 78
A Magyarok Istene legfőbb jellemzői 79
A régi magyarok erkölcséről 80
Hova lett az ókori világ legigazságosabbnak mondott szkíta népe? 80
ISTENRABLÓK AZ ÓKORTÓL NAPJAINKIG 89
A HAMISÍTÓK ELLEN 92
A nemzeti vallás jelentősége 92
Arany János és X-XI. századi nemzeti tragédiánk 93
Emlékezetfosztás 95
Aranyhíd ível át történelmünk fölött 97
Égitest-szabadító! Égitest-szabadító! Istenszabadító! 97
Istenrablók az ókorban és az istenrablók dicsőítése 99
A Magyarok Istenének vezérnyomdokai 100
Hadúr és a hamisítók. Száz éve koholták-e Hadúr fogalmát? 107
Porbadűlt istenszobrok 113
TIZEDIK SZÁZADI TÁMADÓ KÜLHÁBORÚINK MIBENLÉTE És REJTÉLYES HÁTTÉRTÉNYEZŐI 117
Bűnné bélyegzett erény, szégyenné gyalázott dicsőség 119
Miként értékeli a hivatalos vonala tizedik évszázadi magyar katonai offenzívát? 123
Miről volt szó tulajdonképpen? 126
Régi magyarok vitézségéről, ellenállhatatlan erejéről 130
A Szent Gallen-i eset 132
A magyar aranyéhség és zsákmányszerési vágy cáfolata. Liudprand cremonai püspöktől 135
A pozsonyi csata 137
Ismétlődő világtragédiák 140
VILÁGSZÉDÍTŐ HAZUGSÁGHADJÁRAT AZ AUGSBURGI ÜTKÖZET KÖRÜL 147
Európa magyar nyomás alatt 149
A történelmi események leárnyaltságáról, titkos voltáról 150
Mi történt Augsburgnál? 150
1. A csata lezajlásának körülményei 150
2. Miként nagyították fel nemzeti kataklizmává az augsburgi ütközetet? 153
3. A "csalárdságról" avagy a titkos erők szerepéről 155
4. Könnyű és holtbiztos 157
5. Eltűrhették-e a magyarok az elszenvedett sérelmeket? 162
6. Két magyar hadsereg volt-e Augsburgnál avagy három? 163
7. Az ütközet további titkai. Miért maradtak el a támadások? 164
8. I.Ottó császár gondjai 171
9. Az ütközet további titkai - 2 "Egészen Konstantinápolyig mentek ők" 172
10. Az agyonhallgatott másik Botond 172
11. Bosszúálló Botond serege visszavág 173
12. A második visszavágás 176
13. Kölpény fia Botond vezér csodálatos halála 177
NEMZETKÖZI BŰNSZÖVETKEZETEK TÁMADÁSA A MAGYAR NAGYHATALOM ELLEN 179
Nyomtalanított titkok nyomában 181
Taksony titokzatos halála 183
Géza nagykirály trónralépésének rejtélyes körülményei 186
Rejtélyes háttérvonulatok Géza uralkodásának kezdetén. Titokzatos követ járások 187
A király esküje 188
Wolfgang szerzetes rejtélyes farkasjárása 189
Az ország - és nemzetrombolás mindenkori titkos programja 193
Ki(k) parancsol(nak) a magyar királynak? 193
Gyújtogató Adalbert 194
PÜSPÖK ARANYSZAMÁRON 197
1. A békevágy csalétke 199
2. A megvesztegetés művészete 202
3. Az arannyal megrakott szamár - világtörténelmi bomba 205
4. Ottó császár jósága 207
5. Ottó császár Piligrin passaui püspökhöz intézett titkos levele 208
6. Bruno követjárása tényeinek rövid összefoglalása 212
MI TÖRTÉNT QUEDLINBURGBAN? 215
I. A mérgezett alma 217
II. A tizenkettek talánya 219
III. A "békéért könyörögve házaló" magyarokról 220
IV. Különös szerepcserék 222
V. Piligrin püspök magyarellenes diverziós központtá építi ki Passau városát 225
VI. Zsákbamacska-királyné 225
VII. A magyarság ártalmatlanná tétele 228
VIII. Az egyezmény kikövetkeztethető pontjai 229
ZÁRÓRÉSZ 232

 

A LEFEJEZETT TEST

"Magyarok Istene, adj jelt!"
Petőfi"

Keresztény hitre tértenek magyarok
az első István király idejében főképpen,

AZ AKKORI DOLGOK ISIGEN HOMÁLYBAN VAGYNAK,
NEM LÉVÉN NEKIK OLYAN LIVIUSOKVAGY POLIBIUSOK,
AKI AZ EMLÉKEZETRE MÉLTÓ DOLGOKAT
VILÁGOSSÁGRA HOZVÁN, FENNTARTOTTA VOLNA."

Bod Péter

"O Beata Ungheria! se non si lasciapiu malmenare"
(Ó boldog Magyarországa csak ne hagyná magát becsapni már)

Dante

"Talán elkövetkezik végre valahára a történelmi könyv, melynek alapjánvalóságos, gyenge vagy kemény emberi alakjukban látjuk viszont kővé,mítosszá, vaskalappá, a messzi éjben ijesztő szoborrá váltott eleinket"

Krúdy Gyula

"Nekem is az a véleményem, hogy ezekben a (történészi)munkákban az igazságnak kell a főszerepet játszania,magam írtam le munkámban valahol azt a hasonlatot,hogy miként az egész élő test tehetetlenné válik, haelveszti szeme világát, ugyanúgy a történetírásból ishaszontalan mese marad, ha az igazságot eltávolítjuk belőle.Két fajtáját említettük a hazugságnak, az egyik atudatlanságból ered, a másik szándékos.Azt, aki tudatlanságból nem mond igazat, megilleti az elnézés,azoknak azonban, akik szándékosan hazudnak, nem szabad megbocsájtanunk."

Polübiosz

"Kétségtelen: a magyar történelem új megírása, a magyar múlt új feldolgozása: a magyar jövő egyik felelete s valóságos történelmi szükség. Igen: történelmi szükség: hogy a történetírás-lírát az idegen kizsákmányoló osztályok érdeklírájából a magyarság nagy tömegei legmélyebb életérdekeinek lírájává tegyük."

Szabó Dezső

Semmit sem ér az a történetírás, amely megreked a történések felszínénél, felületénél s nem tér ki a minden történelmi eseményt meghatározó titkos háttértényezők vizsgálatára és célja nem azok feltárása. A kincstári historizálás már régesrég lemondott és leszokott erről. A história megbukott, elbukott, megszűnt az élet tanítómestere lenni, áfiummá vált, a lelkek bódítójává, a gondolat altatójává, mert a történelemből csak azt mutatja meg, ami valótlan és hamis: a felületek felületét."

Sziklamezei Zsolt

"Dio Cassius helyesen jegyzi meg, hogy a császárok kora óta nehezebbé vált a történetíró dolga, mivel minden titokban folyt, (...) megtudni csak azt lehetett, amit a zsarnok őrültsége és arcátlansága nyilvánosságra juttatni engedett, vagy amit maguk a történetírók kikövetkeztettek."

Montesquieu

"Természeti jogainktól annyira elesnénk, és annyira süllyednénk-e a szégyenek közé már, hogy végképpeni ekorcsulásunktól minerőnk, saját életünk többé nem óvhat, s csak öröki rabszolgaság által kerülhetjük ki a halált? Igen; szinte ennyire jutánk, szinte ily mélyre süllyedénk, ne csaljuk magunkat, Hazafiak; s létünk inkább csak papirosra van írva... mintsem hogy valódi életet élnénk az élő nemzetek sorában."

Széchenyi

"A MAGYAR SZELLEM A XI. SZÁZADBAN TÖRT KETTÉ."

Vámos Ferenc

"Roppant nehéz a történelmi eseményeket úgy szemléltetni vagy előadni, hogy bizonyítékul szolgáljanak, mivel az írónak többnyire, sem ideje, sem lehetősége nincs hozzá. Mégis állíthatjuk, hogy valamely új vagy vitás elv meg-határozásához egyetlen alaposan feltárt eset tanulságosabb tíz más, csupán futólag érintett eseménynél. A felületes hivatkozásokban nem az a legrosszabb, hogy a szerző vele akar bizonyítani, hanem az, hogy az eseményeket önmaga sem ismeri eléggé, s a történelemnek ilyen felületes, könnyelmű magyarázatából százfajta hamis nézet és elmélet keletkezhet. Erre sohasem kerülhetne sor, ha a szerző kötelességének érezné, hogy ami utat ad, és a történelemmel akar igazolni, azt a dolgok pontos összefüggéséből fejtse ki."

Clauzewitz

"A gondolatban van valami fényszerű"

Pan-Nemes János

Elöljáróban gyötrelmes kérdéseket kell felvetnünk:

MI TÖRTÉNT VELÜNK MAGYAROKKAL? MI TÖRTÉNT? LEGELŐBB EZT KELLENE MEGTUDNUNK.

HOL TÖRT MEG A RÉGI MAGYARSÁG ÉLETEREJE, LENDÜLETE, HATALMA?

HOL ROPPANT MEG A MAGYARSÁG GERINCE?

HOL VESZTETTÜNK UTAT?

UTAT TÉVESZTETTÜNK?

ELTÉVELYEDTÜNK?

HOL TÉRTÜNK A VÉGZET, A PUSZTULÁS ÚTJÁRA?

MIKOR?

MIKÉPPEN?

ÉS MI ÁLTAL?

MIÉRT ZUHANUNK EZER ÉV ÓTAMIND MÉLYEBBRE ÉS MÉLYEBBRESZAKADÉKBÓL SZAKADÉKBA?

MIÉRT FOGY SZAKADATLANUL LÉLEKSZÁMUNK?

MIÉRT APRÍTJÁK, DARABOLJÁK EZER ÉV ÓTA ŐSI FELSÉGTERÜLETEINKET?

MIÉRT PUSZTULT KI - ÉS PUSZTUL MA IS - NÉPÜNK ÓRIÁS, HAJDANTA SZÍNMAGYAR TERÜLETEKRŐL?

MIÉRT FOGY, CSONKUL ORSZÁGUNK EZER ÉVE MÁR S MI-ÉRT RABOLHATTÁK EL LEGUTÓBB HAZÁNK KÉTHARMADÁT?

MIÉRT SENYVEDÜNK ÉVSZÁZADOK ÓTA SZÁZFÉLEKÉPPEN LEPLEZETT IDEGENURALOM ALATT?

MIÉRT NEM KÉPES HELYTÁLLNI A MAGYARSÁG A NÉPEK KEGYETLEN KÜZDELMÉBEN?

MIÉRT SZORÍTTATUNK SZÜNTELEN HÁTRÁBB-HÁTRÁBB?

MIÉRT VAGYUNK TÖBBÉ-KEVÉSBÉ ÜTÖTTEK, ELNÉMÍTOTTAK SAJÁT HAZÁNKBAN IS?

KÉT VILÁGÉGÉS UTÁN MIÉRT MI LETTÜNK ÁLDOZATI BÁRÁNYUL PRÉDÁRA VETVE?

MI AZ OKA, HOGY VELEJÉIG ROMLOTT, BŰNÖS VILÁGBAN MIELLENÜNK BŰNÖKET ELKÖVETETT JOGTIPRÓ NÉPEK KÖZÖTT ÉPPEN MIRÁNK, ÁLDOZATUL VETETT MAGYAROKRA SÜTÖTTÉK RÁ, HOGY BŰNÖSEK VAGYUNK?

MIÉRT SÜPPEDTÜNK SÁPADT SZOLGASÁGBA, TUNYASÁGBA, ÖRÖK HÁTRÁLÁSBA?

MIÉRT VERGŐDIK TEHETETLENÜL, PARTRAVETETT DÖGLŐDŐ HALKÉNT A MAGYAR NEMZET?

MI AKADÁLYOZZA A MAGYAR GÉNIUSZ ÉGRETÖRÉSÉT?

MI FOJTJA LE, MI FOGJA LE A MAGYAR SZELLEMET? MIÉRT TILALMAZOTT A NYÍLT SZÓ?

MIÉRT FEDI SZINTE ÁTHATOLHATATLAN HOMÁLY EGÉSZ TÖRTÉNELMÜNKET?

TÖRTÉNELMÜNK NAGY ALAKJAIT, RETTENTŐ TÖRÉSEIT, VÉGZETES FORDULATAIT?

MIFÉLE GÁTAK ÁLLNAK ÚTJÁBAN AZ IGAZSÁGNAK?

MIÉRT NEM ISMERHETJÜK MEG MAGUNKAT A MAGUNK IGAZ MIVOLTÁBAN?

MIFÉLE ÁTOK ÜL RAJTUNK?

MIFÉLE BALSORS?

MIFÉLE VÉGZET?

MIÉRT ÚR FÖLÖTTÜNK A HAZUGSÁG LÉLEKTÖRŐ HATALMA?

MI BÉNÍTJA MEG, MI DERMESZTI A NEMZETET?

MI FÉKEZI LE MOZDULÓ KEZÜNKET?

MITŐL TORPANNAK VISSZA GONDOLATAINK?

MITŐL REKKEN EL KIÁLTÓ SZAVUNK?

MI RONTJA MEG SARJADOZÓ KEDVÜNKET?

MI RABOLJA EL TŐLÜNK A PÓTOLHATATLAN GYERMEKÁLDÁST, A MEGÚJULÁS ÖRÖMÉT?

MIFÉLE SÁTÁNI ERŐ URHODIK RAJTUNK?

FELELNÜNK KELL EZEKRE A KÉRDÉSEKRE
MÉG HA KISZAKAD IS A TORKUNK

MINDENEK ELŐTT FELELNÜNK KELL ARRA,

HOL VAN A BAJOK GYÖKERE, HOL S MIKOR MIKÉNT KEZDŐDÖTT MINDEZ?
HOL S MIKÉNT VESZEJTETTEK VELÜNK UTAT?

Mert valamit vesztettünk, tény s való. S nem tudjuk, mit vesztettünk. Tán mindent elvesztettünk? S hol és miként történt ez? Hol volt az Ady említette "valahol"? S hol a nagy letérő? Vesztettünk? Véglegesen vesztettünk? Vesztessé váltunk? Utat vesztettünk, mint világtalan vak vándor, vakvágányra siklatott vonat vagy ködben eltévedt magányos lovas? Dehát a nemzet nem lovas és nem magányos vándor s nem is úton halad - útja a táguló idő, a vad történelem. Nemzet, hatalmas nemzet hogy veszthetne-téveszthetne utat? Embermilliókból álló nép nem tévedhet el, hacsak nem tévesztik meg s vezetik szándékosan félre.

MI TÖRTÉNT HÁT VELÜNK?

HÉTLEPLES FÉLREVEZETÉS ÁLDOZATAI VAGYUNK?

FELELNI KELL MINDENRE

EZERÉVES VÉRTANÚSÁGUNKRA
FOJTOGATTATÁSUNKRA
TÖRPÉVÉ VARÁZSLÁSUNKRA

S MINDENEKELŐTT ARRA

MIKOR KEZDŐDÖTT MINDEZ?
HOL, MIKOR, HOGYAN, MIÉRT, MIVEL KEZDŐDÖTT NÉPÜNKEZER ÉVI POKOLJÁRÁSA, MÉRHETETLEN SZENVEDÉSE?

- o- o - o - o - o -

Géza trónralépésétől Szent István haláláig roppant jelentőségű változás, éles fordulat történt a magyarság életében.

Ha volna (valaha volt) külön magyar naptárunk, időszámításunk, úgy ennek a sorsfordulónak a kezdeti vagy befejező pontját kellene keltezésünk alapjává tennünk.

Hivatalos történeti irodalmunk az óriási horderejű változások lényegét a KERESZTÉNYSÉGRE TÉRÍTÉS és az ÁLLAMALAPÍTÁS fogalmával jelöli meg.

Minden történelmi munka, minden szellemi és álszellemi, társadalmi és áltársadalmi, irodalmi és álirodalmi fórum ezt harsogja, minden sajtótermék ezt sulykolja belénk, mint megdönthetetlen és nyilvánvaló igazságot.

Ha így van, ha valóban így igaz, ha valóban akkor kezdtünk el élni, úgy akkor lettünk azzá, amivé lettünk s ami ma vagyunk.

Az igazsággal olykor nehezebb szembenézni, mint a fényben tobzó nappal.

Mégiscsak meg kell tenni.

Lefejeztek egy nemzetet.

Miként hóhérpallos a hátrakötött kezű, tőkére ráhúzott rabra, úgy zuhant Géza nagyfejedelem kora a magyarságra.

A pallossal lecsapott fej véres labdaként felszökik, elgurul.

A fejetlenné vált test vergődve ráng, mintha belülről valamiféle vihar rázná.

Az üvegesedő szemek még látnak.

A koponyában gondolatok viharzanak.

Elrabolták tisztánlátásunkat.

Elrabolták a Napot, a Holdat.

Elrabolták a Magyarok Istenét.

VALAMIFÉLE FELHŐ TERPED A MAGYARSÁG
LÁTÓHATÁRÁN, ÁTHATOLHATATLAN KÖD,
LÁTÁSRONTÓ HOMÁLY

Sokféle elme, magasan szálló lélek megtorpant itt, ennél a pontnál, mert

valamiféle köd, betört híd, zúzalék,
valami akadály, gát, tilalom, kőtorlasz, gyöngeség,
félelem, gyávaság, bűn, ernyesztő tunyaság,
láthatatlan üvegfal, párát felhőző árok,
eszméletorzó ború, mélyfekete sugárzás, lélekdermesztő
átok húzódik itt, itt,
átok és konok tiltás,
alattomos kígyófenyegetések, vad hazugságbozót.

És mégis tovább kell lépni,
mert él az élet s fényt és életet követel.

A magyar géniuszok mindahányan felvetették:

MI A MAGYARSÁG ROMLÁSÁNAK OKA?

MI A ROMLÁS OKA?MI TÖRTÉNIK VELÜNK?

MIÉRT PUSZTUL A MAGYAR?

Évszázadok óta zendül fel ez a kérdés a magyar történelem irtózatos szakadékaiból,

omló falak mögül,
letarolt városok égő koponyáiból,
világárulás által elszakított véreinkből:

MIÉRT SÚJT MINKET A VÉGZET?

MI AZ OK? MI AZ OK?

Belső-külső ártalmak, bajok, mérgek?
Irigység? Viszálykórság? Együgyű balga nyíltság?
Jóságbálványozás? Idegenmajmolás?
Javainkat elorzó ádáz, rabló szomszédok?
Kocsmaközpontúság? Tüskés parlagiság?
Ős-önzés rákfenéje?

Vénhedt vak koldusként a gyökereket tapogatva

tudnunk kell, mi a baj? Honnan ered a baj?

Lépjünk egy ezredévvel visszább.

A tizedik évszázad mintha két ellentétes részből állna:

egyik fele pirosból, a másik feketéből,
egyik rubinkőből, a másik karbunkulusból,
egyik gyémántos fényből, másik patakzó vérből:

Tágas törés húzódik itt, óriás mélyárok, mely olyan széles, hogy egyik partjáról nem látunk el a másikig, akárha a két part között világ nagy folyam folyna, fekete óceán - két ellenvilág áll itt egymással szemben: amit egyikük áhít azt a másik tagadja, amit emez akar, a másiknak vad métely, amit emez fölrakna, a másik tövig rontja, miért emez vérzik, küzd, a másik elátkozza, tövestől kiszaggatja; ha emez égretörne, a másik mélyberántja - úgy áll egymással szemben a kor két szakasza, akár nappal az éjjel, akár élet a halállal, szerelmes, víg ének a lélekforgató gyásszal.

RÉSNYITÁS TITKOS TÉNYEKRE

Borzasztó tájékozatlanság és tudatlanság uralkodik nemzeti múltunk minden kérdésében.

Magyarok Titkos Története sorozatunknak előző, KIRÁLYGYILKOSSÁGOK c. kötetében egy roppant különös eseményről, Willermus apát cseléről számoltunk be, aki egy templomi falrésen át kilesvén Salamon király titkos tanácskozását a későbbi Magnus (Géza) király megöléséről, nekünk is bepillantást engedett azon a résen át a kor titkaiba:

"Willermus vagy Vilmos apát, miután látta, hogy Salamon király bizalmas híveivel tanácskozásra állt össze, elrejtőzött valami kis zugolyban (talán a gyóntató fülkében), ahonnan mindent jól láthatott és hallhatott: a fülke résén át bekukucskált a templomban zajló tanácskozásba és az ő révén, általa, mintegy az ő szemén át, mi is beleshetünk történelmünk egy olyan titkos eseményébe, amelyet gondosan el akartak rejteni minden fül és minden emberi szem elől"

(i. mű 73.)

Jelen munkánkban hasonló titkos rést akarunk nyitni olvasóinknak arra a rejtelmes, szemünk elől tökéletesen elfedett nemzeti tragédia hátborzongató háttértényezőire, amelyen a magyarság a X-XI. évszázadban átesett. Nyújtson ez a munka, akárcsak a derék Willermus apát templomi leső-rése bepillantást e vészterhes idők mindmáig eltitkolt félelmes történéseire.

JÓTANÁCSOK E KÖNYV KÉZBEVEVŐINEK

Akinek gyöngék az idegei, tegye félre ezt a könyvet és nyugtatóul olvasson el egy agytompító krimit, ostoba szennyregényt, mert valóban hajmeresztő titokról szól ez a munka, a magyar történelem ezer éve hét lepellel lefedett titkairól, emberi szemek elől elrejtett háttérvonulatairól, azokról a láthatatlan történelemformáló erőkről, amelyek a történelemi díszletek mögé rejtetten a történelmi eseményeket irányítják.

Történelemvizsgálónkat senkivel és semmivel szemben nem fűti elfogultság s a könyv nem szól senki és semmi ellen, mégcsak a magyarság iránti kedvezés sem torzítja tollát, egyedül az igazság feltárásának ösztöne vezeti - azzal próbál szolgálni nemzetének és az emberiségnek -, mert meggyőződése, hogy az igazság feltárása, megismerése és érvényesítése úgy a magyarságnak, mint az emberiségnek nemcsak legszentebb kötelessége, de legfőbb önvédelmi érdeke is, mert a hazugság világszerte elhatalmasodott hatalma minden atomháborúnál bizonyosabban elpusztítja az emberiséget; s ha az emberi szellemet sikerül aljas tilalmakkal kordába szorítania és megfojtania, elkerülhetetlenül bekövetkezik az emberi világ feltartóztathatatlan gyors elkorcsosodása és fizikai megsemmisülése. Ezt pedig csak a történelmi hazugságok, világhazugságok leleplezésével, a történelmi titkok tudományos feltárásával akadályozhatjuk meg.

Ennek a célnak a szolgálatában áll ez a munka, amely csak gondolkodásra érett, kiművelt emberfejeknek szól s azoknak, akik felelősséget éreznek ennek az elárult, galádul ki játszott, élősdi ellenségeinek prédául vetett nemzet további sorsának alakulásáért. Tudjuk, némelyeket fellelkesít, másokat felbőszít az embertelen titkoknak itt részrehajlás nélkül bemutatott világa, hiszen az igazsággal nehezebb szembenézni, mint a világító nappal; ezért ez utóbbiaknak is azt tanácsoljuk: tegyék le ezt a könyvet, mert ez a munka nem nekik való.

Éppen ezért félreértések elkerülése végett, a leghatározottabban ki kell jelentenünk ez az írás nem keresztényellenes és nem németellenes. Nem keresztényellenes azért, mert meggyőződésünk, hogy a kereszténység nem áll utolsó helyen a világ vallásai sorában, s ma, amikor az emberiségnek a szabadságára és szellemére törő sátáni erőkkel szemben a létéért, puszta megmaradásáért kell küzdenie, a kereszténységbe burkolózó keresztényietlen világban a kereszténységre szükség lehet. És nem németellenes, mert meggyőződésünk, hogy a történelmünket véres szakadékokkal átszántó magyar-német ellenségeskedést immár visszavonhatatlanul a történelmi múlt emlékei közé dönti a történelem, s századunk végletes kataklizmái rá kell eszméltessék végre a német népet is - mint jószerivel Európa valamennyi jelentős népét - a magyar néppel való egymásrautaltságára, s végül de nem utolsó sorban, mert századunk roppant kataklizmái során a német nép is áldozatnéppé vált, akárcsak a magyar, majdhogynem üldözött, ütött, jogfosztott néppé, bűntevők bűnbakjává, bűnösök bűnösévé, ebrudalt néppé.

Mindez azonban nem vezethet részrehajlásra, régi ütközések, titkos cselszövések, eszelős hódító szándékok, fölfalások, bekebelezési kísérletek, százados orvtörekvések eltussolására, az igazság, a teljes könyörtelen igazság kimondásától való eltántorodásra: hajdanta elkövetett vétkeik elkendőzésére, bármilyen iszonyúak is lettek légyen azok; a régi bűnöket, rémtetteket csak az a vétkes mentegeti, aki e vétkekhez továbbra is, a jövőben is ragaszkodik és meg akarja óvni, biztosítani bűnelkövetési jogát. Mindez a római katolikus egyházra is érvényes: ezeréves bűnökért csak azt terhelheti felelősség, aki e bűnökkel még ma is szolidáris és védelmükben vállal ma is szövetséget, titkokkal fedett történelmünk ellenében.

Ebbe a titokzatos világba vezetjük az olvasót, a történelem mögötti történelembe, a titkos tényezők világába, nem a (jobbára teljesen meghamisított, megtévesztő) felszíngyűrődéseit tekintjük át, hanem a rejtélyes háttérvonulatokat, háttérokokat, azt, amit hazugságok és torzítások sűrű, áthatolhatatlannak tetsző fátyolrétegei takarnak a fürkésző emberi szem elől, s mindenekelőtt a különös, rendhagyó jelenségeket vesszük számba, mert a különös, az eltérő nem a rendet, a törvényszerűt cáfolja, hanem inkább a feltáratlant, a rejtett okot jelzi s némelykor éppen azt a rést, szakadást, ahol felfeslik a hazugság szövete, s így a rendhagyó, különös esetek számának gyakorisága meglehetősen biztonsággal sejteti, hogy az elénk tálalt történettel alighanem valami baj van, s lehet, hogy az ismerni vélt cselekményhalmazat mögött egy egészen másféle s netán egészen ellentétes történet rejlik.

EMLÉKTELEN IDŐK
ELHANTOLT KORSZAKOK
EMLÉKEFOSZLOTT KORSZAKOK
TUDATAFOSZTOTT NEMZET
ELPALÁSTOLT GAZTETTEK
HAZUGSÁGTAKART VERMEK
ELTUSSOLT NEMZETIRTÁS
GÁNCSOK, ÁTKOK ÉS TILTÁS
LETAKART KATAKLIZMÁK
LEPLEZETT ÖLDÖKLÉSEK
KIFICAMÍTOTT TÉNYEK

Arctalan és névtelen nemzedékek kutatták emésztő lélekkel, kétségbeesés gyötörte elmével, mi a magyarság minden képzeletet felülmúló romlásának oka? Őrlődtek anélkül, hogy megtalál(hat)ták volna a választ. A választ fal zárta el, a hallgatás és hazugság áttörhetetlen fala.

MAGYARORSZÁG ROMLÁSÁNAK TITKÁT ÉVEZREDES LEPLEK FEDIK.

Némelyek mintha valamiféle számvetésre készülődnének a romlás kezdetének kérdésében, mintha annak kutatására indulnának, hol, mikor és miért következett be a romlás hol buzogtak fel a romlás fekete forrásai?

Ámde a pontos tényállás feltárása, a válasz elmaradt, a kérdés válaszostul elveszett az irodalom ködébe, az írók és műveik boncolgatásába.

Hány ész tépődött már? Hány emberi elme tépődött szét már ezen a gyötrelmes kérdésen? A választ mindig visszafogta az adathiány és a félelem.

AKI NEM MER BELETEKINTENI A POKOL FÉLELMETES FEKETE VILÁGÁBA, NEM LÁTHATJA MEG AZ IGAZSÁGOT.

AZ IGAZSÁG ISTENI ERŐ

Az igazság kimondása, feltárása és érvényesítése a legszentebb emberi jog és kötelesség. Az igazság elpalástolása Isten elleni vétek.

Nincs és nem is lehet szentebb, felemelőbb dolog a világon, mint az igazság feltárása, kimondása. Az emberiségnek nem csupán a legszentebb kötelessége, de a legszentebb érdeke is ez.

Előfordulhat és bizonyára elő is fordul, hogy az igazság feltárása, kimondása fájdalmat, riadalmat okoz, éppúgy, miként már-már vakságot okozó hályog eltávolítása után a szemet is sérti, fájdalmasan érinti a fény, ámde a kezdeti gyötrelem után annál áldottabb lesz a fény, a tudat, hogy a megismert igazság révén közelebb kerültünk az isten akarata és igazságára alapozott világhoz, mert kétség nem férhet ahhoz, hogy az igazság kimondása és feltárása Isten akarata s az igazsággal csupán a Sátán helyezkedik makacsul szembe és a Sátán szövetségesei: egyedül az ő érdekük az igazsággal való szembeszegülés, ők érdekeltek a bűnben éppúgy, mint a bűneltitkolásban, hazugságban, csalásban, rágalmazásban, hamisításban s annak legfélelmetesebb formájában: emberek, korok, népek félrevezetésében. Aki hazugságot leplez le, a Sátán hatalmával szegül szembe.

Szörnyeteg századunk minden képzeletet felülmúló szörnyűségei megmutatták a szabad vélemények és az igazság elfojtásának, kiforgatásának, a lelkeket bénító monolitikus terrornak irtózatos következményeit. Való igaz: a hazugság még sosem kerítette hatalmába annyira az emberiséget, mint éppen napjainkban, s a hazugság félelmetes hatalmai éppen miránk, magyarokra törnek a legfélelmetesebb erővel. "Az igazság mindenütt mellékes ma és sok helyütt ellenség; egyedül Magyarország liheg, eped, kiált igazságért; ő az a nemzetek közt, melynek legmerészebb álma sem haladja túl az (...) igazságot. Ha valahol otthont remélhet még a földön az Igazság régi elve, itt van az. E szerencsétlen és megalázott nemzet - harci erő védtelen áldozata - (...) szabadon nézhet szembe a gondolattal (...) s egyszerre szeretheti hazáját és az igazságot" - írta Babits Mihály még 1928-ban (Az írástudók árulása). Az azóta eltelt időszak alatt Magyarország és a magyarság - és vele együtt most már a világ jelentős része is - a világot elárasztó hazugság és lélektiprás újabb szörnyűségeit szenvedte át, mintegy annak jeléül, hogy az erkölcsi világrend felbomlóban van, a világot mindinkább elárasztja a hazugság s a világ süllyedőben van.

Hajdan a X. század magyarjai elképzelni sem tudták a hazugság uralta világot, de az egész ókori emberiség természetesnek és bizonyosnak vette, hogy az igazság győz, mert másként elpusztul a világ. Régi eleink egyöntetűen vallották: A MAGYAR NÉP SZAVA ISTEN SZAVA, vagyis AZ IGAZSÁG SZAVA. Mi magunk, kései hazugság letarolta magyarok hozzáfűzhetnénk a fenti szent szavakhoz AZ IGAZSÁG AZ ISTEN LELKÉNEK MEGNYILATKOZÁSA, mert cáfolhatatlan érvényű valóság, mégha koronás kontárok, bűnözőpolitikusok és áruló írástudók nem is hisznek benne, hogy HA ELVÉSZ AZ IGAZSÁG, ELPUSZTUL A VILÁG.

Meggyőződéssel valljuk az igazság Isten eledele, kimondásától és érvényesítésétől felegyenesednek és felmagasodnak Isten gyermekei; a hazugság-, csalás-, ámítás- és bűnmarcangolta népek

Ha valami megmentheti még a romlásnak indult, hazugság-fojtogatta emberiséget, úgy az az igazság kimondása és érvényesítése. Fel kell tárni és érvényesíteni az igazságot, mert enélkül nincs emberi és nemzeti megújulás. Érvényesíteni kell a jogot és az igazságot, fel kell tárni a múlt bűneit, felelősségre vonni bűnöseit, jóvátenni a népek, országok ellen elkövetett iszonyatos bűncselekményeket, elsöpörni az emberiség éltető szellemét mérgező, az igazságot évszázadok óta pusztító kártevőket, hogy megmenthessük a világot, mert egyébként elpusztul a világ.

MILYENNEK ÁBRÁZOLJÁK
ÁRPÁD-KORI LEGENDÁINK
A RÉGI MAGYAROKAT

"Amikor léte van veszélyeztetve, az egyház felszabadul erkölcsi gátlásai alól. Az egység, mint cél, megáld minden képmutatást, árulást, zsarnokságot, egyházi tisztségek elárulását, börtönöket és halált."

Dietrich von Nieheim (Verdun püspöke 1411)

HA ISTEN ÉS AZ IGAZSÁG AZ EMBERI VILÁG LEGFŐBB TARTÓOSZLOPA MEGDŐL, ELVÉSZ AZ EMBERISÉG. A HAZUGSÁG ISTEN MEGCSÚFOLÁSA.

(G)

"A totalitarizmus általános életformává válásával minden emberi érték elvész; a szabadság, a testvériség, a társadalmi igazság, az irodalom, az egyenes beszéd és az érthető írás szeretete, az egyszerű emberek természetes erkölcsi tisztaságába vetett hit, a természetszeretet, az emberi eredetiség és a hazafiság."

Bernard Crick

"Némely népek, kik sohasem szerettek
Minden gonoszt énrólam (a magyarságról) beszéllettek,
Oly óra nincs, kiben rám nem törnek."

Bogáti Fazekas Miklós 38-ik zsoltára


"A SZELLEMET RÚT SZENNYBE ÖLNI BŰN"

(Shelley)

A magyarországi római katolikus klérus "a régi művelődésnek termékeit, a régi világ minden művészeti és tudománybeli jelenségét, előnyeit megtámadta, elutasította - vagy legalább erejéből kivetkeztetve fogadta el és adta tovább -, a művelődést más irányba terelte, más szellemben folytatta. Erkölcsi érdekből MEGRONTOTTA, ELFERDÍTETTE ÉS ELTÖRPÍTETTE A RÉGIBB SZELLEMET. AZ ÓKOR ISTENEIT ÖRDÖGÖKNEK, ERÉNYEIT BŰNÖKNEK, VALLÁSÁT GONOSZ SZELLEMEK MŰVÉNEK VALLOTTA, HIRDETTE. Ilyképpen (...) félve tanultak csak némelyek; elsajátítani a nemesebb írók magasabb gondolatait nem merték."

Imre Sándor

"Vegyétek le őseinkről a pogányság hamis címkéjét. Haggyatok fel az ezer éve folyó judeokrisztián magyargyalázással. Akik a pogány szóval dobálóznak, tisztában kellene lenniök e szó értelmével s azzal, hogy a rágalmazás, ősgyalázás bűnét követik el, egyben történelmi tudatlanságuk bizonyosságát is adják."

Sziklamezei Zsolt

Össznépi, nemzeti igény, szent vágy és szükségesség megismerni, milyenek voltak és hogy éltek a régi magyarok? Névtelen jegyzőnk, aki évtizedek óta rágalmazások és vádaskodások pergőtüzében áll, a következőket mondotta erről:

"Ha az oly igen nemes magyar nemzet az ő származásának kezdetét és az ő egyes hősi cselekedeteit a parasztok hamis meséiből vagy a regösök csacsogó énekeiből mintegy álomban hallaná, nagyon is nem szép és elég illetlen dolog volna."

Anonymus Gesta Hungarorum Bp. é. n. 77-78.

Az "oly igen nemes" egyértelmű a magaskultúrájú, emelkedett erkölcsű nemzet fogalmával.

Boldogan tanulmányoznánk a parasztok és regösöknek a magyarság származásáról, hőstetteiről szóló ősi hagyományait, sajnos a keresztény inkvizíció mindezeket kiirtotta.

Vegyük hát a középkori papok által lejegyzett, már-már szentnek számító iratokat a régi kereszténység előtti magyarok életviteléről, erkölcsi magatartásáról, kutúrájáról, tudásszintjéről, viselt dolgairól az ÁRPÁDKORI LEGENDÁK ÉS INTELMEK vallomásait. (Bp. 1983.)

Meglehet, némelyek elképzelhetetlennek vélik majd, hogy a jelzett legendákban az alább ismertetett rágalomhazugságok és gyalázkodások leírattak. Ezért, hogy az esetleges erre vonatkozó kételyeket elhárítsuk, nyomatékosan közöljük: idézeteink hitelesek, betűhívek és a megjelölt helyeken bárki által ellenőrizhetők.

Mert valóban hihetetlen, de igaz: úgy seprűzik, becsmérlik a magyarságot, mintha ez lenne a hivatásuk: gyűlölettől habzó gatyás hárpiákként valósággal szörnyetegeknek festik őket, emberalatti vadállatoknak, bűnös, vak tévelygőknek.

Ha mindez igaz volna, hacsak szemernyi része is volna gyalázkodásaikban az igazságnak, megköszönnénk, mert szent az igazság. Ámde ha minden alap nélkül hányják a sarat az áldott, jámbor népre, amely befogadta őket és amelynek kenyerét eszik; arra a népre, amely jószívűségének, nyíltságának és jóhiszeműségének áldozata a mindinkább elbestializálódó, hazugságfertőben fuldokló világban - az már elfogadhatatlan és tűrhetetlen.

Lehetetlennek tetszik, hogy saját papjai, egyházi igehirdetői gyalázzák és ássák alá, dühödött és aljas ellenségeivel mintegy kórusban állva ezt a népet, az Isten és az igazság népét, az ókor legendás igazságos szkítáinak egyetlen maradékát, a krisztusként keresztre feszített Magyarországot, amelyet régi kútfők Mária országának mondanak. Lehetetlennek tetszik, mégis így van, jóllehet a magyarság befeketítése, a régi magyarok sárral bekenése, nem lehet Istennek tetsző feladat. A történelmi valóság megmásítása, eltorzítása, ellentétére fordítása, a kétszínű kaméleonkotlás, célzatos rágalmazás, a "cél szentesíti az eszközt" elve vétek Isten és ember ellen. EZZEL SZEMBEN AZ IGAZSÁG KIMONDÁSA ÉS ÉRVÉNYESÍTÉSE: ISTEN TISZTELETE ÉS FELMAGASZTALÁSA.

VÁD ALÁ HELYEZETT MAGYAR NEMZET

Hasonlattal kell kezdenünk.

Véres szörnyű bírósági komédia zajlik a színen, óriási közönség előtt. Korlátlan hatalmú bírák parancsára előállítanak egy embert, akiről semmit sem tudunk.

Borzalmas vádat emelnek ellene.

A sors által kirendelt VÉDŐ - aki úgyszintén rágalmak, vádak záporában áll, tudni akarja, ki is valójában az ismeretlen vádlott, így hát vakmerően - a bírákkal és az elámított közönséggel dacolva - kérdéseket tesz fel, hogy kipuhatolja a vádlott kilétét.

De senki sem felel, a vádlott sem felel, s miközben a vádak dörögnek, a vádlott a fejét rázza és érthetetlenül nyöszörög. Odakint az ablakon át látni - már ácsolják a vérpadot és hozzák a dísztelen koporsót.

A védő gyanút fogva fölfeszíti a vádlott vérző száját és megdöbbenve látja: tőből kivágták a nyelvét, hogy ne védekezhessék.

Védő a bírákhoz fordul, követeli: mutassák be a vádlott személyi okmányait, papírjait, hogy megismerhesse a múltját, viselt dolgait s ilymódon mintegy ellenőrizhesse a vádat, de kiderül: a vádlott okiratait, adatait a bírák megsemmisítették.

Valahogy így áll a magyar nemzet ügye is.

Kimaszkírozott bírái, tudományos mezben, magyar álarcban vádakkal halmozzák el a magyart és büntetőpert folytatnak ellene.

Ősi múltjának, hajdani dicsőségének
minden nyomát eltüntették
őstörténetét kiirtották
származását eredetét meghamisították
hamis szószólókat rendeltek ki védelmére
bűntársaikat, azokat akik az adat- és
emlékezetirtást végezték,
azokat, akik sarat kentek rá s vádolják
rágalmazzák
azokat akik elnémították, megbénították
kínpadra vonták
azokat, akik sorsküldte védőinek tudatát
csüggesztő mételytanaikkal,
dermesztő félelmekkel
hazugságkotyvalékkal mételyzik, zavarják
ráplántált vakhitekkel
azokat akik külső vad ellenségeivel együtt
üvöltözik rágalmaikat
nyelvét kivágták, szemeit kioltvák
s ha védői szólnának
hangjuk túlharsogja a rágalom-tudorok,
gaz bírák kórusa.

A MAGYAROK A KÁRHOZAT ÉS TUDATLANSÁG
FIAI, VAKHOMÁLYBAN TÉVELYGŐ
FARAGATLAN KÓBOR NÉP?

A nagylegenda kertelés nélkül kimondja, hogy a magyarokat TITKOS TERVEK alapján leigázták:

"KÁRHOZAT A TUDATLANSÁG FIAIRA, A FARAGATLAN KÓBOR NÉPRE, MELY NEM ISMERTE FEL, HOGY ISTEN TEREMTÉSE VAGYIS HÁT A PANNÓNIA FÖLDJÉN LAKÓ MAGYAROKRA (...)

Az Ószövetség Istene, a bosszúálló (Jehova) letekintett az égből, hogy e "tévelygő népet A HAMISSÁG ÚTJÁRÓL AZ IGAZSÁG ÖSVÉNYÉRE, AZ ELOSZLATOTT HOMÁLYBÓL az örökkévaló jutalmazás reményére vezesse."

(Árpád-kori legendák és intelmek 23)

POGÁNYOK VOLTAK-E A RÉGI MAGYAROK?

Halljuk ebben a kérdésben is mindenekelőtt klerikusainkat, hiszen "Isten szolgáinak" bizonyos vélekedések szerint igazat kell mondaniok: isteni törvények tiltják a kétszínű hazudozást, rágalmazást, tisztes törekvések, hitek személyi érdekből, haszonlesésből, haragtól fűtött befeketítését, becsmérlő lepocskondiázását. S tiltják a részrehajlást, a más vallások iránti fenekedést és gyűlölködést is, de leginkább a hazaárulást, a saját fészekbe piszkítást.

Nos, a díszes formában kiadott Árpád-kori legendák és intelmek (Bp. 1983.), melynek összeállítói fölöslegesnek látták a legenyhébb bírálói megjegyzést is, emígyen nyilatkozik felvetett kérdésünkre:

"A MAGYARNAK BARBÁR NEMZETE A HITETLENSÉGBEN MÁR RÉGÓTA TÉVELYGETT, S A POGÁNYOK SZOKÁSA SZERINT HIÚ ÉS SZENTSÉGTÖRŐ BABONÁKAT KÖVETETT"

(Árpád-kori legendák 17.)

Ilyen kedvesen és közvetlenül. Rakd bele, ami belefér!

Kiderül e pár keresetlen szóból, hogy szívünknek drága őseink ("Aki őseit szidja, önmagát gyalázza meg."), a régi magyarok:

- BARBÁROK voltak
- HITETLENEK
- ISTENTELENEK
- HIÚ ÉS SZENTSÉGTÖRŐ SZOKÁSOK RABJAI
- BABONÁK BÓDULTJAIKÉNT KÓVÁLYOGTAK
- POGÁNYOK, POGÁNYSÁGOKBAN POGÁNYKODÓK

De hát mi is az a pogány? Ki is az a pogány? S miért pogány a pogány?

A MAGYAR NYELVTÖRTÉNETI ETIMOLÓGIAI SZÓTÁR szerint: a "pogány" a "durva, műveletlen, istentelen, bálványimádó" stb. Szerintük tehát ilyenek voltak a régi magyarok...

Bizony így, ilyen aranyosan, ilyen tiszteletteljesen szólnak dicső nemzetünkről.

Leverő még elgondolni is, hogy a barbárságnak, a durvaságnak, tévelygésnek ilyen mélységében éltek kereszténység előtti őseink.

Ám ha így volt, ha az egyházi szerzők által írt legendák igazat mondanak, ha eleink valóban ilyenek voltak, amilyennek lefestik őket, úgy nem tehetünk mást; le kell hajtani a fejünket.

De vajon ilyenek voltak-e? Igazat mondanak-e a kegyes szerzők? Mert nem kimondani, de még elképzelni is szörnyű, hogy a kegyes szerzők hazugságot hazugságra, rágalmat rágalomra halmoznak.

S nehogy bárkiben is kétely-métely sarjadjon fenti idézetünk hitelességéről, közöljük, hogy idézetünk, akár csak a többi legendaidézetünk - betűről betűre hitelesen követi a legenda szövegét és bárki megtalálhatja azt a jelzett mű oldalain, más hasonló ékességek között.

Külön filozófiai rejtély: miként követhettek el "szentségtörő szokásokat", hiszen a szentségtörés előfeltétele a szentség: lennie kellett előzőleg szentségnek ahhoz, hogy össze tudják törni.

VALLÁSI TÜRELEM ÉS TOLERANCIA

FŐBENJÁRÓ BŰNCSELEKMÉNNYÉ VÁLT
AZ ÉVEZREDES HAGYOMÁNYOK SZENTESÍTETTE
MAGYAR ŐSVALLÁS GYAKORLÁSA

Szent István király nagy legendája szerint Géza bűntettesekként bánik el a magyar ősvallás követőivel:

"Akiket pedig rajtakapott azon, hogy más utat követnek (nem a zsidókereszténységet), fenyegetéssel és rémítgetéssel törte igába"

(Árpád-kori legendák és intelmek 27)

Rajtakapott, tettenért bűnözővé vált tehát, aki Magyarországon, magyar felségterületen az ősidőkbe visszanyúló magyar ősvallást - az emberiség egyetemes, szent ősvallását - követte. A megtorló büntetés, miként azt más forrásokból tudjuk - nem annyira "rémítgetés és fenyegetés" volt, hanem fizikailag végbe vitt megtorlás, mindközönségesen: halál; akit rajtakaptak, hogy ősei hitét követi és őseinek áldoz, s rajtakapás és válogatás nélkül mindenkit, aki vonakodott kereszténnyé lenni - mert a puszta húzódozás is bőségesen elég volt a megtorlásra - könyörtelenül kardélre hányták, nem csupán egyénileg, de tömegesen is.

A legenda szövegében egyébként súlyos tárgyi tévedés (interdictio in adjecto) rejlik. Ugyanis Gézát magát is sűrűn rajta lehetett kapni, amint őseinek áldoz. Hogy van hát ez? A rajtakapható rajtakapó rajtakap másokat ugyanazon, amit ő maga is boldogan s konokul űz, dacolva minden kényszerszorítással és fenyegetéssel?

Miféle szándékú-célú torzítás lapul a legendai szöveg mögött?

VILÁGOSSÁG DERÜLT
VAGY SÖTÉTSÉG SZAKADT RÁNK?

Nem lehet örökké hazugságban élni.

Aki rákényszerített hazugságban él, olyan, mintha lelkileg fojtogatnák. Nem lehet örökké úgy élni, hogy homályfoltok, vakfoltok takarják látásunkat.

Nem lehet úgy élni, hogy ne tudjuk, mi történik velünk, hogy ne tudjuk, mi történt a múltban velünk, milyen kataklizmákat éltünk át, s ne tudjuk, milyen bűnöket követtek el ellenünk.

Aki hazugságban él, az vakságban él, nem látja a napot, nem látja a saját sorsát.

Ősi hagyományaink bizonysága szerint régi eleink a fény, a világosság s szabadság fiai és szerelmesei voltak, a Nap fiai, a Napisten gyermekei. Árpád-kori legendáink szerzői és korai keresztény papságunk azt hirdeti: őseink homályban tévelyegtek s a kárhozat fiai voltak. Annak előtte, a kereszténység előtt tehát őseink vakságban, sötétségben éltek, s a kereszténység hozott számukra világosságot.

De vajon világosságban élünk-e azóta?

Élhet-e világosságban, aki nem ismeri a maga múltját, s nem tudja, ki volt, mi volt, mit követett el, és mit követtek el ellene, nem tudja, hol élt, miként élt, kiktől és honnan származott, kik voltak az elei, miként éltek az elei, mindezt nem tudja, mégpedig azért nem, mert minden őseire vonatkozó anyagot konok eltökéltséggel és szívóssággal kiirtottak azok, akik a világosság hozóiként állnak elébe? Miként hozhatják a világosságot azok, akik kioltották a fényeket? Miként lehetnek világossághozók azok, akik sötétséget teremtettek? Miként állhat egy megvakított ember elé megvakítója, hogy íme, nekem köszönheted a világosságot? Miként állhat Vazul elébe megvakítója azzal: nekem köszönheted, hogy látsz?

Ki vonhatná kétségbe? - minden nemzeti múltunkra vonatkozó írás, kódex, okirat, adat - ereklye, fáklya az utód kezében, amely a múltat világítja meg, azt az utat, azt a mélységet, amely létünket adta, amely emberré tett és magyarrá. Ki vonhatja kétségbe, hogy a múltjától megfosztott ember - megvakított, sorsától megfosztott, sorstalanított ember, sorvadtemlékezetű ember? Ki tagadhatná, hogy a jelenhez, a pillanatnyi jelenhez mérten a múlt, a történelmi múlt óriási mező, gigantikus híd, amely összeköti életünket az előttünk élt nemzedékek sorával, és nemcsak sorsával, de látásával, tapasztalat-, érzés- és tudásvilágával s azon át a téres világgal, annak küzdelmeivel és tragédiájával. A múltjától megfosztott ember befalazott ember, a pillanat percenő buborékába zárt, pillanatvak ember.

Támasztható-e világosság és fény világossággyilkolással, fáklyaoltással és lámpaoltással, fényirtással, világ világának kioltásával? Világosság vagy sötétség támasztható ily módon, inkvizícióval, ereklye- és adatirtással, eszmélettiprással és szellemgyilkolással?

Aki világosságot akar - miért támaszt sötétséget? Miért vonja feketébe a Napot, minden világosság forrását, ősforrását?

Akinek igaza van, miért némítja el ellenfelét? Aki igazat akar, miért némítja el a tanúkat, miért semmisíti meg a bizonyító okiratokat?

Aki a fény szövetségese és a fény, a világosság szolgálatában áll, az miért szövetkezik a sötétséggel, a sötétség erőivel s miért növeszti fényirtással a sötétség birodalmát?

Aki vádol, vádat emel, perel, miért semmisíti meg a perének eldöntésére alkalmas iratokat?

Akinek igaza van a vitában, miért fojtja ellenfelébe a szót, miért retteg attól, hogy ellenfele megnyilatkozzon? Ha eleink homályban éltek, téves utakon tévelyegtek, úgy az életükről, tévelygésükről szóló iratok, gesták, krónikák a leghitelesebben bizonyítják, s leplezik tévelygésüket. Márcsak bizonyítékul is meg kellett volna őrizni mindent, nem elpusztítani. Miért semmisítették hát meg ősmúltunk dokumentumait? Miért irtották ki eszelős megszállottsággal ősmúltunk minden ereklyéjét, emlékét, minden dokumentumát? Miért jártak el úgy, mint a hamis birtokfoglaló, akinek létérdeke megsemmisíteni a birtok valóságos tulajdonosát igazoló iratokat, mivel azok lelepleznék gaztetteit, a jogtalan birtoklást? Nem restellik azt állítani: őseink homályban, sötétségben tévelyegtek. De vajon azóta világosságban élünk-e? Világosságban vagy immár lassan áthatolhatatlan hazugságfertőben, kétszínűségben és képmutatásban?

Miért téptek ki egész lapokat, korszakokat a magyarság történetéből? Miért törekedtek minden eszközzel arra: ne ismerjük múltunkat, ne tudjuk, mi történt például Géza uralkodása alatt? Miért irtódtak ki az ország Géza-kori titkos idegen fegyveres hadakkal való tárgyalásának és megszállásának bizonyítékai? Miért nem tudjuk pontról-pontra nyomonkövetni, miként történt, német fegyveres hadak miként jutottak be harc nélkül az országba olyan sokaságban, hogy leverték az addig leverhetetlen magyar fegyveres erőt és vérbefojtották a magyarság felkeléseinek, nemzeti szabadságharcainak sorát? Miért nem tudjuk pontról-pontra, nyomról-nyomra követni, miként történt kereszténységre-térítésünk kényszerítése? Miért látjuk ködösen, homályosan Szent István alakját és azt, mi történt az ő uralkodása alatt? Egy azonban kétségkívül kiderül a rágalmazó, hazug beállításból: az, hogy itt végzetes fordulat, rettentő árulás történt, és szándékosan, sátáni agyafúrtsággal vakítottak meg bennünket.

ISTENI IGAZSÁGOSSÁG ÉS TISZTA ERKÖLCS
LEGENDÁINK TÜKRÉBEN

Régi igazság: ha elvész az igazság, elvész a világ. "Minden ország támasza, talpköve / A tiszta erkölcs." (Berzsenyi). Lássuk hát, miként érvényesült a "kereszténységre kényszerítésnél" az igazság törvénye?

Géza - olvassuk a kislegendában - "Isten színe előtt igen dicséretessé tette magát azzal, hogy katonaságának vezéreit az igaz Isten tiszteletére térítette." (i. m. 17.)

Mi több, Géza a nagylegendában "Krisztus választottja"-ként lép elénk.

Mi a különös ebben? Az, hogy Géza rémtetteket hajtott végre, embereket ölt. Miként maguk a legendák több helyütt írják: "kezét emberi vér szennyezte be" (i. m. 24., 35. stb.)

Az Isteni igazságosság mérlegén mindez nem nyomott semmit?

BŰNÖS NÉP

A magyarok a legendák szerint "a kárhozat fiai" (i. m. 24.), "szentségtörő szokások" megszállottai (i. m. 25.); "az irigységgel és gonoszsággal teljes ördög" sugalmazottjai (i. m. 25.), "pogány nép", az "ördögi csalatás" követője (i. m. 17.) stb.

Vagyis a magyar: bűnös nép. Kegyes legendák, egyházi szövegek, prédikációk évszázadok óta sulykolják a hazai és nemzetközi közhiedelembe a magyar nép bűnös voltát. Egyenes szál vezet innen a területrablók propagandakórusáig és a Rákosi-Aczél-féle bolsevista rendszerek magyarostorozásáig, bűnös néppé, fasiszta néppé bélyegzéséig. Félelmetes rágalomhadjárat ez. Mert aki bűnös és bűnösségét ki is mondják, az olyan, mint az üldözött vad, puskacsőre fogott vad: üldözik és Káinként menekül; függőhelyzetbe taszítja őt a vád, bűnösségének kimondása, hiszen a bűnt követnie kell - úgy igazságos - a bűnhődésnek: a bűnnel vádolt így jut függő helyzetbe, örök fenyegetettségbe; fenyegeti a megtorlás, a leszámolás. S ha ártatlant vádolnak bűnösséggel, az a legrosszabb, mert aki vétlen, nem tudja mi a baj vele, mi a bűne s így kozmikus fenyegetettségben él: bűnösségének rágalomvádja létét kérdőjelezi meg.

Még félelmetesebbek a következmények: a bűnösség vádja mintegy eleve igazolja az ártatlanul bűnösséggel vádolt elleni atrocitásokat, rémtetteket, örökös fenyítéseket, csonkításokat, jussából, javaiból való kiforgatását, házából, szülőföldjéről való elűzetését, fojtogatását, kínzását, megöletését: mindezt mintegy előre igazolja és indokolja bűnössé bélyegzése, hiszen mindaz, amit ellene rágalmazói elkövetnek, nem bűn, hanem igazságtevés, ráfogott bűn megtorlása, az erkölcsi világrend helyreállítása.

Ebben áll a magyarság körmönfont furfanggal bűnössé bélyegzésének sátáni taktikája.

A "bűnös nép" alattomos, becstelen vádja egy ezredéven át úgy terpedt a magyarságra, mint lélek-elemésztő átok.

ÁRPÁD NEVE BŰNÖS NÉV, TILOS KIEJTENI

Milyen érdekes, a Sátán, a pokolbeli ördög nevét bátran le lehet írni, de Árpád nevét kimondani, leírni Isten ellen való vétek, szigorúan tilalmazott, s ha valamiképpen mégis elkerülhetetlenül szükségessé válik a megemlítése, nevén nevezni akkor sem szabad. Nyakatekert utalásokkal bár, de ki kell kerülni Árpád, a nagy honvisszafoglaló vezér és dicsőséges utódainak három-negyed évszázados országlása után. A magyar nemzet rejtelmes háttérokok rejtelmes közrejátszása nyomán és az állítólagos kereszténységre térítés után odáig süllyedt, hogy Árpád nevét csak nagy köntörfalazásokkal, oldalazó körüljárásokkal lehet kiejteni.

Ékesen tanúsítják ezt legendáink: "Volt akkor egy Géza nevű fejedelem, a NEGYEDIK ATTÓL SZÁMÍTVA, KI A MAGYAROKNAK PANNÓNIÁBA JÖVETELE IDEJÉN ELSŐ VEZÉRÜK VOLT" (Árpád-kori legendák és intelmek 24.)

A Hartvik-féle legenda csaknem szóról-szóra elismétli ugyanezt, tanúsítván, hogy elfogadott, séma ez.

"Abban az időben ugyanis, melyben az említett nemzet Isten egyházait pusztította, volt egy bizonyos Géza nevű fejedelem, A NEGYEDIK ATTÓL SZÁMÍTVA, KI A MAGYAROKNAK PANNÓNIÁBA JÖVETELE IDEJÉN ELSŐ VEZÉRÜK VOLT. (Árpád-kori legendák és intelmek 34.)

A "GONOSZSÁG MINDEN MOCSKÁBAN"
SÍNYLŐDŐ MAGYAROK?

Szent Istvánról, aki a legendaszerző szerint ekkoriban még "gyermek", még "gyermekéveinek virágjában áll", a továbbiakban a következőket mondja: "Isten hű sáfárának mutatkozván azon kezdett elmélkedni (egy tizen-egynéhány éves gyermek!), hogyha a szent keresztségben már újjászületett népéről leveszi a fegyelem (= a kényszerítés, az erőszak) gyeplőjét, / utóbb könnyen visszatér az hiú tévelygésébe. Így az egyház tanai szerint oktatta, RÁRAKTA NYAKÁRA A FEGYELEM (a kényszer) IGÁJÁT ÉS TÖRVÉNYEIT, s a gonoszság minden mocskát a földig lerontotta." (Árpád-kori legendák 17.)

Vajon miként érte el ezt "Isten hű sáfára"; az emberi világ sátáni kuszaságát még felfogni sem képes gyermek-király, miként tudta népe nyakára kényszeríteni; akár rabul ejtett állatnak, a "fegyelem igáját"? Kegyetlen fegyveres erőszakkal, nemzetközi hadseregek bevetésével történt a Géza-István kori rendszerváltás, a magyar történelem legnagyobb, leggyökeresebb rendszerváltása, ennek hevülete s az alkalmazott fegyveres kényszerítés irgalmatlansága tükröződik a legenda szavaiban. A Géza-István korában kialakult, erőszakszervezetté vált központi hatalom rakta rá a magyarság "nyakára a fegyelem igáját és törvényeit". Világos, hogy a vallás - legalábbis hangoztatott elvei alapján - nem lehet kényszert alkalmazó terrorszervezet.

A "fegyelem igája", a "fegyelem törvényei" és maga a fegyelem is - ellentétes a vallás, az isteni hit tantételeivel, bensőséges mivoltával. Miként lehetne kényszeríteni bárkire is, hogy mit higgyen és mit ne higgyen? Az IGA És FEGYELEM - alattvalói fogalmak, összeférhetetlenek a hittel. Ha lehet, még félelmetesebb és vérlázítóbb idézetünk utolsó sora, amely azt állítja, hogy a régi magyarok "a gonoszság minden mocskában" éltek. Szörnyű vád ez, szörnyű rágalom, amelyet csak úgy odavetve a legcsekélyebb bizonyítás nélkül, rákenni egy hatalmas nemzetre - Isten elleni vétek. Hol itt a legelemibb tárgyilagosság, a legelemibb igazságérzet és igazság-tisztelet? Rendben van, tegyük fel, hogy a régi magyarok nem voltak keresztények (valójában egy részük a bizánci, tehát nem a római, de a görög kereszténységet követte), akkor már rájuk lehet sütni minden gyalázatot? Hol itt az ökumenia, hol a más vallások tisztelete? A magyargyűlöletnek micsoda mélységes sara kavarodik fel itt? Miként élhettek volna a régi magyarok "a gonoszság minden mocskában", mikor ez a nemzet, a szkíta faj központi magva, az ókor legendás népének, az IGAZSÁGOS SZKÍTÁKNAK utóda, maradéka, már az ősidőktől fogva kivívta a világ tiszteletét. Miként lehetett ezt a rágalmat rásütni az igazságos, lovagias, egyenes észjárású, igazságszerető nemes magyar nemzetre, sötét nemzetközi ármánykodás és cselszövények áldozatára, a hazugság és a világbrigantizmus áldozatára, akinek nemes lelkületéről, istenáldotta jóságáról, jóhiszeműségéről bárki ma is meggyőződhet személyes tapasztalatai révén. S ez a tömény nemzetgyalázás még ma is akadálytalanul és kritikátlanul érvényesül. Az ember hajlamos rá, hogy hihetetlennek, lehetetlennek tartsa, hogy kegyesnek mondott irományokban mindez így leíratott, pedig így áll szóról-szóra, miként erről bárki a maga szemével meggyőződhet az Árpád-kori legendák és intelmek Bp. 1983, 17., 39. oldalain.

Kiderül a továbbiakból, hogy az "IGÁT", "FEGYELMET" nagyarányú rombolás kísérte. A szöveg szavait csak úgy érthetjük, hogy Géza és István az addigi magyar kultúra és hagyománykincs minden emlékét, termékét "a földig lerombolta" megsemmisítve az ősi magyar művelődéstörténeti emlékek, ereklyék, művészeti, építészeti remeklések, kódexek, népi faragványok, hímzések, zeneszerszámok, zeneművek, szabadsághagyományok, ősi hitelvek minden emlékét: így került az esztergomi királyi palota a föld alá, így rombolta le Adalbert prágai püspök az esztergomi nagy vallási bálványt, így kerültek ebek harmincadjára az ősi királyi várak, hősénekek és regösénekek a nemzeti költészettel egyetemben; így tették emléktelenné az ősmúltú nemzetet.

A korai keresztény inkvizíció vad mohósággal vetette rá magát a magyar múlt emlékeinek, kiváltképpen a nemzeti szabadsághagyományok, ősi hitelvek elpusztítására. Fővesztés terhe mellett elrendelték a régi írások, ereklyék, rovásírásos fafaragványok beszolgáltatását. A kártétel mérhetetlen volt, a magyarság lelkéből mégsem sikerült maradéktalanul kitépni az ősi nemzeti hitet, a Magyarok Istenének, a nemzeti őseredetnek és nemzeti közszabadságnak tudatát, s az orvul letiport nemzet évszázadokon át újra meg újra felkelt nemzeti szabadságának visszavívásáért.

"VESZETT DÜHŰ ELLENSÉG" - A MAGYAR!

Fékevesztett gyűlölet, magyargyűlölet árad a legendák minden magyarvonatkozású szavából. A szeretet vallásának hirdetett zsidókereszténység nem korlátozza magát sem a méltányosság, sem az igazságosság által: a győző gyűlölete ez a legyőzöttel szemben, vétkesé az áldozatával szemben.

"Mikor pedig nem akartak letérni ELTÉVELYEDETT ÚTJUKRÓL
s dühöngésük nem csillapult,
a király bizakodva az örök erényben
(=a hatalmas nemzetközi hadseregben)
seregének sokaságával elindult,
hogy úrrá legyen AZ ELLENSÉG (= magyarok)
VESZETT DÜHÉN."

(Árpádkor-legendák és intelmek 18.)

Íme, "veszett dühű ellenség"-ként állítják elénk azt a magyarságot, amely felkelt az országában titkon, a kereszténységre térítés ürügyével betódult s az ország népét irtó, törvényeit semmibevevő idegen hadseregek ellen, hogy megvívja szent nemzeti szabadságharcát! Veszett dühű ellenség a saját országában saját életét, hitét védő magyar! És ezt felkent magyarországi egyházfiak írják, a magyar nép "lelkipásztorai" - ahogy ők nevezik magukat! Vae victis! És jaj a megtévesztetteknek, jaj annak a népnek, amelyet saját papjai, írástudói "veszett dühű ellenségnek" bélyegeznek!

Számunkra azonban van valami vigasztaló is ebben a szövegben. Az, hogy ez a "veszett düh" akaratlanul is képet ad eleink emberfeletti erőfeszítéseiről, halálmegvető hősiességéről a hazánkba betolakodott túlerővel szemben.

KERESZT AVAGY HALÁL

Az Árpád-kori legendák és intelmek szerint Géza, minden magyarok nagyura:

"1 / az igazság nyomába szegődött
2 / Közben pedig Isten színe előtt igen dicséretessé tette magát azzal, hogy
1/ katonaságának vezéreit az igaz Isten tiszteletére térítette.
2 / Akiket pedig rajtakapott azon,
3 / hogy más utat követnek,
4 / fenyegetéssel és rémítgetéssel törte igába."

(i. m. 17.)

Már-már büszkeség önthetne el bennünket, hogy ilyen Isten előtt "igen dicséretes" királyt mondhatunk magunkénak, csakhogy a szöveg némiképpen fura és kétségeket ébresztő. Hogy is van ez? Isten nem zavarta Gézát brutalitásában, ahogy az alattvalóival bánt, hogy személyi jogaikat semmibevéve belegázolt legbensőbb lelkivilágukba s ha valakit tettenért, hogy mást hisz vagy gondol és nem követi vakon a rákényszerített vallást, akkor a legcudarabbul elbánt velük, fenyegetéseivel agyonrémítette és - miként más forrásokból tudjuk - agyon is verette; aki vonakodik áttérni, azt könyörtelenül megölik. Hogy is van ez? Netántán maga az Isten is úgy járt el, mint Justitia, aki köztudomásúlag eltakarta a fél szemét? A rosszra rá se hederített, csak a jót volt hajlandó észrevenni? Ha így van, ez igen dicséretes, de miért teszi ezt fordítva a magyarokkal?

De ne szépítsük a történteket, ehhez senkinek nincs joga. Tény, hogy nem csupán "fenyegetésekkel és rémítgetésekkel" folyt az új vallásra kényszerítés, s elsősorban nem is azzal, hanem minden teketória nélküli felkoncolással. A fegyveres "térítők" nem értek rá fecsegésre, meggyőzésre, amire egyébként módjuk sem volt, nem értvén a magyarok nyelvén. Egy mód volt a meggyőzésre: a dárda, a kard, a koncolás. A megszálló katonák a legkisebb gyanúsnak vélt jelre, de anélkül is, nekiestek a fegyvertelen tömegnek, csoportosulásnak és kardjukat nekiengedték, akárha magától vagdalózna. De miért is kíméleteskedtek volna: a magyar ellenség volt és bosszulni jöttek ide. Elég volt, ha valaki magyar volt, és a civilek itt mind magyarok voltak. Legfeljebb azok nyertek kíméletet, akik a papok lábaihoz borultak és ruháit csókolgatták. Még Győrffy György is elismeri, nem volt más választás, csak kereszt vagy halál.

A KÉNYSZERÍTÉS JOGA

Szent István kislegendája szerint a régi magyarok a kényszerítés ellen azért ragadtak fegyvert, mert "kényszerből el kell(-ett) hagyniuk a megszokottat" (i. m. 17.), mert a gyűlölt, számukra idegen hitre erőltették rá őket, vagyis ősi hitük védelmében, vallásos meggyőződésükhöz ragaszkodván.

Nézzünk szembe elfogultság és részrehajlás nélkül ezzel a ténnyel.

Joguk volt-e a régi magyaroknak ősi hitelveikhez? Joguk volt-e rá, hogy saját belső hitelveiket kövessék, azt megőrizzék és saját őshagyományaik, ősvallásuk hiedelme szerint éljenek?

Feltétlenül eldönthető, méghozzá jogilag s nem másként eldönthető kérdések ezek.

Ha nem volt joguk ősi hitelveikhez, úgy kérdés: miért nem volt rá joguk s miért, hol és miként vesztették el erre vonatkozó elemi természeti emberi jogukat, azt a jogot, hogy saját történelmileg kialakult szokáshagyományaik, hitelveik szerint éljenek? Ki vehette el tőlük ezt a jogot, miféle emberi vagy isteni törvények alapján? Léteznek vagy létezhetnek-e ilyen törvények? És egyáltalán elvehető - bárkitől bármilyen jogcímen a belső személyi meggyőződés, a szabad vallásgyakorlat joga? Megtagadható ez bárkitől, bárki által, bármilyen törvényes jogcímen? Lehetséges-e, elképzelhető-e olyan isteni jog és akarat, amely felhatalmazott bárkit, bármilyen címen, hogy az ember legbelsőbb szellemi lelkivilágában élő hit kiölésére törjön és annak érdekében kényszert alkalmazzon, méghozzá végletes kényszert s öldökléssel, korbáccsal, csonkítással, halállal sújtsa a kényszerű hitcserétől való húzódozást? Nincs-e joga vajon az emberi teremtménynek, hogy maga válassza meg, milyen vallást akar követni? Nincs-e joga, hogy bármiféle rákényszerített vallás felvételének megtagadásával éljen?

Halállal sújtani embereket, méghozzá tömegesen, a népirtás határáig, pusztán azért, mert vonakodnak áttérni egy olyan vallásra, amelyet nem is ismernek? Halál jár a puszta habozásért, vonakodásért is? Hol itt a jog, a legelemibb emberi jog? Hol az isteni törvények? Hol a fennen hangoztatott keresztény hitelv a felebaráti szeretetről, az emberi élet tiszteletéről és megbecsüléséről? Kinek van, lehet joga, isteni vagy emberi felhatalmazása, hogy embereket halomra öljön, ölessen, pusztán mert ellenállnak egy számukra ismeretlen hitre való kényszerítésnek? Miféle törvény, miféle Isten nevében? Hiszen, ha van isteni törvény és igazság, azokat kellene megbüntetni, s ha nem is büntetni - elvetni, megvetni, akik gyenge jellemüket elárulva engednek a brutális erőszaknak, kényszerítésnek. Vajon, ha egybevetnénk ezt a huszadik század szörnyetegállamainak rémtetteivel, hogy alakulna a mérleg?

ÖRÖKKÖN SZIDALMAZOTT
ÉLES FOGAKKAL MARCANGOLT MAGYAROK

Valóságos rágalomsűrítményekbe ütközünk itt mindenfelől. Egyhelyütt Árpád-kori legendáink azt írják, hogy Gézával álombeli, isteni látomása közöltette a következőket:

"Őseid, akiktől származtál, homályban éltek, mert nem volt igaz ismeretük Istenről, messze jártak az igaz úttól." (i. m.)

Milyen tapintatosak, kedvesek. Tudtára adják a királynak, hogy méltatlan ősöktől származik. Egyetlen mondatban három vaskos rágalom a magyar király elei és a régi királyok ellen.

1/ Homályban éltek.
2/ Nem volt igaz ismeretük Istenről.
3 / Messze jártak az igaz úttól.

Nem csekélység e három, Géza szájába adott, Géza elődei elleni súlyos vád; valamennyi régen volt király ellen Árpádtól visszafelé Álmosig, Attiláig s Attilától a vízözön táján élő Nimródig, valamint valamennyi magyar s az egész régi magyarság ellen: az állítások mögül holmi elborult szellemiségű, homályban tévelygő, alacsony kultúrfokon álló, kárhozatos cselekedeteket végző bűnös nép képe rajzolódik elénk, amely vak tévelygésében még addig sem jutott el, hogy igaz ismereteket alkosson Istenről s önmagáról.

Valóban ilyenek lettek volna a régi magyarok?

Ha igaz az, mint ahogy kétségtelenül igaz, hogy tudományos szempontból, minden állítás annyit ér, amennyit bizonyít, úgy sajnálkozva kell megállapítanunk, hogy itt (és a klerikális szerzőknél általában) - a bizonyítás teljesen elmarad.

Márpedig a bizonyítás nélküli vád: alaptalan vád - rágalom; a rágalmazás tipikus esetével állunk hát szemben. A rágalmat pedig a gyűlölet és az irigység fűti, fő jellemzője, hogy függetleníti magát a tényektől, a valóságtól és az igazságtól.

Kegyetlen dolog a rágalom, alattomosan köntörfalazva s jobbára megfoghatatlanul közelíti meg védtelen áldozatát: se szeri se száma a rágalom okozta tragédiáknak.

De itt egy nemzetről, méghozzá egy hatalmas múltú, hatalmas nemzetről van szó, amely - mindmáig tisztázatlan, fölöttébb kétséges körülmények között "MEGTÉRT" a kereszténység kebelébe; megtért, de miként ezt számtalan példa mutatja, felmentést mégsem nyert, tovább rugdalják, becsmérlik: nem volt elég az "áttérés", égbekiáltó bűnei lehettek mindenesetre, ha még ezer év után is háborgatják a régesrég sírban porladó ősöket és mai utódaikat.

Mert hajdani rágalmazva vádaskodóknak új fullajtárjai akadnak. Rág, rág a rágalom, az emberi rágcsálóknak ez a siserehada a rágcsálók egyik válfaját alkotja, s tudjuk, a rágcsálóknak szüntelenül rágcsálniok kell, mert rágófogaik egyre nőnek, és ha nem rágcsálódnak szüntelenül, megnőtt fogaik szétfeszítenék állkapcsukat, képtelenek volnának szétnyitni fogsoraikat és bármiféle táplálékot benyelni: a rágalmazóknak is létszükséglete a rágcsálás, hegyeket rágnak össze s a szétrágott anyag ragacsos hullámai korszakokon gördülnek át, nemzedékről nemzedékre, az új rágcsálók továbbgördítve apáik termékeit, a magukét is hozzáadják a fertőző dagadványhoz: a pogányság s barbárság baromi butaságú évezredes hordalékrágalmához s a többihez, a "bűnös nép", az "Ázsiából jövés", "az utolsó csatlós", az "úrhatnám nép", az "antiszemita" felrágcsálásokat. De továbbél a pogányság horgadványa is, pogányok vagyunk még ma is, egyik "haladó" lapunk pl. "elpogányosodó" városainkról beszél, fogalma sem lévén arról, mi a kereszténység és mi a "pogányság".

Hovatovább a magyar a világ legmegrágalmazottabb, kehes és téboly-patkányos habarékkal leginkább becsócsált népe, s kontraszelektív világunkban, amely mindenben az alantast, a kajlát, a rothadást emeli a magasba, természetesnek kell vennünk, hogy a világ egyik legtisztább, legnemesebb népét, az igazságos szkítáknak egyetlen maradékát, az áldozati bárányul prédára vetett magyarságot fullasztják újra meg újra a rágalmak sátánkeresztvizébe.

Homályban éltek - szól a vád. Homályban éltek ők, akik jószerivel korlátlan szabadságban éltek egy olyan világban, amely nem ismerte a vallási türelmetlenséget, a felekezeti gyűlölködést, a lelki terrort, a vélemények - és az igazság - elfojtását, s ahol éppen ezért hazugság nem élhetett meg. Homályban éltek - több mint ezer évtől visszafelé számítva, mi meg keresztény magyarok bezzeg ezer év óta, azóta mióta a "kereszténység igájába" hajtották a nyakunkat - világosságban éltünk, és élünk napjainkban is; nyoma sincs sehol semmiben rajtunk, fölöttünk és bennünk semmiféle homálynak, a hazugságnak sincs hatalma rajtunk: nem fedi el mind sűrűbb és sűrűbb áradatban egész életünket; nem folyik ködösítés, lélekmételyezés, tájékozatlanítás és félretájékoztatás mindig és mindenben, teljesen tisztán látjuk utóbbi mérhetetlenül tragikus ezeréves történelmünk véres szakadékainak háttérokait, okszövevényeit, világosan látjuk jelenünk átlátszó politikai szövevényeit és jövőnket is: nincs sehol homály, világunk áttetsző, akár az ablaküveg. Sóhajtva kell arra gondolnunk, hogy szegény őseink homályban éltek.

De hogy is van ez? Hiszen őseink a fény örök forrásának, a napnak, azaz a Napistennek a hívei voltak, s ezért némelyek úgy is nevezik őket: a NAP FIAI. A Napisten-hívők, a fény fiai éltek hát sötétségben, a sötétség fiai pedig világosságban? Hogy lehet ez?

És Európa többi népei? Hisz ők is áttértek - ki előbb, ki utóbb - a kereszténységre. Hát ők nem éltek homályban, sötétségben, csak éppen mi, szerencsétlen magyarok, csak miránk jár a sulykolófa? Vagy netán minden nép vakságban élt, mielőtt áttért a bosszúálló nagy Jehova hitére s ezért ízről-ízre, míg áll a világ, bűnhődnie és vezekelnie kell? Az "egyedül üdvözítő hiten" kívül minden más vallás és minden más isten csupán kárhozatos koholmány és a pokolbeli Sátán mételyező terméke? A vallási elfogultságnak, türelmetlenségnek, a minden más vallás fölé tolakvó és minden más vallást a Sátán termékének bélyegző, magának kizárólagosságot követelő vallási üdvtan eszméje meddig tartható még fenn vajon?

Vagy csak mi magyarok vagyunk kitéve efféle sulykolásnak? Saját igehirdetőink ádázkodnak leginkább ellenünk, az örök Napisten, a fény istene, a magyarok istene ellen? Hát olyan megbocsájthatatlan, hogy a Napisten hívei voltunk, hogy volt saját Istenünk? Vagy más a baj? Az a baj, hogy nem önként, nem meggyőzés útján és meggyőződésből, hanem kényszerből tértünk át, fegyverrel kényszerítettek az új hit felvételére? Vagy mert Istenrablás történt; elrabolták a magyarok Istenét? Vagy mert a térítés a hazánk és nemzetünk elleni nemzetközi összeesküvéssel, fegyveres orvtámadással kapcsolódott össze s azóta is e közegben élünk? Vagy mert a magyarság elleni irtóhadjárat, népirtással felérő öldöklés s halálfenyegetések ellenére népünk - közel három évszázadon át - törhetetlenül ragaszkodva ősi szabadságához, életformájához és ősei hitéhez, újra meg újra felkelt hódítói ellen?

Elfogultság, részrehajlás nélkül, tudományos igazságként felhozhatjuk: a Napisten-hit volt az ősi emberiség legtisztább, legtermészetesebb vallása, ősvallás, melynek elemeit a világ minden vallása átvette, a zsidókereszténység is. S ez a hit ma is élő természeti valóság; élő igaz hit: a földi életet éltető, rügyeket fakasztó, mezőt-erdőt zöldítő örök Napról; az örök fény forrásáról a jégkorszak dermesztő megpróbáltatásai óta mind a mai napig, miként ezt költő-váteszek és népköltészeti remekek sora tanúsítja.

Népköltészetünket, népművészetűnket és néphiedelmeinket még ma is átmeg átszövi a Napisten kultusza. Ma is széltében énekelt gyerekdalunk:

Süss fel, Nap,
Fényes Nap:
Kertünk alatt a libáink
megfagynak.

Bűn a bűntelent bűnösnek bélyegezni, s hogy a szellemi türelmetlenség, az emberi szellemen uralkodni akaró hatalmi szélsőségesség milyen következményekhez vezet, azt korunk tíz- meg tízmillió békében ártatlanul meggyilkolt áldozatának tragédiája és feldarabolt országunk sorsa is tanúsítja. De ma már maga a pápai szék is kezdi belátni: a kizárólagosságra, monolitikus uralomra törő sovinizmus a vallásban is mérhetetlen károkat okozott és okozhat, akár a politikában: ideje volna hát szemétdombra hányni a magyarság ellen uszító régi - és új iromány-ármányokat és mesterkedéseket: a magyar népnek olyan hitvallásra van szüksége, amely fenntartás nélkül melléje áll a jövő iránti küzdelmében.

Eleink távol jártak az igaz úttól - állítja a legenda, következésképpen azóta járunk az igaz úton. Történelmünk viszont azt tanúsítja: a kereszténységre áttérés előtt hazánk és népünk szabad volt, hatalmas és boldog, azóta a mérhetetlen szenvedés és pusztulás útját járjuk: a magyarság az elmúlt évezred alatt hatalmas területekről kipusztult - kiirtották, hazánk egykori felségterületének, színmagyar területének egy töredékére zsugorodott, ősi országunkat hamis érvekkel, csalással, hamisítással, világszédelgéssel feltrancsírozták. Vagyis az az út, melyet a legenda igaz útnak állít, számunkra a pusztulás, a halál útja. S ezen az úton bajosan haladhatunk tovább.

A MAGYAROK LEVERETÉSE, SZOLGASÁGRA VETÉSE,
VÉGSŐ KÉTSÉGBEESÉSE ÉS MENEKÜLÉSE?

Felvonult és Veszprém váránál megütközött a két sereg, a magyar és a germán. Túlerőben volt azonban a másik oldal: Magyarországon, magyar felségterületen olyan óriási idegen fegyveres erő összpontosult, hogy - nem először, és nem utoljára - vérbefojtották a magyar szabadságharcot. A Kislegenda szerzője az alábbi képet festi a levert magyarsággal való könyörtelen leszámolásról, támpontokat nyújtva az ezerholdas egyházi birtokok, a latifundiumok keletkezésének eredőihez és a hazai szolgaság keletkezéséhez, a dézsma, az egyházi tized bevezetéséhez:

"Végül, hogy az ELLENSÉGET (magyarokat) RÉSZINT
LEGYŐZZÉK, részint foglyul ejtsék és megkötözzék
a győztes király híveivel hazavitte a győzelmi
jeleket. Ezenfelül BIRTOKAIRÓL - MIND A FÖLDEKRŐL
MIND A FALVAKRÓL, bölcsen rendelkezett (...)
Mert mindenből amit (amit népétől elvett) semmit
sem tartott meg a maga szükségére, hanem elmenvén,
SZENT MÁRTONNAK SZENTELTE, akinek tiszteletére
bazilikát is épített. ŐKET PEDIG (a szabadságukért
felkelt magyarokat) ÉS UTÓDAIKAT MIND A MAI NAPIG
AZ EGYHÁZ SZOLGÁIVÁ TETTE.
KÉSŐBB FŐEMBEREINEK KÖZBENJÁRÁSÁRA ELHATÁROZTA,
hogy csak TIZEDET ADJANAK ABBÓL AMIJÜK VAN,
NEHOGY SZORONGATTATÁSUKBAN
SZÉTSZÓRÓDJANAK A FÖLDÖN."

(Árpádkori legendák 18.)

Íme, az akaratlan szörnyű beismerés a hazáját szerető magyarság közhangulatáról a "kereszténységre térítés" idejéből. Lehetetlen elviselniük, amit a magyarsággal szemben elkövetnek. Menekülni kell, menekülni, elfutni valahova, bárhova, kivándorolni a világ bármely elátkozott sötét zugolyába, bárhova, ahol még élni lehet, élni s kinyújtózkodni, embernek érezni magunkat, mert édes hazánkban, Magyarországon, a nemrég még gazdag, virágzó, boldog és fenségesen szabadságos hazában pokollá vált az élet, kárhozatos hadráló jövevények vérszívó piócahada, vérivó vámpírhada özönlötte el a városokat, földeket és övék a hatalom, ölnek és rabolnak. Lám, maga a magyart veszett dühű ellenségnek, pogánynak bélyegző legenda szolgáltat adalékot a magyarok elviselhetetlen helyzetére, vérbetiportatására: nincs más kiút, más lehetőség a nemrég még szabad magyarok számára, mint nekifutni vakon, világtalanná vert nyomorult vakként a vakvilágba, elfutni, menekülni, menekülni bárhova a hazában elterpedt emberszörnyetegek tépő karmaitól, harapásaitól, szétszóródva pelyvaként a széles földkerekség tartományain. Régi dal, régi dal, régi-új dal, ezer éven át agyunkba, sorsunkba verdeső jajsirám, haláldal, áldott virányinkra áradó folyamként beözönlő, kártevő jövevények elől kifutó magyarok szétfolyó patakjai Géza korától a sztálini időkig, mindig reménytelenül.

VERT VADÁLLATKÉNT VISSZAVICSORÍTÓ
BARBÁR MŰVELETLENSÉGŰ MAGYAROK

István király koráról, illetve hazánknak akkori magyarjairól és állapotáról Albericus (1100 körül) a következő képet nyújtja:

"(István) EGÉSZ ORSZÁGA
BARBÁR MŰVELETLENSÉGNEK HÓDOLT
ÉS A TUDATLAN NÉP KÉNYSZERBŐL LETT KERESZTÉNY,
A SZENT HIT FIGYELMEZTETŐ ÖSZTÖKÉJE ELLEN RUGÓDOZOTT,
SŐT A FENYÍTŐ VESSZŐ BÜNTETŐ ÜTÉSEI ELLEN
MÉG VISSZAVICSORÍTOTT."

A "visszavicsorítás" a kutyára utal, a kutyára, akit gazdái - pogány eb, pogány kutya (a pogány - a máshitű - nem is ember) - botoznak, véresre vernek: oktalan állat, aki a szent hit figyelmeztető ösztöke ellen vicsorít, rugódozik, ahelyett, hogy lehasalva nyalná fenyítő gazdái kezét - ilymódon árulja el gonosz hajlamait. Megható kép a világ hajdani dicső nemzetéről.

Jámbor keresztényekké kell válnunk mindnyájunknak, akik boldogan tűrünk minden csapást, szidalmat: ámde vajon mit szólna a fenti jelenethez egy állatvédő egyesület vezetősége? S mit szólunk mi, tűréshez szokott magyarok, hogy eleinket láncraverten, véresreverten visszavicsorító kutyához hasonlítják? Nem kérhetnők vajon, hogy vetessünk végre emberszámba? S fennen hangoztatott vallása a szeretetnek nem pazarolhatna miránk is egy szikrányi szeretetet? Ha másért nem, pusztán azért, mert ezredéven át mégiscsak az egyedül üdvözítő hit bástyái voltunk.

S mikor érhetjük el, hogy eleinket ne gyalázzák?

Ősrégi mondás: aki ősei gyalázását eltűri, maga is gyalázatot szenved.

Vajon szabadsághoz szokott őseinkkel, "kik szabadon éltek haltak - szolgaföldben nem nyughatnak", nem az volt a baj, hogy visszavágtak, szembeszálltak az országot vérbeborító kegyetlen túlerővel?

HALÁLMEGVETÉST KELL SZEMBESZEGEZNI
A HALÁLOS FENYEGETÉSSEL,
AZ IDEGEN IGÁBA KÉNYSZERÍTÉSSEL

Árpád-kori legendáink sűrűn visszatérő szóképe: "rárakta (a magyarok) nyakára a fegyelem igáját" (i. m. 17.); "a pogány nép (a magyarok) nyakát a keresztény hit igájába hajtani" (i. m. 25. és 37.) stb.

A kérdés az: milyen iga? Vallási iga? Krisztus igája? Vagy netán idegen iga? A leigázottak igája? Rabszolga iga?

A magyarok a brentai csata előtt Liudprand cremonai püspök szerint ilymódon biztatták egymást: "Igába hajtani nyakunkat annyi mint meghalni; miért féljünk a fegyveresek közé rohanni és halált szegezni szembe a halállal? Férfias harcban elbukni nem halál, hanem élet."

Brentánál a magyar sereg nagy győzelmet aratott vitézségével, halálraszántságával.

A cremonai püspök idézte szavak természetesen minden igára vonatkoznak, s ha meggondoljuk: a szellemi iga a fegyveres igánál is iszonyúbb, mert a lélek rabsága, rabulejtése elviselhetetlenebb a fegyveres leigázásnál: a fegyveres leigázás ugyanis nem feltétlenül vezet a nemzeti szellem, a lélek leigázásához, s aki lélekben szabad, az még lerázhatja magáról az igát, akinek azonban a lelkét teszik rabbá, annak már szinte a lehetetlennel határos a szabadulás, hiszen a lelki rabság kiöli belőle a szabadság igényét, óhajtását is.

Századunk emberének irtózatos gyakorlati szemléltetést adott a bolsevizmus arról: mi a szellemi-lelki rabság, a hullák micsoda hekatombáit szüli, és mivé teszi a népeket, s arról is, hogy a lelki iga - bármilyen maszkot öltsön is - a Sátán igája s az infernóba visz.

Maguk a klerikális szerzők, a legendák alkotói vallják újra meg újra, hogy a magyarokat fenyegetéssel, rémítgetéssel - halálos fenyegetéssel - és nemcsak fenyegetéssel - irgalmatlan tömeges öldökléssel - fegyveres terrorral kényszerítették a "kereszténység igájába".

Tagadhatatlan történelmi tény ez.

Nevezzük nevén a gyereket: igazítsuk ki a klerikális szerzők szavait: nem csupán a kereszténység igájáról volt szó s nem is elsősorban arról, de a nemzet nyakára orvul ráhúzott idegen igáról. Rejtélyes, megdöbbentő és érthetetlen: miért veszik ilymódon az egyházi szerzők a kereszténységre, a keresztény papságra a korszak minden bűnét: minden bűnét a hatalmas Magyarország és a magyar nemzet tönkretételére irányuló nemzetközi összeesküvésnek, a magyar nép létére törő titkos erők pusztító tevékenységének? Érthetetlennek tetszik: miért érdekük az ország titkos idegen megszállásának elhallgatása, a magyar nemzeti szabadságnak az országba orvul betolakodott, orozva támadó és a meglepett nemzetet vérbefojtó fegyveres megszállás, nemzetirtás elhallgatása, s annak a tagadhatatlan ténynek az elnyelése, hogy a kereszténység hazánkban a titkos hódítók fegyvereinek árnyékában hatolt be az országba és az álarcos idegen fegyveres hadak által véres harcokban levert, hatalmi igába, idegen igába kényszerített népet hajtotta csupán a "kereszténység igájába".

"Kereszténység igája" alá? Hogyan s mint? Kérdések merednek elénk. Vajon keresztény papok, igehirdetők fegyveres hadai árasztották-e el titokban az országot?

Keresztény papok öldökölték le a magyarság tíz- meg tízezreit, úgy mondván, a legenda szavai szerint, hogy "elegendő, ha e nép maradéka üdvözül?"

Keresztény papokhoz s nem idegen uralkodókhoz küldött titkos leveleket Géza, melyben felszólítja őket: küldjenek fegyveres segítséget a magyar nép leverésére?

Keresztény papok, igehirdetők verték le vajon a Géza-kori névtelen magyar felkelők hadait s Koppány, Ajtony, Gyula, Vata és számos más szabadsághős seregeit? (Ugyanígy bélyegezték "ellenforradalomnak" 1956-os szabadságharcunkat.)

Keresztény papok zúzták szét a magyarság régi nemzeti alkotmányát, államszervezetét s vetették a magyarságot jobbágyi elnyomásba s kényszerítették szolgasorba a szabad magyarok millióit?

Keresztény papok döntötték meg titkon, rejtekutakon felvonuló hadaikkal Magyarország európai vezetői hatalmát?

Miért állítják tehát ezt, ha nem így volt, nem így történt? Hova jutunk, jutottunk így e minden bűnt, mások nemzetirtó bűneit is magára vállaló érthetetlen bűnpártolással? Miféle rejtélyes összefonódás ez? Miért kell kereszténynek átfesteni, kereszténnyé kizárólagosítani a magyarság nyakára orvul, magyar mezben, álarcban rárakott idegen igát?

Való igaz: lelki, hitbeli igába kényszeríteni embereket, egész népet, az egész magyar nemzetet - semmiképpen sem sorolható, semmilyen megfontolásból, semmilyen csűrés-csavarással, semmilyen célra való hivatkozással nemes vallási feladatnak - mert a cél nem szentesíti az eszközt s nem szentesítheti az eszközt - akárhogyan is vesszük: nem más ez, mint az isteni főbenjáró törvények megszegése, bűn az Isten és isteni igazság ellen: elegendő bűn ez már önmagában is - minek ezt megtoldani? Mi értelme magára vállalnia hatalmas Magyarország fegyveres hóhérainak, a szent magyar nép álcás gyilkosainak a bűnét? A tárgyilagosság, részrehajlatlanság, amely könyvünk egészét áthatja, késztet rá, hogy elhárítsuk a zsidókeresztény egyházról ezt a bűntöbbletet.

Ám ezzel még nem oldódott meg a kérdés: miért vállalták magukra mások bűneit? Tán abban a hiszemben, hogy ilymódon az egész bűntett feltáratlan marad? Lehet, de ez hiú remény, mert megmondatott: bűn nem marad örökre titokban.

Mert ki kell mondanunk itt is az igazságot: ez az iga elsősorban nem keresztény iga volt, hanem germán iga, nemzetközi fegyveres fizikai-lelki iga, amelyhez a magyar király - Géza és István - személye csupán ködösítésül kellett, mivel e ködösítés nélkül lehetetlen lett volna a magyarság leigázása.

Aki titkolja a bűnt, még ha vétlen is abban, bűnpártolóvá, bűnösök cinkosává válik: ettől mentesülni jobb, mint vállalnia bűnt, bűnrészességet.

Még egy kérdést kell tisztáznunk: szelíd volt-e a magyarság nyakára kényszerített iga? És egyáltalán, van-e szelíd iga, áldásos iga? S ránk kényszerítették-e vagy önként dugtuk-e igába a nyakunkat? Még a baromnak is van annyi esze, az igavonó baromnak, hogy ne dugja önként igába a fejét - csupán a kényszerítésnek enged. Elképzelhető-e hát, hogy a magyarok önként, a maguk belátásából vessék fejüket annak az új vallásnak a hatalmába, amelyet még maguk a zsidókeresztény szerzők is igának mondanak és igaként jellemeznek?

Némelyek, hogy drasztikus tényeket szépítsenek, "szelíd igának" mondják az új hit igáját. Szelíd volt-e az iga? Lehet-e szelíd az iga? Kegyes és emberi szempontból felemelő, üdvös iga?

Valójában mi is az iga? Férhet-e kétség hozzá: az alávetettség, szolgaságra-vettetés jelképe: jelkép, mit az állattartásból kölcsönöztünk: az ember szolgálatára kényszerített, tehervonó barmok féken tartásának eszköze: innen, igavonó barmoktól származtatták át az iga fogalmát az emberekre, népekre: az igára vetés, igába görnyesztés a könyörtelen szolgaság, rabság, elnyomás eszköze, jelképe, s annak kifejezője, hogy az, akinek fejét igába hajtották, végletesen kiszolgáltatott, alávetett rab, aki rabságából soha nem szabadulhat.

Nincs hát szelíd iga, könyörületes iga vagy éppenséggel áldott iga, szent iga; márcsak azért is önellentmondó képtelenség, fából vaskarika ez, mert emberek, népek szolgaságra vetése, igába hajtása ellentétben áll az Isten törvényeivel.

Irtózatos a tényleges iga, a hatalmi-politikai-katonai iga. Nyilvánvaló, az a nép, amely katonai-hatalmi iga alatt nyög, nem ura többé magának, nem ura akaratának, önvédelemre sem képes, ki van szolgáltatva az őt igára vető hatalomnak. Csak egy van, ami ennél is irtózatosabb: a szellemi iga, a lelkekre vetett iga, a lélek leigázása, hiszen míg a hatalmi-katonai iga a test (nemzettest) és cselekvés megbénítására, illetve kizsákmányolására irányul, addig a lelki leigázás az emberi szellemet, a lelket nyomorítja meg, vagyis az ember legbensőbb lényegét, hitét, gondolkodását, életét és világlátását kényszeríti egy kívülről-felülről ráerőszakolt igába: az efféle iga tehát a lelket öli meg, a lelket fordítja ki önmagából s teszi olyasmivé, ami nem akar lenni s ami ellene van mindannak, ami volt.

S ha van valami, ami ennél is iszonyúbb, akkor az az, ha a lélekre pántolt iga az idegen igával párosul, az idegenségnek azzal az igájával, amely szándékosan az igába döntött nép léte ellen, annak megsemmisítésére összpontosul, mikor a lelki igát, nemzetellenes idegen hatalom kényszeríti népirtó céljainak végrehajtására a népre, miként ez az emberiség örök szégyenére a huszadik században, a szociálisnak, emberbarátinak, humanistának álcázott monolitikus terrorhatalmat megvalósító bolsevizmus idején történt.

Összefér-e ez a két fogalom: Krisztus és iga? S lehetséges-e, hogy mérhetetlen véráldozattal, gerinctöréssel, nemzethalállal fenyegető hanyatlással jár szükségszerűen a kereszténység igája? És egyáltalán: miért volna iga bármilyen isteni eredőkre, hitelvekre épülő vallás, mert ha iga, akkor járom, bilincs, rabságba döntés jele és nem a lelki-erkölcsi felemelkedésé.

Középkori klerikusok kedvelt szavajárása a "Krisztus igája". Mi ez? A római kereszténység erőszakra épülésének a beismerése vagy bűnátvállalás; a magyar nép ellen mások által elkövetett bűnök átvállalása? Bűnpalástolás? Miért? Miféle érdeke fűződik a klérusnak ahhoz, hogy mások bűnét magára vállalja? Miért nem mondták és mondják ki: az az iga, amit a X-XI. században a magyarság nyakára ráerőszakoltak, az a középkori német hatalom igája volt, gondosan álcázott, orvul a nyakukba húzott iga?

Keserves iga volt s nem vallási iga, vagy legalábbis nem kizárólagosan az, amely Géza és István korában került a magyar nép nyakára: nem holmi szelíd, nemlétező kegyes iga volt ez, hanem könyörtelen rabiga, halálos iga - amely, miként legélesebben István utóda, "Német" Péter uralkodása során kitűnt - nemcsak a magyar nemzet hatalmát, életerejét, katonai fölényét, létképességét akarta összezúzni s a magyarság gerincét, lelkét összetörni, kifordítani önmagából, de végérvényesen és maradéktalanul meg akarta semmisíteni a magyar nemzetet. Miként ezt Péter királyi programjában világosan kifejezte:

"Ha valameddig még élek, Magyarországon mind a bírákat, a méltóságos és tekintetes valamint az elsőbbrendű embereket, a századosokat, falunagyokat és mind a főembereket, a hatalomviselőket németekből rendelem, idegenekkel tömöm meg ezt a földet, és teljességgel a németek hatalmába adom." (Képes Krónika)

Első hóhérkirályunknak ezt a programját - melyet még napjainkban is meg szeretnének valósítani bizonyos környező államok a tőlünk világcsalás, világmegtévesztés révén elrabolt területeken - nem sikerült megvalósítania, mert Péter királyt, gyilkos csatlósaival egyetemben a felkelt magyarok leverték és megölték. A Magyarország elleni korai német (Bizánc és más) aspirációk azonban tovább éltek s a XVI. században létre is hozták a Habsburgok hazánk fölötti uralmát.

Nincs tehát áldott, Istennek tetsző iga, járom, csak könyörtelen leigázás, rabiga, s ha egy nemzet lelkét törik, gerincét roppantják össze, ezer esztendő is kevés rá talán, hogy a törés begyógyuljon s a nemzet lerázza magáról az igát.

Úgy véljük, nem tagadható tovább, hogy a hatalmas Magyarországot titkos eszközökkel, megtévesztéssel, magyar mezben, a magyar és a keresztény hit maszkjában igázták le: ennek kendőzése bűnrészességre valló bűnpalástolás, s a bűnpártolás nem a megtévedt bűnös ember, hanem a bűn védelme; és az igazság kifordítására nincs és nem is lehet semmiféle isteni mentség.